Az élet szinte minden területén kettőség jellemzi a dél-európai országot, ami a gazdaság, a bevándorlás, a választási eredmények, de még a sport területén is megmutatkozik.
Olaszország észak–déli megosztottsága hosszú évszázadokra nyúlik vissza, elég arra gondolnunk, hogy Dél-Itália évszázadokig volt a Bizánci birodalom része, majd az arab hódítás is elérte. Észak-Itáliában pedig a Német-római birodalom hatása volt erős, és az északi területek a középkor vége óta máig egyre többet profitálnak abból, hogy közelebb fekszenek Európa gazdasági centrumához.
Öt érdekes térképen mutatjuk be, hogy milyen szintű megosztottság jellemzi napjainkban a dél-európai országot.
A statisztikák megmutatják, hogy a hétvégi választás előtt miért a tömeges bevándorlás az egyik legfontosabb kampánytéma Olaszországban. A külföldiek között egyre nagyobb az afrikaiak aránya, a legtöbb régióban azonban még mindig keleti szomszédunk állampolgárai jelentik a legnépesebb kisebbséget.
A hétvégi olaszországi választások fő kampánytémája az energiaválság mellett a tömeges bevándorlás problémája. Az, hogy minden előrejelzés a Giorgia Meloni vezette jobbközép szövetség győzelmét jósolja, azt mutatja, hogy az olaszok szerint ezt a két kulcskérdést a konzervatív oldal tudja megoldani.
Olaszországban a jobboldali pártok kommunikációjának középpontjában több éve ott van az illegális migráció megállítása. Máig hatással van például az olasz politikára az az eset, amikor 2019-ben Matteo Salvini belügyminiszterként megtagadta a kikötést egy illegális bevándorlókat szállító spanyol NGO hajónak. Azonban az egész problémakör nyilvánvalóan kiterjed a tömeges bevándorlás legális részére is. A pártok támogatottsága is mutatja, hogy az olasz lakosság nem örül annak, hogy Itáliában egyre több más országból származó ember él, akik sokszor nagyon másként élik az életüket, mint az őslakosok.
A statisztikák sajnos nem adnak pontos képet a bevándorlás mértékéről, azonban segíthetnek a folyamatok megértésében. A regisztrált külföldi állampolgárok számát gyűjti a statisztikai hivatal, ez az adat önmagában is érdekes képet fest az olasz bevándorlási helyzetről.
A statisztikák szerint 5 milliónál több külföldi ember él Olaszországban, közülük pedig az egymilliót is meghaladja a román állampolgárok száma.
Bár korábban még a legnépesebb kisebbséget az albánok adták, ma már magasan a románok vezetnek. Keleti szomszédunkból annyian költöztek az országba, hogy a 21 olasz régió közül 18-ban ők a legnépesebb külföldi csoport. Csupán három régióban nem a románok vannak a legtöbben, az albán származásúak Liguriában és a Bolzano autonóm területen, az ukránok pedig Campaniában, Nápoly régiójában kerültek az első helyre. Arról nem is beszélve, hogy az 1 millió 76 ezer romániai állampolgár mellett további 122 ezer moldáviai is él az országban.
Adatok forrása: dati.istat.it
Az elmúlt években a leggyorsabban azonban az Afrikából származók száma nőtt. Ha összeadjuk az afrikai országok bevándorlóit, akkor ma már ők vannak a legtöbben.
2021-ben hivatalosan 1 millió 150 ezer afrikai állampolgár élt Olaszországban, többek között 429 ezer marokkói, 140 ezer egyiptomi, 119 ezer nigériai és 111 ezer szenegáli.
A bangladesi, indiai és pakisztáni állampolgárok együttes száma is eléri a 459 ezer főt.
Fontos megjegyezni, hogy ezekben a számokban nincsenek benne azok a bevándorlók, akik már olasz állampolgárságot kaptak, vagy illegálisan tartózkodnak az országban. Tehát az adatok inkább csak érzékeltetik az ország népességének megváltozását. Ahogy Salvini fogalmazott korábban, a franciák „a véget nem érő migránstömeg és a globalizáció miatt már nem ismernek rá a lakóhelyeikre”. A jobboldali olasz pártok egyik legfontosabb célkitűzése, hogy Olaszországban ne ismétlődjön meg az, ami Franciaországban már megtörtént. Hosszabb távon talán ez a mostani olasz választás legfontosabb tétje.
A nemzetállamoknak vajon van jövője egy olyan világban, ahol az emberek a metaverzumban élik az életüket? Ez a kérdés már közel sem a sci-fi filmek témája, gyermekbetegségei ellenére Mark Zuckerberg terveit érdemes komolyan venni.
„Úgy fogjuk majd érezni, mintha együtt lennénk, nem számít valójában milyen messze vagyunk egymástól. Képesek leszünk új, teljesen magával ragadó módon kifejezni magunkat, és ez rengeteg csodálatos élményt tesz majd lehetővé. Ha elküldök majd a szüleimnek egy videót az unokáikról, akkor úgy fogják érezni, hogy ott vannak velünk. Amikor a barátaiddal játszol egy játékot, akkor úgy érezheted majd, hogy valójában ott vagytok együtt egy másik világban. Amikor pedig egy munkahelyi megbeszélésen veszel részt a metaverzumban, akkor úgy fogod érezni, mintha együtt lennétek a szobában, szemkontaktust tartva, nem csak egy képernyőn fogod nézni az arcokat egymás mellett.”
Ezekkel a szavakkal a facebook alapítója egy szép új világot fest le a metaverzum vízióját bemutató hosszú videójában. Ebben a háromdimenziós virtuális világban munkahelyi megbeszéléseken vehetünk részt, a barátainkkal játszhatunk, sportolhatunk, az eddigieknél sokkal realisztikusabb élményekben lehet részünk, és még el sem kell hagynunk a lakásunkat.
Azonban tényleg szép lesz ez az új világ?
Most olvassuk újra Zuckerberg szavait, és közben gondoljunk arra, hogy mit jelenthet ez a virtuális valóság technológia mondjuk egy Nyugat-Európában élő arab bevándorló integrációja szempontjából, vagy milyen új lehetőségeket nyújthat egy iszlamista hittérítő számára.
Így megnézve már kicsit máshogy fest a zuckerbergi szép új világ. Mást jelent a családdal való kapcsolattartás, és a barátokkal való játék. Még ha elsőre kicsit meglepőnek is tűnik ez a nézőpont, mindenképpen érdemes rajta elgondolkozni, hiszen a technológiai újítások az életnek nem csak azokat a területeit alakítják át, amikre kezdetben számítunk. Arról nem is beszélve, hogy az új technológiák a pozitívumaik mellett rendszerint negatív mellékhatásokkal is járnak.
Most nem is az a fontos, hogy Zuckerberg cégének sikerül-e hamarosan olyan szinten megvalósítania a metaverzumot, hogy az a hétköznapokban is széles körben elterjedjen. Nem is az, hogy jövőre, vagy tíz év múlva lesz-e kész a rendszer.
A lényeg az irány, ami felé haladunk.
Az irány pedig világos: postai levelezés, távirat küldés, telefonálás, internetes videótelefonálás. A metaverzum létrehozását nézhetjük úgy is, mint ennek a sornak egy következő állomását. Ezek szerint a jövőben is folytatódni fog az a technológiai fejlődési folyamat, amelynek köszönhetően egyre olcsóbban, egyszerűbben, és realisztikusabb módon tudják majd tartani a kapcsolatot az egymástól távol élő emberek.
Miért fontos ez a migráció és a nemzetállamok szempontjából? Azért, mert a fejlődés együtt jár azzal is, hogy sokkal egyszerűbbé, szorosabbá válik a kapcsolattartás az elvándoroltak és az anyaországuk között, és így könnyebbé válik az eredeti identitás megtartása is az új környezetben.
Gondoljunk csak az 1956-ban emigrált emberekkel idős korukban készített interjúkra, amikben esetleg már csak tört magyarsággal tudtak beszélni, mivel nem jöhettek haza, és lehet, hogy évtizedeken keresztül alig hallottak magyar szót. Ezzel szemben manapság a régóta külföldön élők is akcentus nélkül beszélnek, hiszen bármikor hazajöhetnek, és ma már szinte ingyen lehet beszélgetni az otthoniakkal, bármennyi magyar nyelvű műsort meg lehet nézni az internet segítségével.
A technikai fejlődés már ma is akadályozhatja az eltérő kultúrájú bevándorlók integrációját a befogadó ország társadalmába.
Hiszen a migránsok bármennyit videótelefonálhatnak az otthoniakkal, és bármennyi internetes videót, műholdas tévét nézhetnek az idegen környezetben is. Ezt bizonyítja, hogy Nyugat-Európa városaiban a bevándorlók által lakott negyedekben a műholdvevők mind egy irányba néznek.
A kapcsolattartás pedig csak még intenzívebbé fog válni. Képzeljük el, hogy a metaverzumban mondjuk egy Németországban élő afgán, vagy szomáliai bevándorló virtuálisan bármikor ellátogathat Kabulba, vagy Mogadishuba, és részt vehet a kedvenc otthoni mecsetjében az istentiszteleten. Nem csak egy videón nézheti meg, hanem a virtuális valóságnak köszönhetően úgy érezheti, hogy tényleg ott van. A metaverzumban körbenézhet, és felveheti a szemkontaktust a többi imádkozóval. Közben pedig el sem kell hagynia a berlini szobáját. Vajon mennyire lesz hatékony a bevándorlók integrációja ebben a szép, új világban?
Zuckerberg szerint a metaverzum az élmények új formáját kínálja az embereknek (Forrás: youtube.com/meta)
A virtuális valóság vízióját bemutató videóban szabadon megszerezhető élményekről van szó. A tapasztalás a jövőben egyre inkább a földrajzi helytől függetlenné válik. Bárhol megélhetjük az élményeket.
Egy olyan világban, ahol az emberek a saját virtuális valóságaikban élnek, ahol a bevándorlók ugyanazt az életet élhetik, mint a származási országukban, ott biztosan nem lesz meg az a társadalmi kohézió, ami összetartja a nemzetállamokat.
Nemzet, állam, határ. Ezek azok a szavak, amik egyszer sem hangzanak el Zuckerberg több mint egy órás előadásában. Viszont kiemeli, hogy nagy figyelmet fordítanak majd a metaverzumban a normák és a kormányzás új formáinak kialakítására. „A kormányzás új formái.” Naivan feltehetnénk a kérdést: vajon mire gondolt itt a költő?
Az eddigi tapasztalataink azt mutatják, hogy a techóriások jövőképében nincs helye a nemzetállamoknak.
Ahogy Orbán Viktor egy márciusi interjújában fogalmazott, a konzervatív oldal elveszítette a nyelvi háborút az 1990-es évek elején, és azóta is csak keressük a pozíciónkat. Bár ezen a téren kényszerpályán mozgunk, az utóbbi években azért jelentős előrelépést sikerült elérni, és már nem csak a liberálisok által elfogadható nyelv eszközeivel harcolhatunk az igazunkért.
Érdemes volna hasonló szemmel nézni a technológiai folyamatokat is. Lehet, hogy ez reménytelennek tűnik a techóriások hatalmával szemben, de gondolhatunk a nemzetállamokra. Előre tekinteni, és nem mindig csak alkalmazkodni. Jó lenne kicsit itt is visszabillenteni a lejtős játékteret.
A nagyvárosok számának gyors emelkedése jól mutatja, hogy mekkora változáson megy keresztül a kontinens. Harminc év alatt megnégyszereződött a metropoliszok népességszáma, és az előrejelzések szerint ez a növekedés csak gyorsulni fog. Milyen lehet majd az élet egy 35 milliós afrikai megavárosban?
1960-ban, amikor számos afrikai ország függetlenné vált, még nagyon másképpen nézett ki a kontinens, mint napjainkban. Az egész kontinensen mindössze az egyiptomi Kairó és Alexandria, valamint a dél-afrikai Johannesburg népessége érte el az 1 millió főt.
Szent István király intelmeiről, az egyetemes keresztény és a nemzeti értékeket összehangolásáról, a multikulturalizmus kihívásairól, a kereszténységünk büszke felvállalásáról beszélgettünk Bese Gergő atyával.
Hogyan lehet összehangolni az egyetemes keresztény értékeket a nemzeti értékekkel?
A keresztény értékeink és a nemzetünk jelene nagy átfedésben van egymással. Az, hogy nemzetünk egyáltalán létezik, az annak köszönhető, hogy erős keresztény gyökerei voltak. Ha nem lettek volna hívő őseink, és nem lettek volna olyanok, akik az ég felé emelték a tekintetüket, és a legnagyobb kihívások, megpróbáltatásakor idején nem imára kulcsolt kézzel kérték volna az Isten oltalmazó szeretetét, akkor ma nem lennénk itt. Azok a megpróbáltatások, amiket ez a nemzet túlélt, és amelyet nagyon kevés állam, nép élt volna túl, az azt mutatja, hogy
az Istennek szándéka van velünk, és az Isten számít ránk, magyarokra.
Ha egy nemzet felismeri, hogy a hit képes megtartani a józanság és a normalitás útján, annak a nemzetnek ragaszkodnia kell a hitéhez, a gyökereihez. A globalizmus éppen azt akarja, hogy ezt mind hagyd el, és legyen valami közös, valami olyan, amelynek nincsen fundamentuma, csak napról napra élj valami ideológiát, valami izmust, amelynek nincsenek gyökerei, nincsen tartalma, nincsen igazán a jövőbe mutató üzenete, ma azonban eladható. Azok, akik erre az útra mennek, azoknak a nemzeteknek nem sok jövője van.
„A faji játszma híveinek ikonikus szava a rasszizmus, amit ugyanolyan eszelős buzgalommal használnak, mint az inkvizítorok az eretnek szót.” „A rendőrséget hibáztatni a faji-lázadások bűnözőinek viselkedéséért olyan, mintha egy beteg az orvost hibáztatná a saját betegsége miatt.” Ilyen és ehhez hasonló mondatokat írt le Ray Honeyford, egy brit iskolaigazgató 1984-ben, amiért rázúdult az antirasszisták haragja, és elüldözték a munkahelyéről. Azóta sokat változott a világ, már Nyugat-Európában is egyre többen gondolják úgy, hogy jogos a multikulturalizmus kritikája.
Ray Honeyford egy szegény családban született Manchesterben 1934-ben. Apja képzetlen munkás volt, aki megsérült az első világháborúban, tíz testvére közül hat nem élte meg a felnőttkort. Ebből a helyzetből küzdötte fel magát a nyolcvanas évekre a bradfordi Drummond Középiskola igazgatójává.
Az ukrán gabona idei kiesésének lehetősége nagy riadalmat keltett a világban, több tízmillió fejlődő országbeli ember esetében növekedett meg az éhezés kockázata. Ez pedig nem véletlen. A migrációs kibocsátó országok népessége hatalmas ütemben növekszik, az elemzésekből pedig az látszik, hogy a természeti erőforrásaik egyre kevésbé tudják kielégíteni a lakosaik igényeit. A kibocsátó országok tartalékainak kimerülése a tömeges migráció mögött álló egyik legfontosabb folyamat, és minden jel szerint hosszú távon is fennmarad.
Az emberi társadalmak működéséhez természeti erőforrásokra van szükség, amik mindig is korlátozott mennyiségben álltak rendelkezésre. Az egyre magasabb szintű fogyasztás, és a Föld népességének gyors növekedése az elmúlt évtizedekben oda vezetett, hogy az emberiség ökológiai lábnyoma már nagyobb, mint a bolygó biokapacitása. Világszinten 1971 óta van ez így, ami nagyon röviden azt jelenti, hogy több természeti erőforrást használunk fel, mint amit a bolygó hosszú távon képes biztosítani.
A Magyarországon élő belga fiatalember szerint az elmúlt évtizedekben a bevándorlás miatt egy olyan multikulturális társadalom alakult ki Belgiumban, ahol az emberek valójában már nem is együtt, hanem csupán egymás mellett élnek. Az interjúban beszél arról is, hogy mit kell tennie a magyaroknak ahhoz, hogy elkerülhessük a nyugat-európaiak által elkövetett hibákat.
Frederik Belgium flandriai részén, a tengerhez, és a francia határhoz közel nőtt fel. Innen költözött néhány éve Magyarországra, a Bükk északi lábainál fekvő Mályinkára. A most 39 éves fiatalemberrel a festői szépségű kis borsodi faluban beszélgettünk arról, hogy miért választotta hazánkat a nyugat-európai élet után.
Az 1990 és 2020 közötti harminc évben több mint duplájára nőtt Afrika népessége. Ez a folyamat az ENSZ előrejelzései szerint a jövőben is folytatódni fog, ami Európára is egyre komolyabb hatást gyakorol majd. Bemutatjuk a tömeges migráció mögött meghúzódó egyik legfontosabb folyamatot.
Az ENSZ statisztikái szerint a magyarországi rendszerváltozás környékén Európában még több ember élt, mint Afrikában. Azóta azonban alaposan megváltozott a helyzet. Amíg az elmúlt harminc évben Európa népességnövekedése szinte teljesen megállt, addig Afrikában igazi robbanás következett be. Ma már szinte kétszer annyian élnek a Földközi-tenger túloldalán, mint Európában.
Egyre több nyugat-európai költözik hazánkba, de vajon miért döntenek így? Egy kis borsodi faluban beszélgettünk Hollandiából érkezőkkel azért, hogy közelebb kerüljünk a válaszhoz. Ők azt mondják, hogy nálunk megtalálták azt, amit elveszettnek éreztek a szülőhazájukban. Úgy látják Hollandiával ellentétben Magyarországon még számítanak az igazán fontos, hagyományos értékek.
Csokvaomány egy nyolcszáz fős falu Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Ózd mellett, Magyarország egyik leghátrányosabb térségében. Bár a település a Bükk északi lábainál fekvő dombvidéken, gyönyörű természeti környezetben fekszik, mi magyarok általában nem úgy gondolkodunk az ország ezen részéről, mint ahol olyan nagyon jó lenne élni. Egyre több nyugat-európai ember mégis úgy dönt, hogy jobb lesz itt az élete, mint a szülőhazájában. Csokvaományban működik egy pizzéria, itt ültünk le beszélgetni öt Hollandiából a településre költözővel. A beszélgető partnereim közül Jürgen 49 éves, programozó, informatikai rendszerek tervezésével és megvalósításával foglalkozik. Peter 57 éves profi sportoló volt. A fia 26 éves, hat hete érkezett nyaralni Magyarországra, és már úgy döntött, hogy itt marad, ő egy telekommunikációs cégnél dolgozik távmunkában. Marcello 48 éves, burkoló a szakmája, párja 49 éves, elektromos kerékpárok összeszerelésével foglalkozik. Ők frissen érkeztek Csokvaományba, annyira megtetszett nekik a térség, hogy már vettek is egy házat, amit fel fognak újítani. Leginkább Jürgen, Peter és Marcello mesélték el, hogy milyennek látják Hollandiát, és miért választották Magyarországot új lakhelyüknek.
