Furcsa határkövek - 13. rész

Blogunk legújabb sorozatában a világ híres-hírhedt határköveit mutatjuk be. Rávilágítunk arra, hogy a határ nemcsak elválaszt, hanem adott esetben mosolyt csalva az emberek arcára össze is köthet népeket. Írásink megemlékeznek az egykori belnémet határ áldozatairól, elvisznek minket Japán térségébe és Londonderrybe, de bemutatják azt a kötélpályát, amely egy spanyol várost köt össze egy bájos portugál falucskával. Sikeres határátlépést mindenkinek!

Vatikáni-olasz határ, állam a városban

A legtöbb turista, aki meglátogatja az „örök várost” ellátogat a Szent Péter térre. Közülük a tájékozatlanabbak nem is sejtik, hogy kiléptek Olaszországból, és beléptek egy másik állam területére.

Az alig 0,44 négyzetkilométeren elhelyezkedő állam a turisták és a zarándokok kedvelt úticélja, amely – ennek ténye fölöttébb érdekes – nem szed adót a polgáraitól. A két állam közti határszakasz őrizete de facto nem létezik, bár az olasz rendőrség és a csendőrség egységei rendszeresen járőröznek a területen, ahol néha az Olasz Hadsereg katonai járművei is megjelennek. Semmiképp nem az illegális határátlépés, sokkal inkább a turisták biztonságérzetének növelése miatt

A két állam története hosszú időre nyúlik vissza, és csak az I. világháborút követően sikerült megnyugtatóan rendezni. 1929-ben konszolidálódott Vatikán Állam és az olasz állam helyzete, amikor aláírták a Lateráni egyezményt, amely értelmében az Olasz Királyság elismerte Vatikán függetlenségét, cserébe a pápa elismerte olasz fővárosnak Rómát. A katolikus Olaszországban ekkortól vezették be tantárgyként a hittant az alap- és középfokú közoktatásban. Vatikán és Róma városának története az évszázadok során egybe forrt, és példásan prosperál mind a mai napig.


Furcsa határkövek - 12. rész

Blogunk legújabb sorozatában a világ híres-hírhedt határköveit mutatjuk be. Rávilágítunk arra, hogy a határ nemcsak elválaszt, hanem adott esetben mosolyt csalva az emberek arcára össze is köthet népeket. Írásink megemlékeznek az egykori belnémet határ áldozatairól, elvisznek minket Japán térségébe és Londonderrybe, de bemutatják azt a kötélpályát, amely egy spanyol várost köt össze egy bájos portugál falucskával. Sikeres határátlépést mindenkinek!

Kötélcsúszdán a szomszédba

Spanyolország és Portugália kapcsolatait nem terhelik hivatalos gazdasági és politikai konfliktusok. A két ibériai állam története, nyelve, kultúrája az évszázadok során sokszor egybe forrt.

Mindkét állam lakói előszeretettel járnak át a másik országba, van, aki dolgozni, van, aki tanulni, van aki vásárolni jár a szomszédba. A több mint 1200 kilométer hosszan nyúló portugál-spanyol határszakaszon a hivatalos határátkelők mellett – ahol közúton és vasúton is lehetséges az átkelés – létezik egy fölöttébb extrém határátkelő is. Az andalúziai Sanlucar de Guadiana falucskájából egy kötélpálya segítségével mód kínálkozik „átcsúszni” Portugáliába, mégpedig a Guadiana folyó túloldalára.

A teljességgel egyedi, és kissé extrém utazás hozzávetőleg egy percet vesz igénybe, és a festői szépségű Alcoutim falujában ér véget, Portugáliában. A Guadiana folyó feletti utazást óránként (maximálisan) 30 ember tudja kipróbálni, persze csak azt követően, hogy kifizette a fejenkénti – kissé borsos – 15 eurós díjat.

A két ország viszonyának példáját jól példázza ez a határátkelő, amely szinte biztosan a legegyedibb az egész kontinensen.


Furcsa határkövek - 11. rész

Blogunk legújabb sorozatában a világ híres-hírhedt határköveit mutatjuk be. Rávilágítunk arra, hogy a határ nemcsak elválaszt, hanem adott esetben mosolyt csalva az emberek arcára össze is köthet népeket. Írásink megemlékeznek az egykori belnémet határ áldozatairól, elvisznek minket Japán térségébe és Londonderrybe, de bemutatják azt a kötélpályát, amely egy spanyol várost köt össze egy bájos portugál falucskával. Sikeres határátlépést mindenkinek!

Királyság Dél-Afrikában

A II. világháború lezárását követő Párizsi békerendszer, nagyban hozzájárult a gyarmatbirodalmak felbomlásához. Az egykori nagy gyarmattartók közül Nagy-Britannia veszítette a legnagyobb területeket, de más államok területe is lecsökkent.

Afrikában számtalan új állam született, országnyi területek kapták vissza függetlenségüket. Ezek közül érdekes státusban van az 1966 októberében a brit koronagyarmatból függetlenné vált Lesotho.

A Dél-Afrika Svájcaként emlegetett ország bővelkedik gyémántban: a helyi, Letseng bányából származó gyémántnak a legmagasabb a világon a karátonként átlagára, hozzávetőleg 1500 dollár. Az állam elhelyezkedésének érdekessége, hogy enklávé, vagyis egy másik állam – jelesül a Dél-Afrikai Köztársaság – öleli körbe. Lesothón kívül csak San Marino és Vatikán rendelkezik hasonló helyzettel.

A Dél-Afrikával közös határszakaszán, amelyek a hegyláncok és folyók vonalát követik, komoly, működő határellenőrzést végeznek a helyi és a dél-afrikai hatóságok egyaránt. A két ország közötti átjárást összesen tizennégy határátkelő biztosítja, amelyek közül kettő esetében csak és kizárólag terepjáró képességű gépkocsi közlekedhet.


Jancsó Tamás
Jancsó Tamás


Geográfus

Holland bevándorlás: Nem kell félnetek jó lesz

Vagy hiányzik egy vessző? Nem kell, félnetek jó lesz. A Hollandiába érkező bevándorlók helyzetével foglalkozó könyvből sokat megtudhatunk arról, hogy miként alakították át az eltérő kultúrákból érkező emberek az elmúlt évtizedekben az országot.

„A királynét megölni nem kell félnetek jó lesz ha mindenki egyetért én nem ellenzem.” Mindenki ismeri János esztergomi érsek híres kétértelmű mondatát Gertrudis megölése kapcsán, aminek történetét Katona József a Bánk bánban dolgozta fel. Bérczes Tibor a hollandiai bevándorlással foglalkozó könyvének nem véletlenül lett a címe a Nem kell félnetek jó lesz. Elolvasva a kötetet sokat megtudhatunk Hollandia helyzetéről, és arról, hogy a kell, vagy a félnetek szó után kell kitenni a vesszőt a címben.

A könyv kezdetén a tömeges migráció nemzetközi áttekintése kapcsán a szerző elismeri, hogy a magyar kormányoldal realistábban kezeli a bevándorlás kérdését, mint az ellenzék. Azonban hangsúlyozza, hogy nem ért egyet a vagy-vagy megközelítéssel, amikor a migrációt egyértelműen pozitív, vagy egyértelműen negatív jelenségként írják le. A magyar kormány megközelítése szerinte leegyszerűsíti a kérdést, az ellenzék migrációt támogató határtalan humanizmusa pedig „hamis öntetszelgés”.

„Egy bizonyos létszám felett ugyanis a mentőhajó is elsüllyed” írja a migránsok korlátlan befogadásáról. Ezzel pedig mindenképpen egyetérthetünk, hiszen a bevándorlás megítélése kapcsán talán a legfontosabb kérdés az érkezők volumene. Az alacsony szintű migráció gazdagíthatja is a befogadó kultúrát, amennyiben működik az integráció, és nem alakulnak ki párhuzamos társadalmak. Ha azonban a migráció mértéke olyan nagy, hogy az érkezők integrációja nem magától értetődő, akkor fellépnek a problémák. Hollandiában mindenképpen az utóbbi a helyzet, a könyv pedig azokról a kérdésekről szól, amik az elmúlt évtizedekben kialakultak az országban a tömeges migráció következtében.

A Hollandiába bevándorlók legnagyobb csoportjait a volt holland gyarmatokról származók, az indonézek, a suriname-iak, és a Holland Antillák lakói, valamint az iszlám országokból érkezők, főleg törökök és marokkóiak adják. A könyv leginkább az utóbbiakkal foglalkozik, mivel ezeknek a muzulmán csoportoknak az integrációja a legproblémásabb Hollandiában is.

Nagyon érdekes, hogy milyen körülmények, elképzelések vezettek ahhoz, hogy az elmúlt évtizedekben szinte korlátlan mértékben fogadta be az ország a bevándorlókat. A Hollandiában élő „rózsaszín illúziók” közé tartozik a szerző szerint, hogy a multikulturalizmus minden körülmények között csak jó lehet, minden kultúra egyenrangú, és Hollandiában a holland kultúrának nincs semmilyen előjoga az érkezők kultúrájával szemben. Globális legenda az is, hogy gazdasági szempontból egyértelműen előnyös a bevándorlás, mivel ezt a tények számos esetben cáfolják. Szintén illúzió, hogy a nyugati országok elöregedését meg lehet állítani a bevándorlással, hiszen ez maximum néhány évtizedes távlatban működhet, és olyan mértékű migrációra van hozzá szükség, ami teljesen átalakítja az országok lakosságát.

A bevándorlás támogatói sokszor hamis analógiákkal próbálják bizonyítani az igazukat. Ilyen hamis analógia Hollandia esetében például az, hogy manapság azért nem kell aggódni a bevándorlás miatt, mert a Portugáliából származó zsidók, és a francia hugenották sikeresen integrálódtak a holland társadalomba a 17. századi érkezésük után. Feltehetjük azonban a kérdést, hogy miért következne ebből az, hogy a 21. században is sikeres lesz a sokkal nagyobb létszámot érintő integráció egy teljesen máshogy működő világban, amikor a bevándorlók már könnyedén tarthatják fent a kapcsolatot az anyaországukkal?

Hollandiában évtizedeken keresztül szinte tabu kérdés volt beszélni a bevándorlásról, aminek történelmi gyökerei a gyarmatosítás és a holokauszt zsidó áldozatai miatt érzett lelkiismeret-furdalásból erednek. Sokáig a kisebbségekről csak úgy lehetett beszélni, mint potenciális áldozatokról, akiknek nem is szükséges integrálódni a többségi társadalomba. Ahogy még manapság is sokszor tapasztaljuk, megbélyegeztek és elhallgattattak mindenkit, aki a bevándorlás negatív hatásairól beszélt.

A muzulmán szent böjti hónapot, a ramadánt lezáró íd al-fitr ünnepen imádkoznak a hívők a rotterdami Mevlana-mecset előtt 2021. május 13-án (Fotó: MTI/EPA/ANP/Robin Utrecht)

Az utóbbi időben azonban sokat változott a helyzet. Bár még mindig nagyon liberális a holland bevándorlási politika, már kevésbé tabu beszélni a beáramlás szigorításáról. A bevándorlást kritizáló pártok már fontos szerepet játszanak az ország politikájában, ugyanakkor megjelentek az első, kifejezetten bevándorlókat képviselő politikai szerveződések is.

A könyv az összefoglaló részeken kívül interjúk sorozata, amelyekben politikusokkal, bevándorlókkal, a migrációval különböző szempontokból foglalkozó szakemberekkel beszélget a szerző. Bérczes Tibor szerint nem lehet röviden megválaszolni azt a kérdést, hogy siker, vagy kudarc-e a holland integráció története, hiszen az egyes csoportok története más és más. Az egyik legfontosabb megállapítása azonban az, hogy bár nincs feltétlenül kudarcra ítélve, garancia sincs arra, hogy működni fog a bevándorlók integrációja. Ezt jól mutatját azok a problémák is, amiket a hazánkba költöző hollandok meséltek el a velük készített interjúnkban.  

Bár a könyvben leírt vélemények nem minden részével érthetünk egyet, az biztos, hogy a könyvet elolvasva sokat megtudhatunk a holland, és úgy általában a nyugat-európai migrációs helyzetről. Arról, hogy hogyan jutottak el Hollandiában a totális tagadásától és tabusításától – talán már túl későn – a problémákkal való részleges szembenézésig. Egy biztos, a holland tömeges bevándorlás történetének megismerése nem fog minket meggyőzni arról, hogy Magyarországnak érdemes belekezdeni egy hasonló, kétséges kimenetelű kísérletbe.


Furcsa határkövek - 10. rész

Blogunk legújabb sorozatában a világ híres-hírhedt határköveit mutatjuk be. Rávilágítunk arra, hogy a határ nemcsak elválaszt, hanem adott esetben mosolyt csalva az emberek arcára össze is köthet népeket. Írásink megemlékeznek az egykori belnémet határ áldozatairól, elvisznek minket Japán térségébe és Londonderrybe, de bemutatják azt a kötélpályát, amely egy spanyol várost köt össze egy bájos portugál falucskával. Sikeres határátlépést mindenkinek!

Határ a riviérán

A Mediterráneum keleti medencéjében a görög hegemóniát követően Bizánc, majd az Oszmán Birodalom kívánt terjeszkedni legfőbbképp.

A hatalmas kiterjedésű – ma nagy részben Görögországhoz tartozó – szigetvilág, amely közül több mint kétszáz lakott kiemelkedik Kréta, Rodosz és a migránsválság óta a hírekben gyakran szereplő Leszbosz szigete. Határkérdések tekintetében, azonban egy parányi sziget, Kastelorizzo emelkedik ki leginkább. A múltban számos konfliktustól terhelt török-görög viszonyban az egykor olaszok és török által is lakott szigetecske kiemelt helyen szerepel.

Az évente több millió turistát fogadó török riviérától alig három kilométerre elhelyezkedő sziget, amelynek hivatalos neve Megisti, igazi paradicsom: kedves, színes halászházak, néhány taverna, és egy parányi kikötő fogadja az odalátogatót. Jelenlegi jogállását 1947-ben nyerte el, a II. világháborút követően ekkor csatolták Görögországhoz.

Mivel a török-görög viszonyt napjainkban hivatalos politikai és gazdasági konfliktus nem terheli, ráadásul mindkét állam tagja a NATO-nak, nem lehet probléma a sziget török partokhoz közeli elhelyezkedéséből. Valójában, a Görög Haditengerészet egy hadihajója állandó jelleggel lehorgonyzott a sziget kisméretű kikötőjében, készültségben tartott legénységgel, akik élesen kémlelik a nem egész három kilométerre elhelyezkedő török partokat…


A sok migráns miatt pánikolnak Csehországban

Négy éve nem tapasztalt mértékben, 63 százalékkal nőtt tavaly a Németországba érkező illegális migránsok száma, amely 58 ezer bevándorlót tesz ki – jelentette be Nancy Faeser belügyminiszter a német szövetségi rendőrség (Bundespolizei) 2021-es éves jelentését ismertetve pénteken.

Jelentős növekedést regisztrált tavaly a szövetségi rendőrség Németországba irányuló illegális migráció vonatkozásában.

A november 11-én nyilvánosságra hozott hivatalos adatok szerint 2021-ben összesen 57 637 engedély nélküli belépést regisztráltak, ami 63 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest, és 2017 óta a legmagasabb szám

– ismertette Nancy Faeser belügyminiszter és Dieter Romann, a német rendőrség vezetője Berlinben.

Az éves növekedés valószínűleg összefügg a koronavírus-járvány 2020-as kezdetével is, az utazási korlátozások és a járattörlések miatt ugyanis a szokásosnál kevesebb migráns érkezett Németországba – húzta alá a Nachrichten Tv (N-Tv) német hírtelevízió.

A jelentés szerint 2021 augusztusától kezdve számos olyan migráns is érkezett Németországba, aki Fehéroroszországon keresztül jutott el az EU keleti tagállamaiba, főként Lengyelországba, Romániába és a balti országokba.

Az illegális migráció növekedésében szerepet játszott az uniós tagállamok közötti belső illegális migráció is, különösen Görögországból kiindulva. A dél-európai országban egyszer már menekültstátuszt kapott személyek repülővel utaztak Németországba, ahol ismételten menedékjogot kértek

– áll a jelentésben.

A német rendőrségi statisztika szerint a rendőrök által a határátkelőkön elfogott illegális migránsok mintegy fele Irakból, Afganisztánból és Szíriából érkezett.

A schengeni külső határok szigorúbb védelmét szorgalmazzák a csehek

Csehország, mint az Európai Unió soros elnöke – Szlovákiai támogatásával – szorgalmazni fogja, hogy minél több tagország kapcsolódjon be a schengeni övezet külső határainak védelmébe – jelentette ki Petr Fiala cseh miniszterelnök pénteken Prágában. Fiala előző nap munkavacsora keretében tárgyalt szlovák kollégájával, Eduard Hegerrel a közös határon bevezetett ellenőrzésekről.

A felek megegyeztek abban, hogy a cseh határellenőrzések folytatódni fognak, de a cseh és a szlovák rendőrség szorosabbra fűzi együttműködését a határátlépések felgyorsítása érdekében.

„A migráció megfékezése szempontjából a magyar–szerb határ védelme a kulcsfontosságú. Csehország kész megduplázni, 40-ről 80-ra emelni az ott szolgáló rendőrei számát”

– mondta Petr Fiala újságíróknak.

Csehország szeptember végén vezette be az ellenőrzéseket a szlovák határon, amelyek többszöri hosszabbítás után december 12-ig tartanának. A kezdeményezéshez Ausztria is csatlakozott.


Furcsa határkövek - 9. rész

Blogunk legújabb sorozatában a világ híres-hírhedt határköveit mutatjuk be. Rávilágítunk arra, hogy a határ nemcsak elválaszt, hanem adott esetben mosolyt csalva az emberek arcára össze is köthet népeket. Írásink megemlékeznek az egykori belnémet határ áldozatairól, elvisznek minket Japán térségébe és Londonderrybe, de bemutatják azt a kötélpályát, amely egy spanyol várost köt össze egy bájos portugál falucskával. Sikeres határátlépést mindenkinek!

Határ a Németalföldön

Belgium és Hollandia kiváló politikai, gazdasági, valamint kulturális kapcsolatokat ápol évtizedek óta. Nem téma a két ország közbeszédében annak ténye, hogy egészen 1830-ig Hollandia része volt a mai Belgium. Igaz, a Belga alkotmányos monarchia bepótolandó a korábbi „lemaradásait”, megpróbált a gyarmatosítás révén világpolitikai tényezővé válni.

A jó viszony fényében talán nem meglepő, hogy a két ország közti határt sok helyen szinte semmi nem jelzi, a gyanútlan turista pillanatok alatt a másik országban találhatja magát. Legfeljebb egy tábla informálja az utazót arról, hogy átlépett egy másik államba. A határátlépés megkönnyítéséhez persze a schengeni övezethez való csatlakozás is kellett, korábban azért nem volt ennyire egyszerű átmenni Hollandiából Belgiumba. A könnyű határátlépésre a legjellemzőbb példa Baarle-Hertog települése, amely egy fajta enklávéként működik: egy darab Belgium körbevéve Hollandiával. A városban sétálva, csak fehér díszburkolatból kirakott sor jelzi, ha az ember átlépett egy másik ország területére. A schengeni övezeten belüli szabad mozgásnak köszönhetően könnyen előfordulhat, hogy az ember Belgiumban kávézik, de moziba már Hollandiába megy.

Ha valaki pedig estleg  megunta a flamand kereskedővárosok középkori hangulatát, nem kell sok hozzá, hogy átszaladjon Hollandiába, és belga sör helyett a hideg Amstelből kortyoljon, vagy éppen Bosch remekeket nézegessen egy múzeumban.


Furcsa határkövek - 8. rész

Blogunk legújabb sorozatában a világ híres-hírhedt határköveit mutatjuk be. Rávilágítunk arra, hogy a határ nemcsak elválaszt, hanem adott esetben mosolyt csalva az emberek arcára össze is köthet népeket. Írásink megemlékeznek az egykori belnémet határ áldozatairól, elvisznek minket Japán térségébe és Londonderrybe, de bemutatják azt a kötélpályát, amely egy spanyol várost köt össze egy bájos portugál falucskával. Sikeres határátlépést mindenkinek!

Demilitarizál övezet a két Korea közt

A világ legvédettebb demilitarizált övezete Észak-Korea és Dél-korea határán húzódik 258 kilométer hosszan. Északon a legszigorúbb kommunista állam, délen pedig egy fontos piacgazdasági szereplő, a demokratikus ország. Pedig valaha egy ország volt a két szigorúan egymástól elkülönülő terület: mindkettő Korea volt, egy nemzettel, egy nyelvvel, egy néppel.

Az 1950-ben kitört koreai háború során az Amerikai Egyesült Államok által vezetett ENSZ erők a déliek, a kommunista Szovjetunió az északiak pártját fogta. A három évig tartó fegyveres konfliktus során több mint 1 millió civil lakos vesztette életét.

Mivel a háborút csak fegyverszünet zárta le – béke nem –, ezért a két fél mind a mai napig hadban áll egymással. A két állam közt diplomáciai kapcsolatok sem állnak fenn, és a demilitarizált övezetet mindkét részről, de legfőbbképp észak részről komoly katonai erővel védelmezik.

A terület legnépszerűbb pontja Panmunjum városkája, amely az ide érkező turisták bázisa. Az egykor nyüzsgő település ma teljesen elnéptelenedett, csak a katonák lakják. Sokszor elképesztő számú érdeklődő látogatja meg a területet, és igyekszik szelfiket készíteni a világ legszigorúbban őrzött területén.

A hétköznapi – és meglehetősen merész turistákon kívül – egy mindenkinél híresebb vendége is volt a lezárt határnak: 2020-ban Donald Trump az Amerikai Egyesült Államok elnöke látogatást tett Dél-Koreában, amely során Észak-Korea területére is belépett, és találkozott Kim Dzsongun észak-koreai kommunista diktátorral.


A franciák kétharmada szigorúbb migrációs politikát követelne

Tízből csaknem hét francia úgy gondolja, hogy az államnak szigorúbb politikát kellene folytatnia a migránsok befogadásával kapcsolatban – derült ki egy kedden közzétett közvélemény-kutatásából.

A franciák 67 százaléka keményebb migrációs politikát szeretne, komoly vita alakult ki a témában, miután az ország története során először fogadott be hajóval érkező migránsokat, de nem csitulnak az indulatok az algériai migráns által megerőszakolt és meggyilkolt kamaszlány tragikus esetével kapcsolatosan sem, amely sokkolta a francia közvéleményt.

Az előzményekhez tartozik, hogy Franciaország „kivételes jelleggel” befogadta az Ocean Viking nevű migránsokat szállító hajót, rajta 234 illegális bevándorlóval. Ezt Gerald Darmanin belügyminiszter november 10-én jelentette be, miután nem tudta az olasz kormányt meggyőzni arról, hogy engedjék kikötni a hajót.

Az Ocean Viking norvég zászló alatt közlekedik, de a francia SOS Méditerranée NGO szervezet bérli. Húsz napig várakozott a hajó a kikötésre, de a Meloni-kormány megtagadta ezt. A francia belügyminiszter „érthetetlennek” és „önzőnek” minősítette az elutasítást, a francia EU-ügyekért felelős miniszter pedig úgy nyilatkozott, hogy Olaszországgal „megtört a bizalom”.

A francia kormány „elfogadhatatlan magatartásnak” nevezte Olaszország álláspontját, és kilátásba helyezte, hogy ez a hozzáállás a jövőben hatással lehet az Olaszországnak fizetett NextGenerationEU-alapokra.

A migránsok befogadását szondázó közvéleménykutatásban azt kérdezték a válaszadóktól: „Szeretné-e, ha Franciaország sokkal szigorúbb politikát vezetne be a migránsok befogadása terén (azaz kevesebbet fogadnánk be a területünkön)?” Erre a kérdésre a válaszadók 67 százaléka igent, míg a válaszadók 33 százaléka nemet mondott.

A közvéleménykutatás azt mutatja, a férfiak jobban támogatják a határozottabb politikát, mint a nők, ugyanis a megkérdezett férfiak 69 százaléka válaszolt igennel, míg a nők nőknek csak 65 százaléka.

Korcsoportonként nagymértékben eltértek a vélemények, a 18-24 évesek körében 52 százalék az engedékenyebb megközelítés mellett, nemmel voksolt, míg a 65 év felettiek 73 százaléka támogatta az erősebb határellenőrzést. Összességében az 50 év felettiek 72 százaléka a szigorúbb menekültpolitika mellett voksolt. A megkérdezettek politikai beállítottságára is rákérdeztek, szembetűnő volt

a megosztottság a bal- és a jobboldal között – a baloldalhoz igazodó megkérdezettek közel kétharmada (60 százalék) ellenzi a szigorúbb migrációs politikát.

Ez az arány 64 százalékra emelkedik a Mélanchon vezette baloldali pártnál és a zöldeknél. A jobboldalhoz közel álló franciák 94 százaléka szigorúbb szeretne lenni a migránsok befogadásával kapcsolatban.

Nem ez az egyetlen közvélemény-kutatás, amely szerint a franciák ellenzik a tömeges migrációt, a korábbi közvélemény-kutatások pedig folyamatosan azt mutatták, a franciák túlnyomó többsége szeretné megállítani a migrációt.


Ez nem egy film, hanem a valóság: kamera rögzítette az M5-ösön a hős rendőrökre lövöldöző embercsempészeket

A rendőrség fedélzeti kamerája rögzítette, hogy mi történt, amikor rendőrökre lőttek a menekülő embercsempészek az M5-ös autópályán. Nem könnyű a felvételt nézni, az egyik fiatal őrmester elmesélte, hogy a családja jutott eszébe, amikor elsüvítettek a golyók. „Szeretném még látni anyukámat” – mondta.

A videóban megszólaltak az üldözésben részt vevő rendőrök. Bóna Eliza rendőr őrmester elárulta, hogy nagyon meglepődött, amikor kilőtt a férfi az ablakon, nem számított rá.

Később, amikor felénk, illetve a civilek felé lőttek, megijedtem, hogy valakinek baja esik. Realizáltam a helyzetet, hogy fiatal vagyok, és szeretném még látni anyukámat, családtagjaimat, barátaimat – emlékezett vissza a fiatal rendőr.

Buzek Tamás Alex rendőr őrmester felidézte: „ahogy meg tudtam állni, a társam, Imre kiugrott a kocsiból és az embercsempészek után szaladt, én pedig a gépjárműhöz, hogy nincsenek-e benne még fegyveres személyek. Eközben hallottam a lövéseket, és aggódtam a társaimért.”

Cseh Imre törzsőrmester elmondta, hogy azonnal ment segíteni a kollégáinak, futott az embercsempészek után is, akiket végül a TEK-es kollágái fogták el.

A járőrautó fedélzeti kamerájának felvételén látható az autós üldözés, illetve az, amikor az embercsempész lövéseket ad le, majd amikor a sűrűbbé váló forgalom miatt meg kell állniuk, és elmenekülnek.

Mint az közismert, hétfő reggel két külföldi férfi az M5-ös autópályán Budapest irányába közlekedett egy magyar rendszámú kisteherautóval, amelynek rakterében 21, magát szír állampolgárnak valló, hazánkban illegálisan tartózkodó embert szállítottak. A rendőrök bűncselekmény gyanúja miatt intézkedni akartak a járműben utazó emberekkel szemben, a kisteherautó vezetője azonban figyelmen kívül hagyta a megállásra utasító jelzéseket, majd több alkalommal, nagy sebességgel, irányjelzés nélkül sávot váltott, valamint az autópálya leálló sávján előzött járműveket. A menekülés során a jobb első ülésen utazó férfi három alkalommal a levegőbe lőtt, majd miután a rendőrök az üldözését folytatták, öt célzott lövést adott le a szolgálati gépjárművek irányába, és négy üvegpalackot is feléjük dobott.

Budapestre érve az elkövetők a megengedett sebességhatár túllépésével, a leállósávban, majd a buszsávban haladtak tovább, amíg a forgalmi viszonyok miatt kénytelenek voltak megállni. Ekkor a két férfi kiszállt a kisteherautóból és a szalagkorláton átugorva elfutott, miközben célzott lövéseket adott le az őket gyalogosan üldöző rendőrök irányába. A gyalogosan menekülő 21 és 28 éves iraki férfit a Terrorelhárítási Központ műveleti egysége fogta el. A furgonban utazó 21 migránst visszakísérték a biztonsági határzárhoz.

A migránsokat szállító furgon „előfutó” autóját a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda bűnügyi információi alapján a Terrorelhárítási Központ műveleti egysége az M1-es autópályán, Győr térségében tartóztatta fel hétfőn 11 óra körül. A Hegyeshalom felé tartó személyautóban négy férfi a – többszöri, angol nyelven is elhangzott – rendőri felszólítás ellenére nem szállt ki a gépjárműből, a járművezető az ajtót nem nyitotta ki, ezért a rendőrök betörték az ablakot. A külföldiek nem voltak együttműködők, ketten a bilincselésnek is ellenálltak, ezért a terrorelhárítók testi kényszert, valamint elektromos sokkolót alkalmaztak.

Korábban egyébként a rendőrség közzétette az embercsempészek elfogásáról készült felvételeket is.

A 24 és 30 éves iraki, a 21 éves török és a 23 éves német állampolgárt egészségügyi vizsgálatukat követően előállították, és őket is embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.


Milliárdokba kerülnek Magyarországnak az embercsempészek

Rengetek kiadást jelent a kormány számára az Európai Unió külső határainak védelme. Az embercsempészek fogva tartása fejenként átlagosan ötmillió forintba kerül, és már olyan sokan vannak börtönben közülük, hogy évente több mint hárommilliárdot kénytelen rájuk költeni a kormány. Az embercsempészek ellen indított eljárások száma idén újabb rekordot döntött, pedig még vége sincs az évnek.

Súlyos anyagi terhet ró a magyar kormányra az illegális migráció, és bár hazánk nemcsak a saját, hanem az Európai Unió határát is védi, a költségekkel jórészt egyedül kell megbirkózni.

Ahogy Orbán Viktor kormányfő szerdán Belgrádban rámutatott, Magyarország eddig 1,6 milliárd eurót fordított határvédelemre, de az EU ennek csak alig több mint egy százalékát térítette meg.

Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára most pontos adatokat közölt a ráfordításokról. Az államtitkár a jobbikos Sas Zoltán képviselőnek adott írásbeli válaszában kifejtette:

az elfogott embercsempészeket átlagosan négy-öt éves szabadságvesztésre ítélik, fogva tartásuk pedig fejenként durván ötmillió forintba kerül.

A többletköltség, amit Magyarország az embercsempészek fogva tartására költ, évente legalább hárommilliárd forint” – összegzett az államtitkár, aki kiemelte: az Európai Unió közös határát védjük, és azokat a bűnözőket tartjuk fogva, akik az unió határát és az unió érdekeit sértették.

Közölte azt is, hogy jelenleg több mint 2500 embert tart fogva a magyar büntetés-végrehajtás valamilyen embercsempészettel kapcsolatos bűncselekmény miatt. Ez a fogvatartottak több mint tíz százaléka. Erről egyébként szerdán adott részletes tájékoztatást a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága. A szervezet számításai szerint a hazai raboknak már 13 százaléka embercsempész.

Rétvári Bence beszámolt arról, hogy a kormány éppen a déli határaink védelme érdekében hozta létre a határvadászegységeket. Mint írta,

a határvadászok toborzása július 15-én indult, és már csaknem ezren (955 fő) kötöttek szerződést.

A kiképzett határvadászok akkor állhatnak ténylegesen szolgálatba, ha letették az esküt, idáig november közepére összesen 739 jelentkező jutott el.

Az embercsempészek ellen indított eljárások száma egyébként már tavaly is rekordot döntött: 1277 embercsempészt vontak intézkedés alá. Az idei adatok pedig sajnos a 2021-est is túlszárnyalták, holott még vége sincs az évnek:

eddig 1708 embercsempészt fogtak el a hatóságok, vagyis harmadával többet, mint tavaly egész évben.

Rétvári Bence hangsúlyozta továbbá, hogy a déli határon nem csak nő a migrációs nyomás, de általánossá vált az agresszív, csoportos fellépés. Év eleje óta 240 esetben támadták meg a határőröket a magyar–szerb határszakaszon, emellett 153 esetben támadtak meg járműveket, 33 esetben pedig a kerítést és a rajta lévő biztonsági technikai eszközöket rongálták meg a migránsok.

A migránsok és segítőik erőszakos és agresszív ellenállást mutatnak, mint megírtuk, legutóbb két napja történt, hogy iraki embercsempészek tüzet nyitottak a rendőrökre az M5-ös autópályán, amikor igazoltatni próbálták őket.

A hatóságok beszámolói szerint

nem ritka a szándékos gázolás, a tűzpárbaj és a halálos kimenetelű balesetek okozása sem, de jellemző, hogy a migránsok kövekkel, botokkal, üvegekkel támadnak.

Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1-en arról beszélt, hogy további erőfeszítéseket tesz a kormány a műszaki akadályrendszer megerősítésére. Vaselemekkel erősítik meg a határkerítést a szétvágás ellen, és új eszközöket vetnek be annak érdekében is, hogy a létrás áthatolásokat megfékezzék.


Furcsa határkövek - 7. rész

Blogunk legújabb sorozatában a világ híres-hírhedt határköveit mutatjuk be. Rávilágítunk arra, hogy a határ nemcsak elválaszt, hanem adott esetben mosolyt csalva az emberek arcára össze is köthet népeket. Írásink megemlékeznek az egykori belnémet határ áldozatairól, elvisznek minket Japán térségébe és Londonderrybe, de bemutatják azt a kötélpályát, amely egy spanyol várost köt össze egy bájos portugál falucskával. Sikeres határátlépést mindenkinek!

Díszszemle a határon

Az indiai pakisztáni kapcsolatok az elmúlt évtizedekben nem voltak konfliktusoktól mentesek. A hidegháború, a vallási ellentétek mind-mind hozzájárultak a két ország elhidegüléséhez, a kapcsolatok drasztikus megromlásához.

A II. világháború lezárást követően összesen három háborút vívott egymással Pakisztán, valamint India. Ezen fegyveres konfliktusok valódi humanitárius katasztrófákat idéztek elő: éhínség, menekülthullám, fogolytáborok voltak a következmények.

Ráadásul Pakisztán Kasmír területének mintegy egyharmadát vette birtokba, így az ominózus terület mind a mai napig feszültség forrása a két állam között.

A feszültség, és a politikai, vallási ellentétek oldásának egy kulcsmomentuma az az aktus, amelyet a Waqah és Attari városok közti határátkelőnél játszódik le. Minden nap az esti órákban indiai és pakisztáni határőrök díszegyenruhában masíroznak, díszes egyenruhájukkal, díszlépéseikkel szórakoztatják a több ezer érdeklődőt, akik számára egy komplett lelátót is építettek az indiai oldalon. Az eseményt számos külföldi turista is megtekinti, sőt az élelmes helyiek kifejezetten a rendhagyó díszszemle megtekintésére szerveznek turistacsoportokat.

A szokatlan – ám mindenképp üdvözölendő – aktus kölcsönös tisztelgéssel és kézfogással ér véget, amelyet a határátkelő – éjszakára történő – lezárása követ. Másnap minden kezdődik előről…


Jancsó Tamás
Jancsó Tamás


Geográfus

Újabb 1 milliárd ember – Népességrobbanás Afrikában

Az ENSZ számításai szerint november 15-én elérte a Föld lakosságszáma a 8 milliárd főt. A növekedés legnagyobb részét hosszú ideje a fejlődő országok, és azon belül is Afrika adja. Videónkban összehasonlítjuk Európa és a fekete kontinens országainak népességszám változását 1950-től kezdve egészen a 2100-ig tartó előrejelzésekig. A számokat látva könnyen megérthetjük, hogy milyen hihetetlenül erős demográfiai nyomás hajtja az Európa irányába tartó tömeges migrációt.


"Az illegális migránsok nem jogosultak luxushotelekre"

Robert Jenrick szerint a jövőben naivitás helyett a józan észnek kell társulnia az emberi tisztességgel a brit bevándorláspolitikában, ennek megfelelően az ország nagylelkűségével visszaélő illegális migránsokat a jelenlegi gyakorlattal szemben nem luxusszállodákban, hanem egyszerű, funkcionális helyiségekben kellene elhelyezni. A brit kormány eltökélt szándéka, hogy a bevándorlási szabályok szigorításával az Egyesült Királyságot az illegális migránsok számára lényegesen kevésbé vonzó célponttá tegye – írja a The Epoch Times hírlap.

Robert Jenrick brit bevándorlásügyi miniszter szerint az Egyesült Királyságnak az illegális migránsokat egyszerű, funkcionális helyiségekben kellene elhelyeznie, nem pedig drága luxusszállodákban, hogy visszatartsa őket a menedékjog vásárlásától – írja a The Epoch Times.

A lap felidézi Jenricknek a konzervatív The Sunday Telegraphban megjelent írását, amely szerint az Egyesült Királyságnak „kötelessége menedéket nyújtani a háború és üldöztetés elől menekülők közül néhánynak”, de az ország nagylelkűségével visszaélnek az illegális migránsok, akik „a kis hajókon átkelve kihagyják a sorban állást”.

Jenrick szerint a rekordszámú illegális bevándorló számára krónikusan kevés az elfogadható szállás, ami arra kényszeríti a kormányt, hogy drága és a menekültellátásra gyakran alkalmatlan hotelekben kínáljon fel szálláshelyet a bevándorlóknak, elfogadhatatlan költségekkel terhelve ezzel az adófizetőket.

„Az emberi tisztességgel a józan észnek kell társulnia: az illegális migránsok nem jogosultak luxushotelekre”

– hangsúlyozta a miniszter.

A miniszter szerint a gazdasági migránsok „menedékvásárlást” folytatnak Európában, és az Egyesült Királyság az elsődleges célpontjuk. Hangsúlyozta: „a «Hotel Britanniát» fel kell számolni, és egyszerű, funkcionális szállásokkal kell helyettesíteni, amelyek már nem jelentenek vonzóerőt a migránsok számára.”

Mint mondta, a kormány eltökélt szándéka, hogy a feketegazdaság visszaszorításával, a bevándorlási szabályok szigorításával és a biztonsági szolgálatokkal szoros együttműködésben az Egyesült Királyságot az illegális bevándorlás számára lényegesen kevésbé vonzó célponttá tegye.

A miniszter kijelentette, hogy a jövőben az Egyesült Királyság hozzáállását a naivitásmentes könyörületesség fogja meghatározni ebben a kérdésben, a kormány pedig azon lesz, hogy a vonatkozó brit törvényeket ne használják ki a jogszerűtlen kérelmezők.

A The Epoch Times emlékeztet: a november 13-án közzétett kormányzati adatok szerint

az idén eddig több mint negyvenezer illegális bevándorló jutott át a La Manche csatornán az Egyesült Királyságba, ami újabb mérföldkőnek számít.

A brit védelmi minisztérium közlése szerint november 12-én mintegy 972 embert fedeztek fel 22 hajóban, így az idei előzetes összlétszám 40 885-re emelkedett.

Mint írják, augusztus 22-én rekordszámú, 1295 illegális bevándorló kelt át a La Manche csatornán, ami a legmagasabb szám egyetlen napra vonatkozóan a jelenlegi nyilvántartási rendszer 2018-as bevezetése óta. A belügyminisztérium adatai szerint az illegális határátlépések száma az elmúlt években ugrásszerűen megnőtt: 2021-ben 28 526 embert észleltek, míg 2020-ban 8466-ot, 2019-ben 1843-at, 2018-ban pedig 299-et.

A lap felidézi továbbá, hogy áprilisban az akkori belügyminiszter, Priti Patel olyan megállapodást írt alá Ruandával, amelynek értelmében a csatornán átkelő illegális bevándorlókat visszaküldik az afrikai országba. A megállapodás célja az volt, hogy elrettentse a tengeri úton érkezőket. Ennek jogszerűségét bírósági úton vitatták, a miniszterek és a kampányolók a legfelsőbb bíróság bíráinak döntésére várnak az ügyben. Az aláírás óta 35 617 ember érkezett hajóval a brit szigetekre.


Az „Allahu akbar!” véres éjszakája Párizsban

Hét évvel ezelőtt, 2015. november 13-án Párizsban végrehajtották Európa egyik legsúlyosabb iszlamista terrortámadását, amelynek tragikus statisztikája: több helyszínen összesen 132 halott és 413 sebesült. Az egyetlen életben maradt támadót, Salah Abdeslamot idén júniusban tényleges életfogytiglani szabadságvesztésre ítélte az öt terrorelhárítási bíróból álló különleges esküdtszék. A per további 19 vádlottja két évtől életfogytiglanig tartó börtönbüntetést kapott.

A Párizs elleni, percről percre eltervezett merénylet elkövetői több csoportot alkotva, egymást követő időpontokban kezdték meg akciójukat. Az első terrorcsoport 21 óra 20 perckor lépett akcióba a Stade de France közelében. A két iraki, akik 2015. október 3-án érkeztek Európába a migránshullám hátán, (Mohamad al-Sabaawi és Mohammad al-Mahmod), illetve franciaországi illetőségű segítőjük, Bilal Hadfi, egymás után aktivizálta robbanóövét, a robbanásoknak egy halálos áldozata és számos sebesültje volt.

A második háromfős csoport – a 31 éves Brahim Abdeslam, a 25 éves Chakib Akrouh és a 28 éves Abdelhamid Abaaoud, a számos szíriai terrorcselekményről ismert dzsihadista – 21 óra 25 perckor kezdett ámokfutásba a főváros 10. és a 11. kerületének több utcájában. Abaaoud rendőri információk szerint a támadások fő szervezője lehetett, öt nappal később likvidálták egy rendőri akcióban Saint-Denis-ben. A támadók egy fekete színű, belga rendszámú Seat Leont vezetve háromszor nyitottak tüzet a bárok és éttermek teraszain ülő emberekre, ezt kiabálva: „Allahu akbar!” és „Ez Szíriáért van!”. Harminckilencen haltak meg, 32 volt a súlyos sebesültek száma. Brahim Abdeslam ezt követően a Voltaire bulvár egyik kávézójában felrobbantotta övét, két embert súlyosan megsebesítve.

Vérfürdő a Bataclanban

A harmadik terrorcsoport 21 óra 40 perckor érkezett a Bataclan koncertteremhez egy fekete Volkswagen Polóval. A három francia állampolgárságú muszlim szélsőséges – a 23 éves Foued Mohamed-Aggad, a 29 éves Ismaël Omar Mostefaï és a 28 éves Samy Amimour – már az épület előtt tüzet nyitott az ott állókra, majd berontottak és sorozatlövéseket adtak le a közönségre, miközben „Allahu akbar!”-t ordítottak. A három elkövető mintegy húsz percen keresztül hidegvérrel gyilkolta le egyenként a nézőket. Kilencvenen vesztették életüket, több tucat ember súlyosan megsebesült.

Samy Amimourt a 21 óra 50 perckor a helyszínre érkező rendőrök meglőtték, a terrorista a földre zuhanva felrobbantotta magát. A két túlélő terrorista mintegy húsz tússzal a színház egy emeleti helyiségébe vonult vissza, ahonnan lövéseket adott le a rendőrökre. Sikertelen tárgyalások után november 14-én 00 óra 18 perckor megkezdődött a támadás. Szobáról szobára haladva foglalták vissza az épületet a rendőri erők, akiknek végül sikerült a két terroristát is lelőni.

A támadó terrorista csoportok egyetlen túlélőjét, Salah Abdeslamot végül csupán 2016. március 18-án sikerült kézre keríteni a brüsszeli Molenbeek-Saint-Jean településen. A támadás estéjén Abdeslam szállította a helyszínre a Stade de France nemzeti stadionnál magát felrobbantó három öngyilkos merénylőt, majd Párizs északi részén hagyta a gépkocsit. Ezután az egyik déli elővárosban, Chatillonban töltötte az éjszakát. A robbanóövét, amellyel a vád szerint feltételezhetően a metróban kellett volna felrobbantania magát, tíz nappal később ebben az elővárosban találták meg egy kukában.

Terroristaimport Európán keresztül

Mint később kiderült, a történet magyar szála, hogy Abdeslam két bűntársát Budapesten, az akkor éppen a Keleti pályaudvart elborító migránsok tömegéből kiemelve vette fel kocsijára. A három férfi az osztrák határon átkelve távozott Magyarországról.

A két terrorista előzőleg Kiskőrösön elrejtőzve várta meg, hogy Abdeslam Budapestre érkezzen. Salah Abdeslam a dokumentumok szerint egyébként 2015 nyarán és kora őszén összesen tizenkét, a balkáni útvonalon érkező terroristát vezetett el Belgiumba Magyarországon és Ausztrián keresztül.

A rendőrség 2016. március 18-án, négy nappal a brüsszeli robbantások előtt házkutatást tartott a belga fővárosban egy lakásban, amely – mint kiderült – a párizsi merényletek óta szökésben lévő Abdeslam búvóhelyéül szolgált. A művelet során tüzet nyitottak a rendőrökre, akik a lakásban lévő három férfi közül egyet agyonlőttek, a két másiknak viszont sikerült elmenekülnie. A lövöldözésben négy rendőr megsebesült, a szökevényeket nem sokkal később elfogták.

E lövöldözés miatt Brüsszelben állt bíróság elé Abdeslam, büntetőperének tárgyalása 2018. február 5-én kezdődött Belgiumban. „Nem félek maguktól. Bízom Allahban” – jelentette ki a terrorista. A 2018. április 23-én kihirdetett ítélet szerint terrorista gyilkossági kísérlet vádjában bűnösnek találták és húsz év börtönre ítélték Salah Abdeslamot és társát, Soufien Ayarit.

Hollande: Tudtuk, hogy a menkültáradatban terroristák rejtőznek

A párizsi terrorsorozat pere azonban csupán tavaly szeptemberben kezdődött meg. A tárgyalásokon háromszáz szemtanút, ezernyolcszáz túlélőt és a százharminc áldozat hozzátartozóit hallgatták meg. Novemberben François Hollande szocialista politikust is meghallgatták, aki a terrortámadás idején Franciaország köztársasági elnöke volt.

A támadások elkerülésének lehetőségéről Hollande így beszélt: „Tudtuk, hogy műveleteket készítettek elő, és azt is, hogy a menekültáradatban terroristák rejtőznek”. Kitért arra is, hogy „az előző napokban voltak információink a támadásokat elkövető személyekről is, de nem tudtuk elképzelni, hogy cselekedni fognak”. Azt állította viszont, hogy „nem rendelkeztünk olyan információval, amellyel a november 13-i támadásokat megakadályozhattuk volna”.

A 32 éves, francia állampolgárságú Abdeslam a per kezdetén elsősorban azért kért szót, hogy igazolja a merényleteket. „Először is tanúsítom, hogy nincs más isten csak Allah, és tanúsítom, hogy Mohamed az ő küldötte” – mondta, amikor a bíró azt kérte, hogy mutatkozzon be. Arra a kérdésre, hogy mi a foglalkozása, azt válaszolta: „minden foglalkozást feladtam azért, hogy az Iszlám Állam harcosa legyek”. Majd azt panaszolta, hogy „kutyákként bánnak” a fogvatartottakkal. „Hat éve kutyaként bánnak velem, de soha panaszkodtam eddig, mert tudom, hogy feltámadunk, és nektek meg kell fizetnetek” – provokálta a bíróságot Abdeslam.

Később őszinteségről beszélt, közölte, hogy „Franciaországot támadtuk meg, a lakosságot, civileket vettünk célba, de ebben nem volt semmi személyes”, valamint azt fejtegette, hogy akiket a perben terroristáknak, dzsihadistáknak, radikalizáltnak neveznek, azok valójában olyan muzulmánok, akik az „autentikus iszlámot” képviselik. Februári meghallgatásán viszont már azt hangoztatta, hogy nem ölt meg senkit, nem sebesített meg senkit, még egy karcolást sem okozott, az ügy kezdete óta folyamatosan rágalmazzák.

Humánum vagy műszaki hiba

Azt vallotta, egy kávéház volt a számára kijelölt célpont, ahol humánumból nem indította be a robbanóövét. Ugyanakkor a szakértői vélemény azt állapította meg, hogy a szerkezet nem működött. Ez az esküdtszék szerint komolyan megkérdőjelezi azt, amit Salah Abdeslam állított.

Az utolsó meghallgatásán Abdeslam azt állította, hogy Abdelhamid Abaaoudtól, a terrorkommandó vezetőjétől, aki a gyerekkori barátja volt, csak két nappal a merényletek előtt értesült a támadás tervéről, akkor jelölte ki őt öngyilkos merénylőnek Abaaoud és a bátyja, Brahim Abdeslam, aki maga is tagja volt a terrorkommandónak. A vádlott verziója azonban nem győzte meg sem az ügyészeket, sem az esküdteket, akik Salah Abdeslamot a merényletek egyik kitervelőjének és elkövetőjének tekintették, s felelősnek tartották valamennyi áldozat haláláért.

„Nem vagyok gyilkos, senkit nem öltem meg” – jelentette ki a fővádlott az utolsó szó jogán, és ismételten „őszintén elnézést kért” az áldozatoktól. Az ítélethirdetést karba tett kézzel és szigorú tekintettel követte.

A terrorista perében idén június 29-én született döntés: tényleges életfogytiglani szabadságvesztésre ítélte a párizsi bíróság. A tíz hónapon át folytatott per végén az öt terrorelhárítási bíróból álló különleges esküdtszék a francia nemzeti terrorelhárítási ügyészség indítványára a fővádlottra a francia büntetőjog legsúlyosabb büntetését szabta ki, amelyet 1994-es bevezetése óta eddig csak négy alkalommal alkalmaztak a bíróságok.

Megrendelők és közreműködők

A pernek további 19 vádlottja volt, s egy – a terroristák hamis papírjainak beszerzésében közvetítő Farid Kharkhach – kivételével valamennyiüket terrorizmusért ítélték el. Közülük életfogytiglani szabadságvesztést kapott Mohamed Abrini, Abdeslam gyerekkori barátja, aki a támadást megelőző este elkísérte a terrorkommandó tagjait Brüsszelből Párizsba. A perben bevallotta, hogy ő is merénylő lett volna, de az utolsó pillanatban meggondolta magát és visszautazott Brüsszelbe.

A svéd állampolgárságú Osama Krayemet és a tunéziai Sofien Ayarit, akiknek a vád szerint 2015. november 13-án az amszterdami repülőtéren kellett volna merényletet végrehajtaniuk, de a támadás ismeretlen okokból meghiúsult, harminc-harminc év börtönbüntetésre ítélték. Hasonlóan a belga állampolgárságú Mohamed Bakkalihez, aki a logisztikai szervezők bizalmi embere volt, lakásokat és gépkocsikat bérelt a dzsihadistáknak.

Hat vádlottat távollétükben ítélt el az esküdtszék. Ők az Iszlám Állam terrorszervezet vezetői, a merénylet megrendelői, és feltételezhetően 2016 és 2017 folyamán meghaltak Szíriában. Két évtől életfogytiglanig terjedő szabadságvesztést kaptak. Ez utóbbi büntetésre ítélte az esküdtszék a belga Oussama Atart, a terrortámadás kitervelőjét, aki Szíriából közvetlenül irányította a merényletsorozatot.

Nem tetszik az üvegkalicka Abdeslamnak

Azóta egyébként Abdeslamnak újra bíróság elé kellett állnia – ezúttal ismét Belgiumban, szeptember 2-án, ugyanis előzetes meghallgatással elkezdődött a 2016-os brüsszeli terrortámadások pere. Az eljárásnak kilenc gyanúsítottja van, akiket terrorizmussal, emberöléssel, ezek kísérletével és szervezett terrortevékenységben való részvétellel vádolnak. A nyitótárgyaláson a kilenc vádlott egy erre a célra kialakított „üvegkalitkában” ült. Ezt Abdeslam tisztességtelennek nevezte, s erre hivatkozva társaival együtt elhagyta a tárgyalótermet.

(2016. március 22-én Brüsszelben, először a Zaventem nemzetközi repülőtéren, majd fél órával később az európai uniós negyed közelében lévő Maelbeek metróállomáson hajtott végre öngyilkos merényletet egy dzsihadista csoport. A támadásokban 32-en meghaltak – köztük a három elkövető –, valamint 340-en megsebesültek, köztük két magyar. A történteket az Iszlám Állam terrorszervezet vállalta magára.)


Francia-olasz csörte a migrációról

Közel egy hét diplomáciai csatározás után végül megoldódott az Ocean Viking, illegális migránsokat szállító NGO hajó sorsa, miután Franciaország pétek este a migránsokkal együtt befogadta. Az eredetileg Olaszország partjaihoz érkező migránshajó többször is kérte a kikötési engedélyt az olasz hatóságoktól, de azok a francia partokhoz irányították őket. Az Ocean Viking kálváriája ugyanakkor nem csak azt szemlélteti, hogy Georgia Meloni olasz miniszterelnök kormánya komolyan gondolja az illegális migrációval szembeni fellépést. A francia reakciókból, valamint a két ország vitája során felszínre kerülő adatokból az is tisztán látható, hogy mára Európa nyugati felén is elfogyott a lelkesedés az illegális migránsok iránt.

A The Washington Post arról számolt be péntek este, hogy a francia belügyminiszter, Gérald Darmanini kijelentette: a francia kormány kivételes döntést hozott azzal, hogy az olasz partoktól elirányított hajón utazó migránsokat francia területen fogadják és ott bírálják majd el a menedékkérelmüket. A francia belügyminiszter elítélte Olaszországot, amiért a migránshajó többszöri kérését is figyelmen kívül hagyták, hogy kiköthessenek az olasz partoknál. A franciák álláspontja szerint az olasz kormány ezzel megtagadta a migránshajók befogadására vonatkozó azon nemzetközi egyezményt, melynek értelmében a legközelebbi uniós partoknál kell azokat fogadni.

A francia tisztviselő kijelentette, hogy Meloni kormányának lépése „súlyos következményekkel” járhat a francia-olasz kapcsolatokra nézve, kezdve azzal, hogy felfüggesztik azt az újraelosztási megállapodást, melynek értelmében Franciaország 3500 illegális migránst vett volna át Olaszországtól.

Az eset kapcsán a Politico nevű brüsszeli portál felidézte, hogy a francia belügyminiszter azt is bejelentette, megerősítik Franciaország határellenőrzését az Olaszországgal szomszédos határszakaszon. Georgia Meloni olasz kormányfő szerint azonban a francia belügyminiszter kijelentései „értelmezhetetlenek és indokolatlanok.”

Franciaország sem akar több migránst

A két nyugat-európai ország viszonyának megromlását jól szemléltetik az egyre erősebb üzenetek. Giorgia Meloni olasz miniszterelnök árulással vádolta meg Franciaországot, mivel továbbra sem sikerült tisztázni, hogy melyik államnak kellene fogadnia az illegális migránsokat szállító hajókat és mentőcsónakokat.

Miután a francia kormány leállította a 3500 olaszországi migráns átvételére vonatkozó újraelosztási vállalását, ennél is tovább mentek, és arra buzdították az uniós projektben résztvevő többi országot, hogy cselekedjenek ugyanúgy, és ne fogadják Olaszországtól az arányosan rájuk osztott migránsokat.

Az olasz miniszterelnök egy római sajtótájékoztatón úgy reagált a francia lépésre, hogy „az a kérés, miszerint [más országok is] izolálják Olaszországot, véleményem szerint elárulja a szolidaritás és a megosztás európai dinamikáját.”

Meloni arra is felhívta a sajtó figyelmét, hogy Olaszország csak ebben az évben 90 ezer illegális migránst fogadott a Földközi-tengerről. Ráadásul ugyanazon a napon, amikor Franciaország befogadta az Ocean Viking fedélzetén érkezett 234 migránst, Olaszország 600 migráns belépését engedélyezte egy másik NGO hajóról.

Eközben már Franciaországban sem várják tárt karokkal az illegális migránsokat. A The Washington Post megjegyezte, hogy Emmanuel Macron francia elnök is határvonalat húzott a gazdasági migránsok és azok között, akik valódi menekültek. Emellett a jobboldal nyomása is ránehezedik az elnök politikájára, így számos politikus a gyengeség jeleként értelmezte Franciaország döntését.

Éric Zemmour, az amerikai lap által szélsőjobboldaliként említett politikus például úgy fogalmazott, hogy az Ocean Viking befogadásáról szóló döntés „szörnyű jelzés” az csempészek felé, amely ösztönözi fogja Földközi-tengeri átkeléseket. Marine Le Pen pártja pedig külön bizottság felállítását kérte az Európai Parlamentben a csempészek és a bajba jutott migránsokat szállító civil szervezetek közötti lehetséges kapcsolatok kivizsgálására.

Brüsszel nyomást gyakorolhat Rómára

Az Ocean Viking körül kirobbant diplomáciai botrányról szóló római sajtótájékoztatón az olasz miniszterelnök arra hívta fel a figyelmet, hogy az Európai Unió júniusban elfogadott migrációs újraelosztási terve már eddig sem működött.

A megegyezés értelmében eddig nyolcezer illegális migránst kellett volna Olaszországból más befogadóországokba küldeni, eddig azonban csak 117 főt vettek át a partnerállamok, Franciaország ebből 38 főt vállalt át.

Az új olasz kormány eddig a kampányígérteinek megfelelően igyekszik alakítani a migrációs politikát. Matteo Salvini miniszterelnök-helyettes például úgy fogalmazott az ügy kapcsán, hogy „Megváltozott a levegő.” Maurizio Gasparri, a Berlusconi-féle Forza Italia párt szenátora pedig kijelentette: „A bevándorlási határozottság politikája kifizetődik.”

A korai sikerek ellenére azonban az olasz baloldal már arra figyelmeztetett, hogy a Meloni-kabinet migrációs politikája komoly akadályt jelenthet az uniós források elosztásakor. A baloldali hangok szerint Olaszországnak különösen nagy szüksége lenne az uniós partnerek jóindulatára, mivel most fogják megtárgyalni az EU fiskális politikájának reformját.

Lia Quartapelle, a baloldali demokraták képviselője azt mondta, hogy Olaszországnak „Szövetségekre van szüksége Európában ahhoz, hogy eredményeket érjen el – a költségvetési szabályok reformjával, a SURE munkanélküli-alappal és az energiabiztonsággal kapcsolatban.” Több baloldali hang is azzal vádolja Melonit, hogy „Brüsszelben úgy tesz, mintha együttműködne Európával, Rómában pedig továbbra is a szélsőjobboldali propagandát hirdeti”.

Az illegális migrációt támogató hangadók szerint az olasz kormány megközelítése „elősegíti a széthúzást, és pusztító hatással lehet az olyan kérdésekre, mint a helyreállítási terv.”


Jancsó Tamás
Jancsó Tamás


Geográfus

8 milliárd ember

A tömeges migráció mögött álló egyik legfontosabb ok a fejlődő országok gyors népességnövekedése. A folyamat sebességét jól mutatja, hogy alig 11 év alatt újabb egymilliárd emberrel lettünk többen a bolygón. Az ENSZ számításai szerint november 15-én éri el a Föld lakossága a 8 milliárd főt.

A népesség gyarapodása természetesen nem egyenletes a világ egyes részein. Az európai migráció szempontjából különösen fontos, hogy az elmúlt évtizedekben a leggyorsabb növekedés Afrikában és Ázsiában történt, amely területekről a legtöbb ember érkezik a kontinensre.

Jól mutatja a hatalmas különbségeket, hogy miközben 7 milliárdról 8 milliárd főre nőtt a Föld népessége, addig Európáé csak 9 millióval, Afrikáé csaknem 400 millióval, Ázsiáé pedig 500 millióval nőtt. Egyedül Indiában 170 millióval élnek jelenleg többen, mint 2011-ben.

A népesedési folyamatokat és az abból eredő jelenségeket még jobban megérthetjük, ha hosszabb távon vizsgáljuk meg az adatokat. Az ENSZ összesítéseiben 1950-ig visszamenőleg szerepelnek a lakosságszámok, így összehasonlíthatók az egyes országok tendenciái az elmúlt évtizedekben.

72 év alatt a föld lakosságszáma 2 és fél milliárd főről nőtt 8 milliárdra, tehát több, mint megháromszorozódott. Nem meglepő módon a háromszoros növekedés átlaga mögött hatalmas különbségek húzódnak meg az országok és kontinensek között.

A képre kattintva a térkép nagyobb formátumban is megnézhető.

Európában már számos ország népességszáma évek óta csökken, így a kontinens lélekszáma összességében mindössze 36%-kal nőtt 1950 óta. Bulgáriában és Lettországban egyenesen kevesebben élnek már napjainkban, mint a világháború utáni években.

Ezzel szemben Afrikában hatalmas népességrobbanás történt, több, mint hatszorosára növekedett a földrész népessége, és már eléri az 1 milliárd 400 millió főt. Nem kevés országban megtízszereződött a lakosságszám a fekete kontinensen, Dzsibutiban például 62 ezerről 1 millió főre, Nigerben 2,5 millióról 26 millió főre, Elefántcsontparton 2,6 millióról 28 millió főre nőtt.

A másik legnagyobb népességnövekedéssel rendelkező régió a Közel-Kelet, ahol szintén nagyjából hatszorosára növekedett a népességszám. Itt egészen extrém növekedéseket is láthatunk a gazdag Öböl-menti országokban. A világbajnokságot rendező Katar népessége 25 ezerről 3 millióra, a Dubajt is magába foglaló Egyesült Arab Emirátusok 70 ezerről 10 millió főre nőtt, tehát ezekben az országokban ma több, mint 100-szor annyian élnek, mint 1950-ben.

Az Európába irányuló migráció szempontjából azonban fontosabb, hogy legalább ötszörös népességnövekedés volt az olyan nagy kibocsátó országokban is, mint Afganisztán, Szíria és Irak.  

Ez a népességrobbanás minden előrejelzés szerint tovább folytatódik majd a következő évtizedekben is. Újabb hetven év múlva a legalacsonyabb növekedéssel számoló előrejelzés szerint is meghaladja majd a fekete kontinens lélekszáma a 3 milliárdot. Ha pedig nem változnának a jelenlegi gyerekszámok, akkor már csak Afrikában 8 milliárdan élnének az évszázad végén.

2022. november 15-én tehát eléri a Föld lakosságszáma a 8 milliárd főt. A fenti számokat és a térképet látva világossá válik, hogy milyen fokozódó demográfiai nyomás nehezedik Európára, hiszen a földrajzi és gazdasági jellemzőkből kiindulva a népességrobbanáson áteső országokból a tömeges kivándorlás vágyott iránya eddig is Európa volt, és minden bizonnyal ez így lesz a jövőben is.


Furcsa határkövek - 6. rész

Blogunk legújabb sorozatában a világ híres-hírhedt határköveit mutatjuk be. Rávilágítunk arra, hogy a határ nemcsak elválaszt, hanem adott esetben mosolyt csalva az emberek arcára össze is köthet népeket. Írásink megemlékeznek az egykori belnémet határ áldozatairól, elvisznek minket Japán térségébe és Londonderrybe, de bemutatják azt a kötélpályát, amely egy spanyol várost köt össze egy bájos portugál falucskával. Sikeres határátlépést mindenkinek!

Beszéljünk át a szomszédba!

 A Litvánia és Fehéroroszország határán elhelyezkedő Norviliskes faluja hasonló, mint a szlovák-ukrán határon elhelyezkedő Szelmenc.

A politikai hatalmasságok által meghúzott határ gyakorlatilag a faluban vezet keresztül. A helyzet annyiban mégsem hasonlít az egykori magyar falura, hogy a településen nincsen kiépített határátkelő.

A litván, valamint a belorusz falucska lakói ezért sok esetben a határhoz járnak, ahol kommunikálni tudnak a másik oldalon élő rokonaikkal, barátaikkal. A szétszakítottságot, értelmetlen szeparációt mi sem jellemzi jobban, mint hogy a litván település egykori nemesi kastélyának ősfás vadászterülete már Fehéroroszországhoz tartozik.

Az 1940-ben szovjet tagköztársasággá nyilvánított és megszállt Balti állam lakóinak egészen a birodalom 1991-es széthullásáig nem jelentett problémát a tagköztársaságok közti közlekedés, hiszen jogilag egy államot képeztek.

A piciny, tipikusan elszórtan elhelyezkedő házakkal bíró falucska élete – ilyetén értelemben – a rendszerváltoztatással következett be, ugyanis ekkortól beszélhetünk független Litvániáról és Belorussziáról.

A fehérorosz Petskuny falujában élők utolsó házainál kezdődik a határ, amelyen – a határőrök jóindulatának köszönhetően – lehet csak „átbeszélni. Szürreális élmény lehet a település utolsó házainak kertjében kapálni, ahonnan az almacsutkát át lehet dobni Litvániába…

Mindazonáltal a hidegháborús időszak bukását követő új világrend egyik szomorú mementója ez a litván-fehérorosz határszakasz.


Furcsa határkövek - 5. rész

Blogunk legújabb sorozatában a világ híres-hírhedt határköveit mutatjuk be. Rávilágítunk arra, hogy a határ nemcsak elválaszt, hanem adott esetben mosolyt csalva az emberek arcára össze is köthet népeket. Írásink megemlékeznek az egykori belnémet határ áldozatairól, elvisznek minket Japán térségébe és Londonderrybe, de bemutatják azt a kötélpályát, amely egy spanyol várost köt össze egy bájos portugál falucskával. Sikeres határátlépést mindenkinek!

Békétlenség a Zöld szigeten

Az ír-angol viszony az európai politikai egyik nyílt sebének számított az 1970-es és 1980-as években.

Az 1921 tavaszán felosztott „Zöld sziget” északi részén a brit koronához tartozó terület jött létre, Észak-Írország néven, míg a déli – nagyobbik rész a független Írország lett. A brit korona azonban azóta sem vizsgálta felül korábbi vezetőinek döntését, nem hajlandó „elengedni” az északír területeket.

A politikai és felekezeti szembenállás sok halálos áldozatot követelt az évtizedek során, amelyek közül a legsúlyosabbak Derry/Londonderry városában történtek. 1972. január 30-án a brit hadsereg különleges egységei (egy ejtőernyős alakulat) tüzet nyitott az ír szabadságjogi tüntetőkre. Az összecsapásban tizennégy civil életét vesztette, további tizenöt fő megsérült. A halottak között hat fiatalkorú is volt. egyes tanúvallomások szerint az angol katonák a földön fekvő sebesültek közül is lelőttek többeket.

A brit sajtóban évtizedekig tabutémának számító eset elmérgesítette az amúgy is meglehetősen terhelt ír-angol viszonyt. Az elhunytak kultusza olyan erős a városban és Belfastban, hogy arcképeiket – graffiti formájában – házfalakra festették fel.

Az északírek válaszul – leginkább – robbantásos merényletekkel keserítették a britek életét, de nagy megdöbbenést váltott ki, amikor 1988-ban két leleplezett angol (rendőrségi) ügynököt a tévékamerák kereszttüzében lincseltek meg és vertek halálra.  Az unionista és nacionalista városrészek közé a hatóságok kerítéseket, falakat emeltek. A konfliktust az 1998-as Belfasti egyezmény zárta le.


Több a migráns Németországban, mint 2016 óta bármikor

A szövetségi migrációs és menekültügyi hivatal (BAMF) adatai szerint októberben 23 918 olyan külföldi érkezett Németországba, aki első alkalommal nyújtott be menedékkérelmet. Ez a szám 2016 novemberben volt csak magasabb, akkor 24 574 menedékjogi kérelmet regisztráltak.

A növekedés nem az orosz–ukrán háború miatt van, ez a szám ugyanis nem tartalmazza azt a több százezer ukrajnai menekültet, akiknek nem kell menedékkérelmet benyújtaniuk, hanem azonnal megkapják a védelmet és az alapvető biztonságot – írja cikkében a Jungefreiheit.de.

Az előző hónaphoz képest 28 százalékkal nőtt a menedékkérők száma Németországban, akiknek több mint fele az iszlám országokból, Szíriából, Afganisztánból és Törökországból érkezett az országba.

A városok és önkormányzatok befogadóképességük határán vannak.

A BAMF szerint szinte minden menedékkérő biztonságos harmadik országból érkezett. A német alkotmány 16a cikke szerint őket vissza kellene küldeni. A 2. bekezdés ugyanis kimondja, hogy menedékjogra nem hivatkozhat „az, aki az Európai Közösségek valamely tagállamából vagy más harmadik országból érkezik Németországba.”

Németország azonban mindegyik kérelmet elfogadja.

Mivel a kitoloncolás kockázata különösen alacsony, az eljárások hosszadalmasak és a szociális juttatások különösen magasak, Németország még mindig a legfőbb európai célország a menedékjogot kérő bevándorlók számára.


Furcsa határkövek - 4. rész

Blogunk legújabb sorozatában a világ híres-hírhedt határköveit mutatjuk be. Rávilágítunk arra, hogy a határ nemcsak elválaszt, hanem adott esetben mosolyt csalva az emberek arcára össze is köthet népeket. Írásink megemlékeznek az egykori belnémet határ áldozatairól, elvisznek minket Japán térségébe és Londonderrybe, de bemutatják azt a kötélpályát, amely egy spanyol várost köt össze egy bájos portugál falucskával. Sikeres határátlépést mindenkinek!

A kettészakított falu

 Az 1920. június 4-én megkötött Trianoni békediktátum véget vetett az ezer éves Magyar Királyságnak. Családok, életek, települések szakadtak el egymástól, egyesek román állampolgárok, vagy éppen Jugoszlávia állampolgárai lettek. míg mások élete Csehszlovákiában folytatódott tovább.

Az egyik legszomorúbb mementója a kegyetlen békének, és annak második világháborús következményeinek, a mai szlovák-ukrán határon elhelyezkedő Szelmenc falucskája, amelyet az 1946-ban létrejött szovjet-csehszlovák határ úgy vágott ketté, hogy egyik része sem maradt Magyarországon. A település egyik része Szovjetunióhoz, másik része Csehszlovákiához került.

A magyar nemzetiségű falucska lakóinak élezte végérvényesen megváltozott. Anyanyelvük mellett a szlovák és az orosz/ukrán nyelvet is el kellett sajátítaniuk, el kellet fogadniuk, hogy megművelt parcellájuk egy másik állam területére került, és – esetlegesen – szeretteik sírjához sem tudnak kimenni a település temetőjébe.

A rendszerváltoztatást követően – 1991-ben – megszűnt a Szovjetunió, 1993. január 1-én pedig kettévált Csehszlovákia, ám a település(ek) helyzete nem változott. Sem az ukrán utódállam, sem pedig Szlovákia nem tartotta arra érdemesnek az állampolgárait, hogy változtasson ezen a szürreális helyzeten.

2005-ig kellet várniuk a falucska lakóinak, hogy győzzön a józan, és a helyiek életét megkönnyítő határátkelőt nyissanak a hányattatott sorsú településen, ahol az egyik ház Csehszlovákiában, a másik ház Szovjetunióban volt…


Furcsa határkövek - 3. rész

Blogunk legújabb sorozatában a világ híres-hírhedt határköveit mutatjuk be. Rávilágítunk arra, hogy a határ nemcsak elválaszt, hanem adott esetben mosolyt csalva az emberek arcára össze is köthet népeket. Írásink megemlékeznek az egykori belnémet határ áldozatairól, elvisznek minket Japán térségébe és Londonderrybe, de bemutatják azt a kötélpályát, amely egy spanyol várost köt össze egy bájos portugál falucskával. Sikeres határátlépést mindenkinek!

Az unió Afrikában

Madrid Gibraltárja. Ezen a néven is szokás emlegetni azt az enklávét, amely Gibraltárral szemben, Afrikában helyezkedik el, ám a spanyol alkotmányos monarchia része. Ceuta városának és közvetlen környezetének birtoklásával az Európai Unió határai Afrikában vannak.

A Gibraltári-szoros déli oldalán elhelyezkedő település, Marokkó 1956-os függetlenségét követően nem került az afrikai országhoz, hanem – sokak nem kis meglepetésére – Spanyolország része maradt.

A spanyolnyelvű utcatáblákkal és mór építészeti emlékekkel rendelkező városban az ibériai lakosság van többségben, a római katolikusok száma meghaladja a lakosság 60 százalékát, de több mint 30 százaléka a helyieknek az iszlám vallás követője.

Nem meglepő módon, a 2015-ös migránsválság során a város az Európa felé igyekvő illegális migránsok egyik első – gyakorlatilag nulladik – állomása lett. A szárazföldi úton az unióba igyekvő afrikai és közel-keleti emberek a spanyol hatóságok által emelt falon, kerítésen keresztül igyekeznek bejutni Spanyolország területére. 

A határkerítés biztosítása az ibériai hatóságoknak komoly kihívást jelentenek, hiszen a legtöbb esetben embercsempészek által a kerítésig elirányított migránsok az erőszakos határátlépési kísérletektől sem riadnak vissza. A helyzet drasztikussága komolyan emlékeztet Magyarország déli határánál lejátszódó eseményekre, azzal a különbséggel, hogy hazánk nem birtokol területet egy másik kontinensen.


Furcsa határkövek - 2. rész

Blogunk legújabb sorozatában a világ híres-hírhedt határköveit mutatjuk be. Rávilágítunk arra, hogy a határ nemcsak elválaszt, hanem adott esetben mosolyt csalva az emberek arcára össze is köthet népeket. Írásink megemlékeznek az egykori belnémet határ áldozatairól, elvisznek minket Japán térségébe és Londonderrybe, de bemutatják azt a kötélpályát, amely egy spanyol várost köt össze egy bájos portugál falucskával. Sikeres határátlépést mindenkinek!

Az „eltékozolt” szoros: Gibraltár

Gibraltár 1713 óta képezi a brit korona részét. Az 1701 és 1714 között zajlott spanyol örökösödési háború egyik fő következményeként az ibériaiak lemondtak a területről, és átadták Angliának adták. Az „önkéntes” átadásban szerepe volt a spanyol monarchia elhatalmasodó belső válságának, és a spanyol tengeri uralom megszűnésének.

A Mediterráneum nyugati medencéjének ellenőrzésének kulcsa – legalábbis az Atlanti-Óceánra való kijutás ellenőrzése – a britekhez került, amely stratégiai fontossággal bírt a történelemben, annak ellenére, hogy Gibraltár meglehetősen rossz fekvésű, sziklás terület.

1779-ben élte át története leghosszabb ostromát a terület: a spanyol haderő négy éven keresztül tartotta blokád alatt a város, a védőknek skorbuttal, éhezéssel, és állandó nélkülözéssel kellett szembenézniük.

Nagy-Britanniának annak ellenére sikerült megtartania Gibraltárt, hogy a II. világháborút követően – az addig prosperáló gyarmatbirodalma – szétesett.

Az azóta eltelt több mint hetven évben is számtalan alkalommal napirendre került a város és környezetének hovatartozása a spanyol-brit diplomáciában. Legutóbb Madrid „fenyegette meg Londont azzal, hogy – akárcsak egy neves múzeum esetében – belépő díjat szed a területéről Gibraltárba utazóktól, amelyre válaszul Anglia jogi lépéseket helyezett kilátásba.

A város egyik érdekessége, a település egyedülálló reptere, amely mindössze 500 méterre található a városközponttól, és szintbeli (sic!) kereszteződése van. A szabály szerint elsőbbség a repülőé!


Furcsa határkövek - 1. rész

Blogunk legújabb sorozatában a világ híres-hírhedt határköveit mutatjuk be. Rávilágítunk arra, hogy a határ nemcsak elválaszt, hanem adott esetben mosolyt csalva az emberek arcára össze is köthet népeket. Írásink megemlékeznek az egykori belnémet határ áldozatairól, elvisznek minket Japán térségébe és Londonderrybe, de bemutatják azt a kötélpályát, amely egy spanyol várost köt össze egy bájos portugál falucskával. Sikeres határátlépést mindenkinek!

A belnémet határ

Az egyik legérdekesebb és egyben legszomorúbb lenyomata a XX. század hidegháborús évtizedeinek, az 1949 és 1990 között létező ún. belnémet határ, amely elválasztotta egymástól a Keletet és a Nyugatot. A kifejezés hallatán  a legtöbben az 1961-ben emelt Berlini falra gondolnak, amely először csak szögesdrótként választotta el egymástól németet a némettől. Az évtizedek múlásával azonban az elnyomás, a diktatúra, az izoláció jelképe lett a „Fal”, amely megközelítése, és átlépése közben legkevesebb száznegyven embert gyilkoltak meg a keletnémet hatóságok. Az utolsó disszidens hőlégballonja egy kertre zuhant, utasa nem élte túl a zuhanást 1989-ben.

Az egykori Német Szövetségi Köztársaság és Német Demokratikus Köztársaság közös határszakaszának a szovjet blokk és a NATO egyaránt kiemelt figyelmet szentelt. Számos történet, anekdota kering a tiltott határátlépésekről, amely során több százt embert gyilkoltak meg a keletnémet hatóságok.

Az alig több mint egy tucat legális határátkelővel rendelkező határ keleti oldalán dupla szögesdrót rendszer, őrtornyok, kutyás határőrök – és több szakaszon –elaknásított terület nehezítették a disszidensek dolgát.

 

A Balti-tengertől a Csehszlovák határig húzódó határon – a szigorú keleti őrizet ellenére – többen átjutottak: volt, aki egy BMW Isettában, volt, aki a dán partokig úszva jutott el a szabadságba.

Ma már csak a néhány helyen meghagyott, múzeumként funkcionáló tereptárgyak emlékeztetnek a szomorú korszakra, amely 1989 novemberében, a Berlini fal leomlásával véget ért.


Évente félmilliónál több, nem Európából származó ember kap állampolgárságot az EU országaiban

Hatalmas a különbség az egykori vasfüggöny nyugati és keleti oldala között abban, hogy hány afrikai, ázsiai és amerikai bevándorló lesz állampolgár az egyes országokban. Svédországban például százszor annyian, mint Magyarországon.

Bár a migrációval kapcsolatos statisztikák sokszor hiányosak, az Eurostat, az Európai Unió statisztikai hivatala gyűjti az egyes országokban állampolgárságot kapott személyek számát. Ráadásul ezt úgy teszi, hogy a bevándorlók származási országa is nyomon követhető a statisztikákból, ezért ez az adat jól mutatja a nemzetközi migráció irányait is. Bár állampolgárságot jóval kevesebben kapnak, mint ahányan részt vesznek a nemzetközi migrációban, érdemes alaposan megvizsgálni ezeket a számokat, hiszen jól mutatják az egyes országok közötti különbségeket. Fontos mutató ez azért is, mert az állampolgárságot kapók nyilvánvalóan hosszú távon terveznek az adott országban, ők már biztosan tartósan részt vesznek a befogadó társadalmaik alakításában, például a választásokon való részvétellel.

A statisztika szerint 2011 és 2020 közötti tíz évben 6 millió 592 ezer nem európai ember kapott állampolgárságot abban a 31 térképen látható országban, amelyekben az Eurostat összegzi ezt az adatot. Az Egyesült Királyságban és Spanyolországban 1 millió főnél többen, Franciaországban több, mint 900 ezren, Olaszországban és Németországban több, mint 700 ezren lettek állampolgárok olyanok, akik egy másik földrészről származnak.

Adatok forrása: Eurostat

Első pillantásra látszik a térképen az a döbbenetes különbség, ami a hidegháborús vasfüggöny nyugati és keleti oldala között húzódik a kontinensen. A nyugat- és dél-európai országok 6 millió 542 ezer afrikai, ázsiai, amerikai, óceániai és ismeretlen származású bevándorlónak adtak állampolgárságot tíz év alatt. Ezzel szemben az a 11 kelet-közép-európai és kelet-európai volt szocialista ország, akik az ezredforduló után csatlakoztak az unióhoz mindössze 52 ezernek.

Jól mutatja, hogy egy világ választja el egymástól Európa két felét, ha összehasonlítjuk hazánkat a tömeges bevándorlás támogatásában élen járó Svédországgal. A Magyarországgal nagyjából azonos lakosságszámú skandináv országban 408 ezer Európán kívüli bevándorló kapott állampolgárságot tíz év alatt. Egészen pontosan százszoros különbség van a két ország között, hiszen a magyar adat 4.084 fő, a svéd pedig 408.358 fő.

A wikipédia szerint például összeesküvés-elméletnek nevezett Soros-terv szerint évente egymillió menekültet/bevándorlót kellene befogadnia az EU-nak. A fenti statisztika szerint az elmúlt évtizedben nem is voltunk messze ettől az egymillió fő/évtől az állampolgárságot kapók tekintetében. Ha pedig a mi régiónk is hozná a nyugati országok által ”teljesített” számokat, akkor még közelebb lennénk az évi egymillió főhöz uniós szinten.

Láthattuk a Brexit népszavazás eredményei alapján is, hogy a bevándorló hátterű emberek mennyire máshogy gondolkoznak például az európai országok szuverenitásának kérdésében is. Ha az unió különböző országaiban ennyire eltérő társadalmi folyamatok zajlanak, akkor az biztosan nincs jó hatással hosszú távon a közösség kohéziójára, hiszen a folyamatok előrehaladtával egyre inkább mást gondolnak majd az országok állampolgárai a kívánatos fejlődési útról. Nem véletlen, hogy Brüsszelben például a betelepítési kvóták alkalmazásával próbálnák megoldani ezt a problémát, így csökkentve az országok közötti különbséget, és ráerőltetni minden országra a nyugaton választott irányt, ami végső soron a nemzetállamok feloldódásához vezet.

 


Jancsó Tamás
Jancsó Tamás


Geográfus

La pacchia é finita – Vége a mulatságnak?

Giorgia Meloni vezetésével megalakult az új, jobboldali olasz kormány. A kabinetben Matteo Salvini miniszterelnök-helyettes lesz, Olaszországban pedig újra szigorúbban kezelhetik a migrációs kérdéseket. Az európai politika szempontjából is jelentős olasz eseményeket jobban megérthetjük, ha elolvassuk a Matteo Salvinivel készített, magyarul is megjelent interjúkötetet.

La pacchia é finita – a mulatságnak vége. Ezekkel a szavakkal üzent még 2018-as belügyminiszteri kinevezése után Matteo Salvini a migrációt támogatóknak. Bár sikerült jelentősen csökkentenie a tengeren illegálisan érkezők számát, a bevándorlást támogató erők támadásai miatt csak rövid ideig tölthette be a miniszteri tisztségét. Néhány év szünet után azonban most újra miniszter lesz a kormány második legerősebb pártja, a Liga vezetőjeként. A milánói fenegyerek ma is az egyik legbefolyásosabb politikus Olaszországban, Chiara Giannini újságíró Matteo Salvini vagyok című könyve egy olyan olasz hazafiról szól, aki valószínűleg még hosszú éveken keresztül meghatározó lesz nemcsak az olasz, de az európai politikában is.


Jancsó Tamás
Jancsó Tamás


Geográfus

A bevándorlók majdnem megfordították a Brexit népszavazás eredményét

Az Egyesült Királyság unióból való kilépéséről szóló népszavazás tökéletesen megmutatta, hogy a tömeges migráció hatására miként alakul át egy ország politikai térképe. Az eredményekből világosan kiderült, hogy a bevándorlók egészen máshogy gondolkodnak az állam szuverenitásáról, mint az őshonos britek.

Az Egyesült Királyság lakói 2016. június 23-án szavaztak arról, hogy az ország kilépjen-e az Európai Unióból. A Brexit népszavazás eredménye közismert, Európa egyik legerősebb állama már nem tagja a szervezetnek.

A britek szuverenitásáról szóló döntés kapcsán sokszor hallhattuk, hogy Skóciában és Észak-Írországban a történelmi múlt, a földrajzi jellemzők miatt jelentős többségben voltak az unióban bennmaradást támogatók.

Londonban és számos nagyvárosban szintén a maradásra szavaztak többen, aminek a hátterében nem csak a nagyvárosi emberek világszerte tapasztalható globalistább világlátása volt. Kevesebbet beszéltünk róla, de a felmérések alapján egyértelmű, hogy a bevándorló hátterű szavazók – akik főleg a nagyvárosokban élnek – sokkal nagyobb arányban voksoltak a bennmaradásra, mint az őshonos britek.

A Brexit népszavazás eredménye az Egyesült Királyság egyes térségeiben, a kékes színű területeken a többség a távozásra, a sárgás színű területeken a többség a maradásra szavazott (Forrás: wikipédia.org)

Arról természetesen nincsenek egészen pontos adatok, hogy egy titkos szavazáson az egyes társadalmi csoportok hogyan szavaztak, azonban a választás előtti, és a választás napján készül exit poll felmérések egységesen megmutatták a brit társadalmon belül feszülő különbségeket.

Az Európai Unióból való kilépés támogatása és ellenzése egyes társadalmi csoportokban a Brexit népszavazás napján készített felmérés szerint (Adatok forrása: ipsos.com, lordashcroftpolls.com)

A Brexit szavazás összesített eredménye szerint 17,4 millióan szavaztak a távozás (51,9%), és 16,1 millióan a maradás mellett (48,1%). A fenti grafikonon látható, hogy amíg a fehérek 54%-ban támogatták a kilépést, addig a nem fehérek csak 31%-ban.

A vallásos emberek között még nagyobb volt a különbség, a magukat kereszténynek vallók 58%-ban szavaztak a kilépésre, míg a bevándorló muszlimok és hinduk csak 30%-ban.

A fehér lakosság fenti kategóriája ráadásul egyben kezeli a regionális különbségeket, valamint a fehér bevándorlókat is, akik biztos, hogy máshogy álltak hozzá a kérdéshez, mint az őslakosok. Mivel Skócia és Észak-Írország lakosságának 95%-a fehér, akik ugye a történelmi, földrajzi szempontok miatt szavaztak többségben a bennmaradás mellett, ezért csak Anglián belül a fehérek és nem fehérek szavazatarányánál a valóságban még a fentieknél is nagyobbak voltak a különbségek.

A fehér angliai lakosság legalább 60 %-ban szavazhatott a kilépés mellett, míg a nem fehérek csak körülbelül 30%-ban, ami hatalmas különbség egy ilyen, az ország jövőjét alapvetően meghatározó kérdésben.

Érdekes megjegyezni, hogy csak a 2010-es években nagyjából 1,4 millió EU-n kívüli ember, főleg ázsiaiak, és afrikaiak kaptak brit állampolgárságot. A Brexit szavazás során pedig mindössze 1,3 millióval szavaztak többen a távozásra, mint a maradásra.

Ez a bemutatott néhány adat tökéletesen igazolja, hogy a bevándorlás miként alakítja át egy ország politikai arculatát. Látszik a multikulturalizmus hatása, az, hogy az eltérő hátterű emberek egészen máshogy látják az ország szempontjából legfontosabb kérdéseket is. A népesség ilyen átalakulása rákényszeríti a politikusokat arra, hogy más irányba vigyék az országokat, hiszen ha a jellemzően amúgy is megosztott társadalmakon belül megjelenik egy – akár a voksoknak csak néhány százalékát adó, de – egyirányba szavazó bevándorló csoport, akkor ők könnyen válhatnak a mérleg nyelvévé a választások során. Így már viszonylag kevés bevándorló szavazó hatására is visszaszorulhat a mainstream politikában a bevándorlás kritizálása, az eredmény pedig a fokozódó migráció. Nyugat-Európában szinte mindenhol ez történt.

A Brexit népszavazás azért különösen érdekes, mert nem egy ország irányításáról, hanem konkrétan a szuverenitásról szólt, arról, hogy több Európát, vagy kevesebb Európát akarnak az Egyesült Királyság lakói. A tömeges migrációt támogató, Európai Egyesült Államokra vágyó baloldali politikusok elégedettek lehettek a bevándorlók szavazási viselkedése láttán. Világosan kiderült, hogy az őshonos britek kevesebb, a bevándorlók pedig egyértelműen több Európát akartak. A britek 2016-ban azonban kiléptek az EU-ból, mivel a bevándorlók még nem voltak elegen ahhoz, hogy eldöntsék a népszavazást.


Jancsó Tamás
Jancsó Tamás


Geográfus

Mekkora szerepe lehet a bevándorló hátterű szavazóknak az osztrák választások során?

A hétvégén elnökválasztást tartanak Ausztriában. Mivel ma már a választásra jogosult osztrák állampolgárok között is jelentős a külföldi származásúak aránya, ezért a nem őshonos osztrákok szerepe egyre nagyobb az ország jövőjét meghatározó döntésekben.

Bár jó eséllyel jelentős többséggel újraválasztják Alexander Van der Bellen regnáló zöldpárti államfőt, a vasárnapi választás kapcsán érdemes megnézni, hogy miképpen változott meg nyugati szomszédunk népességének összetétele az elmúlt években. Kik azok az osztrákok, akik szavaznak a hétvégén?

Hasonlóan sok nyugat-európai országhoz, Ausztriában is rohamos ütemben alakul át a lakosság összetétele. Bár sok ország esetében nehéz pontos adatokat találni a bevándorlás alakulásáról, az osztrák statisztikai hivatal viszonylag részletes adatokat tesz közzé a lakosság összetételéről a külföldi származás alapján is. A külföldi háttér azért jó mutató, mert nem csak az első generációs bevándorlókat tartalmazza, hanem a már Ausztriában született második generációs bevándorlókat is.

A 2008 óta elérhető adatok alapján az elmúlt 14 évben,

történelmi léptékben egy szempillantás alatt csaknem 1 millió fővel nőtt a bevándorló hátterű lakosság száma Ausztriában, és ma már eléri a 2 millió 337 ezer főt a nem egészen 9 milliós országban.

Eközben az őshonos osztrákok száma folyamatosan csökkent, összesen 240 ezer fővel. 14 év alatt 9 százalékkal esett vissza az arányuk a hazájukban.

Adatok forrása: https://statcube.at/

Bécs bevándorlási helyzetéről korábban írtunk már, a fővárosban 14 éve még minden harmadik ember volt külföldi hátterű, ma pedig már gyakorlatilag minden második. Az osztrák statisztikai hivatal ezen adata szerint Bécs 963 ezer lakójának nincs külföldi háttere, 949 ezer pedig bevándorló származású.

Mivel az Ausztriában élők jelentős része nem rendelkezik osztrák állampolgársággal, ezért ők nem szavazhatnak a parlamenti és elnökválasztásokon. Szerencsére elérhető az az adat is, hogy az osztrák állampolgárok közül mennyien rendelkeznek külföldi származással, ami megmutatja, hogy mekkora súlyuk lehet a választási eredményekben.

A 7 millió 300 ezer osztrák állampolgár közül 786 ezer a külföldi háttérrel rendelkező a statisztikák szerint. Bár ezekből a számokból még le kell vonni a választásra nem jogosult fiatalkorúakat, nyugodtan mondhatjuk, hogy országosan már minden tizedik, Bécsben minden negyedik választó nem őshonos osztrák.

Adatok forrása: https://statcube.at/

Természetesen a bevándorlók nagyon különböző csoportokból állnak, sokan nyugat-európaiak és kelet-európaiak, egyre többen afrikaiak és ázsiaiak. Azonban bárhonnan is jöttek, mindenképpen más a viszonyuk az osztrák földhöz, a hegyekhez, a kultúrához, mint egy olyan osztrák embernek, akinek az ősei már több száz éve Ausztria területén élnek. A bevándorlók sok mindenről mást gondolnak, részben más a fontos számukra, így más politikát is fognak támogatni.

Ez nem jelenti azt, hogy az összes bevándorló hátterű lakos baloldali, liberális pártokra szavaz, azonban könnyű belátni, hogy közöttük kisebb a támogatottsága a konzervatív, a nemzetek hagyományaihoz ragaszkodó politikának. Így ahogy felhígulnak a nemzetállamok, ahogy nő a bevándorlók súlya a döntésekben, úgy lesz egyre nehezebb jobboldali politikával győzni egy választáson.


Jancsó Tamás
Jancsó Tamás


Geográfus

Bécs lakosságának lassan már a fele bevándorló

A nyugati nagyvárosok rohamosan alakulnak át, az őshonos lakosság helyét egyre inkább a más országból érkezők foglalják el. Az osztrák fővárosban is virágzik a multikulturalizmus, lakóinak 42 százaléka már külföldi származású.

Nem kell Londonig utaznunk, hogy igazi multikulturális olvasztótégelyt találjunk, a magyar határtól mindössze 50 kilométerre fekvő Bécs képe is nagyon átalakult az elmúlt évtizedekben.

Az egykori császárváros lakosságszáma Ausztria 1995-ös uniós csatlakozása óta 380 ezer fővel nőtt, és már meghaladja az 1 millió 920 ezret.

Bécs lakosságának ma már a 32 százaléka külföldi állampolgár, a lakosság 37 százaléka pedig külföldön született. A bécsiek 42 százaléka külföldi származású, tehát az osztrák felmenőkkel rendelkezők már csak a város 58 százalékát adják.

A bevándorlók jelentős része Európából, azon belül is az Európai Unió területéről érkezett, azonban egyre nagyobb a nem európai lakosság aránya is a városban.

Már több mint 270 ezer nem európai eredetű ember lakik Bécsben, ők adják a város lakóinak 14 százalékát

– nem véletlen, hogy egyre több beszámolót látni arról, hogy korábban pompás városrészek napjainkban nagyon más képet festenek, mint korábban.

Jól mutatja, hogy milyen gyorsan képes a migráció átfesteni egy város, vagy egy ország arculatát hogy csak 2015-ben, a migrációs válság évében 39 ezer fővel nőtt Bécs népessége.

Bécs lakosságának megoszlása származási ország szerint 2021-ben (Rövidítések: GER - Németország, POL - Lengyelország, HUN - Magyarország, HRV - Horvátország, BIH - Bosznia és Hercegovina, RUS - Oroszország, TUR - Törökország, AFG - Afganisztán) (Adatok forrása: wien.gv.at)

Bécs valamivel népesebb, mint Budapest, azonban az osztrák változások mértékét jól érzékelteti, ha a bevándorló csoportok létszámát a magyar fővárosi kerületekhez viszonyítjuk. A 76 ezer török bevándorló nagyjából megegyezik a Józsefváros teljes lakosságával, a 28 ezer szír az 5. kerület, a 22 ezer afgán Soroksár, a 145 ezer további Európán kívüli lakos pedig a legnépesebb budapesti kerület, Újbuda lakosságával egyenlő. Mintha ekkora kerületekben csak törökök, szírek, vagy afgánok élnének.

A tömeges migráció mértékére jellemző az is, hogy az osztrák főváros 25 és 45 év közötti lakosságának a fele nem Ausztriában született.

2004 óta a város már nem csak a bevándorlás, hanem a természetes szaporodás következtében is növekszik. Könnyű belátni, hogy nem az őshonos osztrákok között növekedett meg a gyerekszám az utóbbi években. A statisztikák szerint a bécsi négy évnél fiatalabb gyerekek több, mint harmadának nincs osztrák állampolgársága.

Október 9-én Ausztriában elnökválasztást tartanak, érdemes majd a fenti adatok fényében is nézni az eredményeket. Az előző, 2016-os választás második fordulójában a zöldpárti győztes, Alexander Van der Bellen 350 ezerrel kapott több szavazatot, mint a jobboldali Osztrák Szabadságpárt jelöltje. A liberális jelölt győzeleméhez nagyon kellettek a nagyvárosi szavazatok is, Van der Bellen csak Bécsben 250 ezerrel több szavazatot kapott, mint jobboldali riválisa. A bécsi migrációs statisztikák is mutatják, hogy az osztrák választási eredmények hátterében egyre inkább nem csak a nagyvárosok hagyományosan liberálisabb beállítottsága van, hanem a fokozatosan kicserélődő, jellemzően balra szavazó bevándorló népesség is.   


Jancsó Tamás
Jancsó Tamás


Geográfus

5 térkép, ami megmutatja Olaszország megosztottságát

Az élet szinte minden területén kettőség jellemzi a dél-európai országot, ami a gazdaság, a bevándorlás, a választási eredmények, de még a sport területén is megmutatkozik.

Olaszország észak–déli megosztottsága hosszú évszázadokra nyúlik vissza, elég arra gondolnunk, hogy Dél-Itália évszázadokig volt a Bizánci birodalom része, majd az arab hódítás is elérte. Észak-Itáliában pedig a Német-római birodalom hatása volt erős, és az északi területek a középkor vége óta máig egyre többet profitálnak abból, hogy közelebb fekszenek Európa gazdasági centrumához.

Öt érdekes térképen mutatjuk be, hogy milyen szintű megosztottság jellemzi napjainkban a dél-európai országot.


Jancsó Tamás
Jancsó Tamás


Geográfus

Hogyan befolyásolja egymillió román az olasz választásokat?

A statisztikák megmutatják, hogy a hétvégi választás előtt miért a tömeges bevándorlás az egyik legfontosabb kampánytéma Olaszországban. A külföldiek között egyre nagyobb az afrikaiak aránya, a legtöbb régióban azonban még mindig keleti szomszédunk állampolgárai jelentik a legnépesebb kisebbséget.

A hétvégi olaszországi választások fő kampánytémája az energiaválság mellett a tömeges bevándorlás problémája. Az, hogy minden előrejelzés a Giorgia Meloni vezette jobbközép szövetség győzelmét jósolja, azt mutatja, hogy az olaszok szerint ezt a két kulcskérdést a konzervatív oldal tudja megoldani.

Olaszországban a jobboldali pártok kommunikációjának középpontjában több éve ott van az illegális migráció megállítása. Máig hatással van például az olasz politikára az az eset, amikor 2019-ben Matteo Salvini belügyminiszterként megtagadta a kikötést egy illegális bevándorlókat szállító spanyol NGO hajónak. Azonban az egész problémakör nyilvánvalóan kiterjed a tömeges bevándorlás legális részére is. A pártok támogatottsága is mutatja, hogy az olasz lakosság nem örül annak, hogy Itáliában egyre több más országból származó ember él, akik sokszor nagyon másként élik az életüket, mint az őslakosok.

A statisztikák sajnos nem adnak pontos képet a bevándorlás mértékéről, azonban segíthetnek a folyamatok megértésében. A regisztrált külföldi állampolgárok számát gyűjti a statisztikai hivatal, ez az adat önmagában is érdekes képet fest az olasz bevándorlási helyzetről.

A statisztikák szerint 5 milliónál több külföldi ember él Olaszországban, közülük pedig az egymilliót is meghaladja a román állampolgárok száma.

Bár korábban még a legnépesebb kisebbséget az albánok adták, ma már magasan a románok vezetnek. Keleti szomszédunkból annyian költöztek az országba, hogy a 21 olasz régió közül 18-ban ők a legnépesebb külföldi csoport. Csupán három régióban nem a románok vannak a legtöbben, az albán származásúak Liguriában és a Bolzano autonóm területen, az ukránok pedig Campaniában, Nápoly régiójában kerültek az első helyre. Arról nem is beszélve, hogy az 1 millió 76 ezer romániai állampolgár mellett további 122 ezer moldáviai is él az országban.

Adatok forrása: dati.istat.it

Az elmúlt években a leggyorsabban azonban az Afrikából származók száma nőtt. Ha összeadjuk az afrikai országok bevándorlóit, akkor ma már ők vannak a legtöbben.

2021-ben hivatalosan 1 millió 150 ezer afrikai állampolgár élt Olaszországban, többek között 429 ezer marokkói, 140 ezer egyiptomi, 119 ezer nigériai és 111 ezer szenegáli.

A bangladesi, indiai és pakisztáni állampolgárok együttes száma is eléri a 459 ezer főt.

Fontos megjegyezni, hogy ezekben a számokban nincsenek benne azok a bevándorlók, akik már olasz állampolgárságot kaptak, vagy illegálisan tartózkodnak az országban. Tehát az adatok inkább csak érzékeltetik az ország népességének megváltozását. Ahogy Salvini fogalmazott korábban, a franciák „a véget nem érő migránstömeg és a globalizáció miatt már nem ismernek rá a lakóhelyeikre”. A jobboldali olasz pártok egyik legfontosabb célkitűzése, hogy Olaszországban ne ismétlődjön meg az, ami Franciaországban már megtörtént. Hosszabb távon talán ez a mostani olasz választás legfontosabb tétje.


Jancsó Tamás
Jancsó Tamás


Geográfus

Migráció a virtuális valóságok korában

A nemzetállamoknak vajon van jövője egy olyan világban, ahol az emberek a metaverzumban élik az életüket? Ez a kérdés már közel sem a sci-fi filmek témája, gyermekbetegségei ellenére Mark Zuckerberg terveit érdemes komolyan venni.

„Úgy fogjuk majd érezni, mintha együtt lennénk, nem számít valójában milyen messze vagyunk egymástól. Képesek leszünk új, teljesen magával ragadó módon kifejezni magunkat, és ez rengeteg csodálatos élményt tesz majd lehetővé. Ha elküldök majd a szüleimnek egy videót az unokáikról, akkor úgy fogják érezni, hogy ott vannak velünk. Amikor a barátaiddal játszol egy játékot, akkor úgy érezheted majd, hogy valójában ott vagytok együtt egy másik világban. Amikor pedig egy munkahelyi megbeszélésen veszel részt a metaverzumban, akkor úgy fogod érezni, mintha együtt lennétek a szobában, szemkontaktust tartva, nem csak egy képernyőn fogod nézni az arcokat egymás mellett.”

Ezekkel a szavakkal a facebook alapítója egy szép új világot fest le a metaverzum vízióját bemutató hosszú videójában. Ebben a háromdimenziós virtuális világban munkahelyi megbeszéléseken vehetünk részt, a barátainkkal játszhatunk, sportolhatunk, az eddigieknél sokkal realisztikusabb élményekben lehet részünk, és még el sem kell hagynunk a lakásunkat.

Azonban tényleg szép lesz ez az új világ?

Most olvassuk újra Zuckerberg szavait, és közben gondoljunk arra, hogy mit jelenthet ez a virtuális valóság technológia mondjuk egy Nyugat-Európában élő arab bevándorló integrációja szempontjából, vagy milyen új lehetőségeket nyújthat egy iszlamista hittérítő számára.

Így megnézve már kicsit máshogy fest a zuckerbergi szép új világ. Mást jelent a családdal való kapcsolattartás, és a barátokkal való játék. Még ha elsőre kicsit meglepőnek is tűnik ez a nézőpont, mindenképpen érdemes rajta elgondolkozni, hiszen a technológiai újítások az életnek nem csak azokat a területeit alakítják át, amikre kezdetben számítunk. Arról nem is beszélve, hogy az új technológiák a pozitívumaik mellett rendszerint negatív mellékhatásokkal is járnak.

Most nem is az a fontos, hogy Zuckerberg cégének sikerül-e hamarosan olyan szinten megvalósítania a metaverzumot, hogy az a hétköznapokban is széles körben elterjedjen. Nem is az, hogy jövőre, vagy tíz év múlva lesz-e kész a rendszer.

A lényeg az irány, ami felé haladunk.

Az irány pedig világos: postai levelezés, távirat küldés, telefonálás, internetes videótelefonálás. A metaverzum létrehozását nézhetjük úgy is, mint ennek a sornak egy következő állomását. Ezek szerint a jövőben is folytatódni fog az a technológiai fejlődési folyamat, amelynek köszönhetően egyre olcsóbban, egyszerűbben, és realisztikusabb módon tudják majd tartani a kapcsolatot az egymástól távol élő emberek.

Miért fontos ez a migráció és a nemzetállamok szempontjából? Azért, mert a fejlődés együtt jár azzal is, hogy sokkal egyszerűbbé, szorosabbá válik a kapcsolattartás az elvándoroltak és az anyaországuk között, és így könnyebbé válik az eredeti identitás megtartása is az új környezetben.

Gondoljunk csak az 1956-ban emigrált emberekkel idős korukban készített interjúkra, amikben esetleg már csak tört magyarsággal tudtak beszélni, mivel nem jöhettek haza, és lehet, hogy évtizedeken keresztül alig hallottak magyar szót. Ezzel szemben manapság a régóta külföldön élők is akcentus nélkül beszélnek, hiszen bármikor hazajöhetnek, és ma már szinte ingyen lehet beszélgetni az otthoniakkal, bármennyi magyar nyelvű műsort meg lehet nézni az internet segítségével.

A technikai fejlődés már ma is akadályozhatja az eltérő kultúrájú bevándorlók integrációját a befogadó ország társadalmába.

Hiszen a migránsok bármennyit videótelefonálhatnak az otthoniakkal, és bármennyi internetes videót, műholdas tévét nézhetnek az idegen környezetben is. Ezt bizonyítja, hogy Nyugat-Európa városaiban a bevándorlók által lakott negyedekben a műholdvevők mind egy irányba néznek.

A kapcsolattartás pedig csak még intenzívebbé fog válni. Képzeljük el, hogy a metaverzumban mondjuk egy Németországban élő afgán, vagy szomáliai bevándorló virtuálisan bármikor ellátogathat Kabulba, vagy Mogadishuba, és részt vehet a kedvenc otthoni mecsetjében az istentiszteleten. Nem csak egy videón nézheti meg, hanem a virtuális valóságnak köszönhetően úgy érezheti, hogy tényleg ott van. A metaverzumban körbenézhet, és felveheti a szemkontaktust a többi imádkozóval. Közben pedig el sem kell hagynia a berlini szobáját. Vajon mennyire lesz hatékony a bevándorlók integrációja ebben a szép, új világban?

Zuckerberg szerint a metaverzum az élmények új formáját kínálja az embereknek (Forrás: youtube.com/meta)

A virtuális valóság vízióját bemutató videóban szabadon megszerezhető élményekről van szó. A tapasztalás a jövőben egyre inkább a földrajzi helytől függetlenné válik. Bárhol megélhetjük az élményeket.

Egy olyan világban, ahol az emberek a saját virtuális valóságaikban élnek, ahol a bevándorlók ugyanazt az életet élhetik, mint a származási országukban, ott biztosan nem lesz meg az a társadalmi kohézió, ami összetartja a nemzetállamokat.

Nemzet, állam, határ. Ezek azok a szavak, amik egyszer sem hangzanak el Zuckerberg több mint egy órás előadásában. Viszont kiemeli, hogy nagy figyelmet fordítanak majd a metaverzumban a normák és a kormányzás új formáinak kialakítására. „A kormányzás új formái.” Naivan feltehetnénk a kérdést: vajon mire gondolt itt a költő?

Az eddigi tapasztalataink azt mutatják, hogy a techóriások jövőképében nincs helye a nemzetállamoknak.

Ahogy Orbán Viktor egy márciusi interjújában fogalmazott, a konzervatív oldal elveszítette a nyelvi háborút az 1990-es évek elején, és azóta is csak keressük a pozíciónkat. Bár ezen a téren kényszerpályán mozgunk, az utóbbi években azért jelentős előrelépést sikerült elérni, és már nem csak a liberálisok által elfogadható nyelv eszközeivel harcolhatunk az igazunkért.

Érdemes volna hasonló szemmel nézni a technológiai folyamatokat is. Lehet, hogy ez reménytelennek tűnik a techóriások hatalmával szemben, de gondolhatunk a nemzetállamokra. Előre tekinteni, és nem mindig csak alkalmazkodni. Jó lenne kicsit itt is visszabillenteni a lejtős játékteret.


Jancsó Tamás
Jancsó Tamás


Geográfus

Robbanásszerűen növekednek Afrika metropoliszai

A nagyvárosok számának gyors emelkedése jól mutatja, hogy mekkora változáson megy keresztül a kontinens. Harminc év alatt megnégyszereződött a metropoliszok népességszáma, és az előrejelzések szerint ez a növekedés csak gyorsulni fog. Milyen lehet majd az élet egy 35 milliós afrikai megavárosban?

1960-ban, amikor számos afrikai ország függetlenné vált, még nagyon másképpen nézett ki a kontinens, mint napjainkban. Az egész kontinensen mindössze az egyiptomi Kairó és Alexandria, valamint a dél-afrikai Johannesburg népessége érte el az 1 millió főt.


Jancsó Tamás
Jancsó Tamás


Geográfus

Isten számít ránk, magyarokra! – Interjú Bese Gergő atyával

Szent István király intelmeiről, az egyetemes keresztény és a nemzeti értékeket összehangolásáról, a multikulturalizmus kihívásairól, a kereszténységünk büszke felvállalásáról beszélgettünk Bese Gergő atyával.

 

Az interjú rövidített, videós formában is megtekinthető a hirado.hu oldalon.

 

Hogyan lehet összehangolni az egyetemes keresztény értékeket a nemzeti értékekkel?

A keresztény értékeink és a nemzetünk jelene nagy átfedésben van egymással. Az, hogy nemzetünk egyáltalán létezik, az annak köszönhető, hogy erős keresztény gyökerei voltak. Ha nem lettek volna hívő őseink, és nem lettek volna olyanok, akik az ég felé emelték a tekintetüket, és a legnagyobb kihívások, megpróbáltatásakor idején nem imára kulcsolt kézzel kérték volna az Isten oltalmazó szeretetét, akkor ma nem lennénk itt. Azok a megpróbáltatások, amiket ez a nemzet túlélt, és amelyet nagyon kevés állam, nép élt volna túl, az azt mutatja, hogy

az Istennek szándéka van velünk, és az Isten számít ránk, magyarokra.

Ha egy nemzet felismeri, hogy a hit képes megtartani a józanság és a normalitás útján, annak a nemzetnek ragaszkodnia kell a hitéhez, a gyökereihez. A globalizmus éppen azt akarja, hogy ezt mind hagyd el, és legyen valami közös, valami olyan, amelynek nincsen fundamentuma, csak napról napra élj valami ideológiát, valami izmust, amelynek nincsenek gyökerei, nincsen tartalma, nincsen igazán a jövőbe mutató üzenete, ma azonban eladható. Azok, akik erre az útra mennek, azoknak a nemzeteknek nem sok jövője van.


Jancsó Tamás
Jancsó Tamás


Geográfus

Soha többé nem taníthatott – így büntették meg a multikulturalizmus kritikusát Nagy-Britanniában

„A faji játszma híveinek ikonikus szava a rasszizmus, amit ugyanolyan eszelős buzgalommal használnak, mint az inkvizítorok az eretnek szót.” „A rendőrséget hibáztatni a faji-lázadások bűnözőinek viselkedéséért olyan, mintha egy beteg az orvost hibáztatná a saját betegsége miatt.” Ilyen és ehhez hasonló mondatokat írt le Ray Honeyford, egy brit iskolaigazgató 1984-ben, amiért rázúdult az antirasszisták haragja, és elüldözték a munkahelyéről. Azóta sokat változott a világ, már Nyugat-Európában is egyre többen gondolják úgy, hogy jogos a multikulturalizmus kritikája.

Ray Honeyford egy szegény családban született Manchesterben 1934-ben. Apja képzetlen munkás volt, aki megsérült az első világháborúban, tíz testvére közül hat nem élte meg a felnőttkort. Ebből a helyzetből küzdötte fel magát a nyolcvanas évekre a bradfordi Drummond Középiskola igazgatójává.


Jancsó Tamás
Jancsó Tamás


Geográfus

Kimerülő természeti erőforrások - így növekszik a tömeges migráció kockázata

Az ukrán gabona idei kiesésének lehetősége nagy riadalmat keltett a világban, több tízmillió fejlődő országbeli ember esetében növekedett meg az éhezés kockázata. Ez pedig nem véletlen. A migrációs kibocsátó országok népessége hatalmas ütemben növekszik, az elemzésekből pedig az látszik, hogy a természeti erőforrásaik egyre kevésbé tudják kielégíteni a lakosaik igényeit. A kibocsátó országok tartalékainak kimerülése a tömeges migráció mögött álló egyik legfontosabb folyamat, és minden jel szerint hosszú távon is fennmarad.

Az emberi társadalmak működéséhez természeti erőforrásokra van szükség, amik mindig is korlátozott mennyiségben álltak rendelkezésre. Az egyre magasabb szintű fogyasztás, és a Föld népességének gyors növekedése az elmúlt évtizedekben oda vezetett, hogy az emberiség ökológiai lábnyoma már nagyobb, mint a bolygó biokapacitása. Világszinten 1971 óta van ez így, ami nagyon röviden azt jelenti, hogy több természeti erőforrást használunk fel, mint amit a bolygó hosszú távon képes biztosítani.


Jancsó Tamás
Jancsó Tamás


Geográfus

Most kezd véget érni az a világ, amiben a nyugat-európaiak korábban éltek

A Magyarországon élő belga fiatalember szerint az elmúlt évtizedekben a bevándorlás miatt egy olyan multikulturális társadalom alakult ki Belgiumban, ahol az emberek valójában már nem is együtt, hanem csupán egymás mellett élnek. Az interjúban beszél arról is, hogy mit kell tennie a magyaroknak ahhoz, hogy elkerülhessük a nyugat-európaiak által elkövetett hibákat.

Frederik Belgium flandriai részén, a tengerhez, és a francia határhoz közel nőtt fel. Innen költözött néhány éve Magyarországra, a Bükk északi lábainál fekvő Mályinkára. A most 39 éves fiatalemberrel a festői szépségű kis borsodi faluban beszélgettünk arról, hogy miért választotta hazánkat a nyugat-európai élet után.


Népességrobbanás Afrikában, a migrációs nyomás háttere

Az 1990 és 2020 közötti harminc évben több mint duplájára nőtt Afrika népessége. Ez a folyamat az ENSZ előrejelzései szerint a jövőben is folytatódni fog, ami Európára is egyre komolyabb hatást gyakorol majd. Bemutatjuk a tömeges migráció mögött meghúzódó egyik legfontosabb folyamatot.

Az ENSZ statisztikái szerint a magyarországi rendszerváltozás környékén Európában még több ember élt, mint Afrikában. Azóta azonban alaposan megváltozott a helyzet. Amíg az elmúlt harminc évben Európa népességnövekedése szinte teljesen megállt, addig Afrikában igazi robbanás következett be. Ma már szinte kétszer annyian élnek a Földközi-tenger túloldalán, mint Európában.


Jancsó Tamás
Jancsó Tamás


Geográfus

„A holland nemzet ma már szinte nem is létezik, csak az EU egyik tartománya vagyunk”

Egyre több nyugat-európai költözik hazánkba, de vajon miért döntenek így? Egy kis borsodi faluban beszélgettünk Hollandiából érkezőkkel azért, hogy közelebb kerüljünk a válaszhoz. Ők azt mondják, hogy nálunk megtalálták azt, amit elveszettnek éreztek a szülőhazájukban. Úgy látják Hollandiával ellentétben Magyarországon még számítanak az igazán fontos, hagyományos értékek.

Csokvaomány egy nyolcszáz fős falu Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Ózd mellett, Magyarország egyik leghátrányosabb térségében. Bár a település a Bükk északi lábainál fekvő dombvidéken, gyönyörű természeti környezetben fekszik, mi magyarok általában nem úgy gondolkodunk az ország ezen részéről, mint ahol olyan nagyon jó lenne élni. Egyre több nyugat-európai ember mégis úgy dönt, hogy jobb lesz itt az élete, mint a szülőhazájában. Csokvaományban működik egy pizzéria, itt ültünk le beszélgetni öt Hollandiából a településre költözővel. A beszélgető partnereim közül Jürgen 49 éves, programozó, informatikai rendszerek tervezésével és megvalósításával foglalkozik. Peter 57 éves profi sportoló volt. A fia 26 éves, hat hete érkezett nyaralni Magyarországra, és már úgy döntött, hogy itt marad, ő egy telekommunikációs cégnél dolgozik távmunkában. Marcello 48 éves, burkoló a szakmája, párja 49 éves, elektromos kerékpárok összeszerelésével foglalkozik. Ők frissen érkeztek Csokvaományba, annyira megtetszett nekik a térség, hogy már vettek is egy házat, amit fel fognak újítani. Leginkább Jürgen, Peter és Marcello mesélték el, hogy milyennek látják Hollandiát, és miért választották Magyarországot új lakhelyüknek.