Már több afrikai él Brüsszelben, mint belga

Tavaly már bemutattuk, hogy milyen szinten előrehaladott állapotban van a multikulturális projekt Belgiumban. Azóta a belga statisztikai hivatal közzétette a 2023-as adatokat is az országban élő külföldi és külföldi hátterű lakosokról. Ráadásul a korábbiaknál részletesebb bontásban, így érdekes – vagy inkább megdöbbentő – tényeket tudhatunk meg például a bevándorlók származási országáról, a korcsoportonkénti különbségekről, és egyes települések helyzetéről is.

Az adatok szerint a legfontosabb összefoglaló megállapítás az, hogy a korábbi évek tendenciái folytatódtak, továbbra is gyors ütemben halad Belgium multikulturális átalakulása.

2010 óta, 13 év alatt az őshonos belgák száma 500 ezer fővel csökkent, országukon belüli arányuk pedig 75 százalékról 66 százalékra esett.

Mindez úgy történt meg, hogy közben Belgium lakosságszáma csaknem egy millió fővel nőtt, mivel a nem őshonos belgák száma minden évben átlagosan 100 ezer fővel gyarapodott.

Ma már több mint egymillió afrikai származású él az országban, miközben 2010-ben 600 ezren, 2000-ben pedig még csak 300 ezren voltak.

Mint más nyugat-európai országokban, Belgiumban is leginkább a nagyvárosokban tömörülnek a bevándorlók. Gentben 38 százalék, Charleroi-ban 51 százalék, Liége-ben 56 százalék, Antwerpenben 56 százalék, Genkben 60 százalék a bevándorlók aránya. A népesebb települések közül egyedül Brugge az, ahol viszonylag alacsonyabb, 18 százalék a nem őshonos belgák aránya.

A leginkább megdöbbentőek azonban a – migrációt folyamatosan erőltető – Európai Unió székhelyének, Belgium fővárosának az adatai, ahol már a lakosság több, mint a háromnegyedének bevándorló háttere van.

Brüsszel 1 millió 240 ezer lakójából már csak 290 ezer fő az őshonos belga, és 350 ezer lakos afrikai származású. A 275 ezer brüsszeli fiatalkorúból pedig csak 30 ezren vannak, akiknek nincs bevándorló háttere.

Tehát Brüsszel 18 éven aluli lakóinak 89 százaléka, azaz kilencből nyolc gyerek bevándorló háttérrel rendelkezik.

(Ráadásul itt érdemes megjegyezni azt is, hogy a belga statisztikákban a harmadik generációs bevándorlókat már nem számolják a külföldi hátterűek közé. Például, ha külföldi bevándorlók 30 éve érkeztek Belgiumba, és már ott született gyermekük, akkor az unokáikat már őshonos belgának tekinti a statisztika.)

Tanulságos megnézni néhány bevándorlók által lakott nagyvárosi peremtelepülés adatait is, ahol már alig élnek őshonos belgák

• Sint-Joost-ten-Node (Brüsszel külvárosa): 91 százalék külföldi és külföldi származású
• Sint-Jans-Molenbeek (Brüsszel külvárosa): 87 százalék
• Anderlecht (Brüsszel külvárosa): 82 százalék
• Saint-Nicolas (Liége külvárosa): 71 százalék
• Raeren (Liége külvárosa): 69 százalék
• Farciennes (Charleroi külvárosa): 60 százalék

Jogosan tehetjük fel a kérdést, hogy mégis milyen társadalmi integrációról beszélhetünk ezeken a helyeken, ahol akár 80-90 százalékos többségben vannak a bevándorlók?

A friss adatok szerint Belgiumban a 18 éven aluliaknak országos szinten is már csak a fele őshonos belga, és az arányuk gyorsan csökken. Brüsszelben már a Mohamed a leggyakoribb keresztnév, és a fiatalok között lassan már nagyítóval kell keresni a nem muszlim nevűeket. Jogos a kérdés: Vajon beszélhetünk még egy nemzet jövőjéről ilyen folyamatokat látva?

Kiemelt kép háttere: Uniós zászlók az Európai Bizottság székháza előtt Brüsszelben. Fotó: MTI/Balogh Zoltán)