Ahogy nő a bevándorló hátterű szavazók száma, úgy válnak egyre fontosabbá a baloldal számára. Nyugat-Európában mára a baloldali erők gyakorlatilag le is cserélték a korábbi fő bázisukat, a munkásosztályt a bevándorlókra. Ez különösen igaz az Egyesült Királyságra.

Ha csak a muszlim bevándorlókat nézzük, akkor azt látjuk, hogy Franciaország és Németország után a szigetországban él a legtöbb iszlám vallású lakos Nyugat-Európában. Már 2016-ban meghaladta az arányuk a népességből a 6 százalékot. A számuk pedig 4 millió fő felett volt, így ma már jelentős politikai tényezőnek számítanak.

A Brexit népszavazás során is láthattuk, hogy mennyire máshogy gondolkoznak az ország jövőjével kapcsolatos sorskérdésekről a migráns hátterű lakosok, mint az őshonos britek. Az Európai Unióban maradásról döntő szavazáskor a nem fehérek, a muszlimok és a hinduk 70 százalékban szavaztak az unióban maradás mellett, miközben a fehérek csak 46 százalékban, a keresztények pedig csak 42 százalékban.

A Brexit egy speciális szavazás volt, ahol a választók az ország szuverenitásáról dönthettek, azonban más választások során is rendre kiderül, hogy bizony a bevándorló felmenőkkel bíró állampolgárok nem a konzervatív, hagyományos nemzetállami gondolkodás támogatói. A parlamenti választásokon is rendre a baloldali Munkáspártot támogatják az ország új állampolgárai.

A felmérések szerint például a 2017-es brit parlamenti választáson a muszlim szavazók 85 százaléka támogatta a Munkáspártot és csak 11 százalékuk a Konzervatív Pártot.

Ezzel párhuzamosan az anglikán vallásúaknak csak a 28 százaléka szavazott a baloldali pártra, és 58 százaléka a Torykra, azaz a konzervatívokra. Fontos hangsúlyozni, hogy az anglikánok nem hagyományosan utasítják el a baloldalt, a 90-es években még volt olyan parlamenti választás, amikor többen szavaztak közülük a Munkáspártra, mint a konzervatív oldalra. A 2000-es évek kezdetétől azonban folyamatosan csökkent a baloldal támogatottsága az anglikán vallású britek között, ami jól mutatja azt, hogy hogyan cserélődik ki a Munkáspárt korábbi, alacsonyabb jövedelmű tősgyökeres brit szavazói bázisa a bevándorlókra.

Külön érdekesség, és a baloldal őshonos szavazótáborának elvesztésére szintén jó példa, hogy a hagyományosan balra szavazó brit katolikusok körében is jelentősen csökkent az utóbbi években a Munkáspárt támogatottsága.

Fontos még kiemelni a témában az Egyesült Királyság zsidó vallású szavazóit is, akik az anglikánokkal szinte megegyező arányban támogatják a pártokat. Nem véletlen, hogy a körükben sincs túl nagy támogatottsága a Munkáspártnak, hiszen a zsidókat fenyegeti az a fokozódó antiszemitizmus az országban, ami egyértelmű összefüggésben van a muszlim országokból érkező migrációval.

A legutolsó, 2019-es brit parlamenti választásokon is hatalmas különbség volt az egyes etnikumok pártpreferenciái között. A fehér szavazók között magasan nyert a Konzervatív Párt, a nem fehér szavazók körében viszont háromszor annyi szavazatot kapott a baloldali Munkáspárt, mint a konzervatív oldal.

Az Egyesült Királyságban, más nyugat-európai országokhoz hasonlóan, az etnikum és a vallás vált mára a politikai álláspontot meghatározó egyik legfontosabb szemponttá. Az őshonosok és a bevándorló háttérrel rendelkezők közötti fenti szavazási különbségek jól mutatják, hogy a kialakuló multikulturális társadalmakat milyen új törésvonalak szakítják szét.

Végül megmutatjuk azt is, hogy mennyivel kisebb mértékű ez a politikai megosztottság a jövedelmi csoportok szerint. A legutolsó parlamenti választások eredményei alapján is látható, hogy a bal és jobboldali megosztottságot korábban meghatározó jövedelmi osztályok már nem kulcsfontosságúak a szavazók döntése szempontjából az Egyesült Királyságban.

A multikulturális társadalmakban már nem ez számít, hanem a vallási és etnikai háttér.

Az Egyesült Királyság lakói 2016. június 23-án szavaztak arról, hogy az ország kilépjen-e az Európai Unióból. A Brexit népszavazás eredménye közismert, Európa egyik legerősebb állama már nem tagja a szervezetnek.

A britek szuverenitásáról szóló döntés kapcsán sokszor hallhattuk, hogy Skóciában és Észak-Írországban a történelmi múlt, a földrajzi jellemzők miatt jelentős többségben voltak az unióban bennmaradást támogatók.

Londonban és számos nagyvárosban szintén a maradásra szavaztak többen, aminek a hátterében nem csak a nagyvárosi emberek világszerte tapasztalható globalistább világlátása volt. Kevesebbet beszéltünk róla, de a felmérések alapján egyértelmű, hogy a bevándorló hátterű szavazók – akik főleg a nagyvárosokban élnek – sokkal nagyobb arányban voksoltak a bennmaradásra, mint az őshonos britek.

Arról természetesen nincsenek egészen pontos adatok, hogy egy titkos szavazáson az egyes társadalmi csoportok hogyan szavaztak, azonban a választás előtti, és a választás napján készül exit poll felmérések egységesen megmutatták a brit társadalmon belül feszülő különbségeket.

A Brexit szavazás összesített eredménye szerint 17,4 millióan szavaztak a távozás (51,9%), és 16,1 millióan a maradás mellett (48,1%). A fenti grafikonon látható, hogy amíg a fehérek 54%-ban támogatták a kilépést, addig a nem fehérek csak 31%-ban.

A vallásos emberek között még nagyobb volt a különbség, a magukat kereszténynek vallók 58%-ban szavaztak a kilépésre, míg a bevándorló muszlimok és hinduk csak 30%-ban.

A fehér lakosság fenti kategóriája ráadásul egyben kezeli a regionális különbségeket, valamint a fehér bevándorlókat is, akik biztos, hogy máshogy álltak hozzá a kérdéshez, mint az őslakosok. Mivel Skócia és Észak-Írország lakosságának 95%-a fehér, akik ugye a történelmi, földrajzi szempontok miatt szavaztak többségben a bennmaradás mellett, ezért csak Anglián belül a fehérek és nem fehérek szavazatarányánál a valóságban még a fentieknél is nagyobbak voltak a különbségek.

A fehér angliai lakosság legalább 60 %-ban szavazhatott a kilépés mellett, míg a nem fehérek csak körülbelül 30%-ban, ami hatalmas különbség egy ilyen, az ország jövőjét alapvetően meghatározó kérdésben.

Érdekes megjegyezni, hogy csak a 2010-es években nagyjából 1,4 millió EU-n kívüli ember, főleg ázsiaiak, és afrikaiak kaptak brit állampolgárságot. A Brexit szavazás során pedig mindössze 1,3 millióval szavaztak többen a távozásra, mint a maradásra.

Ez a bemutatott néhány adat tökéletesen igazolja, hogy a bevándorlás miként alakítja át egy ország politikai arculatát. Látszik a multikulturalizmus hatása, az, hogy az eltérő hátterű emberek egészen máshogy látják az ország szempontjából legfontosabb kérdéseket is. A népesség ilyen átalakulása rákényszeríti a politikusokat arra, hogy más irányba vigyék az országokat, hiszen ha a jellemzően amúgy is megosztott társadalmakon belül megjelenik egy – akár a voksoknak csak néhány százalékát adó, de – egyirányba szavazó bevándorló csoport, akkor ők könnyen válhatnak a mérleg nyelvévé a választások során. Így már viszonylag kevés bevándorló szavazó hatására is visszaszorulhat a mainstream politikában a bevándorlás kritizálása, az eredmény pedig a fokozódó migráció. Nyugat-Európában szinte mindenhol ez történt.

A Brexit népszavazás azért különösen érdekes, mert nem egy ország irányításáról, hanem konkrétan a szuverenitásról szólt, arról, hogy több Európát, vagy kevesebb Európát akarnak az Egyesült Királyság lakói. A tömeges migrációt támogató, Európai Egyesült Államokra vágyó baloldali politikusok elégedettek lehettek a bevándorlók szavazási viselkedése láttán. Világosan kiderült, hogy az őshonos britek kevesebb, a bevándorlók pedig egyértelműen több Európát akartak. A britek 2016-ban azonban kiléptek az EU-ból, mivel a bevándorlók még nem voltak elegen ahhoz, hogy eldöntsék a népszavazást.