A német kormány migrációs politikája szembemegy a többségi akarattal egy friss felmérés szerint
A Bild arról írt, hogy az elutasítottság oka az elmúlt hónapokban tapasztalt migránshullám lehet, melynek során migránsok tízezrei érkeztek illegálisan Németországba.
Csak októberben 13 425 migráns érkezett illegálisan Németországba, így az év eleje óta 85 308 migráns lépte át szabálytalanul az államhatárt, amely a tavalyi, valamivel több mint 57 ezer illegális belépéshez képest komoly emelkedést jelent – emlékeztetett a napilap.
Az INSA kutatása kimutatta, hogy a megkérdezettek több mint kétharmadában,azaz 68,3 százalékukban aggodalmat kelt a menekültek számának ilyen mértékű növekedése. Ezzel szemben a válaszadók mindössze 23,5 százaléka vélte úgy, hogy számára ez nem jelent problémát.
A megkérdezett személyek között a különböző német pártokkal szimpatizáló választók is reprezentálva voltak, akik közül a legtöbb párt szavazóinak több mint ötven százaléka mondta azt, hogy aggódik a menekültek száma miatt. Egyedül a Zöldpárt választói körében mutatott más eredményt a felmérés, ugyanis 55 százalékuk nem tekint aggodalommal a helyzetre.
A kutatás továbbá arra is felhívta a figyelmet, hogy a válaszadók 48,4 százaléka szerint Németország az oda érkező migránsok miatt hátrányára változik.
Mindössze 16,3 százalékuk vélte úgy, hogy a migráció által Németország egy jobb hely lesz, minden harmadik válaszadó (31,4 százalék) pedig úgy gondolja, a migráció semmilyen változást nem okoz az országban.
A választói csoportok között mutatkozott egy lényeges különbség is, ugyanis a Kereszténydemokrata Unió és a Keresztényszociális Unió (CDU/CSU) pártunióra és a Szabaddemokrata Pártra (FDP) szavazók úgy ítélik meg, hogy a migránsok az országot egy rosszabb helyé teszik.
A megkérdezettek 46 százaléka vélte úgy, hogy nem jó dolog, ha migránsok iszlám országokból érkeznek, míg 35 százalékuknak ez mindegy és csupán 16 százalékuk tartja jó dolognak a muszlimok érkezését.
A konzervatív CDU/CSU pártunióra szavazók 50,5 százaléka szerint a migránsok érkezése az iszlám világból rossz dolog, a Szociáldemokrata Pártra szavazók relatív többsége pedig (36,5 százalék) elutasítja a muszlimok bevándorlását.
A CDU politikusai már arra figyelmeztetnek, hogy a migrációs politika miatt a lakosság összetétele is megváltozhat, melynek következtében egy fordulóponthoz érkezhet el a német társadalom.
„Ha évente 400 ezer migráns érkezik Németországba akkor ez hamar bekövetkezhet. Ha a lakosság túlnyomó többsége bevándorlói háttérrel rendelkezik, akkor Németország visszafordíthatatlanul meg fog változni” – fogalmazott Stefan Heck a CDU politikusa.
Christopher de Vries belügyi szakértő szerint „Németország nem fog megbirkózni a migránsok integrációjával. Az integráció függ a tömegtől és a kulturális közelségtől.”
A szakértő emiatt úgy gondolja, hogy Németország jobban teszi, ha csak olyan országokból toboroz munkaerőt, amelyek kultúrája és alapértékei hasonlóak.