„Úgy fogjuk majd érezni, mintha együtt lennénk, nem számít valójában milyen messze vagyunk egymástól. Képesek leszünk új, teljesen magával ragadó módon kifejezni magunkat, és ez rengeteg csodálatos élményt tesz majd lehetővé. Ha elküldök majd a szüleimnek egy videót az unokáikról, akkor úgy fogják érezni, hogy ott vannak velünk. Amikor a barátaiddal játszol egy játékot, akkor úgy érezheted majd, hogy valójában ott vagytok együtt egy másik világban. Amikor pedig egy munkahelyi megbeszélésen veszel részt a metaverzumban, akkor úgy fogod érezni, mintha együtt lennétek a szobában, szemkontaktust tartva, nem csak egy képernyőn fogod nézni az arcokat egymás mellett.”

Ezekkel a szavakkal a facebook alapítója egy szép új világot fest le a metaverzum vízióját bemutató hosszú videójában. Ebben a háromdimenziós virtuális világban munkahelyi megbeszéléseken vehetünk részt, a barátainkkal játszhatunk, sportolhatunk, az eddigieknél sokkal realisztikusabb élményekben lehet részünk, és még el sem kell hagynunk a lakásunkat.

Azonban tényleg szép lesz ez az új világ?

Most olvassuk újra Zuckerberg szavait, és közben gondoljunk arra, hogy mit jelenthet ez a virtuális valóság technológia mondjuk egy Nyugat-Európában élő arab bevándorló integrációja szempontjából, vagy milyen új lehetőségeket nyújthat egy iszlamista hittérítő számára.

Így megnézve már kicsit máshogy fest a zuckerbergi szép új világ. Mást jelent a családdal való kapcsolattartás, és a barátokkal való játék. Még ha elsőre kicsit meglepőnek is tűnik ez a nézőpont, mindenképpen érdemes rajta elgondolkozni, hiszen a technológiai újítások az életnek nem csak azokat a területeit alakítják át, amikre kezdetben számítunk. Arról nem is beszélve, hogy az új technológiák a pozitívumaik mellett rendszerint negatív mellékhatásokkal is járnak.

Most nem is az a fontos, hogy Zuckerberg cégének sikerül-e hamarosan olyan szinten megvalósítania a metaverzumot, hogy az a hétköznapokban is széles körben elterjedjen. Nem is az, hogy jövőre, vagy tíz év múlva lesz-e kész a rendszer.

A lényeg az irány, ami felé haladunk.

Az irány pedig világos: postai levelezés, távirat küldés, telefonálás, internetes videótelefonálás. A metaverzum létrehozását nézhetjük úgy is, mint ennek a sornak egy következő állomását. Ezek szerint a jövőben is folytatódni fog az a technológiai fejlődési folyamat, amelynek köszönhetően egyre olcsóbban, egyszerűbben, és realisztikusabb módon tudják majd tartani a kapcsolatot az egymástól távol élő emberek.

Miért fontos ez a migráció és a nemzetállamok szempontjából? Azért, mert a fejlődés együtt jár azzal is, hogy sokkal egyszerűbbé, szorosabbá válik a kapcsolattartás az elvándoroltak és az anyaországuk között, és így könnyebbé válik az eredeti identitás megtartása is az új környezetben.

Gondoljunk csak az 1956-ban emigrált emberekkel idős korukban készített interjúkra, amikben esetleg már csak tört magyarsággal tudtak beszélni, mivel nem jöhettek haza, és lehet, hogy évtizedeken keresztül alig hallottak magyar szót. Ezzel szemben manapság a régóta külföldön élők is akcentus nélkül beszélnek, hiszen bármikor hazajöhetnek, és ma már szinte ingyen lehet beszélgetni az otthoniakkal, bármennyi magyar nyelvű műsort meg lehet nézni az internet segítségével.

A technikai fejlődés már ma is akadályozhatja az eltérő kultúrájú bevándorlók integrációját a befogadó ország társadalmába.

Hiszen a migránsok bármennyit videótelefonálhatnak az otthoniakkal, és bármennyi internetes videót, műholdas tévét nézhetnek az idegen környezetben is. Ezt bizonyítja, hogy Nyugat-Európa városaiban a bevándorlók által lakott negyedekben a műholdvevők mind egy irányba néznek.

A kapcsolattartás pedig csak még intenzívebbé fog válni. Képzeljük el, hogy a metaverzumban mondjuk egy Németországban élő afgán, vagy szomáliai bevándorló virtuálisan bármikor ellátogathat Kabulba, vagy Mogadishuba, és részt vehet a kedvenc otthoni mecsetjében az istentiszteleten. Nem csak egy videón nézheti meg, hanem a virtuális valóságnak köszönhetően úgy érezheti, hogy tényleg ott van. A metaverzumban körbenézhet, és felveheti a szemkontaktust a többi imádkozóval. Közben pedig el sem kell hagynia a berlini szobáját. Vajon mennyire lesz hatékony a bevándorlók integrációja ebben a szép, új világban?

A virtuális valóság vízióját bemutató videóban szabadon megszerezhető élményekről van szó. A tapasztalás a jövőben egyre inkább a földrajzi helytől függetlenné válik. Bárhol megélhetjük az élményeket.

Egy olyan világban, ahol az emberek a saját virtuális valóságaikban élnek, ahol a bevándorlók ugyanazt az életet élhetik, mint a származási országukban, ott biztosan nem lesz meg az a társadalmi kohézió, ami összetartja a nemzetállamokat.

Nemzet, állam, határ. Ezek azok a szavak, amik egyszer sem hangzanak el Zuckerberg több mint egy órás előadásában. Viszont kiemeli, hogy nagy figyelmet fordítanak majd a metaverzumban a normák és a kormányzás új formáinak kialakítására. „A kormányzás új formái.” Naivan feltehetnénk a kérdést: vajon mire gondolt itt a költő?

Az eddigi tapasztalataink azt mutatják, hogy a techóriások jövőképében nincs helye a nemzetállamoknak.

Ahogy Orbán Viktor egy márciusi interjújában fogalmazott, a konzervatív oldal elveszítette a nyelvi háborút az 1990-es évek elején, és azóta is csak keressük a pozíciónkat. Bár ezen a téren kényszerpályán mozgunk, az utóbbi években azért jelentős előrelépést sikerült elérni, és már nem csak a liberálisok által elfogadható nyelv eszközeivel harcolhatunk az igazunkért.

Érdemes volna hasonló szemmel nézni a technológiai folyamatokat is. Lehet, hogy ez reménytelennek tűnik a techóriások hatalmával szemben, de gondolhatunk a nemzetállamokra. Előre tekinteni, és nem mindig csak alkalmazkodni. Jó lenne kicsit itt is visszabillenteni a lejtős játékteret.