A brit választások eredményeinek elemzésekor látszik, hogy az egyes jövedelmi csoportok között már nincs jelentős különbség a pártszimpátiában. Míg korábban a baloldal fő bázisát a szegényebb, dolgozó emberek jelentették, addig a legutolsó parlamenti választások eredményeiből az látszik, hogy a baloldali Munkáspárt ugyanúgy teljesített a legszegényebb csoportokban is, mint a gazdagabbak között, és minden jövedelmi osztályban alaposan kikapott a jobboldaltól.

Ennek hátterében az áll, hogy az elmúlt évtizedekben a baloldal az Egyesült Királyságban is lecserélte a korábbi fő szavazóbázisát, a munkásosztályt a bevándorlókra. Az új brit multikulturális társadalomban már nem a jövedelmi helyzet, hanem sokkal inkább az etnikum és a vallás határozza meg azt, hogy a szavazók melyik pártot választják.

Ezt bizonyítja, hogy miközben a Konzervatív Párt országos szinten nagy győzelmet aratott a 2019-es választáson, a képviselői helyek bőven több, mint felét megszerezve, addig a nem fehér etnikumú választók körében csak harmadannyi szavazatot kapott a jobboldali párt, mint a baloldali Munkáspárt. Nem véletlen, hogy ezen a választáson a baloldal szinte csak a nagyvárosokban szerzett mandátumokat, ott, ahol magasabb az aránya a bevándorló hátterű lakosságnak.

A bevándorlók közül a baloldal kiemelten számíthat a muszlim vallásúakra, akikkel igen szoros kapcsolatot ápolnak. 2017-es brit parlamenti választásokon például a muszlim szavazók 85 százaléka támogatta a Munkáspártot és csak 11 százalékuk a Konzervatív Pártot. A muszlimok ráadásul egyre jelentősebb politikai tényezőnek számítanak a szigetországban, hiszen az arányuk folyamatosan nő, a legutolsó adatok szerint a több, mint 4 millió iszlám hívő már a lakosság 6 százalékát adja az Egyesült Királyságban.

A parlamenti választásokhoz hasonlóan a helyhatósági választások eredményeit megnézve is azt láthatjuk, hogy a muszlimok a baloldal elkötelezett hívei.

Angliában a megválasztott iszlám hívő önkormányzati tanácsnokok száma folyamatosan emelkedik, 2014-ben 327, 2018-ban 380, 2022-ben pedig 443 muszlim nyert a The Muslim News összesítése szerint. Mivel ezeken a választásokon 4200-4400 tanácsi mandátum dőlt el,

az Angliában 2022-ben megválasztott 443 muszlim tanácsnok azt jelenti, hogy a győzteseknek már több, mint a 10 százaléka iszlám hívő.

A muszlimok politikai szimpátiáját jól mutatja, hogy a jelöltek döntő többsége a Munkáspárt színeiben nyerte meg a választást. Jellemző, hogy a muszlim győzteseknek még a 10 százaléka sem a Konzervatív Párt képviselője.

A 277, 341, illetve 352 munkáspárti muszlim győztes azt jelenti, hogy a baloldali párt Angliában megválasztott tanácsnokainak 2014-ben a 13 százaléka, 2018-ban a 14 százaléka, 2022-ben pedig már a 16 százaléka iszlám hívő volt.

Az Egyesült Királyság legismertebb muszlim politikusa a pakisztáni hátterű Sadiq Khan, akit 2016-ban választották London polgármesterévé. Ezzel ő lett az első muszlim polgármester egy nyugati fővárosban. A szülei 1968-ban érkeztek Londonba, Khan már ott született. A szunnita vallású politikus szintén a Munkáspártot képviseli.

Természetesen nem csak a baloldali pártokban vannak bevándorló származású politikusok, tavaly ősszel Rishi Sunak személyében a Konzervatív Párt adta az Egyesült Királyság első ázsiai és első hindu miniszterelnökét, akit megválasztottak a párt elnökévé is. Ez jól mutatja, hogy a bevándorló hátterű britek nem egy teljesen egységes tömb, hiszen például a hindu vallásúak között nincs akkora előnye a Munkáspártnak, mint a muszlimok között.

A fenti önkormányzati választási eredményekből, a Brexit, valamint a parlamenti választási eredményekből azonban látszik, hogy a bevándorló hátterű emberek – kiemelten a muszlim vallásúak – többségében a baloldal politikáját támogatják.

Ahogy nő a bevándorló hátterű szavazók száma, úgy válnak egyre fontosabbá a baloldal számára. Nyugat-Európában mára a baloldali erők gyakorlatilag le is cserélték a korábbi fő bázisukat, a munkásosztályt a bevándorlókra. Ez különösen igaz az Egyesült Királyságra.

Ha csak a muszlim bevándorlókat nézzük, akkor azt látjuk, hogy Franciaország és Németország után a szigetországban él a legtöbb iszlám vallású lakos Nyugat-Európában. Már 2016-ban meghaladta az arányuk a népességből a 6 százalékot. A számuk pedig 4 millió fő felett volt, így ma már jelentős politikai tényezőnek számítanak.

A Brexit népszavazás során is láthattuk, hogy mennyire máshogy gondolkoznak az ország jövőjével kapcsolatos sorskérdésekről a migráns hátterű lakosok, mint az őshonos britek. Az Európai Unióban maradásról döntő szavazáskor a nem fehérek, a muszlimok és a hinduk 70 százalékban szavaztak az unióban maradás mellett, miközben a fehérek csak 46 százalékban, a keresztények pedig csak 42 százalékban.

A Brexit egy speciális szavazás volt, ahol a választók az ország szuverenitásáról dönthettek, azonban más választások során is rendre kiderül, hogy bizony a bevándorló felmenőkkel bíró állampolgárok nem a konzervatív, hagyományos nemzetállami gondolkodás támogatói. A parlamenti választásokon is rendre a baloldali Munkáspártot támogatják az ország új állampolgárai.

A felmérések szerint például a 2017-es brit parlamenti választáson a muszlim szavazók 85 százaléka támogatta a Munkáspártot és csak 11 százalékuk a Konzervatív Pártot.

Ezzel párhuzamosan az anglikán vallásúaknak csak a 28 százaléka szavazott a baloldali pártra, és 58 százaléka a Torykra, azaz a konzervatívokra. Fontos hangsúlyozni, hogy az anglikánok nem hagyományosan utasítják el a baloldalt, a 90-es években még volt olyan parlamenti választás, amikor többen szavaztak közülük a Munkáspártra, mint a konzervatív oldalra. A 2000-es évek kezdetétől azonban folyamatosan csökkent a baloldal támogatottsága az anglikán vallású britek között, ami jól mutatja azt, hogy hogyan cserélődik ki a Munkáspárt korábbi, alacsonyabb jövedelmű tősgyökeres brit szavazói bázisa a bevándorlókra.

Külön érdekesség, és a baloldal őshonos szavazótáborának elvesztésére szintén jó példa, hogy a hagyományosan balra szavazó brit katolikusok körében is jelentősen csökkent az utóbbi években a Munkáspárt támogatottsága.

Fontos még kiemelni a témában az Egyesült Királyság zsidó vallású szavazóit is, akik az anglikánokkal szinte megegyező arányban támogatják a pártokat. Nem véletlen, hogy a körükben sincs túl nagy támogatottsága a Munkáspártnak, hiszen a zsidókat fenyegeti az a fokozódó antiszemitizmus az országban, ami egyértelmű összefüggésben van a muszlim országokból érkező migrációval.

A legutolsó, 2019-es brit parlamenti választásokon is hatalmas különbség volt az egyes etnikumok pártpreferenciái között. A fehér szavazók között magasan nyert a Konzervatív Párt, a nem fehér szavazók körében viszont háromszor annyi szavazatot kapott a baloldali Munkáspárt, mint a konzervatív oldal.

Az Egyesült Királyságban, más nyugat-európai országokhoz hasonlóan, az etnikum és a vallás vált mára a politikai álláspontot meghatározó egyik legfontosabb szemponttá. Az őshonosok és a bevándorló háttérrel rendelkezők közötti fenti szavazási különbségek jól mutatják, hogy a kialakuló multikulturális társadalmakat milyen új törésvonalak szakítják szét.

Végül megmutatjuk azt is, hogy mennyivel kisebb mértékű ez a politikai megosztottság a jövedelmi csoportok szerint. A legutolsó parlamenti választások eredményei alapján is látható, hogy a bal és jobboldali megosztottságot korábban meghatározó jövedelmi osztályok már nem kulcsfontosságúak a szavazók döntése szempontjából az Egyesült Királyságban.

A multikulturális társadalmakban már nem ez számít, hanem a vallási és etnikai háttér.

A baloldali elit tagjai, a politikusaik, a gazdasági hatalommal bíró cégvezetőik, az értelmiségük, a véleményformálóik végtelen képmutatással minden országban megpróbálják lejáratni a tömeges bevándorlást elutasító embereket. Jobb esetben félrevezetettnek és szűklátókörűnek, rosszabb esetben ostobának, idegengyűlölőnek és rasszistának állítanak be mindenkit, aki nem támogatja a multikulturális társadalmakról alkotott balliberális víziójukat.

Igazán álságosan viselkedés ez a baloldali elit és az ideológiájukat támogató jómódú társadalmi csoportok részéről, hiszen ők közvetlenül keveset érzékelnek a multikulturális társadalom árnyoldalaiból. A Rózsadombon és Újlipótvárosban élők könnyű szívvel támogathatják a tömeges bevándorlást. A London, Párizs, Berlin és Brüsszel elit részeiben lakók nagyon könnyen félrenézhetnek, és úgy tehetnek, mintha nem léteznének azok a problémák, amiket az alacsony képzettségű bevándorlók tömegei okoznak.

Nem az ő szomszédjukba fognak beköltözni az afrikai, ázsiai bevándorlók. Nem nekik kell félniük a nem integrálódott emberek miatt majd az utcán este, amikor hazasétálnak otthonaikba.

Nem az elit, a felső-középosztály tagjai számára jelentenek a migránsok konkurenciát a munkahelyeiken, nem az ő bérüket nyomja le a megjelenésük a munkaerőpiacon.

Nem az ő gyermeküknek lesz nehezebb tanulni a magániskolában az eltérő kultúrájú, beilleszkedési problémákkal küzdő bevándorló gyermekek miatt.

Nem az ő életüket nehezíti meg az, hogy a tömeges bevándorlással természetes módon együtt jár a társadalmi kohézió csökkenése, és ebből fakadóan a jóléti állam leépülése.

Ők maximum annyit érzékelnek a bevándorlókból, hogy lesz, aki olcsón vigyáz a gyerekükre. Lesz, aki olcsón takarít a lakásukban. Lesz alacsonyan fizetett, kedvesen mosolygó bevándorló eladó a boltban, és lesz buszsofőr a buszon. Ők csak azt látják, hogy milyen szépen működik a multikulturális, szép új jövő. 

A tömeges migráció árnyoldalait nem az elitnek, hanem a társadalom többségét adó, közepes és alacsonyabb jövedelmű polgároknak kell elviselnie.

A társadalom szegényebb tagjai számára jelent problémát, hogy a tömeges bevándorlás következtében fenntarthatatlanná válik a jóléti állam, ezért ők jutnak majd rosszabb egészségügyi, vagy szociális ellátásokhoz.

A szegényebbek gyermekei fognak egy osztályba járni a bevándorlógyerekekkel.

Az alacsonyabban képzettek számára fognak a migránsok konkurenciát jelenteni a munkaerőpiacon, az ő bérük lesz alacsonyabb a más kultúrákból érkező bevándorlók miatt.

A bevándorlók tömegei az olcsó lakóövezetekbe fognak költözni, így a szegényebbeknek kell megtapasztalni az eltérő kultúrák együttéléséből fakadó problémákat, ők fognak félni az utcákon.

A multikulturalizmus kialakulásával nem csak megszűnnek a korábban jól működő társadalmi kapcsolatok, és feloldódnak a nemzetállami közösségek. Látszik a fenti példákból is, hogy a társadalom többségének egyszerűen nem érdeke a tömeges bevándorlás támogatása. A migrációpárti baloldaltól azért fordulnak el tömegek, mert nem tetszik nekik az a politika, amit folytatnak.

A baloldal ebben a helyzetben pedig tovább erőlteti a tömeges bevándorlást, hiszen tudják, hogy a migránsok majd rájuk fognak szavazni. A multikulturális együttélésből fakadó problémák pedig már nem érdeklik őket. Ezért is végtelenül képmutató a baloldal, amikor a jobboldal által félrevezetett, szűklátókörű embereknek állítja be a migráció ellenzőit. Egyszerűen lenézik az állampolgárokat, azt feltételezve, hogy nem tudják felmérni a saját érdekeiket.