Ahogy nő a bevándorló hátterű szavazók száma, úgy válnak egyre fontosabbá a baloldal számára. Nyugat-Európában mára a baloldali erők gyakorlatilag le is cserélték a korábbi fő bázisukat, a munkásosztályt a bevándorlókra. Ez különösen igaz az Egyesült Királyságra.

Ha csak a muszlim bevándorlókat nézzük, akkor azt látjuk, hogy Franciaország és Németország után a szigetországban él a legtöbb iszlám vallású lakos Nyugat-Európában. Már 2016-ban meghaladta az arányuk a népességből a 6 százalékot. A számuk pedig 4 millió fő felett volt, így ma már jelentős politikai tényezőnek számítanak.

A Brexit népszavazás során is láthattuk, hogy mennyire máshogy gondolkoznak az ország jövőjével kapcsolatos sorskérdésekről a migráns hátterű lakosok, mint az őshonos britek. Az Európai Unióban maradásról döntő szavazáskor a nem fehérek, a muszlimok és a hinduk 70 százalékban szavaztak az unióban maradás mellett, miközben a fehérek csak 46 százalékban, a keresztények pedig csak 42 százalékban.

A Brexit egy speciális szavazás volt, ahol a választók az ország szuverenitásáról dönthettek, azonban más választások során is rendre kiderül, hogy bizony a bevándorló felmenőkkel bíró állampolgárok nem a konzervatív, hagyományos nemzetállami gondolkodás támogatói. A parlamenti választásokon is rendre a baloldali Munkáspártot támogatják az ország új állampolgárai.

A felmérések szerint például a 2017-es brit parlamenti választáson a muszlim szavazók 85 százaléka támogatta a Munkáspártot és csak 11 százalékuk a Konzervatív Pártot.

Ezzel párhuzamosan az anglikán vallásúaknak csak a 28 százaléka szavazott a baloldali pártra, és 58 százaléka a Torykra, azaz a konzervatívokra. Fontos hangsúlyozni, hogy az anglikánok nem hagyományosan utasítják el a baloldalt, a 90-es években még volt olyan parlamenti választás, amikor többen szavaztak közülük a Munkáspártra, mint a konzervatív oldalra. A 2000-es évek kezdetétől azonban folyamatosan csökkent a baloldal támogatottsága az anglikán vallású britek között, ami jól mutatja azt, hogy hogyan cserélődik ki a Munkáspárt korábbi, alacsonyabb jövedelmű tősgyökeres brit szavazói bázisa a bevándorlókra.

Külön érdekesség, és a baloldal őshonos szavazótáborának elvesztésére szintén jó példa, hogy a hagyományosan balra szavazó brit katolikusok körében is jelentősen csökkent az utóbbi években a Munkáspárt támogatottsága.

Fontos még kiemelni a témában az Egyesült Királyság zsidó vallású szavazóit is, akik az anglikánokkal szinte megegyező arányban támogatják a pártokat. Nem véletlen, hogy a körükben sincs túl nagy támogatottsága a Munkáspártnak, hiszen a zsidókat fenyegeti az a fokozódó antiszemitizmus az országban, ami egyértelmű összefüggésben van a muszlim országokból érkező migrációval.

A legutolsó, 2019-es brit parlamenti választásokon is hatalmas különbség volt az egyes etnikumok pártpreferenciái között. A fehér szavazók között magasan nyert a Konzervatív Párt, a nem fehér szavazók körében viszont háromszor annyi szavazatot kapott a baloldali Munkáspárt, mint a konzervatív oldal.

Az Egyesült Királyságban, más nyugat-európai országokhoz hasonlóan, az etnikum és a vallás vált mára a politikai álláspontot meghatározó egyik legfontosabb szemponttá. Az őshonosok és a bevándorló háttérrel rendelkezők közötti fenti szavazási különbségek jól mutatják, hogy a kialakuló multikulturális társadalmakat milyen új törésvonalak szakítják szét.

Végül megmutatjuk azt is, hogy mennyivel kisebb mértékű ez a politikai megosztottság a jövedelmi csoportok szerint. A legutolsó parlamenti választások eredményei alapján is látható, hogy a bal és jobboldali megosztottságot korábban meghatározó jövedelmi osztályok már nem kulcsfontosságúak a szavazók döntése szempontjából az Egyesült Királyságban.

A multikulturális társadalmakban már nem ez számít, hanem a vallási és etnikai háttér.

A baloldali elit tagjai, a politikusaik, a gazdasági hatalommal bíró cégvezetőik, az értelmiségük, a véleményformálóik végtelen képmutatással minden országban megpróbálják lejáratni a tömeges bevándorlást elutasító embereket. Jobb esetben félrevezetettnek és szűklátókörűnek, rosszabb esetben ostobának, idegengyűlölőnek és rasszistának állítanak be mindenkit, aki nem támogatja a multikulturális társadalmakról alkotott balliberális víziójukat.

Igazán álságosan viselkedés ez a baloldali elit és az ideológiájukat támogató jómódú társadalmi csoportok részéről, hiszen ők közvetlenül keveset érzékelnek a multikulturális társadalom árnyoldalaiból. A Rózsadombon és Újlipótvárosban élők könnyű szívvel támogathatják a tömeges bevándorlást. A London, Párizs, Berlin és Brüsszel elit részeiben lakók nagyon könnyen félrenézhetnek, és úgy tehetnek, mintha nem léteznének azok a problémák, amiket az alacsony képzettségű bevándorlók tömegei okoznak.

Nem az ő szomszédjukba fognak beköltözni az afrikai, ázsiai bevándorlók. Nem nekik kell félniük a nem integrálódott emberek miatt majd az utcán este, amikor hazasétálnak otthonaikba.

Nem az elit, a felső-középosztály tagjai számára jelentenek a migránsok konkurenciát a munkahelyeiken, nem az ő bérüket nyomja le a megjelenésük a munkaerőpiacon.

Nem az ő gyermeküknek lesz nehezebb tanulni a magániskolában az eltérő kultúrájú, beilleszkedési problémákkal küzdő bevándorló gyermekek miatt.

Nem az ő életüket nehezíti meg az, hogy a tömeges bevándorlással természetes módon együtt jár a társadalmi kohézió csökkenése, és ebből fakadóan a jóléti állam leépülése.

Ők maximum annyit érzékelnek a bevándorlókból, hogy lesz, aki olcsón vigyáz a gyerekükre. Lesz, aki olcsón takarít a lakásukban. Lesz alacsonyan fizetett, kedvesen mosolygó bevándorló eladó a boltban, és lesz buszsofőr a buszon. Ők csak azt látják, hogy milyen szépen működik a multikulturális, szép új jövő. 

A tömeges migráció árnyoldalait nem az elitnek, hanem a társadalom többségét adó, közepes és alacsonyabb jövedelmű polgároknak kell elviselnie.

A társadalom szegényebb tagjai számára jelent problémát, hogy a tömeges bevándorlás következtében fenntarthatatlanná válik a jóléti állam, ezért ők jutnak majd rosszabb egészségügyi, vagy szociális ellátásokhoz.

A szegényebbek gyermekei fognak egy osztályba járni a bevándorlógyerekekkel.

Az alacsonyabban képzettek számára fognak a migránsok konkurenciát jelenteni a munkaerőpiacon, az ő bérük lesz alacsonyabb a más kultúrákból érkező bevándorlók miatt.

A bevándorlók tömegei az olcsó lakóövezetekbe fognak költözni, így a szegényebbeknek kell megtapasztalni az eltérő kultúrák együttéléséből fakadó problémákat, ők fognak félni az utcákon.

A multikulturalizmus kialakulásával nem csak megszűnnek a korábban jól működő társadalmi kapcsolatok, és feloldódnak a nemzetállami közösségek. Látszik a fenti példákból is, hogy a társadalom többségének egyszerűen nem érdeke a tömeges bevándorlás támogatása. A migrációpárti baloldaltól azért fordulnak el tömegek, mert nem tetszik nekik az a politika, amit folytatnak.

A baloldal ebben a helyzetben pedig tovább erőlteti a tömeges bevándorlást, hiszen tudják, hogy a migránsok majd rájuk fognak szavazni. A multikulturális együttélésből fakadó problémák pedig már nem érdeklik őket. Ezért is végtelenül képmutató a baloldal, amikor a jobboldal által félrevezetett, szűklátókörű embereknek állítja be a migráció ellenzőit. Egyszerűen lenézik az állampolgárokat, azt feltételezve, hogy nem tudják felmérni a saját érdekeiket.

Az interjú videó formátumban is megnézhető, az alábbi írásos verzióban pedig teljes terjedelmében elolvasható a beszélgetés.

Mi vonzotta erre a pályára? Hogyan lett tábori lelkész?

A Partiumban, Nagykárolyban születtem. Egy erőteljes nemzeti öntudattal rendelkező családban nőttem föl, ahol a magyarságtudatunk ápolása fontos dolog volt. A dédapám az első, a nagyapám pedig a második világháborúban harcolt, mindig büszkék voltak a magyarságukra. Biztos vagyok benne, hogy ott vannak bennem azok a helytállások, amiket tanúsítottak ezekben a háborús helyzetekben. Mindig nagy élvezettel hallgattam azokat a katonatörténeteket is, amiket az öreg Imre bácsi mesélt a szomszédban. Nagyapám négy évig volt a fronton, amikor a nagyiéknál nyaraltunk, akkor szinte minden nyári este azzal telt el, hogy elmesélte a katona történeteit. Tátott szájjal hallgattam ezeket végig. Tehát egy gyermekkori vágy is volt ez, hogy valamikor majd egyenruhát öltsek. És hát Isten útjai fürkészhetetlenek. Hála Istennek, ez a gyermekkori álom megvalósult.

Tíz éve vagyok tábori lelkész itt Vásárhelyen. Amikor leérettségiztem, akkor elkezdtem a katonai főiskolát, de nem fejeztem be. Helyette elvégeztem a teológiát, gyülekezeti lelkészként kezdtem. Miskolcon, majd Sajószentpéteren és Sajóecsegen is szolgáltam. Majd jött a lehetőség, hogy be lehet kerülni a tábori lelkészi szolgálatba. Mivel nem volt idegen számomra a közeg, ezért jelentkeztem.

Mesélne a tábori lelkészségről, milyen feladatai vannak egy tábori lelkésznek?

A tábori lelkészség már Mária Terézia idején működött, végigkísértük az első és a második világháborút is. Az 1950-es években megszűntették, de az 1990-es évek elején újraindult. A tábori lelkészi szolgálaton belül a protestánsokat az evangélikusok és a reformátusok képviselik, valamint létezik a katolikus és a zsidó szolgálati ág is. Mi protestánsok tizennégyen teljesítünk lelkészi szolgálatot az ország különböző laktanyáiban. A laktanyán belül, a katonák között a tábori lelkész elvégzi azokat a lelkipásztori szolgálatokat, amiket a civil lelkészek végeznek egy egyházközségben. Biztosítjuk a vallásgyakorlás feltételeit. Vannak alkalmak, amiket rendszeresen meghirdetünk, hetente tartunk istentiszteletet, Biblia órát.

A tábori lelkészek és a katonaság pszichológusai is foglalkoznak a katonák lelki világával. Milyen a munkamegosztás Önök között?

A pszichológusnak megvannak a külön képletei arra, hogy hogyan kell a lelket gyógyítani. Meg lehet keresni a lelkészt is bármilyen gonddal kapcsolatban, ilyenkor egy bizalmi fórumot biztosítunk a katonáknak, négyszemközt tudunk beszélgetni. Mint minden közösségben, a katonaságban is van olyan, aki nyitott az Isten szavára, és van, aki nem azért keres meg engem mert lelkész vagyok, hanem egyszerűen csak beszélgetni akar, mert valamilyen teher nyomja a lelkét. Azért az elsődleges szempont az, hogy én az Isten igéjével közelítsek a katonák felé.

Jézus Krisztus is mondja, hogy hirdessétek az evangéliumot minden népek között. A minden népek közé tartozik a katona is.

Az evangéliumot, az Isten igéjét próbálom az emberek elé vinni a Honvédségen belül.

Ön elsősorban lelkész, vagy elsősorban katona?

A lelkipásztori szolgálaton belül és a katonaságon belül is ez egy speciális helyzet. Azért én elsősorban lelkész vagyok. Azt nem mondanám, hogy másodsorban pedig katona, hanem mellette katona is. Ez azt jelenti, hogy – bár a Genfi egyezmény értelmében nem fog fegyvert – a lelkésznek ugyanúgy, mint a többi katonának, meg kell csinálnia az éves fizikait. Ugyanúgy meg kell csinálnia a lőkiképzést. Ahhoz, hogy kimenjen egy misszióba ugyanazokat a kritériumokat kell teljesítse, mint a többi katonának. Tehát itt valamilyen szinten, ha tetszik, ha nem, katonává kell válni ahhoz, hogy az ember ide bekerüljön.

Ahhoz, hogy integrálódjunk a katonák közé, ki kell menni velük a gyakorlatokra, a katonák között kell mozogni. Ha lehet részt kell venni a foglalkozásokon, mert csak így tudunk igazán kapcsolódási pontokat találni.

Mekkora ereje van a vallásnak a Honvédségen belül? Mennyire fogékonyak Isten igéjére a katonák?

Mindig azt szoktam mondani, hogy a lelkészi szolgálat nem olyan, mint a mérnöki munka. A mérnök megtervezi a hidat, és utána tudja, hogy mondjuk öt év múlva át is adják. Nálunk nincsenek ilyen objektíven meghatározható eredmények. Nagyon sok magot el kell vetnünk ahhoz, hogy évek múlva gyümölcsözzön ez a szolgálat. Ettől függetlenül úgy gondolom, hogy szükség van rá, mert az ember egy spirituális lény, a lelkét csak Isten tudja tökéletesen felszabaditani, csak az Úr tudja valóban kitölteni, de sokszor az ember nincs ennek tudatában. Azt látom a katonáknál is, hogy azoknak is vannak kérdései ezzel kapcsolatban, akik korábban nem találkoztak a kereszténységgel. Ez már egy Istentől való indíttatás, azt a szikrát ő gyújtotta meg bennük. Nem a vallásnak, magának az Istennek az ereje mutatkozik meg ebben. Már keresztények vagyunk ezer éve, ez egy társadalmi kötőanyagként funkcionált az évszázadok során.

Szent István királyunkról mindenki tudja, hogy lerakta a keresztény magyar államnak az alapjait, de ha jobban megnézzük őt, akkor láthatjuk, hogy neki volt egy igazán bensőséges kapcsolata is az Istennel. Ez a bensőséges kapcsolat mindennek az origója.

A vallásosságunk mögött ott kell, hogy legyen az Istennel való bensőséges kapcsolatunk. Ebből adódik az erő. Óriási csoda, hogy igét hirdethetek, és láthatom a honvédek arcán azt, hogy megérintette őket az ige, és úgy érzik, hogy az Isten az, aki szólt hozzájuk. Már eleve az egy csoda, hogy igét hirdetek, és Isten egy esendő szolgája vagyok, de rajtam keresztül megszólítja az embereket.

Miben különbözik egy olyan honvéd, akinek megvan ez a bensőséges istenkapcsolata attól, akinek nincs?

Abban, amiben a hitetlen ember különbözik a hívőtől. Egy felhasználói társadalomban élünk, ahol a lényeg a profit. Azt tapasztalom, hogy az ember értéke ebben a globális világban attól függ, hogy mennyit fogyaszt. Az ember lelke már másodlagos. Ez sajnos rányomta a bélyegét nagyon sok emberre, ami kivetül a családokra, és arra, hogy hogyan viszonyulunk egymáshoz. A hívő ember elsődleges szempontja ezzel szemben az, hogy úgy éljen, ahogy az Istennek tetszik. A hívő ember például megbocsát annak, aki esetleg vétett ellene. Jézus Krisztus azt tanítja, hogy ha megütnek téged, akkor tartsd oda a másik orcádat is. Isten Szent Lelke kell ahhoz, hogy megvilágítsa az ember értelmét ahhoz, hogy megértse ezt. Mi az, hogy egyszerűen tartsam oda a másik orcámat is, ha megütnek? Egy olyan világban, ahol farkastörvények uralkodnak? De ez nem erről szól. Jézus azt mondja, hogy ha tudnál revansot venni, akkor se vegyél. Ha megvan hozzá minden képességed, megvan hozzá az erőd, hogy a sérelmeket, amiket elszenvedtél azt visszaadd, akkor se tedd. Ahelyett, hogy az öklödet ráznád, a kezedet nyújtsd. Ez az, ami Istennek tetszik. Ennek így kell működnie a katonaságon belül is.

Fontos, hogy meglegyen az erőnk, de tudnunk kell azt is, hogy mikor érdemes azt használni.

A hit, az Istenbe vetett hit nagyon fontos, különösen egy katona életében, aki nagy nyomás alatt éli az életét. Nagyon sokat számít a döntéseiben. Úgy látom, hogy akiben megvan ez a hit, ő jobban kapcsolódik az állományához, érzékenyebb a katonák lelkivilága iránt, jobban össze tudja őket tartani.

Az elmúlt tíz év alatt a katonák többször jelezték már felém, hogy az életükben valamikor döntést kellett hozniuk, és azt a döntést az alapján hozták meg, amit az istentiszteleten hallottak. Ez már tényleg az Istennel való kapcsolat kezdete. Azt látom, hogy akikben elindul ez a folyamat, azok már máshogy viselkednek. Aki korábban csak mogorva volt, már megenged egy mosolyt, közvetlenebb. Ebben látom a szolgálat erejét, hogy az evangélium, az örömhír megérinti a szívüket.

A hétköznapi ember számára a hit és a katonaság távoli fogalmaknak tűnnek. Hogyan egyeztethető össze a kereszténység és a honvédelem?

A Sola Scriptura azt jelenti, hogy egyedül az írás. Egyedül a Szentírás igéje az, amire alapozzuk a hitünket. Ha belevetjük magunkat, és tényleg elkezdjük olvasni a Szentírást, és nem csak egyes részeit ragadjuk ki, hanem az egészet olvassuk, akkor láthatjuk a választ. Például Lukács evangéliumában, amikor Keresztelő János azt hirdeti, hogy térjetek meg, mert elközelített a mennyek országa, odamennek hozzá a vámszedők és a katonák is. A katonák megkérdezik, hogy akkor mi most mit tegyünk? Erre nem azt mondja Keresztelő János, hogy tegyétek le a fegyvert, és szereljetek le. Hanem azt mondja, hogy ne sanyargassátok a népet, ne zsaroljátok a népet, ne randalírozzatok. Tehát magyarul viselkedjetek katonához méltóan.

Vagy gondoljunk csak arra a római századosra, akinek beteg volt a szolgája. A százados nem érezte magát méltónak arra, hogy találkozzon Jézussal, ezért azt üzente neki, hogy csak szólj, és meggyógyul a szolgám. Erre Jézus azt mondta, hogy Izraelben sem találtam ekkora hitet.

Úgy gondolom, hogy ha az Isten szemében a katona egy nem megtűrt elem volna, akkor nem hozná fel a Biblia sem pozitív példaként.

Visszatérve az ige igazságtartalmához, a Timóteusnak irt második levélben olvassuk, hogy Isten a józanság Lelkét adta nekünk ami a normális gondolkodást jelenti. Ha normálisan gondolkodunk, akkor látjuk, hogy egy országon belül nagyon fontos az, hogy az ártatlanokat, a jó embereket, akik alkotják az országnak a magját, a saját testvéreinket –, hogy tényleg keresztényként szóljak – meg kell védeni a külső gonosz erők ellen, akik esetleg megtámadnák a mi kis területünket, ahol élünk.

Mit tanít a kereszténység az idegenek befogadásával, a határvédelemmel kapcsolatban?

Az Isten igéje előírja azt, hogy a jövevényeket föl kell karolni. Viszont értelemszerűen a mi országunkhoz csatlakozó jövevényeknek tiszteletben kell tartaniuk annak a közösségnek a normáit, amihez csatlakoznak. Igazodniuk kell a közösség életszabályaihoz. Amennyiben ez a feltétel teljesül, akkor szívesen várjuk őket. A régi, újszövetségi gyülekezetekben is így volt ez, ott voltak görögök, ott voltak mindenféle nemzetekből csatlakozott hívő lelkek. Nem mindegyik volt zsidó, nem mindegyik tartozott az Isten népéhez, mégis befogadták őket, mert a normáikat betartották. Azonban Pál apostol is felhívja a gyülekezet figyelmét, hogy akik nem tartják be a Krisztusi „normákat”, azokat fedjétek meg, ha ez sem használ, akkor ne üljenek velük egy asztalközösségbe. Úgy gondolom, hogy ez a határvédelemmel is így van. Szükséges a határvédelem, pontosan azok miatt, akikkel nem tudunk egy asztalközösséget vállalni.

A déli határvédelem ad speciális feladatokat a tábori lelkészségnek?

A tábori lelkészi szolgálat végig segítette a határvédelemben részt vevők munkáját. Főleg az elején nagy terhet jelentett a katonák számára is a határvédelem, és minél nagyobb a teher az ember életében, annál jobban közeledik az Isten felé, annál jobban szüksége van egy kis támogatásra. Ez így szokott lenni mindenhol, ez így működik a katonaságnál is. A lelkészi szolgálat minden egyes alkalmat megpróbált megragadni, hogy támogassuk a katonákat. Beosztás szerint lemegyünk a határra, és istentiszteletet is tartunk. Amikor már látjuk azt, hogy a katonák lelkileg meg vannak terhelve, akkor odamegyünk, és megpróbáljuk támogatni őket.

Már több külföldi misszióban is szolgált tábori lelkészként. Miben más a lelkészi szolgálat a külmissziók során?

Úgy látom, hogy a lelkésznek van helye a kinti missziókban. Jó, hogy ott vagyunk, mert kint tényleg közvetlenek az emberek, mivel össze vagyunk zárva. Azt veszem észre, hogy hamarabb megtalálnak kint, mint itthon. Ott tényleg egy óriási nagy közösségként működünk, azt is mondhatom, hogy egy fél évre összezárt gyülekezettel vagyok együtt. Lehet, hogy úgy kezdünk, hogy még foghíjasok a templompadok, de azért a második, harmadik hónapban, amikor már az ember érzi a távolságot és a szeretteinek a hiányát, amikor egyre nehezebben viseljük ezeket a dolgokat el, akkor már kezdenek megtelni a gyülekezeti termek, a kis templomok, amik a táboron belül vannak. A végére pedig már szinte tele van a templomunk.

Önnek vannak nehezebb időszakai?

Természetesen vannak. Emberekkel foglalkozunk, és aki felelőségteljesen csinálja ezt, az elfárad egy idő után. Engem is megvisel azért egy féléves misszió. A kislányom akkor született, amikor kint voltam Irakban. Az se volt egy egyszerű történet, de túl vagyunk rajta. Ez egy nehéz időszak volt, de hála Istennek a családdal tudtuk tartani a kapcsolatot, és nagyon sokat számított az, hogy ott voltak körülöttem ezek az emberek, akikkel kint voltam a misszióban, a katonák. Akkor úgy történt, hogy nem a lelkész volt az, aki nyújtotta a lelki támogatást, hanem engem támogattak. Ez a mai napig is egy maradandó élmény számomra.

Hogyan telik a karácsony a honvédségnél?

Nálunk már bevett szokás, hogy az adventi időszakban gyertyát gyújtunk a kápolnában. Ilyenkor minden egyes alkalommal megkérünk egy zászlóalj parancsnokot, hogy gyújtsa meg a gyertyát, és mondjon egy-két szót, hogy számára mit is jelent az advent. Ugyanezt megtesszük lent a déli és a keleti határon is. Tartunk karácsonyi istentiszteletet a laktanyában és a határon is. A karácsonyi örömhírrel megpróbáljuk megfűszerezni a katonák szolgálatát. Mert azért nagyon jól tudjuk azt, hogy karácsonykor távol lenni az otthontól az nem egy örömteli dolog, de értelemszerűen a katonák vállalják ezt a szolgálatot is. Ilyenkor mi ott vagyunk, ha esetleg eljönnek istentiszteletre, vagy ha lemegyünk a határra, akkor ott találkozunk velük. A karácsonyi örömhírrel színt akarunk bevinni a katonák lelkivilágába.

A külföldi missziókban az ünnepeknek, különösen a karácsonynak még nagyobb a jelentősége. Ilyenkor a nem hívő katonák is eljönnek az istentiszteletre. A családtól távol, egy idegen környezetben mindenki jobban elérzékenyül, és egy közösséget alkotva hallgatják az Isten igéjét, a karácsonyi örömhírt.

Miért éri meg leginkább végezni a tábori lelkészi szolgálatot?

A közeg miatt, hogy katonákkal foglalkozhatok. Olyan embereknek próbálom fölkínálni az Isten igéjét, akikről van egy sztereotípia, hogy kemények, lelkileg nehezen megközelíthetőek. Ez számomra egy kihívás, az eddigi sikerélményeim pedig nagy motivációt adnak. A másik természetesen, hogy Isten igéjét hirdethetem egy olyan közegben, ahol valódi problémák vannak. A katonaélet elég kemény élet tud lenni, soha nem egyszerű. Szinte mindig gyakorlatoznak, forróságban és fagyban is.

Különösen a külföldi missziókban nagyon sok emberi fájdalommal és nyomorúsággal tud találkozni az ember. Hat-hét hónapig is távol az otthontól, a családtól. Úgy, hogy nem lehet tudni, hogy mi fog történni azon a veszélyes műveleti területen. Közben otthon is akadnak problémák, amiket onnan kintről nem nagyon lehet megoldani. Ezekben a helyzetekben tényleg kell a segítség.

Ilyenkor az Isten igéje nagyon nagy hajtóerő tud lenni, hogy a pusztulás verméből, abból a mélységből felemelje az embereket. Ezt jó dolog átélni, jó dolog látni, hogy az Istennek ilyen csodálatos ereje van.

Becslések szerint világszerte 150 millió férfit hívhatnak a Mohamed név különböző változatainak egyikén, ezzel pedig ez a leggyakoribb keresztnév az egész Földön. Az iszlám globális növekedése miatt ez talán kevésbé meglepő, az azonban már mindenképpen elgondolkodtató, hogy Nyugat-Európában is van olyan ország, aminek a fővárosában a Mohamed már magasan a leggyakoribb férfinév.

Belgium területileg három régióra tagolódik. A déli rész a francia ajkú Vallónia, az északi a flamand (holland) nyelvű Flandria, valamint a főváros és közvetlen környezete, a Brüsszel fővárosi régió is külön egységet képez az országon belül.

Most részletesen a főváros régiót fogjuk megvizsgálni, ami 19 önálló közigazgatási egységből, községből áll. Ezeket sokszor kerületnek is hívják, hiszen a lenti térképen látható 1,2 millió lakosú régió 19 települése teljesen összenőtt, nagyjából úgy kell őket elképzelni, mint Budapest 23 kerületét.

Bár országos szinten a legtöbb embert még Jeannak hívják Belgiumban, az ilyen keresztnevű lakosok száma folyamatosan csökken, és ha összeadjuk a Mohamed név összes változatát, akkor már a Mohamedek száma országosan is meghaladja a leggyakoribb belga nevet viselőkét. A fővárosban azonban már teljesen egyértelmű a helyzet.

A belga statisztikai hivatal névadatbázisában 457 ezer férfi keresztneve szerepel a brüsszeli régióban, ebből pedig több, mint 24 ezer férfi viseli a Mohamed keresztnév egyik változatát. Az 5,3 százalékos részarány azt jelenti, hogy minden tizenkilencedik férfit így hívnak a belga fővárosban, ezzel pedig magasan vezeti a listát a brüsszeli férfinevek között. A második helyen tőle messze elmaradva egyébként a Jean áll 5.839 fővel. A harmadik helyen pedig egy másik arab keresztnév, az Ahmed, amit 4.144 brüsszeli férfi visel.

A fővárosi régió 19 településének adatait ábrázoló lenti térképen látható, hogy jelentős különbségek vannak a brüsszeli régión belül. Egyes részeken száz emberből csak egyet hívnak Mohamednek, míg több településen megközelíti, vagy meg is haladja a 10 százalékot a név részesedése. Ez azt mutatja, hogy mint sok nagyvárosban, Brüsszelben is működik az egyes etnikai csoportok elkülönülése, ami pedig még inkább hozzájárul a párhuzamos társadalmak kialakulásához.

Brüsszel Sint-Jans-Molenbeek nevű részén a belga statisztikai hivatal adatai szerint 100-ból 11-et, azaz minden kilencedik férfit Mohamednek hívnak. Az arab, török és egyéb iszlám nevek aránya pedig bőven 50 százalék felett van ezen a területen. Ez alapján nem lepődhetünk meg azon, hogy a legtöbbször egyszerűen Molenbeek néven emlegetett település hírhedt arról, hogy évtizedek óta az iszlám terrorizmus melegágya. A Charlie Hebdo tömegmészárlás és számos más nyugat-európai terrortámadás esetében is kiderült, hogy az elkövetők Brüsszel ezen részéből jöttek.

Hogy egy kicsit jobban lehessen érzékeltetni, mit jelent Brüsszel mai valósága, az, hogy az Európai Unió központjában több, mint 24 ezer Mohamed él, érdemes a keresztnév 5,3%-os részesedését a magyar fővárosra vonatkoztatni.

Ez az arány Budapesten több, mint 42 ezer Mohamedet jelentene, és annyi embert, mintha a IV. kerület, Újpest összes férfijának Mohamed lenne a keresztneve.

Nyilván nem az egyes bevándorlók jelentik a problémát, ha integrálódnak a többségi társadalom kultúráját, akkor hozzájárulhatnak a befogadó ország fejlődéséhez. Azonban feltehetjük a kérdést, hogy milyen társadalmi integrációról beszélhetünk vajon akkor, amikor egy településen az emberek többsége a bevándorló eredeti kultúrköréből származik? Brüsszel Molenbeek részén például 38.000 férfiből több, mint 4.000-et Mohamednek hívnak, 300-at pedig Jeannak. Ki fog Molenbeekben kihez integrálódni? Ilyen esetben a kulturális asszimiláció nem fog megtörténni, hanem kialakulnak a párhuzamos társadalmak. A párhuzamos társadalmak pedig rövid távon magukkal hozzák a terrorizmust, hosszabb távon veszélyeztetik a társadalom kohézióját, végső soron pedig meg fogják kérdőjelezni a nemzetállamok létét.

Közel 60 ezer eurót (kb. 25 millió forintot) fizetett ki Dimitrisz Avramopulosz egykori migrációért felelős görög néppárti (EPP) európai uniós biztosnak az a Pier Antonio Panzeri volt olasz baloldali európai parlamenti (EP) képviselő által alapított Fight Impunity nevű civil szervezet, amely az uniós intézményeket megrázó korrupciós botrány középpontjában áll – írja az Origo. Avramopulosz nagy valószínűséggel jelenlegi uniós biztosoknál végzett lobbitevékenységért kapta a pénzt, ám a Fight Impunity nem szerepel az Európai Parlament átláthatósági nyilvántartásában, így a szervezet nevében a volt biztos nem lobbizhatott volna.

Dimitrisz Avramopulosz migrációért felelős uniós biztosként számos bevándorláspárti nyilatkozatot tett, a kötelező betelepítési kvóták erőltetése miatt pedig szembekerült a magyar kormánnyal.

2017 végén, a Politicóban megjelent írásában arról értekezett, hogy a 2015-ben kezdődő migrációs hullámmal Európába érkező bevándorlók itt maradnak, a migráció az új valóság, amelyet nem lehet megállítani, ezért inkább menedzselni kell azt. Nagy visszhangot kiváltó írásában a magyar határkerítést is támadta, szó szerint ezt írva:

„Naiv dolog azt gondolni, hogy a társadalmaink homogének és bevándorló-mentesek maradhatnak, ha kerítéseket építünk. Végeredményben el kell fogadnunk, hogy a migráció, a mobilitás és a sokszínűség az új norma, és a politikánkat is ehhez kell igazítanunk.”

2017. július 26-án Avramopulosz egy hónapot adott hazánknak, Lengyelországnak és Csehországnak menekültügyi kötelezettségeinek teljesítésére. Ellenkező esetben a bizottsági szabálysértési eljárás új szakaszával fenyegetett. A Hír Tv riportja szerint Dimitrisz Avramopulosz elégedetlenségét fejezte ki hazánk együttműködésével kapcsolatban. Az uniós dekrétum alapján ugyanis Magyarországnak 1295 menekült kérelmét kellett volna elbírálnia, ugyanakkor hazánk megtámadta a határozatot.

Avramopulosz már hosszú évek óta éles bírálója a magyar bevándorlásellenes kabinetnek. Éppen ezért nem volt véletlen az sem, hogy 2017. augusztus 19-én, az akkor még a baloldalhoz közeli Magyar Nemzetben írt véleménycikket. Ahhoz, hogy a migrációt ellenőrzés alatt tarthassuk a Földközi-tenger keleti medencéjében, elengedhetetlen, hogy Magyarország hozzákezdjen a menekültek befogadásához – többek között erről írt Dimitrisz Avramopulosz egy nappal a magyar állam megalapításának ünnepe előtt. A cikkben az Európai Unió migrációs ügyekért felelős biztos finoman megfenyegette Magyarországot, amikor arról értekezett, hogy reményei szerint Magyarország be fogja tartani jogi kötelezettségvállalását, és az Olaszországban és Görögországban tartózkodó menekültek áttelepítése révén szolidaritást vállal az unió más tagállamaival. Azt írta, ha a szolidaritás elmarad, akkor nehéz lesz megőrizni a szabad mozgás jogát Európában.

2019. márciusában Avramopulosz a HVG-nek nyilatkozott. Ebben többek között azt állította, hogy nemzeti programok keretében a Bizottság a 2014 és 2020 közötti pénzügyi ciklusban több mint 110 millió eurót szánt Magyarországnak a külső határok menedzselésére, biztonsági intézkedésekre és a migráció kezelésére. Ebből több mint 52 millió euró támogatja a határok védelmét. Később kiderült, hogy Avramopulosz hazudott, mert Brüsszel nem járult hozzá a határvédelem költségeihez.
2020. decemberében Avramopulosz arról értekezett, hogy az Európai Unió tagállamai vessenek véget a schengeni övezeten belül a migránsválság miatt bevezetett határellenőrzéseknek.

Itt az ideje, hogy megerősítsük egy hosszú távú és átfogó migrációs, határvédelmi és menekültügyi rendszernek az építő elemeit. A folyamatosan változó geopolitikai helyzet azt mutatja, hogy nem késlekedhetünk tovább a válasszal – mondta a biztos Brüsszelben, aki ezzel a nyilatkozatával is Magyarországot támadta.

2019. szeptemberében pedig Avramopulosz a Ruandával folytatott tárgyalásokra hivatkozva felszólította az EU tagállamait, hogy fogadjanak be migránsokat közvetlenül az afrikai országokból. A görög politikus követelései egybecsengenek az amerikai bevándorláspárti milliárdoshoz, Soros Györgyhöz köthető álcivil szervezetek követeléseivel.

Avramopulosz 2019. márciusában azt állította, hogy a migrációs válságnak vége.

Az, hogy a migrációs válság megszűnt, egy újabb bizonyítéka annak, hogy az Európai Unió eddigi migrációs politikája sikeres – mondta a korrupcióba keveredett volt uniós biztos.

Az olasz vezetés célja, hogy megakadályozza a civil szervezetek „passzív és aktív együttműködését” az embercsempészekkel, valamint újabb illegális migránsok felkutatását a líbiai partok közelében. Az új olasz „biztonsági szabályozás” egyik lényegi eleme, hogy az illegális migránsok befogadását azon országokra hárítja, amelyeknek zászlója alatt közlekedett az adott NGO-hajó. Ennek fényében pedig a legnagyobb migránsszállító francia, német és norvég civilhajók utasainak elhelyezése ismét feltüzelheti a kedélyeket a migrációellenes kormányzás alatt álló Róma és a migrációpárti Párizs, Berlin és Brüsszel között.

Giorgia Meloni kormánya hamarosan arra kényszerítheti az illegális migránsokat hajóztató NGO-kat, hogy abba az országba vigyék a migránsokat, amelynek zászlója alatt működik a hajó – számolt be a Remix News hírportál az olasz kormánynak az illegális migrációt megfékezni hivatott tervéről. A portál azt írta: az olasz miniszteri tanácsnak december 28-án kellett jóváhagynia egy biztonsági rendelettervezetet, amely új magatartási kódexet tartalmaz majd ezen civil szervezetek számára, és felgyorsítja a menedékkérelmek feldolgozását.

A lap kiemelte, hogy Olaszországban idén december 21-én lépte át a százezret az olasz partokra érkező illegális migránsok száma, ami 2017 óta a legmagasabb értéknek számít. Összehasonlításképpen a tavalyi 64 055 fővel, valamint a 2020-as évi 33 867 fővel, az idei évben kimagasló volt a tengeri úton Olaszországba érkező migránsok száma. Mint arra emlékeztettek, 2017-ben, amikor hasonlóan nagy számban érkeztek a tengeri útvonalon az illegális migránsok, Matteo Renzi baloldali kormánya is a szigorítás mellett döntött.

Szűkül az NGO-k mozgástere

A Remix News cikke szerint az egyik nagy változás, amelyet az új római jobboldali kormány bevezetni tervez, hogy a kutatási és mentési művelet során a civilszervezetek hajójára felvett migránsoknak nyilatkozniuk kell, ha menedékjogért folyamodnának Európában. Ebben az esetben pedig annak az országnak kell fogadnia a menedékkérőket és feldolgozni a menedékkérelmüket, amelynek lobogója alatt az adott hajó közlekedik. A lap úgy fogalmazott: az új politikai változás miatt Németország, Franciaország és más országok kormányai elgondolkodhatnak a Földközi-tengeren közlekedő migránshajók finanszírozásáról, ha ők kénytelenek befogadni az Európába érkező illegális migránsokat.

Meloni kormánya egy másik jelentős változást is bevezet, amely alapján a kutatási és mentési művelet után a civil szervezetek hajóinak azonnal biztonságos kikötőt kell találniuk az illegális migránsok partraszállásához.

Ennek értelmében a kikötési kérelem után rögtön a kijelölt kikötő felé kell hajózniuk anélkül, hogy napokig várnának a további lehetőségekre és további migránsok mentésére.

Az új szabályozás értelmében azok a civilszervezetek, amelyek megszegik az olasz szabályokat, első körben adminisztratív szankciókkal szembesülnek. Amennyiben pedig ismételten megsértik az előírást, az olasz hatóságok lefoglalják a hajóikat. Az új „biztonsági rendelet” második része a menedékkérelmek gyors feldolgozását, valamint az elutasított menedékkérők gyors hazaszállítását tartalmazza. Ezt azonban még az olasz parlamentnek jóvá kell hagynia.

A migránsok többsége gazdasági bevándorló

Ahogy arra a cikk rámutatott, 2016-ban 181 436 illegális migráns lépett be Olaszországba. Ezt a számot 2017-ben sikerült 119 310 főre mérsékelni, miután Marco Minniti belügyminiszter szigorúbb szabályokat fogadtatott el, valamint az olasz és a líbiai kormány megállapodást kötött Tripoliban. A legalacsonyabb számot – és a legalacsonyabb halálos áldozatokat is – 2019-ben érték el, miután több mint egy éve Matteo Salvini volt Olaszország belügyminisztere. Abban az évben „mindössze” 19 471 migráns érkezett tengeren. A portál ugyanakkor arra is emlékeztet, hogy ez utóbbi szám már magán foglalta a szeptembertől decemberig tartó jelentős emelkedést, amikor Salvini Ligáját a balközép Demokrata Párt váltotta fel, mint az Öt Csillag Mozgalom koalíciós partnere Giuseppe Conte miniszterelnök alatt.

A lap emlékeztetett, hogy a korábbi évek tapasztalataihoz hasonlóan 2022-ben sem háború elől menekültek a tengeri útvonalon érkező illegális migránsok. A január 1. és december 21. között érkezett 100 000 fő közül mintegy 86 000 fő békés országból származott. Közülük több mint 20 000-en Egyiptomból, közel 18 000-en pedig Tunéziából érkeztek. Banglades végzett a harmadik helyen a 14 000 állampolgárával.

A cikk hangsúlyozta, ezen országok egyike sem áll háborúban, és az sem jelenthető ki, hogy üldöztetésnek lennének kitéve az állampolgáraik.

Csupán egy NGO-hajó volt olasz

Az olasz belügyminisztérium Il Giornale által összeállított adatai szerint idén 15 hajó szállított migránsokat a Földközi-tengeren 12 különböző civil szervezethez, amelyek közül csak egy volt olasz.

A legnagyobb hajókat az Orvosok Határok Nélkül (MSF) francia-svájci szervezet és az „európai” SOS Méditerranée szervezet üzemelteti, amelynek székhelye Franciaországban van, és amelyet nagyrészt a francia helyi hatóságok finanszíroznak. Ugyanakkor mindkét szervezet hajója norvég lobogó alatt közlekedik. A német Sea Watch volt idén a harmadik legnagyobb migráns-beszállító, jövőre pedig egy újabb, nagyobb hajót helyeznek üzembe Sea Watch 5. néven, amely szintén Olaszország partjait célozza majd.

Zöld vonal a mediterrán szigeten

Ciprus az első világháborút követően, 1925-ben lett a brit korona gyarmata. A mediterrán sziget évszázadokon keresztül a nagy hadiutak kereszteződésében állt. Nem véletlen, hogy arabok, oszmánok, görögök, velenceiek is uralták a térséget.

1959-ben azonban a sziget a függetlenség útjára lépett: Londonban a britek, a görögök és a törökök egységesen nyilatkoztak a sziget függetlenségéről. Az egy évvel később Nikosziában aláírt szerződés értelmében mindhárom fél katonai egységeket állomásoztathatott. Ezzel a sziget megosztása megkezdődött.

1963 telén létrehozták az ún. Zöld vonalat, amely a görögök lakta területek hivatott elválasztani a töröklakta országrésztől, elválasztva ezzel a sziget két részét.

Az északkeleti rész török maradt, a délnyugati, nagyobb kiterjedésű pedig görög maradt. A két nép közti „semleges zónában” hozták létre a Zöld vonalat, amelyet az Egyesült Nemzetek Szervezete felügyel.

A legjelentősebb körzet, amely a nemzetközi katonai helyzet miatt – részben – elnéptelenedett, Famagusta térsége, ahol Varószia üdülőközpontja teljességgel kiürült, igazi szellemváros lett. Éppen ebből kifolyólag rengeteg turista fényképezkedik a város határában, ahol valójában „megállt az idő”.

A két fél közti béketárgyalások következtében, 2003-ban nyitottak határátkelőt a két terület között.

Érdekesség, hogy Ciprus 2004-es EU-s csatlakozását követően a sziget megszállt részének EU-tagsága szünetel.

Az Egyesült Államok legfelsőbb bírósága kedden úgy döntött, hogy fenntartja azt a sürgősségi egészségügyi rendeletet, amelyet a szövetségi kormány több mint két éve használ arra, hogy gyorsan kiutasítsa a migránsokat, köztük a menedéket kérőket is, a délnyugati határon.

A legutóbbi ítélet a John G. Roberts főbíró által a múlt héten kiadott végzést váltja fel, amely leállította a 42. cím néven ismert egészségügyi politika megszüntetését, amelyet a Biden-adminisztráció tervezett felszámolni. A 42. cím még legalább két hónapig érvényben marad. Keddi végzésében a legfelsőbb bíróság beleegyezett abba, hogy februárban meghallgassa az érveket arról, hogy egy Arizona által vezetett, 19 államból, köztük Texasból álló koalíció megtámadhatja-e azt az alsóbb bírósági döntést, amely a Biden-adminisztrációt a 42. cím visszavonására kötelezte.

Ez az alsóbb fokú bírósági döntés mindaddig blokkolva marad, amíg a legfelsőbb bíróság döntést nem hoz abban az eljárásibb kérdésben, hogy a GOP által vezetett államok beavatkozhatnak-e egy olyan perbe, amelyet eredetileg bevándorló ügyvédek indítottak a szövetségi kormány ellen.

Teschen, a kettévágott város

Bohumil Hrabal Sörgyári capriccio című művének megfilmesített változatában Jaromír Hanzlík alakította a flúgos Pepin sógort, aki hatalmas lármát csapva mesél, mesél és mesél, képtelenebbnél képtelenebb történeteket. Hol a sógornője, a gyönyörű Mariska, hol pedig a sörgyári munkások a lelkes, vagy épp beletörődő hallgatóság.

Nos, a kiváló cseh színész – akit a hazai nézők a Kórház a város szélénből, a Mentőkből, vagy épp a Nők a pult mögött című klasszikusokból is ismerhetnek – az észak-csehországi Cesky Tesínben látta meg a napvilágot 1948-ban.

Nem sokon múlt, talán 500 méteren, hogy nem Andrzej Wajda, Krzystof Zanussi vagy éppen Agnieszka Holland moziiban lett filmsztár. Ugyanis szülővárosa Csehország, a város Olsa nevű folyójának túloldala, pedig Cieszyn néven Lengyelország. Immár százhuszonkét éve.

Az Osztrák-Magyar Monarchiában egy város volt a település, egységes szövetet alkotott a piactér, a kórház, a vasútállomás, a reálgimnázium, a kaszárnya, és a villamosvonal. Egyszóval, egyek voltak.  Az 1920-as párizsi békék szétvágták az egységes szövetet, a város közepén húzva meg a határt. Innentől kezdve az a szürreális kép fogadta az egykori többségében németajkú lakosság utódait, hogy az egyik hídfőben a lengyel határállomás, a másik hídfőben a csehszlovák működött. Emberek ezreinek életét, emlékeit, családját szakította szét a béke, barátságok, szerelmek „mentek rá” a végtelenül ostoba emberi döntésekre.

Szerencsére, 2007 óta, mióta mindkét állam a schengeni övezet tagja, megszűnt a határellenőrzés, és „eltűnt” az értelmetlen határ a szemek elől. Emléke csak a lelkekben van jelen…

Országnév helyett „Sok szerencsét!” felirat a határon.

 Európa keleti végén, Azerbajdzsán és Örményország konfliktusa nem újkeletű. Igaz, a szovjet időkben Moszkva kemény kézzel kezelte a tagköztársaságok esetleges konfliktusait, sokszor a rájuk jellemző, „előbb lövünk, aztán kérdezünk” elvet érvényesítette. Nem engedhetett semmiféle etnikai, vallási konfliktust a birodalmon belül, ez ugyanis a központosított állam meggyengüléséhez vezetett volna.

Ennek ellenére, az azeri és örmény nép viszonya nem volt konfliktusoktól mentes.

Az első hegyi-karabahi háború hivatalosan 1988-tól 1994-ig tartott, a területen élő örmény szeparatisták 1991-ben, a Szovjetunió összeomlásakor szakadtak el Azerbajdzsántól. Az ezt követő konfliktus mintegy 30 ezer emberéletet követelt. A háború eredményeként létrejött a független Hegyi-Karabah Köztársaság is a térségben.

A függetlenné váló Örményország és Azerbajdzsán határvonala több mint 400 kilométer hosszan nyúlik a főképp hegyi terepen.

Mindkét ország vezetése jelentős összeget költ határvédelemre, így mind az azeri, mind pedig az örmény oldalon jelentős katonai egységeket állomásoztatnak.  A legutóbbi konfliktus a két nép között 2022 szeptemberében robbantak ki, amikor az örmény vezetés közlése szerint azeri egységek nyitottat tüzet örmény célpontok ellen. Az összetűzésekben – örmény közlés szerint – negyvenkilenc katona vesztette életét.

Ilyen előjelek mellett nem meglepő, ha több közúti határátkelő örmény oldalán – persze ez lehetne az azerin is – a Sok szerencsét! felirat búcsúztatja a kilépő utazót.

A felrobbantott híd, amely végül szépségtapasz lett a Trianoni béke okozta sebeken.

A magyar kereszténység fellegvára Esztergom. A történelem iránt érdeklődő kiskamaszként sosem értettem, hogyha a város valaminek – jelesül a kereszténységnek – központja, hogyan helyezkedhet el az ország szélén. A helyzetet tovább rontotta az évtizedekig torzóként álló Mária Valéria Híd, amely elválasztotta egymástól azt, ami évszázadokon keresztül összetartozott. A felrobbantott híd maradványai csúnya mementóként hatottak akkori lelkemre és tudatomra.

Pedig 1920 előtt az érseki székhely, Esztergom gyakorlatilag összetartozott a Duna bal partján fekvő Párkánnyal, amely a török kort megelőzően barbakán szerepét töltötte be, és „testével védte” Esztergomot. Párkány nevét többen a Barbakán szóra vezetik vissza.

A kis felvidéki településen vívott csatát Sobieski János lengyel király a hódító török ellen, védve a magyar, a tót és bármilyen más nép gyermekét. Sajnos, a török alól felszabadított várat lerombolták, mára nyomait sem lehet felfedezni.

A kis városka az esztergomi nemesség, és a katolikus egyház egyik mezőgazdasági területe volt, a Párkány környéki búza, bor, és élőállat gyakran az esztergomi vásáron talált gazdára, annak ellenére, hogy vásártartási joga Párkánynak is volt.

Trianont követően a csehszlovák állam egyik határmenti települése lett, elindult a jelentéktelenné válás szürke útján. Pozsony jó 150 kilométerre, a főváros, Prága 500 kilométer távolságban, Esztergom pedig egy másik ország területén. Mindenki vesztett az ebben a formájában teljesen értelmetlen békén.

A II. világháborút követő időszak sem adott bizakodásra okot, hiszen az átkelő nélküli kis szlovákiai városka sem munkahelyek, sem iskolák szempontjából nem számított komoly tényezőnek.

2001-ben azonban a józan ész diadalmaskodott a történelem butasága felett: magyar-szlovák – és részben európai – kezdeményezés következtében átadták a felújított hidat, amelyen mindkét fél számára megkönnyítette az életet: iskola, munkahely, boltok, szórakozási lehetőségek sokasága vált elérhetővé mind Párkány, mind pedig Esztergom lakói számára. 2001-ben – közösen – sikerült egy kicsit javítani az 1920-as békén. Mindenki nyert vele.

A Bild arról írt, hogy az elutasítottság oka az elmúlt hónapokban tapasztalt migránshullám lehet, melynek során migránsok tízezrei érkeztek illegálisan Németországba.

Csak októberben 13 425 migráns érkezett illegálisan Németországba, így az év eleje óta 85 308 migráns lépte át szabálytalanul az államhatárt, amely a tavalyi, valamivel több mint 57 ezer illegális belépéshez képest komoly emelkedést jelent – emlékeztetett a napilap.

Az INSA kutatása kimutatta, hogy a megkérdezettek több mint kétharmadában,azaz 68,3 százalékukban aggodalmat kelt a menekültek számának ilyen mértékű növekedése. Ezzel szemben a válaszadók mindössze 23,5 százaléka vélte úgy, hogy számára ez nem jelent problémát.

A megkérdezett személyek között a különböző német pártokkal szimpatizáló választók is reprezentálva voltak, akik közül a legtöbb párt szavazóinak több mint ötven százaléka mondta azt, hogy aggódik a menekültek száma miatt. Egyedül a Zöldpárt választói körében mutatott más eredményt a felmérés, ugyanis 55 százalékuk nem tekint aggodalommal a helyzetre.

A kutatás továbbá arra is felhívta a figyelmet, hogy a válaszadók 48,4 százaléka szerint Németország az oda érkező migránsok miatt hátrányára változik.

Mindössze 16,3 százalékuk vélte úgy, hogy a migráció által Németország egy jobb hely lesz, minden harmadik válaszadó (31,4 százalék) pedig úgy gondolja, a migráció semmilyen változást nem okoz az országban.

A választói csoportok között mutatkozott egy lényeges különbség is, ugyanis a Kereszténydemokrata Unió és a Keresztényszociális Unió (CDU/CSU) pártunióra és a Szabaddemokrata Pártra (FDP) szavazók úgy ítélik meg, hogy a migránsok az országot egy rosszabb helyé teszik.

A megkérdezettek 46 százaléka vélte úgy, hogy nem jó dolog, ha migránsok iszlám országokból érkeznek, míg 35 százalékuknak ez mindegy és csupán 16 százalékuk tartja jó dolognak a muszlimok érkezését.

A konzervatív CDU/CSU pártunióra szavazók 50,5 százaléka szerint a migránsok érkezése az iszlám világból rossz dolog, a Szociáldemokrata Pártra szavazók relatív többsége pedig (36,5 százalék) elutasítja a muszlimok bevándorlását.

 A CDU politikusai már arra figyelmeztetnek, hogy a migrációs politika miatt a lakosság összetétele is megváltozhat, melynek következtében egy fordulóponthoz érkezhet el a német társadalom.

„Ha évente 400 ezer migráns érkezik Németországba akkor ez hamar bekövetkezhet. Ha a lakosság túlnyomó többsége bevándorlói háttérrel rendelkezik, akkor Németország visszafordíthatatlanul meg fog változni” – fogalmazott Stefan Heck a CDU politikusa.

Christopher de Vries belügyi szakértő szerint „Németország nem fog megbirkózni a migránsok integrációjával. Az integráció függ a tömegtől és a kulturális közelségtől.”

A szakértő emiatt úgy gondolja, hogy Németország jobban teszi, ha csak olyan országokból toboroz munkaerőt, amelyek kultúrája és alapértékei hasonlóak.

Az alkoholturizmusra építő komptársaságtól az Öresund-hídig

Dánia és Svédország között évszázadokig csak hajóval, a modernebb időkben komppal lehetett közlekedni.

A két skandináv jóléti állam egyike sem épített átkelőt az Öresund-szorosban. Oka kifejezetten prózai volt: sokba került volna megépíteni. Jelen esetben tehát szó sincs arról, hogy a komptársaságok üzemeltetőinek jobban megérte, ha mindenki az ő viszonylataikat használja a híd helyett. Itt jegyezzük meg, Szicília és az olasz csizma között állítólag ezen ok miatt nem épült híd. A helyi, olasz kompok működtetésében pedig – a hírek szerint – komoly szerepe van bizonyos gazdasági köröknek, néhányan a rettegett maffiát sejtik az egész mögött… Persze lehet, hogy mindez csak kocsmai pletyka.

A 60 évektől kezdve – sőt gyakorlatilag a II. világháborút követően – Dániában sokkal szabadabb szabályok vonatkoztak az alkoholfogyasztásra, mint északi szomszédjánál, Svédországban. Koppenhágában nem volt gond sört, bort, vagy éppen valamilyen rövidital vásárolni, ugyanez Malmőre nem volt igaz. Sört és gyengébb borokat is még csak (méregdrágán) árusítottak bizonyos üzletek, de a röviditalt aranyárban mérték, ráadásul csak a sokcsillagos, előkelő szállodákban és éttermekben lehetett legálisan hozzáférni whiskyhez vagy vodkához.

Ezen a helyzeten változtatott a dán komptársaság, amely Koppenhágában feltöltötte „minden jóval” a hajó italbárját, és csak azt követően futott ki a nemzetközi vizekre. Az út a dán főváros és Malmö között nem volt több egy jó bő óránál. Miután a visszaúton felvette a svéd „turistákat”, nemzetközi vizekre kiérve a derék svéd atyafiak többsége megrohamozta a bárpultot, ahol a mogyoró és snackek mellett főleg sör és vodka fogyott.

Koppenhágában a vámvizsgálat során többeket támogatni kellett, akkora mennyiséget sikerült az illetőnek az olcsóbb dán italokból elfogyasztania.

A majd nyolc kilométer hosszú Öresund-híd 2000-es átadása véget vetett a „szeszkompok” aranykorának, és fél órára rövidítette a két nagyváros közti távolságot. Mivel mindkét ország a schengeni övezet tagja, egy határőr sem zavarja meg az utast, hogy a Koppenhágában vásárolt Carlsberget hangos szisszenéssel kinyissa, és élvezze a tengerszoros szépségét a száguldó vonatból…

Az EU nem dughatja homokba a fejét: a Csehország által bevezetett ideiglenes határellenőrzés is rámutat, hogy a kontinensen áthaladó jelenlegi migrációs áramlások kihasználják a szabad mozgást – mutat rá a Politico című brüsszeli lap cikke, amely alátámasztottnak véli Orbán Viktor magyar és Giorgia Meloni olasz miniszterelnök migrációs politikáját.

A Cseh Köztársaság és Szlovákia között az ideiglenes határellenőrzés miatt „kialakult egy újabb szakadék az Európai Unióban, és ez mindenkit aggodalommal tölthet el” – véli a Politico, mely cikkében úgy látja: általános érvényű, az eddigi uniós migrációs politikát felülíró üzenete van ennek a lépésnek.

Prága egyoldalú lépése, a határellenőrzés visszaállítása a cseh–szlovák határon (a schengeni megállapodás ideiglenes felfüggesztésével) „azután történt, hogy az előző évhez képest 1200 százalékkal nőtt az illegálisan az országba belépők száma. Ezek többségükben fiatal, szíriai férfiak” – írja a lap.

A Politico által ismertetett, szigorúbb határellenőrzés elrendelése már a többedik ilyen lépés cseh részről szeptember óta.

A fokozódó illegális migráció hatására Prága már szeptember 27-én ideiglenesen visszaállította a határellenőrzést a Szlovákiával közös határátkelőhelyeken. Első körben ez az intézkedés tíz napra lépett életbe. Október 16-án Vít Rakusan cseh belügyminiszter bejelentette, hogy kormánya várhatóan további egy hónappal meghosszabbítja a szlovák határ fokozott ellenőrzését.

A Politico emlékeztet: „Olaszország és Franciaország között egy másik elkeseredett vita robbant ki a tengerből kimentett migránsok miatt.”

„Az a felfogás, hogy a szabad mozgást a tömeges migrációs áramlások veszélyeztetik, már nem csak a Meloni-félék vagy a konzervatív szövetségesnek számító Orbán Viktor magyar miniszterelnök által képviselt, marginális nézet. A Cseh Köztársaság erősen EU-párti belügyminisztere, Vít Rakusan is erre az elvre hivatkozott, amikor megindokolta a Szlovákiával szembeni határellenőrzéseket” – írja a Politico.

A visszaállított határellenőrzések rámutatnak, hogy az egyre súlyosbodó válságban a szabad mozgás is veszélybe került – figyelmeztet a lap.

Határvita a hegyi tó miatt

A kristálytiszta vízű „mennyei tó” több mint kétezerhétszáz méter felett fekszik a kínai-észak-koreai határon a Csangpaj hegységben.

A csodás, magashegységi környezetben elterülő tó legnagyobb mélysége háromszáznyolcvannégy méter, és elképesztő panorámájú hegyek ölelik körbe a „tengerszemet”. A világ legmagasabban fekvő krátertavának közepén húzódik a Kínai Népköztársaság és Észak-Korea határa. A két állam kapcsolata szoros, baráti, tulajdonképpen egyfajta köldökzsinór köti össze Kínával a kommunista Koreát: Észak-Korea kereskedelmének 90 százalékát Pekinggel folytatja, a kínai áruk nélkül valószínűleg éhen halna az ország lakossága.

A terület kínai és észak-koreai „békés felosztása miatt” Dél-korea többször tiltakozott már, ők nem ismerik el, hogy Kínának voltka olyan törekvései, amelyekkel igyekezett a hegyet kisajátítani, éppen ezért a dél-koreaiak többször a tiltakozás nyilvános formáját válaszották.

2007-ben az Ázsiai Téli Játékok során dél-koreai sportolók a díjkiosztó alkalmával emeltek fel egy transzparenst, amelyen az szerepelt, hogy "A Paektu-hegy a mi területünk". Az akciót kínai tiltakozás követte, amelyre dél-koreai részről azt felelték, hogy spontán akció volt és semminemű politikai üzenete nem volt. A vita nem mérgesedett el, és a később sem vált gócponttá. Megkönnyíti ezt annak ténye, hogy a tavat nehezen lehet megközelíteni, közutak nem vezetnek hozzá, gyakorlatilag csak gyalogszerrel lehet eljutni a partjára, így a tömegek számára nehezen elérhető.

Természetes módon, ha a tó alacsonyabban, lakott települések közelében helyezkedne el, akkor többször képezné a közbeszéd tárgyát.

A DENK-et 2015-ben alapította a török származású Tunahan Kuzu és Selcuk Öztürk, akik a holland Munkáspártból léptek ki. Nem meglepő ez az irány, hiszen a nyugat-európai országokban a bevándorlók többségében a baloldali pártokra szavaznak, és a bevándorló származású politikusok nagy része is ehhez az oldalhoz kötődik.

Más országokban is léteznek már önálló bevándorlópártok, jelentősebb sikereket azonban még nem értek el, Hollandiában viszont a választási küszöb hiánya lehetővé tette, hogy alacsonyabb támogatottság mellett is képviselőket küldjenek a parlamentbe.

A szervezetben a törökök játszák a főszerepet, akik kifejezetten jó viszonyt ápolnak a Törökországban kormányzó Igazság és Fejlődés Pártjával. Ez a török kötődés számos konfliktust is eredményezett már a múltban, például akkor, amikor a DENK képviselői nem támogatták azt az indítványt, amiben a holland parlament kimondta, hogy a törökök 1915-ben népirtást követtek el az örmények ellen. Jól mutatja, hogy mennyire bonyolult, problémákkal terhelt kérdés a bevándorlók anyaországukhoz és befogadó országukhoz fűződő lojalitása, hogy a szavazás után a bevándorlópárt lejáratta a javaslatot támogató, más holland pártokban ülő török származású képviselőket, megkérdőjelezve a Törökországhoz kötődő hűségüket. 

A DENK neve hollandul gondolkodást, törökül pedig egyenlőséget jelent. A szociális támogatások fontosságát és egyéb baloldali elveket hangoztató párt szervezetében bár a törökök a dominánsok, a jelszavak szintjén minden bevándorlót képviselnek, és azért küzdenek, hogy a migránsok egyenlő jogú állampolgárai legyenek Hollandiának.

Jellemző azonban, hogy a kisebbségvédelmet a bevándorlók integrációjának elvetésével képzelik el. Szerintük integráció helyett elfogadásra van szükség.

Tehát nem tartják fontosnak, hogy a bevándorlók magukévá tegyék a holland értékeket, sokkal fontosabbnak tartják, hogy a migránsokat az eredeti kultúrájuk megtartása mellett is ismerjék el Hollandiában az őshonosokkal azonos jogú polgároknak.

Ha kicsit alaposabban megnézzük a DENK és politikusainak facebook oldalait, akkor további tanulságos dolgokat találhatunk.

Nézzük mondjuk a bevándorlók holland hagyományokhoz való viszonyát. Amikor például a párt (udvariasságból?) a facebookon köszönti a királyi párt a holland nemzeti ünnep, a Király napja alkalmából, akkor igen kevesen lájkolják a bejegyzést, és a kommentek között olyan reakciókat olvashatunk, hogy „majd akkor ünneplem a Király napját, ha már történelem lesz!”, illetve „Miért tartjuk el őket?”, vagy egyszerűen csak annyit kommentelnek a DENK támogatói a holland nemzeti ünnep posztja alá, hogy „Boldog Ramadánt!”

A DENK rendszeresen tesz közzé Izrael-ellenes, Palesztinát támogató bejegyzéseket, amik alatt feltűnő, hogy mennyi antiszemita kommentet olvashatunk. A magyar kormányt ért nyugati támadásokat ismerve különösen bizarr olvasni a DENK bevándorló hátterű támogatóinak kommentjeit, amiben náci államnak nevezik Izraelt, cionistának a holland médiát, és a sajtószabadságot hiányolják az országban. Vagy éppen a Clintonokat, a Rothschildeket és Sorost együtt emlegetik a világban lévő gonosz megtestesítőjeként. (Természetesen a Facebook közösségi irányelveivel összhangban…) Ezek a kommentek láthatóan nem zavarják a DENK vezetőit, ami nem meglepő, hiszen a pártot a legtöbbet az antiszemita megnyilvánulásai miatt támadják.

Több, mint 200 ezer szavazatot kapott egy ilyen párt a 2017-es és 2021-es holland parlamenti választásokon is. A 2018-as önkormányzati választásokon pedig a két legnagyobb holland városban, Amszterdamban és Rotterdamban is a szavazatok 7%-át szerezte meg. Nem marginális politikai szereplőről van tehát szó.

A DENK fényében tényleg szürreálisnak tűnnek azok a támadások, amik Magyarországot érik a bevándorláspolitikája miatt, amikor nyugati politikusok antiszemitának, és idegenellenesnek bélyegzik a magyar kormány politikáját. Ne feledjük, ezekben a támadásokban élen jár Mark Rutte, Hollandia miniszterelnöke. Elnézve a DENK működését, halkan csak annyit mondanánk, hogy mindenki sepregessen a saját háza táján.

Az egykori világbirodalom határán: az iraki-iráni határszakasz

Mezopotámia egykor a Közel-Kelet egyik legfényesebben ragyogó csillaga volt. A Tigris, valamint az Eufrátesz folyók közti terület bővelkedett termőterületben, nem véletlen, hogy az első folyómenti kultúrák a térségben alakultak ki.

A XX. század vérzivatarai közül az 1980-ban kitört irak-iráni háború volt 1945 utáni korszak egyik legnagyobb, leghosszabb fegyveres konfliktusa. A vita a Shatt el-Arab folyó ellenőrzésének feletti jog kapcsán robbant ki. A vízi útvonal ugyanis kiemelt kereskedelmi útvonalnak számított a térségben.

A két fél 1980-tól kezdve – csaknem nyolc éven keresztül – szinte minden fegyvert bevetett a másik féllel szemben: szögesdrótrendszer, tömegrohamok, illetve gáz- és rakétatámadás jellemezte ezt a véres konfliktust. Nem meglepő módon a két ország vezetője egyfajta versengésnek fogta föl a háborút, mind Szaddam Husszein, mint pedig Khomeini a saját népszerűségének emelkedését remélte a háború estleges megnyerésétől.

A mintegy másfél millió halottal járó háborúskodás végül – az ENSZ nyomására is – 1988 augusztusában ért véget, de voltak olyan hadifoglyok, akiket az egykor harcban álló felek csak tizenöt évvel később, 2003-ban cseréltek ki egymással.

A kérdéses területen ma már működik legális határátkelő, ahonnan a folyó egyik oldalán elhelyezkedő államból, a másikba át lehet kelni. A két állam közti egykori konfliktus mértékét azonban kiválóan jelzi, hogy mindösszesen egy átkelő üzemel az irakiak és az irániak számára.

Remélhetőleg a jövőben a két állam együttműködésének bővülése kapcsán sikerül több átkelőt nyitniuk.

A rekordméretű migráció következtében – melynek során évente egy nagyváros lakosságával egyenlő mennyiségű migráns érkezett az országba –, jelenleg minden hatodik lakos külföldön született Németországban, míg ezzel szemben az Amerikai Egyesült Államokban (USA) minden hetedik személy rendelkezik ilyen háttérrel – számolt be a The Wall Street Journal cikkében.

A napilap azonban kiemelte, hogy míg az USA-ban az újonnan érkezettek sikeresen találnak munkát, ezzel szemben Németországban nem ez tapasztalható, annak ellenére, hogy már a gazdasági helyzetet is fojtogató munkaerőhiány lépett fel.

A közgazdászok becslése szerint a német gazdaságnak – amely Európában vezető szerepet tölt be –, 2035-ig közel hétmillió munkahelyet kellene feltöltenie, annak érdekében hogy a nyugdíjba vonuló munkavállalók utánpótlását fedezni tudja.

A szakértők régóta azzal érvelnek, hogy a befogadás az ellenszere a német piacon tapasztalt munkaerőhiánynak, így az országnak évente mintegy 400 ezer képzett bevándorlóra van szüksége, ezzel szemben viszont az érkező migránsok nem felelnek meg ezen kritériumoknak.

A migránsok ugyanis alkalmatlanok a magasabb képzést igénylő munkaerőpiacon való elhelyezkedésre, továbbá Németország képzési rendszerét is kritika éri.

Mindemellett a hivatalos adatok is azt mutatják, hogy a Németországban élő mintegy 800 ezer munkaképes korú szíriai és afgán állampolgárnak csak egyharmada rendelkezik adófizető munkahellyel – szemben a németek kétharmadával –, mindezt annak ellenére, hogy a legtöbbjük több mint öt éve érkezett.

Továbbá fontos szempont az is, hogy a munkanélküliség a külföldiek körében 12 százalék, a németek polgárok esetében azonban még az 5 százalékot sem éri el – hívta fel a figyelmet az amerikai napilap.

A német kancellár a Berlin melletti Potsdam városában egy lakossági fórumon arról beszélt, hogy a kormány már dolgozik azon, hogy több külföldi szakképzett munkaerőt ösztönözzön annak érdekében, hogy „a show folytatódjon”.

Ezzel egybevágóan a múlt hónapban a miniszterek már a bevándorlási törvény reformjának terveiről is megállapodtak, mivel Berlin igyekszik megnyitni a német munkaerőpiacot az Európai Unión kívülről érkező munkavállalók előtt. A német vezetés ugyanis azt szeretné, ha a migránsoknak könnyebb lenne a vízumigénylés, továbbá azt is javasolta, hogy a jelenlegi nyolc év helyett öt év után kapjanak a külföldiek állampolgárságot, valamint kettős állampolgárságot.

„A Németországba érkező bevándorlókat sokáig úgy kezelték, mintha később ismét elhagynák azországot. Az állampolgárság megszerzése nem volt prioritás, de mi már régóta bevándorlóország vagyunk, és most szeretnénk összhangba kerülni a nemzetközi normákkal” – hangsúlyozta Olaf Scholz kancellár.

A La Manche-csatornán keresztül az Egyesült Királyságba érkező migránsok száma az elmúlt két évben több mint kétszeresére emelkedett. A kormányzati adatok azt mutatják, hogy többségében albán származásúak, akik ezen az útvonalon érkeznek.

A brit miniszterelnök, Rishi Sunak az illegális migráció kezelése érdekében egy új, ötpontos tervezetet jelentett be, amely többek között az albán menedékkérők visszatérésének felgyorsítását, valamint – az ügyintézők számának megduplázásával – a közel 150 ezer elmaradt menedékjogi kérelem elbírálását tervezi a jövő év végéig – számolt be a Reuters hírügynökség.

A Remix News hírportál októberi cikkében arról írt, hogy a migránsok áradata komoly anyagi terhet ró a brit államra, ugyanis a szociális lakások hiánya miatt a belügyminisztérium naponta 6,8 millió fontot (kb. 3,25 milliárd forint) költ a leendő menedékkérők és afgán polgárok szállodákban való elhelyezésére.

„Aki illegálisan lép be az Egyesült Királyságba, nem maradhat itt. Ehelyett őrizetbe veszik, és gyorsan visszaküldik vagy a hazájába, vagy egy biztonságos országba, ahol megvizsgálják a menedékjogi kérelmét” – mondta Rishi Sunak parlamenti felszólalása során.

A miniszterelnök kiemelte, egy új egységet is létre fognak hozni, amely a csatornán történő átkeléseket kezeli, továbbá kitért arra is, hogy a jövőben a migránsokat szállodák helyett használaton kívüli üdülőparkokban, volt diákszállásokon és feleslegessé vált katonai telephelyeken tervezik elhelyezni.

Az elkövetkező hónapokban több ezer albán hazatoloncolására is sor kerülhet – idézte a hírügynökség a kormányfő szavait.

Az egymást követő brit kormányok megígérték, hogy megállítják a hajókon érkező migránsokat, ezzel szemben viszont idén mégis rekordszámú, 44 867 migráns kelt át a La Manche-csatornán, hogy az Egyesült Királyságba jusson.

A 2016-os népszavazáson a Brexit mellett voksolók egyik „mozgatórugója” a bevándorlás szintje miatti aggodalom volt. Ezek a szavazók azt szerették volna, hogy Nagy-Britannia „vegye vissza az irányítást” határai felett – emlékeztetett a Reuters.

Annak ellenére, hogy a brit kormány korábban új jogszabályokat léptetett életbe, mely szerint illegális az Egyesült Királyságba való tudatos, engedély nélküli belépés, a migránsok rájöttek, hogyan cselezhetik ki a törvényt. Menedékjogot kérnek, így mentesülhetnek az illegális belépés miatti büntetőeljárás alól, még abban az esetben is, ha kérelmük egyébként hamis állításokon alapul.

A miniszterelnök szerint a közvélemény „joggal lehet dühös”, ugyanis a jelenlegi rendszer igazságtalan azokkal szemben, akik valóban menedékjogot kérnek.

A Remix News hírportál továbbá arra is rámutatott, hogy a csatornákon keresztül illegálisan érkező, menedékjogot kérők többségében biztonságos országokból érkeznek. Az idei évben Albániából például 12 ezer migráns érkezett, akik közül 10 ezer egyedülálló, felnőtt férfi volt.

Határ az olajfák alatt

 A közel-keleti politikai és vallási kérdés fölöttébb sokrétű. Több nemzet, több vallás, több szokás él egymás mellett, a legtöbb esetben a hétköznapi emberek szintjén békében, ám több esetben viszálykodva egymással.

Az 1967-es Hatnapos háború során Izrael döntő győzelmet aratott több arab állam – így Egyiptom – felett is.

A háború eredményeképp a zsidó állam megszerezte a gázai övezetet, és s Sínai-félszigetet Egyiptomtól, a Golán-fennsíkot Szíriától, valamint Ciszjordániát Jordániától.

A győztes Izraelnek, a legmélyebb konfliktusa talán Egyiptommal alakult ki, az arab állam nehezen emésztette meg, hogy Izrael legyőzte csapatait, bár kétségtelen tény: az arab-izraeli konfliktus mélyebb gyökerű.

1979-ben a két állam békeszerződést írt alá, ennek ellenére meglehetősen hűvös a két ország viszonya, sokszor egy évtizednek is el kellett telnie, mire a legmagasabb szintű politikai találkozók lezajlottak köztük.

A két ország határa sivatagban helyezkedik el, és többszáz kilométeren keresztül húzódik. Az alig néhány közúti határátkelőt roppant szigorú katonai jelenlét mellett őrzik: géppisztolyos katonák, páncélozott járművek, tankcsapdák és harcidrónok mindenütt.

A biztonság növelése érdekében Izrael állam 2013-ra fejezte annak a kerítésnek az építését, amellyel határait védi déli irányból. A 245 kilométeren felépült műtárgy ellen Egyiptom állama nem emelt kifogást, indoklása szerint nem kívánt beleszólni Izrael területén épülő semmilyen építkezésbe.

Belgium adminisztratív és sok más szempontból is területileg három régióra tagolódik. A déli rész a francia ajkú Vallónia, az északi a flamand (holland) nyelvű Flandria, valamint a főváros és közvetlen környezete, a Brüsszel fővárosi régió is külön egységet képez az országon belül..

A friss közvéleménykutatások szerint a Hollandiával határos Flandriában élő emberek több, mint negyede azt mondja, hogy a Vlaams Belang pártra fog szavazni 2024-ben. A párt nevét magyarul Flamand Érdekre lehetne fordítani, a konzervatív és bevándorlásellenes pártot a mainstream médiában természetesen populistának, szélsőjobboldali, esetleg nacionalistának szokták bélyegezni. Ráadásul a felmérések szerint a régió második legnépszerűbb pártja a hasonló elveket valló, szintén konzervatív N-VA, az Új Flamand Szövetség. Jelenleg a két jobboldali pártot támogatná a flamand szavazók közel fele.

Az elemzők szerint a konzervatív pártok erősödése mögött a Belgiumban erősödő szociális-gazdasági nehézségek mellett egyértelműen a tömeges bevándorlással járó problémák állnak. Látva az elmúlt hetek zavargásait Belgium nagyvárosaiban, nem nehéz elképzelnünk, hogy a hagyománytisztelő belga embereket zavarja az, ahogyan átalakult az országuk az elmúlt évtizedekben..

Érdemes ezért megnézni, hogy mégis milyen mértékben alakult át Belgium népessége az elmúlt évtizedekben.

A belga statisztikai hivatal eredet szerint három kategóriára osztja az ország lakosságát. Belga hátterű embernek a statisztikában azt tekintik, akinek már mindkét szülőjének is belga volt az első nemzetisége, ők 2022 január 1-én 7,7 millióan voltak Belgiumban.

Rajtuk kívül él 2,4 millió bevándorló hátterű belga állampolgár is az országban. Közülük 1,2 millió a születésekor még egy másik ország állampolgára volt, a másik 1,2 milliónak pedig legalább az egyik szülője másik országból származik.

Valamint további 1,5 millió külföldi, nem belga állampolgár is él még Belgiumban. Így jön össze az ország 11,6 millió lakosa: 7,7 millió őshonos belga + 2,4 millió bevándorló hátterű belga + 1,5 millió külföldi.

A társadalom mértékének átalakulását jól szemlélteti, hogy az országban a belga háttérrel rendelkezők, az őshonosok aránya a 2002-es 81,2%-ról 2012-re 73,4%-ra, 2022-re pedig 66,6%-ra esett.

Ha ez a folyamat így folytatódik, akkor történelmi távlatban egy szempillantás alatt, alig húsz év múlva, 2040 környékén már kisebbségben lesznek Belgiumban az őshonosok, a két belga szülővel rendelkező belgák.

Az átalakulás iránya egyértelmű, a 18 év alattiak között már ma is eléri a 47%-ot a nem őshonos belgák aránya.

A bevándorlás hatása más országokhoz hasonlóan Belgiumban is egyértelműen erősebb a nagyvárosokban, és kiemelkedően Brüsszelben. A külföldiek és a bevándorló hátterű állampolgárok aránya Flandriában 25%, Vallóniában 35%, a főváros régiójában pedig 75%.

Tehát az 1 millió 223 ezres brüsszeli régió lakosságának összetétele így néz ki:

– 297 ezer őshonos belga

– 487 ezer bevándorló hátterű belga állampolgár

– 439 ezer külföldi

Ráadásul amíg 2002-ben a nem őshonos belgák közül országos szinten az EU-n és az Egyesült Királyságon kívüliek aránya 40% volt, addigra mostanra az arányuk 52%-ra nőtt, tehát egyre inkább más kultúrákból érkeznek a Belgiumba bevándorló emberek.

Mielőtt azt gondolnánk, hogy a fővárosban a külföldiek nagy része biztosan az unió bürokratája, az adatok megcáfolják ezt. A Brüsszeli régióban a nem őshonos belgák 60%-a az EU-n kívülről származik.

Brüsszel 1,2 millió lakosából tehát 555 ezer az EU-n kívülről, főleg a Közel-Keletről és Észak-Afrikából származik. A fővárosi régió több részén is ők alkotják a többséget. Ez az a multikulturális közeg, ahol a fő döntéseket hozzák Európa, és az európai nemzetállamok jövőjével kapcsolatban.

Valaha volt legnagyobb egybefüggő migránscsoport érkezett meg Texas határához. Azzal, hogy jövő héten megszűnik a bevándorlás járványhelyzet miatti szigorítása az Egyesült Államokban, példátlan migrációs nyomás helyeződik az országra.

A közegészségügyi intézkedések részeként bevezetett 42. bekezdés alapján az országba érkező migránsoknak meg lehetett tiltani a beutazást közegészségügyi okokból, illetve a már beérkezett migránsokat ki lehetett utasítani az Egyesült Államok területéről. Idén novemberben azonban bírósági döntés született rarról, hogy a jogalkalmazás nem írhatja felül a szövetségi szabályozást, így december 21-én be kell szüntetni.

A Kubából, Venezuelából és Nicaraguából érkező csoport hónapos vándorlás után érkezett meg El Pasóba, hogy beléphessenek az „álmok országába”. A határőrség iratai szerint szombaton közel 4500 migránst tartottak őrizetben a texasi El Paso-i átkelőnél.

Feltételezések szerint a mexikói hatóságok segíthették az illegális határátlépést, mivel képek jelentek meg arról, hogy a rendőrség közel húsz, migránsokkal teli buszt kísért a mexikói Juarezbe, amely közvetlenül a határ túloldalán fekszik, El Pasóval szemben.

Határ a sarkkörön túl

Ha valahol semmi szükség nem lenne határkerítésre, az Oroszország és Norvégia közös határszakasza az Északi-sarkkörön túl.

A hozzávetőleg 200 kilométer hosszú határszakasz egy hollywoodi filmben is megjelent, az 1985-ös Gulag című film amerikai főhőse a szovjet kénszermunkatáborból Norvégián keresztül igyekszik hazajutni az Egyesült Államokba.

A kegyetlen kalandokat átélő főhős történte jól illeszkedik abba a havas, erdőkkel, és tundrával is borított kegyetlen vidékbe, mint az orosz-norvég határszakasz.

A kietlensége – és főleg a téli időszakban – a hideg miatt a közös határszakasz környéke lakatlan. A magyar önkéntesek részvételével is lezajlott szovjet-finn háború idején a határt lezárták, ám a helyzet a hidegháború idején sem lett sokkal jobb.

1945 után Norvégia a Nyugat mellett köteleződött el, így a Szovjetuniónak egy NATO-tagállammal szemben kellett védenie az államhatárt. Éppen ezért kiemelt biztonságú helyként kezelték a térséget, ahol a szovjet határőrség, a hadsereg egységeivel kiegészítve komoly haditechnikát vonultatott föl. ráadásként nehezítette a szovjetek dolgát, hogy a Norvég Királyság a NATO európai csapatai közül az egyik legmagasabb harcértékűállományával rendelkezett, ergo Oslo katonái nem adták volna meg magukat az első puskalövésre.

A határszakasz egy részén jelen sorok írásakor is műszaki zár (kerítés) áll, és mindössze egy közúti határátkelővel (Boriszoglebszk) rendelkezik. A határ norvég oldalán a turizmus működik, több szálláshely, kemping várja az érintetlen természet szerelmeseit.

Orosz oldalon több mint negyven kilométert kell autóznia annak, aki lakott településre szeretne érni, ráadásul a murmanszki terület Nikel nevű települése sem túl vonzó a turisták számára.

„Határ” az egyenlítőn

Bár nem a klasszikus értelemben vett államhatárral foglalkozik következő írásunk, ám olyan fontos dologról van szó, amely miatt mégis sorozatunkban a helye.

A dél-amerikai Ecuador legnagyobb nevezetessége – és egyben névadója – az egyenlítő.

Nem meglepő tehát, ha az országban – csakúgy, mint Salzburgban, ahol minden Mozartra és a Muzsika hangja című filmklasszikusra van kihegyezve – szinte minden az egyenlítőről szól. Megállapíthatjuk, itt az egyenlítő egy igaz brand.

A derék ecuadoriak egy komplett emlékparkot is létrehoztak az „egyenlítő tiszteletére”, amely a főváros Quitótól mintegy húsz kilométerre található. A parkban planetárium, Néprajzi Múzeum, és egy miniatűrmúzeum is fogadja a turistákat, akik boldogan kifizetik a belépőt, hogy a parkban szelfizhessenek.

A hely mégis leglátogatottabb pontja – csakúgy, mint a párizis Louvre-ban a Leonardo-féle Mona Lisa kép – a sárga vonal, amely az egyenlítőt jelzi.  Bár az is igaz, hogy a legújabb mérések szerint kicsit rossz helyen van, ugyanis, 240 méterrel arrébb kellene lennie – ha hihetünk a legmodernebb gps-rendszereknek.

Ennek ellenére, a légkör, és maga a park is fantasztikus élményt nyújt a látogatóknak, akiket ez a minimális tévedés sem foszt meg annak az érzésétől, hogy ott, éppen a „világ felénél áll.” Ez pedig ahhoz lehet hasonló, mint amikor a kínai Nagy falon, a gízai piramisnál, vagy éppen az Eiffel-toronynál áll.

Christiania a „legszabadabb állam”

 Koppenhága városán belül viszonyleg könnyű megtalálni Christianiát, amely az egykori erődrendszer helyén, pontosabban abban épült, a belvárostól alig két kilométerre. A területen – amely sokkal inkább emlékeztet egy fesztiválvárosra – nyoma sincs a dán puritanizmusnak, rendszeretetnek.

Mindenfelé falfestmények, extravagáns street art alkotások, és valamiféle lepusztultság jellemzi az közel ezer állandó, és nagyszámú ideiglenes lakossal rendelkező területet. A dán állam 1971-ben engedélyezte az afféle kommunaként működő tizenkilenc hektáros terület működését, bár ezt követően is több jogi huzavona következett a területtel kapcsolatban. A konzervatív, és meglehetősen puritán dán társadalom jelentős része viszolyogva és értetlenül állt az újszerű kezdeményezés előtt.

A legtöbb probléma az illegális szerek fogyasztásából adódott, tragikus, hogy a hetvenes években volt olyan év, amikor tíz fiatal halt meg kábítószertúladagolás következményeként. A másik nagy problémát, a hippi lakosság jelentette, akik életvitele miatt a köztisztasági hivatalnak is sok dolga akadt a területen. Érdekesség, hogy az 1960-as évek hippimozgalmát, a „szeretkezz, ne háborúzz!” mozgalmat meglovagoló „szabadállam” lakói teljességgel elkanyarodtak az eredeti céljaiktól, és rövid idő elteltével a terület a bűnözés, és sok esetben az illegális szerek Mekkája lett.

A nyolcvanas években a bűnözés megnőtt a területen. Motorosbandák törtek be Christianiába, céljuk a helyi kannabiszpiac felosztása volt. Később lövöldözések, és verekedések állandó színtere lett a terület, ahol 2016-ban egy kábítószerkereskedő lelőtt két rendőrtisztet. A súlyos sérüléseket elszenvedő tisztek végül felépültek, a hatóságok pedig letartóztatták a bosnyák származású elkövetőt, aki még gyerekként érkezett Dániába a családjával.

Csak remélni tudjuk, hogy a „szabadállam” területét jelző „ You are leaving the EU” felirat mögött az európai értékek kerekednek felül a silányságon és a szabadosságon.

„Maria hazafelé tartott kerékpárjával egy buliból 2016-ban, Freiburgban, amikor Khavári lelökte a biciklijéről, megharapta, fojtogatta és megerőszakolta, majd egy folyóparton hagyta, ahol megfulladt. Amikor Khavári egy évvel korábban Németországba érkezett, azt állította, hogy kíséret nélküli kiskorú Afganisztánból, így egy német befogadócsaládnál helyezték el, és iskolába küldték. A nyomozás kiderítette, hogy ekkor a húszas éveiben járt, és valószínűleg Iránból származik. Mielőtt Németországba érkezett volna, Görögországban már elítélték gyilkossági kísérletért, de nem került börtönbe. A németországi per során a görög rendőrség képviselője megemlítette, hogy a férfi nem tanúsított megbánást. Amikor arról kérdezték, hogy lelökött egy nőt egy szikláról, Khavári azt válaszolta: »Csak egy nő volt.«”

Ez csak egy az Ayaan Hirsi Ali könyvében olvasható számos megdöbbentő bűncselekmény közül. Ehhez hasonló gyilkosság a héten is történt Németországban, ami jelzi, hogy időszerű foglalkozni a nyugati nőket fenyegető veszélyekkel.

A történelem vége és az utolsó ember című könyv 1992-ben jelent meg. Francis Fukuyama híres kötete három évtizede az egyik legjobb példája annak az arrogáns nyugati szemléletnek, mely szerint vitathatatlan, hogy minden társadalmi rendszerek legjobbika a liberális demokrácia, és a történelem ezentúl csak arról fog szólni, hogy a kevésbé felvilágosult népek sorban magukévá teszik a liberális demokrácia értékeit, az emberiség pedig halad egy szép, szivárványos jövő felé. Bár Fukuyamát az elmúlt évtizedekben számtalanszor megcáfolta a valóság, felvilágosult körökben még mindig megingathatatlan a liberális demokráciák morális felsőbbrendűségébe és törvényszerű győzelmébe vetett hit. Ayaan Hirsi Ali munkája újabb bizonyíték arra, hogy a liberálisok tévednek.

A Préda – Bevándorlás, iszlám és a női jogok hanyatlása című könyv első, „Visszafordul az idő kereke” fejezete már a címével is felhívja a figyelmet arra, hogy nem törvényszerű, hogy a nyugati értékek terjednek el más kultúrákban. A tömeges bevándorlás következtében könnyen lehet, hogy pont fordítva lesz, és a nem integrálódó migránsok terjesztik el a nyugati országokban a saját, hozott kultúrájukat. Erről a folyamatról szól a könyv, arról, hogy miként szorulnak vissza a nők jogai a nyugat-európai országokban, és hogyan terjednek el olyan korábban ismeretlen, vagy rég meghaladott jelenségek, mint a nők tömeges utcai zaklatása, az elrendezett házasságok, az antiszemitizmus, vagy a nők nyilvános helyeken való elkülönítése, és otthonukba zárása.

A szerző, Ayaan Hirsi Ali egyáltalán nem vádolható szélsőjobboldali elfogultsággal, hiszen Szomáliában született muszlim családban, 1992-ben érkezett menekültként Hollandiába. Új otthonában parlamenti képviselő is lett, társadalmi aktivitásának középpontjában pedig egyre inkább az iszlám vallással kapcsolatos kritika állt. Egy iszlámkritikus filmen együtt dolgozott Theo van Gogh filmrendezővel, akit a film miatt 2004-ben egy marokkói származású bevándorló a nyílt utcán gyilkolt meg Amszterdamban. Ali is szerepel az Al-Káida célpontjai között, a biztonsági fenyegetettsége is közrejátszik abban, hogy ma már az Egyesült Államokban él.

Európába érkezett menekült, fekete nőként többször hangsúlyozza a könyvében, hogy az írással semmiképpen sem az volt a célja, hogy a szélsőjobboldalnak kedvezzen. Arra szerette volna felhívni a figyelmet, hogy mennyire tarthatatlan az a liberális politika és mainstream média által folytatott stratégia, ami során letagadják a bevándorlásból eredő problémákat.

A tabukat ledöntve nehezen összegyűjtött statisztikákat mutat be a könyv a bevándorlás és a szexuális erőszak terjedésének összefüggéseiről. Kiemeli, hogy mennyire tarthatatlan az, hogy a bűnöző menedékkérők nagyon enyhe büntetéseket kapnak, és még az esetleges kiutasításuk ellenére is a valóságban Európában maradhatnak.

Bemutatja a taharus dzsamai-t, az erőszakolós játékot, ami során férfiak tömegesen erőszakoskodnak nőkkel nyilvános helyeken. A Közel-Keleten ez már régóta ismert, arra szolgál, hogy a nőket megfélemlítse, és száműzze a közterekről. Számos nyugat-európai példát sorol fel a csoportos erőszakra a könyv, ami közül a legismertebb a 2015 szilveszterén történt kölni szexuális támadás, amikor mintegy 1500, többségében nem sokkal korábban érkezett arab és észak-afrikai bevándorló zaklatott tömegesen nőket. Az eset után 661 nő tett feljelentést, a német hatóságok mégis megpróbálták eltussolni a történteket.

Ayaan Hirsi Ali megmutatja azt is, hogy a konkrét szexuális erőszakok csak a jéghegy csúcsát jelentik a női jogok visszaszorulásában. A könyv számtalan példát sorol fel arra, hogy a nyugat-európai országok hatóságai milyen változásokat vezetnek be, hogy alkalmazkodjanak a bevándorlók eltérő kultúrájához. Tehát sok esetben nem a bevándorlók integrálódnak, hanem a nyugati hatóságok alakítják át az országukat úgy, hogy az alkalmazkodjon a migránsok jelenlétéhez. Erre példa, hogy a szexuális zaklatások elkerülésére a nyugat-európai uszodákban külön idősávot jelölnek ki a nőknek, vagy hogy azt ajánlják a nőknek, hogy ne hordjanak túl feltűnő ruházatot, illetve ne tartózkodjanak bizonyos helyeken egyedül sötétedés után. A hasonló változásokat hosszan lehet még sorolni, a hatóságok bizonyos esetekben engedélyezik a gyermekházasságokat, a saría tanácsok működését. Szinte már tragikomikus fejleményekről is olvashatunk a könyvben, mint a szexuális erőszaktól védő speciális futóruhák kifejlesztése.

„Rendőrségi jelentések szerint Mohamed azzal dicsekedett, hogy a törvény felett áll.”

„A férfi többé már nem tekintette Mireille-t önálló személyiségnek; a szemében a lány az övé volt.”

Ez csak két idézet a könyvből, aminek legmegrázóbb része az, ahol konkrét eseteket ismertetve mutatja be a Nyugat-Európában terjedő szexuális erőszakot. A nyugati hatóságok problémás működésére példa annak az afgán menedékkérőnek a története, aki kiskorúakat molesztált egy svéd keresztény táborban, majd arra hivatkozva kapott menekültstátuszt, hogy áttért a keresztény hitre. Vagy az a történet, amikor Németországban egy harmincéves Irakból jött, menedékjogot kért férfi megerőszakolt egy 13 éves lányt, elmenekült, Magyarországon tartóztatták le, majd csupán 3 és fél év börtönbüntetést kapott és Németországban maradhatott. Egészen megdöbbentő eseteket mesél el Ayaan Hirsi Ali. A bírósági jegyzőkönyvekből vett részletek pedig tényleg nagyon felkavaróvá teszik a történeteket.

A Préda egy igazán jól megírt munka, amiből részletesen megismerhetjük, hogy miként változott meg a nyugat-európai nők élete a tömeges bevándorlás következtében. Az MCC Press jóvoltából ez a mellbevágó könyv már magyarul is olvasható.

Párizs no-go zónás külvárosaiban a kábítószer-kereskedők állítólag napi 200 eurót ajánlanak illegális bevándorlóknak, hogy támadják meg a helyi rendőröket, akik megpróbálnak beavatkozni a kábítószer-értékesítési műveletekbe.

A Seine-Saint-Denis-ben működő drogkereskedőket azzal vádolják, hogy illegális bevándorlókat bérelnek fel, hogy megtámadják a helyi rendőröket, akik a kereskedők területére lépnek, és a rendőrök bizonyos területeken egyre jobban aggódnak a biztonságukért.

Jean-Christophe Couvy, az SGP rendőri testületének titkára kifejtette, hogy a rendőrök mára már egy teljesen megváltozott helyzettel állnak szemben.

„Korábban, amikor megérkeztünk valahová, az egy kicsit olyan volt, mint a verebek röpködése. Mostanra megváltoztak a dolgok, és folyamatosan közelharc lesz a vége az ilyen ellenőrzéseknek. Az életünket kockáztatjuk, amikor belépünk egy dílerközpontba.”

Hétfőn este Saint-Ouenben egy rendőri egységet megtámadott egy magát mindössze 16 évesnek valló migráns, akit letartóztattak, de 24 órán belül szabadon engedtek. A tinédzsert később azonban ismét letartóztatták, mert egy másik rendőri egységet támadott meg.

A rendőrök elleni erőszak Franciaország-szerte komoly problémát jelent, egy 2021-es jelentés szerint a rendfenntartó erők elleni támadások száma az elmúlt húsz évben megduplázódott, naponta átlagosan 85 incidenst regisztrálnak.

Csak ebben az évben többször is előfordult rendőrök elleni támadás, többek között Limoges-ban egy négyórás összecsapás a lakosok és a rendőrség között, amelynek során a rendőröket Molotov-koktélokkal dobálták meg, miután a város egy úgynevezett érzékeny területére csalták őket.

Októberben pedig egy körülbelül százfős, állítólagos szélsőbaloldali szélsőségesekből álló tömeg támadt egy ötfős rendőrcsoportra a tilosban, és két rendőrtisztet megsebesítettek, miután lövedékekkel találták el őket.

A nyugat-balkáni államok között számos dologban nincs nézetegyezés, azt azonban mind a hatan csalódottsággal figyelik, hogy Brüsszel hosszú évek óta igencsak visszafogottan kezeli az ügyüket, ami miatt uniós csatlakozásuk lassan és bizonytalanul halad, a megnyitott tárgyalási fejezetek többségét még mindig nem sikerült lezárni. (Ezt egyébként már Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is szóvá tette.) A bővítési folyamat Románia és Bulgária 2007-es csatlakozása óta gyakorlatilag megrekedt. Az orosz–ukrán háború azonban némiképp ráirányította az Európai Unió figyelmét a Balkánra. Egyre többen gondolják ugyanis úgy, hogy ha Brüsszel nem gyorsítja fel a Nyugat-Balkán integrációját, akkor a térség országai Oroszország és Kína befolyása alá kerülhetnek – írta meg a Politico.

Ebből a szempontból a legkényesebb helyzetben Szerbia van. Az EU régóta aggódik amiatt, mert Szerbia – történelmi alapokon is nyugvó – barátságos kapcsolatokat ápol Oroszországgal. Aleksandar Vucic szerb elnök ellenállt például a nyomásnak, hogy csatlakozzon a Moszkva elleni uniós büntetőintézkedésekhez. Magyarázata szerint országa gázellátását nem volna okos dolog kockára tenni kétes eredményű szankciók miatt. Belgrádban emiatt attól félnek, hogy súlyos következményekkel, akár a vízumkényszer visszaállításával kell szembenézniük, ha továbbra is megpróbálnak kimaradni az Oroszországgal szembeni szankciókból. Szintén aggodalomra adhat okot, hogy egy nyári felmérés szerint a kérdésben kiírt népszavazáson a szerbek 51 százaléka az uniós tagság ellen szavazna.

Számos kritika érte az EU részéről a nyugat-balkáni országok gazdasági kapcsolatait Kínával. Brüsszel visszautasította a montenegrói kormány kérését, hogy segítsen a Kínától autópálya-építésre felvett egymilliárd dolláros hitel visszafizetésében. A Budapest–Belgrád vasútvonal kínai segítséggel történő felújítása ügyében pedig az Európai Bizottság vizsgálatot is indított.

De a gyakori dorgálások mellett ígérni is tud valamit Brüsszel a Nyugat-Balkánnak? Nem túl sokat. Az EU új közös gázbeszerzési mechanizmusát nemrég megnyitották a nyugat-balkáni országok előtt, hogy ezzel is elősegítsék távolodásukat az orosz energiától. Nagy kérdés azonban, hogy mindez mennyire lesz csábító számukra, s hogy valódi alternatívát tud-e nyújtani az orosz gáz helyett. Ezenkívül a roamingdíjak enyhítéséről szóló megállapodás aláírása várható, valamint az „agyelszívás” kezelésére szolgáló oktatási programokkal kapcsolatban lehet valamiféle előrelépés.

Magyarország számára azért is kiemelt fontosságú a mai csúcstalálkozó, mert a szomszédságpolitikáért és bővítésért felelős uniós biztosi pozíciót Várhelyi Olivér tölti be. Az uniós diplomata a találkozó előtt elmondta, az uniós bővítésre, azon belül is a Nyugat-Balkánra, illetve Szerbia és az Európai Unió kapcsolatára ismét nagy figyelem vetül. Véleménye szerint a térség hosszú távú békéjének kulcsa mindenképpen az európai uniós csatlakozás. A migrációval kapcsolatban az összefogás kulcsfontosságát emelte ki, mivel senki nem tudja egyedül megállítani az illegális bevándorlókat – fogalmazott.

Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója Facebook-oldalán tett közzé bejegyzést a keddi csúcstalálkozóval kapcsolatban. Ebben kiemelte, a migránsválság csúcspontja óta nem volt olyan aktív a nyugat-balkáni migrációs útvonal, mint az elmúlt hónapokban.

Csak októberben több mint 22 ezren próbálták meg illegális módon átlépni a magyar határt, ami háromszor magasabb szám az egy évvel ezelőttinél. Ráadásul egyre gyakoribb az erőszakos, olykor fegyveres konfliktus a feltartóztatott illegális migránsok között. Nem véletlen, hogy a keddi EU–Nyugat-Balkán-csúcstalálkozó kiemelt témái között is szerepel a migráció jelentette kihívások kezelése.

A politikus szerint a magyar álláspont „ahogy eddig, úgy most is világos: Magyarország továbbra is elkötelezett támogatója az EU bővítésének, mert a Nyugat-Balkán nélkül nincs sikeres európai jövő”. Hozzátette: „a térség uniós integrációját ezért fel kell gyorsítani!”

A Le Figaro keddi lapszáma úgy értesült: több miniszter, köztük a törvényjavaslat két szerzője, Gérald Darmanin belügyminiszter és Olivier Dussopt munkaügyi miniszter felváltva védik majd a szöveget, amelyet hivatalosan 2023 elején mutatnak be. A javaslat alapvetően olyan intézkedéseket tartalmaz, amelyek célja a kiutasítási eljárások hatékonyabbá tétele.

Ez egy olyan, eddig megoldatlan „egyenlet”, amely évek óta gyötri a francia migrációs politikát, és amelyet a legutóbbi, 2018-as menekültügyi és bevándorlási törvény nem oldott meg – fűzi hozzá a lap.

Bár az esetet nem kezelte méltányosan a francia és a világsajtó, az ország közvéleményét sokkolta több olyan gyilkosság, melyet a közelmúltban éppen a rendezetlen státusú, gyakorlatilag illegálisan Franciaországban tartózkodó migránsok követtek el.

Október közepén tisztázatlan státusú algériai állampolgárok vettek részt Párizsban egy 12 éves kislány, Lola elrablásában és rendkívül brutális meggyilkolásában. A kislány holttestét október 14-én egy bőröndben, feldarabolva találták meg egy algériai férfi lakásán.

November 9-én pedig egy 19 éves, Hélana francia nevű lányt késelt meg 23 éves afgán barátja.

A gyilkost kórházba szállították, hogy kezeljék pszichés problémái miatt.

„Értékeinkkel összhangban álló, szilárd és emberséges politikára van szükségünk. Ez a legjobb ellenszere a szorongásokból táplálkozó szélsőségeknek” – mondta Emmanuel Macron a hétvégén a Le Parisien című lapban.

A kormánypárt valamiféle „pontalapú” tartózkodási engedély bevezetésére is hajlik, míg a konzervatív pártok, az Nemzeti Tömörülés (RN) és a Köztársaságiak (LR) kvótákban, engedélyezett létszámokban gondolkodnak.

Nyilvánvaló, hogy a trockista hátterű Jean-Luc Mélenchon által vezetett, a tömeges migrációt kritikátlanul támogató Engedetlen Franciaország (LFI) ellenezni fogja a tervezetet, ahogy a szélsőbaloldali NUPES pártjai is, melyek közül többet mint „iszlamista baloldalt” szokott jellemezni több konzervatív francia orgánum. Ám az, hogy az Engedetlen Franciaország több kezdeményezését nem támogatta már a parlamenti baloldal, olyan megosztottságra utal, ami esélyt adhat, hogy a kormányzat legalább egy kompromisszumos javaslatot keresztülverjen az illegális bevándorlók ügyében.

Az Andok Krisztusa

A világ egyik legérdekesebb határátkelője Dél-Amerikában található. A hatalmas Argentína, és a keskeny, óceánparti, Chile közti határvonal a világ egyik legnagyobb hegységén, az Andokon húzódik keresztül. A hegyeségben zuhant le 1972-ben egy uruguayi rögbicsapat hírhedt gépe, amelynek túlélői több mint két hónapig élték túl a kegyetlen időjárás viszontagságait a lánchegységben. Kálváriájukról – amely során többen halott társaik testéből is ettek, hogy életben maradjanak irodalmi, és filmes klasszikussá vált.

A hegység egyik szakaszán, több mint 3800 méteres magasságban áll egy Krisztusszobor. Az emlékmű története – és ezzel együtt a határátkelőé roppant érdekes: a két ország közötti határvita békés rendezésének tiszteletére adták át 1904-ben.

Az emlékmű szövege fölöttébb magasztos: „Hamarabb lesznek porrá ezen hegyek, minthogy a chileiek, valamint az argentinok között megszűnjön a béke, amelyre a Megváltó Krisztus szobránál esküdtek.”

A szobrot a készítői, az Krisztus, az Andok Megváltója nevezték, és egy argentin szobrász, Mateo Alonso készítette. A műteremben elkészült alkotást darabokban – szamárháton, mint egykor maga Krisztus is – vitték fel a hegyre, ahol egy gránittalapzatra helyezték.

A kegyetlen időjárás azonban hamar kikezdte a műalkotást, így az első nagyobb karbantartást már 1916-ban el kellett végezniük a szakembereknek, a következőt – lévén jobb anyagokat használtak az első karbantartáskor – csak 1993-ban kellet elvégezni.

Felállításának századik évfordulóján a két állam elnöke jelenlétében tartottak nagyszabású ünnepséget.

A szobor és környéke Argentína Nemzeti Történelmi Emlékhelye.

Idén november végéig többen kértek menedékjogot Németországban, mint 2015-ben, az európai migránsválság csúcspontján – számolt be a Deutsche Welle hírtelevízió a Welt am Sonntag értesüléseire hivatkozva. A német politikai napilap szerint a bevándorlók száma idén 1,2 milliót is elérheti, ami 35 százalékos növekedés 2015-ös hullámhoz képest, amikor is 890 ezer migráns és menekült, köztük főként a szíriai háború elől menekülők érkeztek az országba.

Az idei előrejelzés a több mint egymillió ukrán menekült érkezése – akiket Németországban fogadtak be az orosz–ukrán háború kibontakozása óta –, valamint az év végéig várhatóan beérkező 200 ezer menedékkérelemre alapozva született meg. Október végéig mintegy 181 612 menedékkérelmet regisztráltak, akik főként szíriai, afgán, török és iraki állampolgárok – mutat rá a Welt am Sonntag.

A német önkormányzatok a nagyszámú újonnan érkezett bevándorlók feldolgozásában már a határukat súrolják, ami aggodalmat váltott ki olyan politikusokból, mint Armin Schuster, aki Szászország belügyminisztere.

„Idén megközelítjük a kétszázezer menedékkérőt. A legutóbb a törvényhozásban ezt a számot határozták meg felső határként” – fogalmazott Armin Schuster, továbbá hozzátette, tartománya továbbra is „kiáll Ukrajna mellett, így ebben ez esetben nincsen ha és de sem”, azonban leszögezte, hogy a befogadókapacitás hamarosan eléri a felső határát.

Manfred Weber, az Európai Néppárt elnöke és a Keresztényszocialista Unió (CSU) politikusa „drámai télre” figyelmeztetett, utalva ezáltal a migránsok számának a téli hónapokban történő megugrására.

Elemzők szerint várhatóan ukránok százezrei menekülnek el az országukból, mivel az orosz haderő továbbra is célzottan támadja az energetikai infrastruktúra létesítményeit, ami súlyos áramkimaradásokhoz vezet a téli hidegben.

„Németország jelenleg alva jár, és így közeledik egy új migrációs válság felé” – jegyezte meg Weber, hozzátéve továbbá, hogy Hollandiában, Belgiumban és Ausztriában is hasonló nyomás nehezedik a hatóságokra.

A Welt am Sonntag különböző tartományi bevándorlási hatóságok meg nem nevezett tisztviselőit idézte cikkében, akik egyetértettek abban, hogy az ország számos területén már elérték a felső határt, és sürgősen további szövetségi kormányzati támogatásra van szükségük.

A német kormány közölte, hogy idén 3,5 milliárd euróval támogatja a tartományi önkormányzatokat a migránsok elhelyezésében, 2023-ra pedig további 2,75 milliárd eurót irányzott elő, és több mint 67 ezer új szálláshelyet biztosít.

Armin Schuster szerint azonban Németország migrációs politikájának több kell a „kedves szavaknál”, ezért a politikus „hatásos fékeket” sürgetett a földközi-tengeri migrációs útvonalon keresztül érkezők számára a menedékjog-kérelmezés során. A belügyminiszter ezzel arra utalt, hogy minden eddiginél több migráns érkezik Törökországon és Görögországon keresztül az Európai Unió területére.

A magukat kiskorúnak valló hajléktalanok azt követelik, hogy vegyék őket gondozásba, és biztosítsanak számukra sürgősségi szállást – írta az Le Figaro online kiadása az AFP-re hivatkozva.

A magukat kiskorúnak valló fiatal férfiak, akik között az eddigi közigazgatási gyakorlat tanúsága szerint nagy számban akadhatnak felnőtt, az országban törvénytelenül tartózkodó, hazájuk vagy a befogadóország bűnügyi nyilvántartása előtt nem feltétlenül ismertelen férfiak, a francia Europe1 rádióadó szerint máris konfliktusba keveredtek a környékbeli házak lakóival.

A helyi lakosokkal az együttélés messze nem egyszerű – fogalmazott az Europe1. Az AFP francia hírügynökség az akciót támogató egyik szervezet, az Utopia 56 egyik, magát Kahinának nevező önkéntesét idézte, aki szerint „tegnap este túl hideg volt, nem bírják tovább. Komoly egészségügyi problémák vannak, a rühösségtől kezdve a poszttraumás stresszig”. A név nélkül megszólaló aktivista nem fejtette ki, miféle élmények következtében szenvednek poszttraumás stresszben egyes fiatalok.

A magukat kiskorúnak nevező fiatal férfiak az életkorukról szóló bírósági döntésre várnak, s ezért táboroztak le a közigazgatási bíróságok csúcsszerveként ismert államtanács előtt. Törekvéseiket számos szélsőségesen liberális beállítottságáról ismert szervezet koordinálja, így az Orvosok Határok Nélkül (MSF) és az Orvosok a Világért (Médecins du Monde).

Az itt lesátrazott „kiskorúak” azon 470 migráns közé tartoznak, akik hat hónapja élnek egy táborban Ivry-sur-Seine-ben, Párizs délkeleti agglomerációjában.

„Nem érzem magam biztonságban ebben a táborban, és egyre hidegebb lesz” – panaszkodott a balliberális beállítottságú Ouest France című lap által idézett, hat hónapja Franciaországba érkezett Seiku Kanté.

Az ő esetében, írja az Ouest France, más, jelen lévő nyugat-afrikai és afganisztáni fiatalokhoz hasonlóan nem ismerték el, hogy jogosult lenne a kísérő nélküli kiskorú státusára. Sokan közülük mégis fellebbezést nyújtottak be a gyermekjogi bíróhoz, abban a reményben, hogy a gyermekjóléti rendszer gondozásba veszi őket.

A jogvédő szerveztek – felpanaszolva azt is, hogy a 470 fiatal, magát kiskorúnak valló, nemrég az országba érkezett férfi milyen körülmények között él – „sajnálják, hogy ezek a fiatal migránsok szürke zónában találják magukat, mivel nem kiskorúak és nem is felnőttek, ami megnehezíti ellátásukat a sürgősségi szállásokon a gyakran hosszadalmas jogi eljárások során” – írja az Ouest France.

Szeged, Mórahalom, Röszke, Ruzsa, Üllés, Kelebia, Kalocsa, Kiskunmajsa lakó napi szinten látják a településükön átsétáló, sokszor rejtőzködni próbáló, vagy éppen a rendőrségi buszra várakozó – zömében – férfiakat.

A legtöbb elfogott török, szír, szomáli, indiai, marokkói, tunéziai állampolgárnak vallja magát, és természetesen mindennemű iratok nélkül lépett be Magyarország területére.

Sajnálatos módon a magyar hatóságok némileg ellenszélben teljesítik kötelezettségeiket, ugyanis Montenegró, Észak-Macedónia és sokszor Szerbia területén is „kényelmesen” át tudnak sétálni (buszozni, autózni, vonatozni stb.) az Európa belseje felé igyekvő férfiak.

Szinte mindegyikük a jobb megélhetés reményében jön az öreg kontinensre, útjukat embercsempész bandák, és „liberális” beállítottságú emberek, NGO-k szervezik.

Pedig a törvények mindenkire vonatkoznak: egy adott ország területére történő belépéshez okmányokra van szükség, nem lehet mindenkinek kénye-kedve szerint vándorolni egyik államból a másikba. Amíg azonban Európa jelentős része nem érti meg a szabályok fontosságát, addig sajnos a magyar rendőrségnek is komoly munkát kell folytatnia az illegális határátlépőkkel, és az őket segítő embercsempészekkel szemben, akik akár napi ezer főt is Magyarországra csempésznek.

A térképkészítő hibája: egy darab USA Kanada területén

 Az Amerikai Egyesült Államok és Kanada évtizedek óta békében él egymással, nincsenek határvitáik, gazdasági különbözőségeik.

Juharszirup, Pickup teherkocsik, kockásinges favágók, hamburger jut a legtöbbek eszébe. A filmek, valamint a sorozatok iránt rajongók a Twin Peaks-re illetve South Parkra gondolhatnak, mindkettőben megjelenik Kanada, illetve a kanadaiak.

Határvita nincs a két állam közt, ahogy fentebb írtuk, ám a egyvéletlen folytán aközös határszakasz meglehetősen „furcsa ívet ír le”

1783-ban, az amerikai függetlenségi háborút lezáró Párizsi Szerződésben a britek évszázadok óta vesztesen távoztak a tárgyalóasztaltól, létrejött az Amerikai Egyesült Államok.

A fiatal állam határainak meghúzásánál azonban a térképkészítők jelentősen hibáztak: egy félszigetet az amerikai államnak adtak, ám ez mélyen beékelődik kanadai területre.

A Minnesota állam területén elhelyezkedő Angle State félsziget, valamint három sziget – amelyek közül Oak Island népszerű kirándulóhely – , az amerikai államé, de beékelődik Kanada területére.

A két állam megállapodott abban, hogy az egyelten – a területre ki- és bevezető – közúton nem tartanak közúti határellenőrzést. 

A terület egyébként igen szép, érintetlen természeti környezet, alig néhány táborhely, és egy-két panzió működik arrafelé. Gazdasági szempontból a halászat lényeges, amellyel kapcsolatban a két állam között időről-időre némi disszonancia szokott kialakulni, ám ez nem nevezhető politikai konfliktusnak, sőt.

A kereszténységgel hagyományosan ellenséges baloldali és liberális pártok Európa szerte támogatják a bevándorlást, és meglepően elnézőek az iszlám vallással kapcsolatban. Ezt mutatja többek között az is, hogy általában nem támogatják a bevándorlás korlátozását, valamint küzdenek azért, hogy a bevándorlók a lehető leghamarabb állampolgárságot és szavazati jogot kapjanak a nyugat-európai országokban. Nem véletlen ez, globális jelenség, hogy a baloldali pártok az elmúlt évtizedekben gyakorlatilag lecserélték a munkásosztályt képviselő támogatóikat a bevándorlókra.

Nyugaton ma már a migráns hátterű szavazók jelentik a baloldal egyik fő bázisát, akiket a szociális juttatások ígéretével, valamint az európaitól eltérő kultúrájuk támogatásával próbálnak megnyerni.

A baloldali politikusok kiemelkedően sikeresek a bevándorló szavazatók körében, hiszen az Európába érkező migránsok többségében őket támogatják a választásokon. Franciaországban is ez a helyzet, az elmúlt évtizedek erőteljes – főleg muszlim országokból származó – migrációja nem csak az ország népességét formálta át lényegesen, hanem a politikáját is. 

Akik pedig azt gondolják, hogy az előző állítások csupán bevándorlásellenes, jobboldali politikai szólamok, azoknak egy klasszikussal élve csak azt tudjuk mondani, hogy a tények makacs dolgok. Lássunk néhány eredményt az előző évek francia választásairól.

A 2022-es elnökválasztás első fordulójában a felmérések szerint a muszlim szavazók 69%-a a szélsőbaloldali Mélenchont támogatta, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a politikus Emmanuel Macron és Marine Le Pen mögött megszerezte a harmadik helyet 22%-os eredményével. A francia kommunistákhoz kötődő Mélenchon megnyerte az elnökválasztás első fordulóját Párizs több, bevándorlók által lakott negyedében, ami bizonyítja, hogy számíthatott a migráns hátterű szavazatokra.

Az elnökválasztás második fordulójában pedig a muszlimok 85%-a szavazott Emmanuel Macronra a jobboldali jelölttel szemben. Történt ez annak ellenére, hogy az utóbbi időben már a regnáló elnök is felhívta a figyelmet a muszlim szeparatizmus elleni küzdelemre. A második fordulóba be nem jutott Mélenchon nem is buzdította a muszlim híveit arra, hogy szavazzanak Macronra, de azt elmondta, hogy nem szavazhatnak a konzervatív Le Penre. Ennek lett az eredménye a 85%-os muszlim támogatás Macron irányába.

Nézzünk meg még néhány szavazást. A 2022-es francia parlamenti választásokon a nem katolikus vallásúak, akik döntő többségében muszlimok, 38%-a támogatták a baloldali, kommunistákat is tartalmazó listát. A jobboldali Nemzeti Tömörülés listáját pedig csak 8%-uk. A római katolikusok ugyanezt a két listát 38% helyett 13%-ban, és 8% helyett 21%-ban támogatták. Ráadásul jellemző módon külön a muszlim szavazatok itt nem ismerhetőek meg, a nem katolikus eredményekben a muszlim szavazatok egyben vannak kezelve a protestáns, és a hagyományosan konzervatív értékrendű zsidó szavazókkal.

Korábban a 2017-es parlamenti választásokon ugyanez volt a helyzet. A római katolikusok 18%-a szavazott baloldali és 45%-a jobboldali pártokra, míg a más vallású szavazók 36%-a baloldali, és csak 25%-a jobboldali pártokra. Ez hatalmas különbség, és mutatja, hogy milyen szinten a vallási (és az etnikai) háttér határozza meg Franciaországon belül a politikai preferenciákat.

Az sem igaz, hogy a bevándorló hátterű, muszlim szavazók csak a Jean-Marie Le Pen és lánya, Marine Le Pen vezette bevándorlásellenes Nemzeti Tömörülést utasítják el, hiszen a muszlimok korábban is minden esetben a baloldali, liberális pártokat támogatták a jobboldali politikusokkal szemben.

A 2007-es elnökválasztás első fordulójában például a felmérések szerint a francia muszlimok 64%-a a szocialista, 19%-a pedig a centrista jelöltre szavazott. Csak 1%-uk (!) támogatta a későbbi győztes, jobboldali Nicolas Sarkozy-t. Továbbá más, korábbi tanulmányok is alátámasztják, hogy a francia muszlimok hagyományosan balra szavaznak.

Franciaországban is egyre nagyobb jelentősége van, hogy hogyan szavaznak a bevándorló hátterű emberek. Az iszlám vallású lakosság ma már komoly súlyt képvisel az országon belül, körülbelül a népesség 8-10%-át adva. Bár jellemző, hogy nincsenek friss statisztikai adatok az európai muszlim lakosság számáról, a Pew Research Center 2016-os adatai szerint Nyugat-Európán belül Franciaországban él a legtöbb, közel hatmillió iszlám hívő ember.

A Brexit népszavazás kapcsán is láthattuk, hogy a bevándorló hátterű állampolgárok egészen máshogy gondolkoznak az országokkal kapcsolatos legfontosabb kérdésekről, mint az őshonos európaiak. A francia példákból is láthattuk, a bevándorlók számtalan alkalommal bizonyították, hogy megbízható szövetségeseik a balliberális pártoknak, így ahogyan nő a népességen belüli arányuk, úgy lehetetlenül el a hagyományos, nemzeti alapú politizálás a nyugat-európai országokban. Beszélhetnek tehát a balliberális politikusok például a migráció vélt gazdasági hasznáról, vagy humanitárius kötelességekről, sokkal fontosabb lehet számukra, hogy megbízható szavazókat importálnak, és a tömeges bevándorlás segítségével a saját céljaiknak megfelelően alakítják át az európai országok népességét.

A szerbiai Presevóban található befogadóközpont környékén az utóbbi időben ugrásszerűen megnőtt a migránsok száma, ezzel együtt pedig a feszültség is nőtt közöttük. Mostanra nemcsak a rendőrökkel, hanem egymással is egyre többször kerülnek összetűzésbe.

„Sok problémánk van itt az emberekkel. Én a jobb élet reményében keltem útra. Magyarország felé megyek, onnan akarok eljutni Franciaországba. Nagyon nehéz az út, most már a szerb rendőrség sem engedi, hogy folytassuk az utat” – idézett a sajtó egy marokkói migránst.

Mondhatnánk a kijelentés érdekes, bár ehhez hasonlókat 2015 óta megszokhattunk, de egy másik férfit is megszólaltatott a média, aki arról beszélt, hogy az afgán szervezett bűnözés, a maffia is megjelent soraikban.

„Az afgán maffia is jelen van közöttünk, ami szintén tovább nehezíti a dolgunkat” – mondta az arcát kendővel eltakaró, magát marokkóinak valló férfi.

A maffia jelenléte tovább tetézi a bajt, az egyre nagyobb nyomást, Európának új kihívásokkal kell szembenéznie, amennyiben a férfi szavai igazak. Európa keleti felének lakója az 1990-es rendszerváltoztatást követően a saját bőrén tapasztalta meg a maffia kegyetlenségét, módszereit. Elég, ha valaki Cinóberre, az Energolra, Prisztás Józsefre, Fenyő Jánosra, a felrobbanó fekete Mercedesekre, vagy éppen az olajszőkítésre gondol.

Reménykedjünk abban, hogy az arcát kendővel eltakaró férfi tévedett, és semmilyen maffia nem férkőzött be a soraikba, nehezítve az amúgy is szomorú helyzetet.

Egy lengyel honosságú furgont akartak ellenőrizni a rendőrök a Pest megyei Biatorbágynál, ám a jármű nem állt meg, és Budapest irányába továbbhajtott. A grúz sofőr útközben tizenegy autóval ütközött, köztük egy rendőrautóval is,. két egyenruhás megsérült. A hajsza az első kerületben ért véget, az embercsempész menekült, de elfogták a rendőrök. A kisteherautó rakterében harmincöten utaztak.

Magyarországon az autósüldözések viszonylag ritka jelenségnek számítottak. Budapest, és a többi nagyváros sosem volt vadnyugat igazán. Persze néha egy-egy kamaszgyerek „elkötött” autókat, és a szomorú emlékű 90-es években is voltak autólopások szép számmal, de jelentős autósüldözést legfeljebb a Dögkeselyű című filmben, vagy amerikai mozikban lehetett látni.

Sajnos, a 2015-ben berobbanó illegális migráció ebbene a tekintetben is szintet lépett. Az eleinte táskákkal, legfeljebb metszőollókkal felszerelkezett migránsok utaztatását komplett embercsempész-hálózatok oldják meg.

A legtöbb esetben egy adott furgonban elrejtenek nyolc-tíz főt, és az ország déli határától egészen Ausztriáig fuvarozzák őket. Most egy embercsempész lebukott.

A sofőr menekülés közben több autónak is nekihajtott. Budaörsön három, Budapesten, a Budakeszi úton, az Attila úton és a Szilágyi Erzsébet fasoron további hét autónak ütközött.

Remélhetőleg, elfogása jelzés lesz a többi embercsempésznek: nem éri meg a törvényeket durván áthágni.

A bécsi hatóságok által közölt számok azt mutatják, hogy bár 2021-ben egyes számokat tekintve a megelőző évhez képest biztatóbb kép rajzolódott ki a bűnözési statisztikákban – kevesebb szabálysértés, kevesebb befejezett emberölés, a könnyű testi sértések számának minimális emelkedése –, aggodalomra is bőven van ok.

A kiber- és gazdasági bűnözési esetek mellett a súlyos testi sértések, bejelentett rablások és nemi erőszakok száma is jelentős emelkedést mutatott, vagyis összességében Bécsben az erőszakos bűncselekmények statisztikája romlott.

Emellett azzal is foglalkozik az elemzés, hogy az elmúlt évtized felmérései alapján a fővárosiak biztonságérzete látványosan hullámzott, ám elmondható, hogy 2019-ben 10-ből 3 ember nem érzi magát biztonságban a fővárosban.

Egyes, a bevándorlók által sűrűbben lakott kerületekben a bűnözési statisztikák rosszabbak, mint a bécsi átlag. A külföldön született lakosság aránya és a bűncselekmények számának emelkedése közötti összefüggés okán az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) azt követeli, hogy a jogaikkal visszaélő külföldieket gyorsított eljárással ki kell vinni az országból. Ez a fajta szigorú fellépés azonban az osztrák politika többi szereplőjétől nem várható.

A baloldali pártok Európa-szerte (így Ausztriában) bíznak abban, hogy az országban élő migránsok könnyített állampolgárság-szerzésük után, hálából a baloldali szavazótábort fogják gyarapítani. Ezért a baloldal az európai lakosság érdekeinek, így például a Bécshez hasonló nagyvárosokban élők biztonságának háttérbe szorítását sem tekinti túl nagy árnak.

A Századvég teljes elemzését ide kattintva olvashatja. 

Az amerikai-kanadai határalagút

Ha hirtelenjében valakinek mondania kellene két országot, amely évtizedek óta békében él egymással, és nincsenek határvitáik, talán sokan Kanadára és az Amerikai Egyesült Államokra gondolnának.

Juharszirup, Pick up teherkocsik, kockásinges favágók, hamburger jut a legtöbbek eszébe. A filmek, valamint a sorozatok iránt rajongóknak esetleg a Twin Peaks illetve South Park juthat eszébe, mindkettőben megjelenik Kanada, illetve a kanadaiak.

A két állam közti határvonal hossza több mint 8800 kilométer, és a legtöbb helyen lakatlan területen húzódik végig. A jelenlegi formáját az 1908-ban megkötött államközi egyezmény szabályozza.

A szabad átjárhatóság – határellenőrzést követően – mindenki számára biztosított, a legtöbben gépkocsival kelnek át a határ túloldalára. A legérdekesebb határátkelő az amerikai Detroit városa, valamint a kanadai Windsor között húzódik: a határ, a két államot elválasztó Detroit folyó, amely alatt egy 1930-ban megnyitott alagút található.

A több mint másfél kilométeres Detroit-Windsor Alagúton személygépkocsi, valamint autóbuszforgalom engedélyezett, és a világ legelső „határalagútja” volt. Az átkelő a második legforgalmasabb a két ország között, csak az hozzá közel fekvő Ambassador híd előzi meg ebben a tekintetben. Érdekesség, hogy ezen határátkelőn történő átlépésért fizetni kell, igaz az 5 dollár körüli összeg nem túl magas, bár az idegenek számára furcsa lehet az átkelési díj ténye.  

Igaz, most Horgos központjában nyugalom van, nem lepik el a központot, nincs tömeg a boltok előtt, nem jönnek-mennek a taxisok, nem sétálgatnak a migránsok az utcán, az úton, a buszmegállóknál. Hétfő délután a sötétedést közvetlenül megelőzően jártunk ott, akkor csak egy-két migráns lézengett, azok is célzottan a boltig mentek. Viszont nem lehet teljes nyugalommal kijelenteni, hogy nincs migráns Horgoson. Mert bizony van, csak abban reménykedhetünk, hogy az ígéretet tettek is követik, és az elszállításuk folyamatos lesz.

Lackó Róbert, a magyarkanizsai községi képviselő-testület elnöke, a migránsügyek legavatottabb községi koordinátora elmondta, hogy a rendőrök folyamatosan ott vannak Horgoson. Az akció nem állt le, ha meglátják, máris szállítják el őket a faluból, és szemmel láthatóan nem ugyanaz az állapot uralkodik, mint az ezt megelőző hetekben, hónapokban.

„Normalizálódni látszik a helyzet, abban a tekintetben, hogy nincs az a hatalmas migránstömeg a faluban, ami azelőtt volt. Rengeteg illegális bevándorlót elszállítottak, és reméljük, hogy az ígéretekhez híven cselekszenek majd az illetékesek, és a polgároknak nem kell attól félniük, hogy újból ellepik a falut. Most, ahogy megjelennek, olyan tempóban el is hagyják Horgost” – mondta Lackó Róbert.

A horgosi helyi közösség tanácselnöke, Tóth Zoltán is ezeket a szavakat erősítette meg: „A faluban elvétve bóklászókat is összeszedik a rendőrök, és szerencsére ezekből is kevés van most. Vasárnap például 200 személyt vittek el, hétfőn pedig egy-kettőt lehetett látni a központban, de ez a korábbi állapotokhoz képest már szinte örömre ad okot. Akik vasárnap érkeztek, ők a Magyarországról visszatoloncoltak voltak, akik nem jutottak át a határon. Ígéretet kaptunk arra is, hogy Horgoson lesz állandó ügyelet, aminek nagyon örülnénk, továbbá, hogy a faluban működő biztonsági szolgálatot megerősítik, vagyis a két alkalmazott mellé jön még kettő.”

Természetesen nem csak Horgos problémája ez, nem is helyben oldható meg, főleg nem négy emberrel, de a biztonságérzeten talán némiképp javít, és a helyiek érezhetik, hogy felsőbb körökben is foglalkoznak a gonddal.

A csütörtöki lövöldözés után a helyi általános iskolában pénteken az utolsó két órát nem tartották meg a délutáni váltásnak, hogy a gyerekek időben hazaérjenek.

„A szülők nagyon aggódtak, és természetesen féltették a gyerekeket, ezért nagyon sok telefonhívás érkezett hozzánk, hogy engedjük ki őket még világoson. Több éve van állandó biztonsági szolgálat az iskolánál, hatványozottan fontosnak éreztük, hogy a tőlünk telhető óvintézkedéseket megtegyük” – mondta Somogyi Ilona, a horgosi Kárász Karolina Általános Iskola igazgatónője.

Azóta már rendes ütemben folyik a tanítás, a kedélyek is csillapodtak, de teljes nyugalom nincs és nem is lehet. Az emberek nagy részét félelemmel tölti el a migránsok jelenléte, de sajnos már azt lehet mondani, hogy vannak, akik meg is szokták a helyzetet.

A bosnyák tengerpart

Szeretettel várjuk a festői bosnyák tengerparton! Hozza magával a családját és, érezze jól magát nálunk! szól a hirdetés szövege. Sokak nem foglalkoznak a reklám szövegével, hiszen, ha már tenger, akkor inkább Horvátországba, Olaszországba, vagy éppen Szlovéniába járnak a legtöbben Magyarországról.

A legtöbben nem is sejtenék, de az elmúlt évszázadok során az Oszmán-Birodalom, a Raguzai Köztársaság, a Habsburg Monarchia, illetve Jugoszlávia is birtokolta a területet, amely ma a turizmusból él. Kiváló klíma, szép strandok, és gyönyörű tenger jelenthet kikapcsolódást a bosnyák tengerpartra látogatók számára. A mintegy húsz kilométeres partszakasz Bosznia-Hercegovina egyetlen tengeri kijárata, központja Neum városkája. A több mint kilencven százalékban horvátok lakta településen – egészen 2022-ig – át kellett autóznia annak, aki a horvátországi Dubrovnikban szeretett volna nyaralni.

Neum városától északra a nemzetközi határátkelőn átkelve az utazó belépett Bosznia-Hercegovina területére, majd közel húsz kilométerrel délebbre újból megállt, és a szokásos protokollt követően újra belépett Horvátországba.

A helyzet Peljasac-híd megépülésével és átadásával 2022 nyarán leegyszerűsödött: a majdnem két és fél kilométer hosszú közúti kábelhíd kikerüli a bosnyák területeket, így a határátlépés többé nem szükséges. Ez azért is kiemelten lényeges, mert Bosznia-Hercegovina nem tagja sem az Európai Uniónak, sem pedig a schengeni közösségnek, így – főként nyaranta – hosszú-hosszú sorok kígyóznának továbbra is a neumi határátkelőn…

A szövetségi kormány már korábban ígéretet tett arra, hogy az illegális migránsokat visszatoloncolják hazájukba, idáig azonban ez a lépés még nem valósult meg – számolt be a Die Welt napilap.

A legtöbb kitoloncolást ugyanis az hiúsítja meg, hogy a migránsok nem rendelkeznek személyes iratokkal. Ezt tovább nehezíti, hogy a kibocsájtó országok sem működnek együtt a német hatóságokkal. Vannak országok, ahova jelenleg nem is engedélyezett a visszaküldés, többek között Afganisztánba és Szíriába sem.

2021-ben 165 ezer migráns kért politikai menedékjogot Németországban és csupán 12 ezer esetében történt kitoloncolás.

A napilap továbbá kiemelte, hogy a koronavírus-járvány első évében mindössze 12 ezer illegális migránst tudtak hazarepíteni, egy évvel korábban ez a szám 22 ezer volt, míg 2018-ban nagyjából 23 500 ilyen személy esetében történt intézkedés.

A svéd általános iskolások 16 százaléka – 196 ezer fő – jár jelenleg olyan iskolába, amelynek ötszáz méteres körzetében történt legalább lövöldözés az elmúlt három évben – írta a Remix News.  A vidéki iskolások között ez az arány jóval alacsonyabb, viszont a nagyvárosokban, mint Stockholm vagy Malmö ez az arány az ötven százalékot is eléri.

A Södermanlandban található Södertälje és Stockholm megye a legrosszabbul érintett terület, ahol az iskolások 54 százaléka olyan oktatási intézménybe jár, amelynek közelében az elmúlt három évben lövöldözés történt.

Az ország délkeleti részén fekvő Eskilstuna városa a második legfertőzöttebb, 49 százalékkal. Stockholm és Malmö a harmadik és negyedik helyen áll, Vasteras pedig az ötödik. Az SVT svéd televízió összeállítása szerint az általános iskolák környékén ebben az időszakban országosan több mint 700 lövöldözés történt.

A legtöbb lövöldözés éjszaka, tehát iskolaidőn kívül történik, a szakértők azonban továbbra is aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy az ilyen erőszak milyen hatással van a közelben élő gyerekekre.

„Problémát jelent, hogy egyáltalán történnek lövöldözések, és hogy ilyen közel fekszenek az erőszak helyszínei az iskolákhoz. Ez nagyfokú bizonytalanságot okoz”

– modta Sven Granath kriminológus az SVT televíziónak.

A lövöldözések túlnyomó többsége a bandaháborúkra vezethető vissza, amelyek azóta lettek a svéd hétköznapok részei, amióta a liberális kormányok kinyitották az ország határait az illegális migránsok előtt. A városokat uraló, becslések szerint 5000 városi bűnbandatag szinte kizárólag első vagy második generációs bevándorlók, köztük az ország mind a 12 elítélt bandavezére – derül ki a rendőrségi adatokról megállapításait.

Miközben a hatóságok igyekeznek úrrá lenni a bandák által elkövetett erőszakon, a halálos lövöldözések száma rekordot döntött tavaly: 335 lövöldözés során 46 emberölést jelentettek.

A japán-orosz határkérdés

A Kuril-szigetek déli szigetcsoportja mintegy négy kilométerre helyezkedik el a japán partoktól. Az elmúlt évszázadban számos konfliktus eredője volt a terület, amely egyaránt terheli Japánt és Oroszországot, valamint jogelődjét, a Szovjetuniót.

A szigetcsoport modernkori története a II. világháború utolsó évéig nyúlik vissza. A Japán Császárság a vesztes oldalon fejezte be a világégést, így a győztes hatalmak felé valamilyen jóvátétellel tartozott, még akkor is, ha két nagyvárosának civil lakosságát az Amerikai Egyesült Államok atombombák elpusztították.

1946-ban – az amerikaiakkal beleegyezésével – a Szovjetunió birtokba vette a szigetcsoportot, és ezzel egy máig tartó konfliktust idézett elő. A terület ugyanis bővelkedik ásványkincsekben, óriási gáz- és olajkészletekkel rendelkezik, valamint fölöttébb gazdag a tenger halállománya. Nem meglepő tehát, hogy mind Oroszország, mind pedig Japán igényt tart a szigetcsoportra. Tokió helyzetét ráadásul nehezíti, hogy a szigetcsoport déli részének birtoklásával Moszkva kőhajításnyira került a japán partoktól.

 A terület tehát a két állam közötti konfliktusok forrása, bár az is kétségtelen tény, hogy a győztes Szovjetunió – kvázi önkényesen – saját területeként vette birtokba a szigetcsoportot 1946-ban. Igaz, a történelmet mindig a győztesek írják – tartja a bölcselet.

Mexikó-Amerikai Egyesült Államok: határ a sivatagban

A legérdekesebb határok bemutatásából nem maradhat ki az Amerikai Egyesült Államok Mexikóval közös határszakasza, amely az elmúlt évtizedekben számtalan alkalommal szerepelt a nemzetközi híradásokban.

A több mint 3000 kilométer hosszan húzódó államhatár természetei képződményeket is követ, de mesterséges műtárgyakkal is nehezítették az átlépését. Számos, főleg szegényebb mexikói számára az Amerikai Egyesült Államok az „ígéret földje”, ahová nemcsak ők, hanem családjuk is el szeretne jutni. Rajtuk kívül a szervezett bűnözés – főként a drogkereskedők – is megpróbál átjutni az Egyesült Államokba, ahol főképp a déli nagyvárosokban, pl. Houstonban, Albuquerque-ben, Los Angelesben, és Phoenix-ben igyekszik túladni az illegális szeren. A közös mexikói-amerikai haárszakasz ész a szervezett bűnözés kapcsolatát jól mutatta be az amerikai kultsorozat, a Totál szívás, amely egy középiskolai tanár illegális fizetéskiegészítésének történetét mutatja be.

A terület egy szakaszán határzár működik, amely egyszerre hivatott megnehezíteni az illegális bevándorlók, valamint a drogkereskedők dolgát. A javarészt sivatagos területen telepített műszaki zár közelében sokan vesztették életüket, ám az átjutott, de előállított határsértőkre komoly büntetés vár az Egyesült Államokban.

Washingtonnak nem kis energiát, pénzt, és humánerőforrást kellett mozgósítania az ellenzői szerint embertelen zár felépítéséhez.

A brüsszeli rendzavarásokról hallva, Belgium veresége után az egyszeri magyar focidrukker először azt gondolhatta, hogy biztosan a belga szurkolók voltak nagyon csalódottak az eredmény miatt. Az eseményekről készített felvételeket megnézve azonban egyértelműen látszik, hogy nem ez történt. Marokkói származású bevándorlók örültek Marokkó győzelmének, és kihasználták a lehetőséget a rendzavarásra.

Vasárnap nem csak néhány kuka felborításáról volt szó. A randalírozók gyújtogattak és komoly károkat okoztak, újságírókat és rendőröket is megtámadtak. A hatóságok lezártak több metróállomást és utcát is, hogy a zavargások ne terjedjenek át még nagyobb területre. A rendőrség végül csak vízágyúk és könnygáz bevetésével tudta megfékezni a marokkóiakat.

A hétvégén ráadásul nem csak Belgiumban, hanem a Hollandiában is hasonló incidensek történtek, Rotterdamban rendőrök is megsérültek. Ez sem véletlen a szomszédos országban szintén a marokkóiak adják az egyik legnagyobb bevándorlóközösséget.

A fenti térképen látható, hogy 2002 óta – amióta elérhetőek az Eurostat ezen adatai – több, mint egymillió marokkói ember kapott állampolgárságot az EU államaiban. A legtöbben Franciaországban, Spanyolországban, Olaszországban, Belgiumban és Hollandiában. Ezekben a számokban ráadásul nincsenek benne a korábban állampolgárságot kapók, a már európai állampolgárként született migráns hátterű lakosok, és a nem állampolgárként az országokban élő bevándorlók sem. Belgiumban például a becslések szerint 300 ezres marokkói közösség élhet.

A vasárnapi mérkőzés utáni események komolyan felhívják a figyelmet a nagyméretű bevándorló közösségek integrációs problémáira. A zavargásokat látva nem csodálkozhatunk azon, hogy a migrációellenes álláspontot képviselő politikusok ezekben az országokban úgy fogalmaznak, hogy a rendzavarók vendégek, akik gyűlölik a vendéglátóikat. A bevándorlásellenesek hangsúlyozzák, hogy az incidenst egy olyan csoport idézte elő, amely érinthetetlennek érzi magát, és hangsúlyozni akarja, hogy az utca az övék.

Aki vonult már több ezer magyar drukkerrel Budapesten a Körúton egy magyar győzelem után, vagy énekelte már a Nélküled című dalt a Puskás Arénában 60 ezer magyarral, az tudja, hogy mekkora ereje van a focinak, és milyen szinten képes megmutatni egy társadalom, egy nemzet összetartozását. Tudjuk, hogy a 21. században az adott nemzethez való lojalitást talán a legkönnyebben a sporteseményeken, a nemzeti válogatottaknak való szurkolás során tudjuk megmutatni.   

Ha innen nézzük, akkor Belgiumban mi történt a hétvégén? Belga földön, marokkói bevándorlók örültek Marokkó győzelmének és Belgium vereségének.

A belga belügyminiszter elítélte a történteket, és azt mondta, hogy a társadalomnak van egy része, amely nem fogadja el a belga kultúrát, normákat, és minden lehetőséget kihasznál, hogy tiltakozzon a belga értékrend ellen.

Lényegtelen is, hogy a Belgiumban élő marokkói származásúak mekkora része gondolkodik hasonlóan, mint a rendzavarók. A lényeg az, hogy az országban örömünnep és zavargás tört ki, miután legyőzték a belga válogatottat. A lényeg az, hogy a bevándorlók egy részének a befogadó országukhoz fűződő lojalitása mindenképpen megkérdőjelezhető. Érdemes megnézni a zavargásokról készített rövid összefoglalót, hogy lássuk az események hangulatát.

Ez lenne tehát a nemzeti összetartozás nyugat-európai módon. A nemzeti összetartozás a szép, új, multikulturális világban.

Vita alakult ki a német kormányt alakító koalícióban, ugyanis a Szabaddemokrata Párt (FDP) a szociáldemokrata Nancy Faeser szövetségi belügyminiszter által kezdeményezett honosítási reform ellen emelt hangot.

„Nem most van itt az ideje az állampolgársági törvény egyszerűsítésének, hiszen nem történt előrelépés sem a visszatoloncolások, sem pedig az illegális migráció elleni küzdelem terén” – hívta fel a figyelmet Bijan Djir-Sarai, az FDP főtitkára.

Faeser terveire reagálva az FDP főtitkára továbbá hangsúlyozta, szerinte

„az állampolgárság megadása a német társadalomba való sikeres beilleszkedés eredménye kellene, hogy legyen, ezáltal (az állampolgárság megadását) nem szabad az integrációs folyamat elejére helyezni”.

A három párt alkotta kormánykoalícióban – amely az FDP-ből, az SPD-ből és a Zöldpártból áll – megállapodtak abban, hogy a Németországban élő külföldiek számára megkönnyítik az állampolgárság megszerzését, azonban az elképzelés részletei még nem kerültek kidolgozásra – számolt be a  Tagesspiegel hétfőn közzétett cikkében.

A belügyminiszter szeretne előre lépni a kérdésben, ezáltal a belügyminisztérium már egy tervezetet is kiadott, amelyben leírtak szerint azok a lakosok, akik már több éve Németországban élnek, könnyebben juthatnának német állampolgársághoz.

Faeser a Tagesspiegelben közölt cikkében fejtette ki elképzelését. Mint írta, a reform szerint azok a minősített tartózkodási joggal rendelkező külföldiek – akik letelepedett munkavállalónak minősülnek –, a jelenlegi nyolc év helyett öt év után lennének honosíthatók.

A különösen jól beilleszkedett személyek esetében hároméves időszakot kellene alkalmazni.

 „Az új állampolgársági törvénnyel tehát az integrációra ösztönzünk, ahelyett, hogy akadályokat állítanánk fel és hosszú várakozási időt írnánk elő”

– fogalmazott a szövetségi belügyminiszter.

„Modern bevándorlóországot akarunk létrehozni”

Az ellenzékben politizáló Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Keresztényszociális Unió (CSU) is szkeptikusan nyilatkozott a belügyminiszter terveiről. A CDU főtitkára, Mario Czaja úgy fogalmazott, hogy a német útlevelet nem szabad leértékelni, valamint továbbra is érvényesnek kell lennie annak a mottónak, hogy „először az integráció, aztán pedig állampolgárság” következik.

Reem Alabali-Radovan, a német kormány integrációs biztosa, az SPD politikusa ezzel szemben védelmébe vette a honosítási reformterveket.

„Modern bevándorlóországot akarunk létrehozni, amibe beletartozik, hogy gyorsabban, jobban és több embert honosítunk”

 – fogalmazott a szociáldemokrata politikus. Kiemelte: „Németországnak olyan szakképzett munkaerőre van szüksége, aki szívesen jön és marad nálunk. Ha ez nem történik meg, akkor az ország gazdasági erejét és jólétét tesszük kockára.”

Reem Alabali-Radovan ezzel Alexander Dobrindt a CSU frakcióvezetőjének azon véleményére utalt, mely szerint

„a német állampolgárság odaajándékozása nem az integrációt segíti elő, hanem éppen az ellenkezőjét váltja ki, és további mágneshatást okoz az illegális migráció terén”.

Christian Dürr, az FDP frakcióvezetője a Funke Médiacsoport hétfői műsorában egyet értett abban, hogy Németországnak modern bevándorló országgá kell válnia, azonban kiemelte, a migránsok integrációjának nem a társadalombiztosítási rendszerekbe való beillesztését kell jelentenie, hanem a munkaerőpiacra történő irányítását, így a jövőben az állampolgársági jogot is pontosan ehhez kell igazítani.

„Aki keményen dolgozik és jól beilleszkedik, annak lehetőséget kell adni, hogy német állampolgár lehessen, aki nem akar integrálódni, az hagyja el újra az országot” – mutatott rá a frakcióvezető.