Jancsó Tamás
Jancsó Tamás


Geográfus

Holland bevándorlás: Nem kell félnetek jó lesz

Vagy hiányzik egy vessző? Nem kell, félnetek jó lesz. A Hollandiába érkező bevándorlók helyzetével foglalkozó könyvből sokat megtudhatunk arról, hogy miként alakították át az eltérő kultúrákból érkező emberek az elmúlt évtizedekben az országot.

„A királynét megölni nem kell félnetek jó lesz ha mindenki egyetért én nem ellenzem.” Mindenki ismeri János esztergomi érsek híres kétértelmű mondatát Gertrudis megölése kapcsán, aminek történetét Katona József a Bánk bánban dolgozta fel. Bérczes Tibor a hollandiai bevándorlással foglalkozó könyvének nem véletlenül lett a címe a Nem kell félnetek jó lesz. Elolvasva a kötetet sokat megtudhatunk Hollandia helyzetéről, és arról, hogy a kell, vagy a félnetek szó után kell kitenni a vesszőt a címben.

A könyv kezdetén a tömeges migráció nemzetközi áttekintése kapcsán a szerző elismeri, hogy a magyar kormányoldal realistábban kezeli a bevándorlás kérdését, mint az ellenzék. Azonban hangsúlyozza, hogy nem ért egyet a vagy-vagy megközelítéssel, amikor a migrációt egyértelműen pozitív, vagy egyértelműen negatív jelenségként írják le. A magyar kormány megközelítése szerinte leegyszerűsíti a kérdést, az ellenzék migrációt támogató határtalan humanizmusa pedig „hamis öntetszelgés”.

„Egy bizonyos létszám felett ugyanis a mentőhajó is elsüllyed” írja a migránsok korlátlan befogadásáról. Ezzel pedig mindenképpen egyetérthetünk, hiszen a bevándorlás megítélése kapcsán talán a legfontosabb kérdés az érkezők volumene. Az alacsony szintű migráció gazdagíthatja is a befogadó kultúrát, amennyiben működik az integráció, és nem alakulnak ki párhuzamos társadalmak. Ha azonban a migráció mértéke olyan nagy, hogy az érkezők integrációja nem magától értetődő, akkor fellépnek a problémák. Hollandiában mindenképpen az utóbbi a helyzet, a könyv pedig azokról a kérdésekről szól, amik az elmúlt évtizedekben kialakultak az országban a tömeges migráció következtében.

A Hollandiába bevándorlók legnagyobb csoportjait a volt holland gyarmatokról származók, az indonézek, a suriname-iak, és a Holland Antillák lakói, valamint az iszlám országokból érkezők, főleg törökök és marokkóiak adják. A könyv leginkább az utóbbiakkal foglalkozik, mivel ezeknek a muzulmán csoportoknak az integrációja a legproblémásabb Hollandiában is.

Nagyon érdekes, hogy milyen körülmények, elképzelések vezettek ahhoz, hogy az elmúlt évtizedekben szinte korlátlan mértékben fogadta be az ország a bevándorlókat. A Hollandiában élő „rózsaszín illúziók” közé tartozik a szerző szerint, hogy a multikulturalizmus minden körülmények között csak jó lehet, minden kultúra egyenrangú, és Hollandiában a holland kultúrának nincs semmilyen előjoga az érkezők kultúrájával szemben. Globális legenda az is, hogy gazdasági szempontból egyértelműen előnyös a bevándorlás, mivel ezt a tények számos esetben cáfolják. Szintén illúzió, hogy a nyugati országok elöregedését meg lehet állítani a bevándorlással, hiszen ez maximum néhány évtizedes távlatban működhet, és olyan mértékű migrációra van hozzá szükség, ami teljesen átalakítja az országok lakosságát.

A bevándorlás támogatói sokszor hamis analógiákkal próbálják bizonyítani az igazukat. Ilyen hamis analógia Hollandia esetében például az, hogy manapság azért nem kell aggódni a bevándorlás miatt, mert a Portugáliából származó zsidók, és a francia hugenották sikeresen integrálódtak a holland társadalomba a 17. századi érkezésük után. Feltehetjük azonban a kérdést, hogy miért következne ebből az, hogy a 21. században is sikeres lesz a sokkal nagyobb létszámot érintő integráció egy teljesen máshogy működő világban, amikor a bevándorlók már könnyedén tarthatják fent a kapcsolatot az anyaországukkal?

Hollandiában évtizedeken keresztül szinte tabu kérdés volt beszélni a bevándorlásról, aminek történelmi gyökerei a gyarmatosítás és a holokauszt zsidó áldozatai miatt érzett lelkiismeret-furdalásból erednek. Sokáig a kisebbségekről csak úgy lehetett beszélni, mint potenciális áldozatokról, akiknek nem is szükséges integrálódni a többségi társadalomba. Ahogy még manapság is sokszor tapasztaljuk, megbélyegeztek és elhallgattattak mindenkit, aki a bevándorlás negatív hatásairól beszélt.

A muzulmán szent böjti hónapot, a ramadánt lezáró íd al-fitr ünnepen imádkoznak a hívők a rotterdami Mevlana-mecset előtt 2021. május 13-án (Fotó: MTI/EPA/ANP/Robin Utrecht)

Az utóbbi időben azonban sokat változott a helyzet. Bár még mindig nagyon liberális a holland bevándorlási politika, már kevésbé tabu beszélni a beáramlás szigorításáról. A bevándorlást kritizáló pártok már fontos szerepet játszanak az ország politikájában, ugyanakkor megjelentek az első, kifejezetten bevándorlókat képviselő politikai szerveződések is.

A könyv az összefoglaló részeken kívül interjúk sorozata, amelyekben politikusokkal, bevándorlókkal, a migrációval különböző szempontokból foglalkozó szakemberekkel beszélget a szerző. Bérczes Tibor szerint nem lehet röviden megválaszolni azt a kérdést, hogy siker, vagy kudarc-e a holland integráció története, hiszen az egyes csoportok története más és más. Az egyik legfontosabb megállapítása azonban az, hogy bár nincs feltétlenül kudarcra ítélve, garancia sincs arra, hogy működni fog a bevándorlók integrációja. Ezt jól mutatját azok a problémák is, amiket a hazánkba költöző hollandok meséltek el a velük készített interjúnkban.  

Bár a könyvben leírt vélemények nem minden részével érthetünk egyet, az biztos, hogy a könyvet elolvasva sokat megtudhatunk a holland, és úgy általában a nyugat-európai migrációs helyzetről. Arról, hogy hogyan jutottak el Hollandiában a totális tagadásától és tabusításától – talán már túl későn – a problémákkal való részleges szembenézésig. Egy biztos, a holland tömeges bevándorlás történetének megismerése nem fog minket meggyőzni arról, hogy Magyarországnak érdemes belekezdeni egy hasonló, kétséges kimenetelű kísérletbe.


Jancsó Tamás
Jancsó Tamás


Geográfus

Újabb 1 milliárd ember – Népességrobbanás Afrikában

Az ENSZ számításai szerint november 15-én elérte a Föld lakosságszáma a 8 milliárd főt. A növekedés legnagyobb részét hosszú ideje a fejlődő országok, és azon belül is Afrika adja. Videónkban összehasonlítjuk Európa és a fekete kontinens országainak népességszám változását 1950-től kezdve egészen a 2100-ig tartó előrejelzésekig. A számokat látva könnyen megérthetjük, hogy milyen hihetetlenül erős demográfiai nyomás hajtja az Európa irányába tartó tömeges migrációt.


Jancsó Tamás
Jancsó Tamás


Geográfus

8 milliárd ember

A tömeges migráció mögött álló egyik legfontosabb ok a fejlődő országok gyors népességnövekedése. A folyamat sebességét jól mutatja, hogy alig 11 év alatt újabb egymilliárd emberrel lettünk többen a bolygón. Az ENSZ számításai szerint november 15-én éri el a Föld lakossága a 8 milliárd főt.

A népesség gyarapodása természetesen nem egyenletes a világ egyes részein. Az európai migráció szempontjából különösen fontos, hogy az elmúlt évtizedekben a leggyorsabb növekedés Afrikában és Ázsiában történt, amely területekről a legtöbb ember érkezik a kontinensre.

Jól mutatja a hatalmas különbségeket, hogy miközben 7 milliárdról 8 milliárd főre nőtt a Föld népessége, addig Európáé csak 9 millióval, Afrikáé csaknem 400 millióval, Ázsiáé pedig 500 millióval nőtt. Egyedül Indiában 170 millióval élnek jelenleg többen, mint 2011-ben.

A népesedési folyamatokat és az abból eredő jelenségeket még jobban megérthetjük, ha hosszabb távon vizsgáljuk meg az adatokat. Az ENSZ összesítéseiben 1950-ig visszamenőleg szerepelnek a lakosságszámok, így összehasonlíthatók az egyes országok tendenciái az elmúlt évtizedekben.

72 év alatt a föld lakosságszáma 2 és fél milliárd főről nőtt 8 milliárdra, tehát több, mint megháromszorozódott. Nem meglepő módon a háromszoros növekedés átlaga mögött hatalmas különbségek húzódnak meg az országok és kontinensek között.

A képre kattintva a térkép nagyobb formátumban is megnézhető.

Európában már számos ország népességszáma évek óta csökken, így a kontinens lélekszáma összességében mindössze 36%-kal nőtt 1950 óta. Bulgáriában és Lettországban egyenesen kevesebben élnek már napjainkban, mint a világháború utáni években.

Ezzel szemben Afrikában hatalmas népességrobbanás történt, több, mint hatszorosára növekedett a földrész népessége, és már eléri az 1 milliárd 400 millió főt. Nem kevés országban megtízszereződött a lakosságszám a fekete kontinensen, Dzsibutiban például 62 ezerről 1 millió főre, Nigerben 2,5 millióról 26 millió főre, Elefántcsontparton 2,6 millióról 28 millió főre nőtt.

A másik legnagyobb népességnövekedéssel rendelkező régió a Közel-Kelet, ahol szintén nagyjából hatszorosára növekedett a népességszám. Itt egészen extrém növekedéseket is láthatunk a gazdag Öböl-menti országokban. A világbajnokságot rendező Katar népessége 25 ezerről 3 millióra, a Dubajt is magába foglaló Egyesült Arab Emirátusok 70 ezerről 10 millió főre nőtt, tehát ezekben az országokban ma több, mint 100-szor annyian élnek, mint 1950-ben.

Az Európába irányuló migráció szempontjából azonban fontosabb, hogy legalább ötszörös népességnövekedés volt az olyan nagy kibocsátó országokban is, mint Afganisztán, Szíria és Irak.  

Ez a népességrobbanás minden előrejelzés szerint tovább folytatódik majd a következő évtizedekben is. Újabb hetven év múlva a legalacsonyabb növekedéssel számoló előrejelzés szerint is meghaladja majd a fekete kontinens lélekszáma a 3 milliárdot. Ha pedig nem változnának a jelenlegi gyerekszámok, akkor már csak Afrikában 8 milliárdan élnének az évszázad végén.

2022. november 15-én tehát eléri a Föld lakosságszáma a 8 milliárd főt. A fenti számokat és a térképet látva világossá válik, hogy milyen fokozódó demográfiai nyomás nehezedik Európára, hiszen a földrajzi és gazdasági jellemzőkből kiindulva a népességrobbanáson áteső országokból a tömeges kivándorlás vágyott iránya eddig is Európa volt, és minden bizonnyal ez így lesz a jövőben is.


Évente félmilliónál több, nem Európából származó ember kap állampolgárságot az EU országaiban

Hatalmas a különbség az egykori vasfüggöny nyugati és keleti oldala között abban, hogy hány afrikai, ázsiai és amerikai bevándorló lesz állampolgár az egyes országokban. Svédországban például százszor annyian, mint Magyarországon.

Bár a migrációval kapcsolatos statisztikák sokszor hiányosak, az Eurostat, az Európai Unió statisztikai hivatala gyűjti az egyes országokban állampolgárságot kapott személyek számát. Ráadásul ezt úgy teszi, hogy a bevándorlók származási országa is nyomon követhető a statisztikákból, ezért ez az adat jól mutatja a nemzetközi migráció irányait is. Bár állampolgárságot jóval kevesebben kapnak, mint ahányan részt vesznek a nemzetközi migrációban, érdemes alaposan megvizsgálni ezeket a számokat, hiszen jól mutatják az egyes országok közötti különbségeket. Fontos mutató ez azért is, mert az állampolgárságot kapók nyilvánvalóan hosszú távon terveznek az adott országban, ők már biztosan tartósan részt vesznek a befogadó társadalmaik alakításában, például a választásokon való részvétellel.

A statisztika szerint 2011 és 2020 közötti tíz évben 6 millió 592 ezer nem európai ember kapott állampolgárságot abban a 31 térképen látható országban, amelyekben az Eurostat összegzi ezt az adatot. Az Egyesült Királyságban és Spanyolországban 1 millió főnél többen, Franciaországban több, mint 900 ezren, Olaszországban és Németországban több, mint 700 ezren lettek állampolgárok olyanok, akik egy másik földrészről származnak.

Adatok forrása: Eurostat

Első pillantásra látszik a térképen az a döbbenetes különbség, ami a hidegháborús vasfüggöny nyugati és keleti oldala között húzódik a kontinensen. A nyugat- és dél-európai országok 6 millió 542 ezer afrikai, ázsiai, amerikai, óceániai és ismeretlen származású bevándorlónak adtak állampolgárságot tíz év alatt. Ezzel szemben az a 11 kelet-közép-európai és kelet-európai volt szocialista ország, akik az ezredforduló után csatlakoztak az unióhoz mindössze 52 ezernek.

Jól mutatja, hogy egy világ választja el egymástól Európa két felét, ha összehasonlítjuk hazánkat a tömeges bevándorlás támogatásában élen járó Svédországgal. A Magyarországgal nagyjából azonos lakosságszámú skandináv országban 408 ezer Európán kívüli bevándorló kapott állampolgárságot tíz év alatt. Egészen pontosan százszoros különbség van a két ország között, hiszen a magyar adat 4.084 fő, a svéd pedig 408.358 fő.

A wikipédia szerint például összeesküvés-elméletnek nevezett Soros-terv szerint évente egymillió menekültet/bevándorlót kellene befogadnia az EU-nak. A fenti statisztika szerint az elmúlt évtizedben nem is voltunk messze ettől az egymillió fő/évtől az állampolgárságot kapók tekintetében. Ha pedig a mi régiónk is hozná a nyugati országok által ”teljesített” számokat, akkor még közelebb lennénk az évi egymillió főhöz uniós szinten.

Láthattuk a Brexit népszavazás eredményei alapján is, hogy a bevándorló hátterű emberek mennyire máshogy gondolkoznak például az európai országok szuverenitásának kérdésében is. Ha az unió különböző országaiban ennyire eltérő társadalmi folyamatok zajlanak, akkor az biztosan nincs jó hatással hosszú távon a közösség kohéziójára, hiszen a folyamatok előrehaladtával egyre inkább mást gondolnak majd az országok állampolgárai a kívánatos fejlődési útról. Nem véletlen, hogy Brüsszelben például a betelepítési kvóták alkalmazásával próbálnák megoldani ezt a problémát, így csökkentve az országok közötti különbséget, és ráerőltetni minden országra a nyugaton választott irányt, ami végső soron a nemzetállamok feloldódásához vezet.

 


Jancsó Tamás
Jancsó Tamás


Geográfus

La pacchia é finita – Vége a mulatságnak?

Giorgia Meloni vezetésével megalakult az új, jobboldali olasz kormány. A kabinetben Matteo Salvini miniszterelnök-helyettes lesz, Olaszországban pedig újra szigorúbban kezelhetik a migrációs kérdéseket. Az európai politika szempontjából is jelentős olasz eseményeket jobban megérthetjük, ha elolvassuk a Matteo Salvinivel készített, magyarul is megjelent interjúkötetet.

La pacchia é finita – a mulatságnak vége. Ezekkel a szavakkal üzent még 2018-as belügyminiszteri kinevezése után Matteo Salvini a migrációt támogatóknak. Bár sikerült jelentősen csökkentenie a tengeren illegálisan érkezők számát, a bevándorlást támogató erők támadásai miatt csak rövid ideig tölthette be a miniszteri tisztségét. Néhány év szünet után azonban most újra miniszter lesz a kormány második legerősebb pártja, a Liga vezetőjeként. A milánói fenegyerek ma is az egyik legbefolyásosabb politikus Olaszországban, Chiara Giannini újságíró Matteo Salvini vagyok című könyve egy olyan olasz hazafiról szól, aki valószínűleg még hosszú éveken keresztül meghatározó lesz nemcsak az olasz, de az európai politikában is.


Jancsó Tamás
Jancsó Tamás


Geográfus

A bevándorlók majdnem megfordították a Brexit népszavazás eredményét

Az Egyesült Királyság unióból való kilépéséről szóló népszavazás tökéletesen megmutatta, hogy a tömeges migráció hatására miként alakul át egy ország politikai térképe. Az eredményekből világosan kiderült, hogy a bevándorlók egészen máshogy gondolkodnak az állam szuverenitásáról, mint az őshonos britek.

Az Egyesült Királyság lakói 2016. június 23-án szavaztak arról, hogy az ország kilépjen-e az Európai Unióból. A Brexit népszavazás eredménye közismert, Európa egyik legerősebb állama már nem tagja a szervezetnek.

A britek szuverenitásáról szóló döntés kapcsán sokszor hallhattuk, hogy Skóciában és Észak-Írországban a történelmi múlt, a földrajzi jellemzők miatt jelentős többségben voltak az unióban bennmaradást támogatók.

Londonban és számos nagyvárosban szintén a maradásra szavaztak többen, aminek a hátterében nem csak a nagyvárosi emberek világszerte tapasztalható globalistább világlátása volt. Kevesebbet beszéltünk róla, de a felmérések alapján egyértelmű, hogy a bevándorló hátterű szavazók – akik főleg a nagyvárosokban élnek – sokkal nagyobb arányban voksoltak a bennmaradásra, mint az őshonos britek.

A Brexit népszavazás eredménye az Egyesült Királyság egyes térségeiben, a kékes színű területeken a többség a távozásra, a sárgás színű területeken a többség a maradásra szavazott (Forrás: wikipédia.org)

Arról természetesen nincsenek egészen pontos adatok, hogy egy titkos szavazáson az egyes társadalmi csoportok hogyan szavaztak, azonban a választás előtti, és a választás napján készül exit poll felmérések egységesen megmutatták a brit társadalmon belül feszülő különbségeket.

Az Európai Unióból való kilépés támogatása és ellenzése egyes társadalmi csoportokban a Brexit népszavazás napján készített felmérés szerint (Adatok forrása: ipsos.com, lordashcroftpolls.com)

A Brexit szavazás összesített eredménye szerint 17,4 millióan szavaztak a távozás (51,9%), és 16,1 millióan a maradás mellett (48,1%). A fenti grafikonon látható, hogy amíg a fehérek 54%-ban támogatták a kilépést, addig a nem fehérek csak 31%-ban.

A vallásos emberek között még nagyobb volt a különbség, a magukat kereszténynek vallók 58%-ban szavaztak a kilépésre, míg a bevándorló muszlimok és hinduk csak 30%-ban.

A fehér lakosság fenti kategóriája ráadásul egyben kezeli a regionális különbségeket, valamint a fehér bevándorlókat is, akik biztos, hogy máshogy álltak hozzá a kérdéshez, mint az őslakosok. Mivel Skócia és Észak-Írország lakosságának 95%-a fehér, akik ugye a történelmi, földrajzi szempontok miatt szavaztak többségben a bennmaradás mellett, ezért csak Anglián belül a fehérek és nem fehérek szavazatarányánál a valóságban még a fentieknél is nagyobbak voltak a különbségek.

A fehér angliai lakosság legalább 60 %-ban szavazhatott a kilépés mellett, míg a nem fehérek csak körülbelül 30%-ban, ami hatalmas különbség egy ilyen, az ország jövőjét alapvetően meghatározó kérdésben.

Érdekes megjegyezni, hogy csak a 2010-es években nagyjából 1,4 millió EU-n kívüli ember, főleg ázsiaiak, és afrikaiak kaptak brit állampolgárságot. A Brexit szavazás során pedig mindössze 1,3 millióval szavaztak többen a távozásra, mint a maradásra.

Ez a bemutatott néhány adat tökéletesen igazolja, hogy a bevándorlás miként alakítja át egy ország politikai arculatát. Látszik a multikulturalizmus hatása, az, hogy az eltérő hátterű emberek egészen máshogy látják az ország szempontjából legfontosabb kérdéseket is. A népesség ilyen átalakulása rákényszeríti a politikusokat arra, hogy más irányba vigyék az országokat, hiszen ha a jellemzően amúgy is megosztott társadalmakon belül megjelenik egy – akár a voksoknak csak néhány százalékát adó, de – egyirányba szavazó bevándorló csoport, akkor ők könnyen válhatnak a mérleg nyelvévé a választások során. Így már viszonylag kevés bevándorló szavazó hatására is visszaszorulhat a mainstream politikában a bevándorlás kritizálása, az eredmény pedig a fokozódó migráció. Nyugat-Európában szinte mindenhol ez történt.

A Brexit népszavazás azért különösen érdekes, mert nem egy ország irányításáról, hanem konkrétan a szuverenitásról szólt, arról, hogy több Európát, vagy kevesebb Európát akarnak az Egyesült Királyság lakói. A tömeges migrációt támogató, Európai Egyesült Államokra vágyó baloldali politikusok elégedettek lehettek a bevándorlók szavazási viselkedése láttán. Világosan kiderült, hogy az őshonos britek kevesebb, a bevándorlók pedig egyértelműen több Európát akartak. A britek 2016-ban azonban kiléptek az EU-ból, mivel a bevándorlók még nem voltak elegen ahhoz, hogy eldöntsék a népszavazást.


Jancsó Tamás
Jancsó Tamás


Geográfus

Mekkora szerepe lehet a bevándorló hátterű szavazóknak az osztrák választások során?

A hétvégén elnökválasztást tartanak Ausztriában. Mivel ma már a választásra jogosult osztrák állampolgárok között is jelentős a külföldi származásúak aránya, ezért a nem őshonos osztrákok szerepe egyre nagyobb az ország jövőjét meghatározó döntésekben.

Bár jó eséllyel jelentős többséggel újraválasztják Alexander Van der Bellen regnáló zöldpárti államfőt, a vasárnapi választás kapcsán érdemes megnézni, hogy miképpen változott meg nyugati szomszédunk népességének összetétele az elmúlt években. Kik azok az osztrákok, akik szavaznak a hétvégén?

Hasonlóan sok nyugat-európai országhoz, Ausztriában is rohamos ütemben alakul át a lakosság összetétele. Bár sok ország esetében nehéz pontos adatokat találni a bevándorlás alakulásáról, az osztrák statisztikai hivatal viszonylag részletes adatokat tesz közzé a lakosság összetételéről a külföldi származás alapján is. A külföldi háttér azért jó mutató, mert nem csak az első generációs bevándorlókat tartalmazza, hanem a már Ausztriában született második generációs bevándorlókat is.

A 2008 óta elérhető adatok alapján az elmúlt 14 évben,

történelmi léptékben egy szempillantás alatt csaknem 1 millió fővel nőtt a bevándorló hátterű lakosság száma Ausztriában, és ma már eléri a 2 millió 337 ezer főt a nem egészen 9 milliós országban.

Eközben az őshonos osztrákok száma folyamatosan csökkent, összesen 240 ezer fővel. 14 év alatt 9 százalékkal esett vissza az arányuk a hazájukban.

Adatok forrása: https://statcube.at/

Bécs bevándorlási helyzetéről korábban írtunk már, a fővárosban 14 éve még minden harmadik ember volt külföldi hátterű, ma pedig már gyakorlatilag minden második. Az osztrák statisztikai hivatal ezen adata szerint Bécs 963 ezer lakójának nincs külföldi háttere, 949 ezer pedig bevándorló származású.

Mivel az Ausztriában élők jelentős része nem rendelkezik osztrák állampolgársággal, ezért ők nem szavazhatnak a parlamenti és elnökválasztásokon. Szerencsére elérhető az az adat is, hogy az osztrák állampolgárok közül mennyien rendelkeznek külföldi származással, ami megmutatja, hogy mekkora súlyuk lehet a választási eredményekben.

A 7 millió 300 ezer osztrák állampolgár közül 786 ezer a külföldi háttérrel rendelkező a statisztikák szerint. Bár ezekből a számokból még le kell vonni a választásra nem jogosult fiatalkorúakat, nyugodtan mondhatjuk, hogy országosan már minden tizedik, Bécsben minden negyedik választó nem őshonos osztrák.

Adatok forrása: https://statcube.at/

Természetesen a bevándorlók nagyon különböző csoportokból állnak, sokan nyugat-európaiak és kelet-európaiak, egyre többen afrikaiak és ázsiaiak. Azonban bárhonnan is jöttek, mindenképpen más a viszonyuk az osztrák földhöz, a hegyekhez, a kultúrához, mint egy olyan osztrák embernek, akinek az ősei már több száz éve Ausztria területén élnek. A bevándorlók sok mindenről mást gondolnak, részben más a fontos számukra, így más politikát is fognak támogatni.

Ez nem jelenti azt, hogy az összes bevándorló hátterű lakos baloldali, liberális pártokra szavaz, azonban könnyű belátni, hogy közöttük kisebb a támogatottsága a konzervatív, a nemzetek hagyományaihoz ragaszkodó politikának. Így ahogy felhígulnak a nemzetállamok, ahogy nő a bevándorlók súlya a döntésekben, úgy lesz egyre nehezebb jobboldali politikával győzni egy választáson.


Jancsó Tamás
Jancsó Tamás


Geográfus

Bécs lakosságának lassan már a fele bevándorló

A nyugati nagyvárosok rohamosan alakulnak át, az őshonos lakosság helyét egyre inkább a más országból érkezők foglalják el. Az osztrák fővárosban is virágzik a multikulturalizmus, lakóinak 42 százaléka már külföldi származású.

Nem kell Londonig utaznunk, hogy igazi multikulturális olvasztótégelyt találjunk, a magyar határtól mindössze 50 kilométerre fekvő Bécs képe is nagyon átalakult az elmúlt évtizedekben.

Az egykori császárváros lakosságszáma Ausztria 1995-ös uniós csatlakozása óta 380 ezer fővel nőtt, és már meghaladja az 1 millió 920 ezret.

Bécs lakosságának ma már a 32 százaléka külföldi állampolgár, a lakosság 37 százaléka pedig külföldön született. A bécsiek 42 százaléka külföldi származású, tehát az osztrák felmenőkkel rendelkezők már csak a város 58 százalékát adják.

A bevándorlók jelentős része Európából, azon belül is az Európai Unió területéről érkezett, azonban egyre nagyobb a nem európai lakosság aránya is a városban.

Már több mint 270 ezer nem európai eredetű ember lakik Bécsben, ők adják a város lakóinak 14 százalékát

– nem véletlen, hogy egyre több beszámolót látni arról, hogy korábban pompás városrészek napjainkban nagyon más képet festenek, mint korábban.

Jól mutatja, hogy milyen gyorsan képes a migráció átfesteni egy város, vagy egy ország arculatát hogy csak 2015-ben, a migrációs válság évében 39 ezer fővel nőtt Bécs népessége.

Bécs lakosságának megoszlása származási ország szerint 2021-ben (Rövidítések: GER - Németország, POL - Lengyelország, HUN - Magyarország, HRV - Horvátország, BIH - Bosznia és Hercegovina, RUS - Oroszország, TUR - Törökország, AFG - Afganisztán) (Adatok forrása: wien.gv.at)

Bécs valamivel népesebb, mint Budapest, azonban az osztrák változások mértékét jól érzékelteti, ha a bevándorló csoportok létszámát a magyar fővárosi kerületekhez viszonyítjuk. A 76 ezer török bevándorló nagyjából megegyezik a Józsefváros teljes lakosságával, a 28 ezer szír az 5. kerület, a 22 ezer afgán Soroksár, a 145 ezer további Európán kívüli lakos pedig a legnépesebb budapesti kerület, Újbuda lakosságával egyenlő. Mintha ekkora kerületekben csak törökök, szírek, vagy afgánok élnének.

A tömeges migráció mértékére jellemző az is, hogy az osztrák főváros 25 és 45 év közötti lakosságának a fele nem Ausztriában született.

2004 óta a város már nem csak a bevándorlás, hanem a természetes szaporodás következtében is növekszik. Könnyű belátni, hogy nem az őshonos osztrákok között növekedett meg a gyerekszám az utóbbi években. A statisztikák szerint a bécsi négy évnél fiatalabb gyerekek több, mint harmadának nincs osztrák állampolgársága.

Október 9-én Ausztriában elnökválasztást tartanak, érdemes majd a fenti adatok fényében is nézni az eredményeket. Az előző, 2016-os választás második fordulójában a zöldpárti győztes, Alexander Van der Bellen 350 ezerrel kapott több szavazatot, mint a jobboldali Osztrák Szabadságpárt jelöltje. A liberális jelölt győzeleméhez nagyon kellettek a nagyvárosi szavazatok is, Van der Bellen csak Bécsben 250 ezerrel több szavazatot kapott, mint jobboldali riválisa. A bécsi migrációs statisztikák is mutatják, hogy az osztrák választási eredmények hátterében egyre inkább nem csak a nagyvárosok hagyományosan liberálisabb beállítottsága van, hanem a fokozatosan kicserélődő, jellemzően balra szavazó bevándorló népesség is.   


Jancsó Tamás
Jancsó Tamás


Geográfus

5 térkép, ami megmutatja Olaszország megosztottságát

Az élet szinte minden területén kettőség jellemzi a dél-európai országot, ami a gazdaság, a bevándorlás, a választási eredmények, de még a sport területén is megmutatkozik.

Olaszország észak–déli megosztottsága hosszú évszázadokra nyúlik vissza, elég arra gondolnunk, hogy Dél-Itália évszázadokig volt a Bizánci birodalom része, majd az arab hódítás is elérte. Észak-Itáliában pedig a Német-római birodalom hatása volt erős, és az északi területek a középkor vége óta máig egyre többet profitálnak abból, hogy közelebb fekszenek Európa gazdasági centrumához.

Öt érdekes térképen mutatjuk be, hogy milyen szintű megosztottság jellemzi napjainkban a dél-európai országot.


Jancsó Tamás
Jancsó Tamás


Geográfus

Hogyan befolyásolja egymillió román az olasz választásokat?

A statisztikák megmutatják, hogy a hétvégi választás előtt miért a tömeges bevándorlás az egyik legfontosabb kampánytéma Olaszországban. A külföldiek között egyre nagyobb az afrikaiak aránya, a legtöbb régióban azonban még mindig keleti szomszédunk állampolgárai jelentik a legnépesebb kisebbséget.

A hétvégi olaszországi választások fő kampánytémája az energiaválság mellett a tömeges bevándorlás problémája. Az, hogy minden előrejelzés a Giorgia Meloni vezette jobbközép szövetség győzelmét jósolja, azt mutatja, hogy az olaszok szerint ezt a két kulcskérdést a konzervatív oldal tudja megoldani.

Olaszországban a jobboldali pártok kommunikációjának középpontjában több éve ott van az illegális migráció megállítása. Máig hatással van például az olasz politikára az az eset, amikor 2019-ben Matteo Salvini belügyminiszterként megtagadta a kikötést egy illegális bevándorlókat szállító spanyol NGO hajónak. Azonban az egész problémakör nyilvánvalóan kiterjed a tömeges bevándorlás legális részére is. A pártok támogatottsága is mutatja, hogy az olasz lakosság nem örül annak, hogy Itáliában egyre több más országból származó ember él, akik sokszor nagyon másként élik az életüket, mint az őslakosok.

A statisztikák sajnos nem adnak pontos képet a bevándorlás mértékéről, azonban segíthetnek a folyamatok megértésében. A regisztrált külföldi állampolgárok számát gyűjti a statisztikai hivatal, ez az adat önmagában is érdekes képet fest az olasz bevándorlási helyzetről.

A statisztikák szerint 5 milliónál több külföldi ember él Olaszországban, közülük pedig az egymilliót is meghaladja a román állampolgárok száma.

Bár korábban még a legnépesebb kisebbséget az albánok adták, ma már magasan a románok vezetnek. Keleti szomszédunkból annyian költöztek az országba, hogy a 21 olasz régió közül 18-ban ők a legnépesebb külföldi csoport. Csupán három régióban nem a románok vannak a legtöbben, az albán származásúak Liguriában és a Bolzano autonóm területen, az ukránok pedig Campaniában, Nápoly régiójában kerültek az első helyre. Arról nem is beszélve, hogy az 1 millió 76 ezer romániai állampolgár mellett további 122 ezer moldáviai is él az országban.

Adatok forrása: dati.istat.it

Az elmúlt években a leggyorsabban azonban az Afrikából származók száma nőtt. Ha összeadjuk az afrikai országok bevándorlóit, akkor ma már ők vannak a legtöbben.

2021-ben hivatalosan 1 millió 150 ezer afrikai állampolgár élt Olaszországban, többek között 429 ezer marokkói, 140 ezer egyiptomi, 119 ezer nigériai és 111 ezer szenegáli.

A bangladesi, indiai és pakisztáni állampolgárok együttes száma is eléri a 459 ezer főt.

Fontos megjegyezni, hogy ezekben a számokban nincsenek benne azok a bevándorlók, akik már olasz állampolgárságot kaptak, vagy illegálisan tartózkodnak az országban. Tehát az adatok inkább csak érzékeltetik az ország népességének megváltozását. Ahogy Salvini fogalmazott korábban, a franciák „a véget nem érő migránstömeg és a globalizáció miatt már nem ismernek rá a lakóhelyeikre”. A jobboldali olasz pártok egyik legfontosabb célkitűzése, hogy Olaszországban ne ismétlődjön meg az, ami Franciaországban már megtörtént. Hosszabb távon talán ez a mostani olasz választás legfontosabb tétje.


Jancsó Tamás
Jancsó Tamás


Geográfus

Migráció a virtuális valóságok korában

A nemzetállamoknak vajon van jövője egy olyan világban, ahol az emberek a metaverzumban élik az életüket? Ez a kérdés már közel sem a sci-fi filmek témája, gyermekbetegségei ellenére Mark Zuckerberg terveit érdemes komolyan venni.

„Úgy fogjuk majd érezni, mintha együtt lennénk, nem számít valójában milyen messze vagyunk egymástól. Képesek leszünk új, teljesen magával ragadó módon kifejezni magunkat, és ez rengeteg csodálatos élményt tesz majd lehetővé. Ha elküldök majd a szüleimnek egy videót az unokáikról, akkor úgy fogják érezni, hogy ott vannak velünk. Amikor a barátaiddal játszol egy játékot, akkor úgy érezheted majd, hogy valójában ott vagytok együtt egy másik világban. Amikor pedig egy munkahelyi megbeszélésen veszel részt a metaverzumban, akkor úgy fogod érezni, mintha együtt lennétek a szobában, szemkontaktust tartva, nem csak egy képernyőn fogod nézni az arcokat egymás mellett.”

Ezekkel a szavakkal a facebook alapítója egy szép új világot fest le a metaverzum vízióját bemutató hosszú videójában. Ebben a háromdimenziós virtuális világban munkahelyi megbeszéléseken vehetünk részt, a barátainkkal játszhatunk, sportolhatunk, az eddigieknél sokkal realisztikusabb élményekben lehet részünk, és még el sem kell hagynunk a lakásunkat.

Azonban tényleg szép lesz ez az új világ?

Most olvassuk újra Zuckerberg szavait, és közben gondoljunk arra, hogy mit jelenthet ez a virtuális valóság technológia mondjuk egy Nyugat-Európában élő arab bevándorló integrációja szempontjából, vagy milyen új lehetőségeket nyújthat egy iszlamista hittérítő számára.

Így megnézve már kicsit máshogy fest a zuckerbergi szép új világ. Mást jelent a családdal való kapcsolattartás, és a barátokkal való játék. Még ha elsőre kicsit meglepőnek is tűnik ez a nézőpont, mindenképpen érdemes rajta elgondolkozni, hiszen a technológiai újítások az életnek nem csak azokat a területeit alakítják át, amikre kezdetben számítunk. Arról nem is beszélve, hogy az új technológiák a pozitívumaik mellett rendszerint negatív mellékhatásokkal is járnak.

Most nem is az a fontos, hogy Zuckerberg cégének sikerül-e hamarosan olyan szinten megvalósítania a metaverzumot, hogy az a hétköznapokban is széles körben elterjedjen. Nem is az, hogy jövőre, vagy tíz év múlva lesz-e kész a rendszer.

A lényeg az irány, ami felé haladunk.

Az irány pedig világos: postai levelezés, távirat küldés, telefonálás, internetes videótelefonálás. A metaverzum létrehozását nézhetjük úgy is, mint ennek a sornak egy következő állomását. Ezek szerint a jövőben is folytatódni fog az a technológiai fejlődési folyamat, amelynek köszönhetően egyre olcsóbban, egyszerűbben, és realisztikusabb módon tudják majd tartani a kapcsolatot az egymástól távol élő emberek.

Miért fontos ez a migráció és a nemzetállamok szempontjából? Azért, mert a fejlődés együtt jár azzal is, hogy sokkal egyszerűbbé, szorosabbá válik a kapcsolattartás az elvándoroltak és az anyaországuk között, és így könnyebbé válik az eredeti identitás megtartása is az új környezetben.

Gondoljunk csak az 1956-ban emigrált emberekkel idős korukban készített interjúkra, amikben esetleg már csak tört magyarsággal tudtak beszélni, mivel nem jöhettek haza, és lehet, hogy évtizedeken keresztül alig hallottak magyar szót. Ezzel szemben manapság a régóta külföldön élők is akcentus nélkül beszélnek, hiszen bármikor hazajöhetnek, és ma már szinte ingyen lehet beszélgetni az otthoniakkal, bármennyi magyar nyelvű műsort meg lehet nézni az internet segítségével.

A technikai fejlődés már ma is akadályozhatja az eltérő kultúrájú bevándorlók integrációját a befogadó ország társadalmába.

Hiszen a migránsok bármennyit videótelefonálhatnak az otthoniakkal, és bármennyi internetes videót, műholdas tévét nézhetnek az idegen környezetben is. Ezt bizonyítja, hogy Nyugat-Európa városaiban a bevándorlók által lakott negyedekben a műholdvevők mind egy irányba néznek.

A kapcsolattartás pedig csak még intenzívebbé fog válni. Képzeljük el, hogy a metaverzumban mondjuk egy Németországban élő afgán, vagy szomáliai bevándorló virtuálisan bármikor ellátogathat Kabulba, vagy Mogadishuba, és részt vehet a kedvenc otthoni mecsetjében az istentiszteleten. Nem csak egy videón nézheti meg, hanem a virtuális valóságnak köszönhetően úgy érezheti, hogy tényleg ott van. A metaverzumban körbenézhet, és felveheti a szemkontaktust a többi imádkozóval. Közben pedig el sem kell hagynia a berlini szobáját. Vajon mennyire lesz hatékony a bevándorlók integrációja ebben a szép, új világban?

Zuckerberg szerint a metaverzum az élmények új formáját kínálja az embereknek (Forrás: youtube.com/meta)

A virtuális valóság vízióját bemutató videóban szabadon megszerezhető élményekről van szó. A tapasztalás a jövőben egyre inkább a földrajzi helytől függetlenné válik. Bárhol megélhetjük az élményeket.

Egy olyan világban, ahol az emberek a saját virtuális valóságaikban élnek, ahol a bevándorlók ugyanazt az életet élhetik, mint a származási országukban, ott biztosan nem lesz meg az a társadalmi kohézió, ami összetartja a nemzetállamokat.

Nemzet, állam, határ. Ezek azok a szavak, amik egyszer sem hangzanak el Zuckerberg több mint egy órás előadásában. Viszont kiemeli, hogy nagy figyelmet fordítanak majd a metaverzumban a normák és a kormányzás új formáinak kialakítására. „A kormányzás új formái.” Naivan feltehetnénk a kérdést: vajon mire gondolt itt a költő?

Az eddigi tapasztalataink azt mutatják, hogy a techóriások jövőképében nincs helye a nemzetállamoknak.

Ahogy Orbán Viktor egy márciusi interjújában fogalmazott, a konzervatív oldal elveszítette a nyelvi háborút az 1990-es évek elején, és azóta is csak keressük a pozíciónkat. Bár ezen a téren kényszerpályán mozgunk, az utóbbi években azért jelentős előrelépést sikerült elérni, és már nem csak a liberálisok által elfogadható nyelv eszközeivel harcolhatunk az igazunkért.

Érdemes volna hasonló szemmel nézni a technológiai folyamatokat is. Lehet, hogy ez reménytelennek tűnik a techóriások hatalmával szemben, de gondolhatunk a nemzetállamokra. Előre tekinteni, és nem mindig csak alkalmazkodni. Jó lenne kicsit itt is visszabillenteni a lejtős játékteret.


Jancsó Tamás
Jancsó Tamás


Geográfus

Robbanásszerűen növekednek Afrika metropoliszai

A nagyvárosok számának gyors emelkedése jól mutatja, hogy mekkora változáson megy keresztül a kontinens. Harminc év alatt megnégyszereződött a metropoliszok népességszáma, és az előrejelzések szerint ez a növekedés csak gyorsulni fog. Milyen lehet majd az élet egy 35 milliós afrikai megavárosban?

1960-ban, amikor számos afrikai ország függetlenné vált, még nagyon másképpen nézett ki a kontinens, mint napjainkban. Az egész kontinensen mindössze az egyiptomi Kairó és Alexandria, valamint a dél-afrikai Johannesburg népessége érte el az 1 millió főt.


Jancsó Tamás
Jancsó Tamás


Geográfus

Isten számít ránk, magyarokra! – Interjú Bese Gergő atyával

Szent István király intelmeiről, az egyetemes keresztény és a nemzeti értékeket összehangolásáról, a multikulturalizmus kihívásairól, a kereszténységünk büszke felvállalásáról beszélgettünk Bese Gergő atyával.

 

Az interjú rövidített, videós formában is megtekinthető a hirado.hu oldalon.

 

Hogyan lehet összehangolni az egyetemes keresztény értékeket a nemzeti értékekkel?

A keresztény értékeink és a nemzetünk jelene nagy átfedésben van egymással. Az, hogy nemzetünk egyáltalán létezik, az annak köszönhető, hogy erős keresztény gyökerei voltak. Ha nem lettek volna hívő őseink, és nem lettek volna olyanok, akik az ég felé emelték a tekintetüket, és a legnagyobb kihívások, megpróbáltatásakor idején nem imára kulcsolt kézzel kérték volna az Isten oltalmazó szeretetét, akkor ma nem lennénk itt. Azok a megpróbáltatások, amiket ez a nemzet túlélt, és amelyet nagyon kevés állam, nép élt volna túl, az azt mutatja, hogy

az Istennek szándéka van velünk, és az Isten számít ránk, magyarokra.

Ha egy nemzet felismeri, hogy a hit képes megtartani a józanság és a normalitás útján, annak a nemzetnek ragaszkodnia kell a hitéhez, a gyökereihez. A globalizmus éppen azt akarja, hogy ezt mind hagyd el, és legyen valami közös, valami olyan, amelynek nincsen fundamentuma, csak napról napra élj valami ideológiát, valami izmust, amelynek nincsenek gyökerei, nincsen tartalma, nincsen igazán a jövőbe mutató üzenete, ma azonban eladható. Azok, akik erre az útra mennek, azoknak a nemzeteknek nem sok jövője van.


Jancsó Tamás
Jancsó Tamás


Geográfus

Soha többé nem taníthatott – így büntették meg a multikulturalizmus kritikusát Nagy-Britanniában

„A faji játszma híveinek ikonikus szava a rasszizmus, amit ugyanolyan eszelős buzgalommal használnak, mint az inkvizítorok az eretnek szót.” „A rendőrséget hibáztatni a faji-lázadások bűnözőinek viselkedéséért olyan, mintha egy beteg az orvost hibáztatná a saját betegsége miatt.” Ilyen és ehhez hasonló mondatokat írt le Ray Honeyford, egy brit iskolaigazgató 1984-ben, amiért rázúdult az antirasszisták haragja, és elüldözték a munkahelyéről. Azóta sokat változott a világ, már Nyugat-Európában is egyre többen gondolják úgy, hogy jogos a multikulturalizmus kritikája.

Ray Honeyford egy szegény családban született Manchesterben 1934-ben. Apja képzetlen munkás volt, aki megsérült az első világháborúban, tíz testvére közül hat nem élte meg a felnőttkort. Ebből a helyzetből küzdötte fel magát a nyolcvanas évekre a bradfordi Drummond Középiskola igazgatójává.


Jancsó Tamás
Jancsó Tamás


Geográfus

Kimerülő természeti erőforrások - így növekszik a tömeges migráció kockázata

Az ukrán gabona idei kiesésének lehetősége nagy riadalmat keltett a világban, több tízmillió fejlődő országbeli ember esetében növekedett meg az éhezés kockázata. Ez pedig nem véletlen. A migrációs kibocsátó országok népessége hatalmas ütemben növekszik, az elemzésekből pedig az látszik, hogy a természeti erőforrásaik egyre kevésbé tudják kielégíteni a lakosaik igényeit. A kibocsátó országok tartalékainak kimerülése a tömeges migráció mögött álló egyik legfontosabb folyamat, és minden jel szerint hosszú távon is fennmarad.

Az emberi társadalmak működéséhez természeti erőforrásokra van szükség, amik mindig is korlátozott mennyiségben álltak rendelkezésre. Az egyre magasabb szintű fogyasztás, és a Föld népességének gyors növekedése az elmúlt évtizedekben oda vezetett, hogy az emberiség ökológiai lábnyoma már nagyobb, mint a bolygó biokapacitása. Világszinten 1971 óta van ez így, ami nagyon röviden azt jelenti, hogy több természeti erőforrást használunk fel, mint amit a bolygó hosszú távon képes biztosítani.


Jancsó Tamás
Jancsó Tamás


Geográfus

Most kezd véget érni az a világ, amiben a nyugat-európaiak korábban éltek

A Magyarországon élő belga fiatalember szerint az elmúlt évtizedekben a bevándorlás miatt egy olyan multikulturális társadalom alakult ki Belgiumban, ahol az emberek valójában már nem is együtt, hanem csupán egymás mellett élnek. Az interjúban beszél arról is, hogy mit kell tennie a magyaroknak ahhoz, hogy elkerülhessük a nyugat-európaiak által elkövetett hibákat.

Frederik Belgium flandriai részén, a tengerhez, és a francia határhoz közel nőtt fel. Innen költözött néhány éve Magyarországra, a Bükk északi lábainál fekvő Mályinkára. A most 39 éves fiatalemberrel a festői szépségű kis borsodi faluban beszélgettünk arról, hogy miért választotta hazánkat a nyugat-európai élet után.


Népességrobbanás Afrikában, a migrációs nyomás háttere

Az 1990 és 2020 közötti harminc évben több mint duplájára nőtt Afrika népessége. Ez a folyamat az ENSZ előrejelzései szerint a jövőben is folytatódni fog, ami Európára is egyre komolyabb hatást gyakorol majd. Bemutatjuk a tömeges migráció mögött meghúzódó egyik legfontosabb folyamatot.

Az ENSZ statisztikái szerint a magyarországi rendszerváltozás környékén Európában még több ember élt, mint Afrikában. Azóta azonban alaposan megváltozott a helyzet. Amíg az elmúlt harminc évben Európa népességnövekedése szinte teljesen megállt, addig Afrikában igazi robbanás következett be. Ma már szinte kétszer annyian élnek a Földközi-tenger túloldalán, mint Európában.


Jancsó Tamás
Jancsó Tamás


Geográfus

„A holland nemzet ma már szinte nem is létezik, csak az EU egyik tartománya vagyunk”

Egyre több nyugat-európai költözik hazánkba, de vajon miért döntenek így? Egy kis borsodi faluban beszélgettünk Hollandiából érkezőkkel azért, hogy közelebb kerüljünk a válaszhoz. Ők azt mondják, hogy nálunk megtalálták azt, amit elveszettnek éreztek a szülőhazájukban. Úgy látják Hollandiával ellentétben Magyarországon még számítanak az igazán fontos, hagyományos értékek.

Csokvaomány egy nyolcszáz fős falu Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Ózd mellett, Magyarország egyik leghátrányosabb térségében. Bár a település a Bükk északi lábainál fekvő dombvidéken, gyönyörű természeti környezetben fekszik, mi magyarok általában nem úgy gondolkodunk az ország ezen részéről, mint ahol olyan nagyon jó lenne élni. Egyre több nyugat-európai ember mégis úgy dönt, hogy jobb lesz itt az élete, mint a szülőhazájában. Csokvaományban működik egy pizzéria, itt ültünk le beszélgetni öt Hollandiából a településre költözővel. A beszélgető partnereim közül Jürgen 49 éves, programozó, informatikai rendszerek tervezésével és megvalósításával foglalkozik. Peter 57 éves profi sportoló volt. A fia 26 éves, hat hete érkezett nyaralni Magyarországra, és már úgy döntött, hogy itt marad, ő egy telekommunikációs cégnél dolgozik távmunkában. Marcello 48 éves, burkoló a szakmája, párja 49 éves, elektromos kerékpárok összeszerelésével foglalkozik. Ők frissen érkeztek Csokvaományba, annyira megtetszett nekik a térség, hogy már vettek is egy házat, amit fel fognak újítani. Leginkább Jürgen, Peter és Marcello mesélték el, hogy milyennek látják Hollandiát, és miért választották Magyarországot új lakhelyüknek.