Az NDK, azaz a Német Demokratikus Köztársaság 1990-ig, négy évtizeden keresztül létezett önálló országként. Ez az időszak, amíg Kelet-Németország a szovjet érdekszférába tartozott, közel sem múlt el nyomtalanul a német újraegyesítést óta eltelt 32 évben. A volt NDK tartományok a mai Németországon belül még mindig elkülönülnek az ország többi részétől.

A keleti tartományokban például sokkal nagyobb arányban mondják magukat az emberek vallástalannak, ami nyilván a kommunizmus öröksége. Ehhez hasonlóan a szovjet uralom tehet arról is, hogy a volt NDK területe gazdasági fejlettségben a mai napig elmarad a nyugati tartományoktól, Németország azon részeitől, amik 1990 előtt az NSZK-t, azaz a Német Szövetségi Köztársaságot alkották a vasfüggöny szerencsésebb oldalán.

Ez a relatív gazdasági fejlettlenség és a történelmi múlt is hozzájárul ahhoz, hogy a lenti térképen látható módon, a keleti és nyugati országrész élesen elkülönül a bevándorló hátterű lakosság aránya alapján is.

Amíg a volt NDK tartományaiban a 10 százalékot sem éri el a bevándorló hátterű lakosság aránya, addig a nyugati tartományok számos kerületében a 20 százalékot, vagy akár a 30 százalékot is meghaladja.

A térképen látható, hogy egyedül Berlin ugrik ki a kelet-német környezetéből. Ez nem meglepő, hiszen a német főváros egy része már 1990 előtt is a nyugati érdekszférába tartozott, mára pedig egy igazi multikulturális nagyvárossá vált Berlin.

A migráció szempontjából a két országrész eltérő történelmi múltjából ki kell emelni, hogy a volt NSZK a második világháborút követő gazdasági robbanás miatt már az 1950-es, 1960-as évektől jelentős mértékben vonzotta a külföldi munkavállalókat. A nyugati kapitalista NSZK egymás után kötötte a megállapodásokat a "munkaerő-kölcsönzésről" különböző európai, ázsiai és afrikai országokkal, így hatalmas számban érkeztek Nyugat-Németországba vendégmunkások Olaszországból, Portugáliából, a volt Jugoszláviából, valamint Törökországból, Marokkóból és Tunéziából is. Ezek a vendégmunkások pedig bár az eredeti tervek szerint csak meghatározott időre mentek az NSZK-ba dolgozni, jelentős részben nem tértek haza. Főleg a szegényebb országokból jövők maradtak véglegesen. A milliós nyugati létszám mellett eltörpült az a néhány tízezer vendégmunkás, akik a baráti szocialista országokból mentek 1990 előtt az NDK-ba dolgozni.

A másik fontos tényező ami a térképen látható különbséget okozza, az a gazdaság állapota. Ezen a téren a keleti tartományok fejlettsége máig elmarad a nyugati országrésztől, ami több szempontból is hozzájárul a migráció alacsonyabb szintjéhez keleten. Egyrészt a rosszabb gazdasági környezet kevésbé vonzza a bevándorlókat.

Másrészt a kelet-németek máig csalódottak, mert az újraegyesítés után ennyi évvel sem zárkóztak fel gazdaságilag a nyugati tartományokhoz, az országukba tömegesen érkező ázsiai és afrikai bevándorlókban pedig – talán érthető módon – nem a felemelkedésük zálogát látják.   

A keleti tartományokban élő németek ezért is jóval kevésbé támogatják a tömeges migrációt, mint azt tette az ország vezetése az elmúlt években. Nem véletlen, hogy Kelet-Németországban a legmagasabb a támogatottsága az Alternatíva Németországért (AfD) pártnak, ami élesen ellenzi a bevándorlás jelenlegi magas szintjét.

A bevándorláskritikusok által vitatott jelenség igencsak valós. Németország lakossága a migráció következtében gyors ütemben alakul át, amit jól mutat, hogy a statisztikák szerint amíg

2005 és 2021 között a migrációs háttérrel nem rendelkező, őshonos lakosság száma Németországban 66 millióról 60 millióra csökkent, addig a bevándorló származásúak száma 14 millióról 22 millió főre nőtt.

Ezeket a számokat elnézve nem véletlen, hogy Németország átalakulása sokaknak nem tetszik, ezért miközben a bevándorlók folyamatosan érkeznek, egyre több német hagyja el az országot, és költözik például Magyarországra.