Jancsó Tamás
Jancsó Tamás


Geográfus

A muszlimok a baloldal elkötelezett hívei

A brit parlamenti és önkormányzati választások alapján látható, hogy a bevándorlók többsége a Munkáspártot támogatja. A muszlim vallásúak között kiemelkedően magas arányban szavaznak a baloldalra, nem véletlen, hogy ezek a pártok megkönnyítik a tömeges migrációt.

A brit választások eredményeinek elemzésekor látszik, hogy az egyes jövedelmi csoportok között már nincs jelentős különbség a pártszimpátiában. Míg korábban a baloldal fő bázisát a szegényebb, dolgozó emberek jelentették, addig a legutolsó parlamenti választások eredményeiből az látszik, hogy a baloldali Munkáspárt ugyanúgy teljesített a legszegényebb csoportokban is, mint a gazdagabbak között, és minden jövedelmi osztályban alaposan kikapott a jobboldaltól.

Ennek hátterében az áll, hogy az elmúlt évtizedekben a baloldal az Egyesült Királyságban is lecserélte a korábbi fő szavazóbázisát, a munkásosztályt a bevándorlókra. Az új brit multikulturális társadalomban már nem a jövedelmi helyzet, hanem sokkal inkább az etnikum és a vallás határozza meg azt, hogy a szavazók melyik pártot választják.

Ezt bizonyítja, hogy miközben a Konzervatív Párt országos szinten nagy győzelmet aratott a 2019-es választáson, a képviselői helyek bőven több, mint felét megszerezve, addig a nem fehér etnikumú választók körében csak harmadannyi szavazatot kapott a jobboldali párt, mint a baloldali Munkáspárt. Nem véletlen, hogy ezen a választáson a baloldal szinte csak a nagyvárosokban szerzett mandátumokat, ott, ahol magasabb az aránya a bevándorló hátterű lakosságnak.

A fehér választók között magabiztosan nyert a jobboldal, a nem fehérek között viszont a baloldal tarolt (Adatok forrása: Ipsos MORI)

A bevándorlók közül a baloldal kiemelten számíthat a muszlim vallásúakra, akikkel igen szoros kapcsolatot ápolnak. 2017-es brit parlamenti választásokon például a muszlim szavazók 85 százaléka támogatta a Munkáspártot és csak 11 százalékuk a Konzervatív Pártot. A muszlimok ráadásul egyre jelentősebb politikai tényezőnek számítanak a szigetországban, hiszen az arányuk folyamatosan nő, a legutolsó adatok szerint a több, mint 4 millió iszlám hívő már a lakosság 6 százalékát adja az Egyesült Királyságban.

A parlamenti választásokhoz hasonlóan a helyhatósági választások eredményeit megnézve is azt láthatjuk, hogy a muszlimok a baloldal elkötelezett hívei.

Angliában a megválasztott iszlám hívő önkormányzati tanácsnokok száma folyamatosan emelkedik, 2014-ben 327, 2018-ban 380, 2022-ben pedig 443 muszlim nyert a The Muslim News összesítése szerint. Mivel ezeken a választásokon 4200-4400 tanácsi mandátum dőlt el,

az Angliában 2022-ben megválasztott 443 muszlim tanácsnok azt jelenti, hogy a győzteseknek már több, mint a 10 százaléka iszlám hívő.

A muszlimok politikai szimpátiáját jól mutatja, hogy a jelöltek döntő többsége a Munkáspárt színeiben nyerte meg a választást. Jellemző, hogy a muszlim győzteseknek még a 10 százaléka sem a Konzervatív Párt képviselője.

A 277, 341, illetve 352 munkáspárti muszlim győztes azt jelenti, hogy a baloldali párt Angliában megválasztott tanácsnokainak 2014-ben a 13 százaléka, 2018-ban a 14 százaléka, 2022-ben pedig már a 16 százaléka iszlám hívő volt.

A megválasztott muszlim önkormányzati tanácsnokok döntő többsége a baloldali Munkáspártot képviseli (Adatok forrása: The Muslim News 1, 2)

Az Egyesült Királyság legismertebb muszlim politikusa a pakisztáni hátterű Sadiq Khan, akit 2016-ban választották London polgármesterévé. Ezzel ő lett az első muszlim polgármester egy nyugati fővárosban. A szülei 1968-ban érkeztek Londonba, Khan már ott született. A szunnita vallású politikus szintén a Munkáspártot képviseli.

A munkáspárti Sadiq Khan az első muszlim, akit megválasztottak egy nyugati főváros polgármesterének  (Fotó: MTI/EPA/Andy Rain)

Természetesen nem csak a baloldali pártokban vannak bevándorló származású politikusok, tavaly ősszel Rishi Sunak személyében a Konzervatív Párt adta az Egyesült Királyság első ázsiai és első hindu miniszterelnökét, akit megválasztottak a párt elnökévé is. Ez jól mutatja, hogy a bevándorló hátterű britek nem egy teljesen egységes tömb, hiszen például a hindu vallásúak között nincs akkora előnye a Munkáspártnak, mint a muszlimok között.

A fenti önkormányzati választási eredményekből, a Brexit, valamint a parlamenti választási eredményekből azonban látszik, hogy a bevándorló hátterű emberek – kiemelten a muszlim vallásúak – többségében a baloldal politikáját támogatják.


Jancsó Tamás
Jancsó Tamás


Geográfus

Hudaibiya - Az iszlám igazi arca?

Miért érdekes nekünk egy 628-ban, az Arab-félszigeten megkötött békeszerződés? Mert rámutat arra, hogy mennyire nem ismerjük az iszlám emberek gondolkodását.

A nyugati multikulturális társadalmakban olyan emberek élnek egymás mellett, akik kisebb (nagyobb) részben más történeteket hallgatva, más szokásokat elsajátítva nőnek fel. Persze a befogadó környezet valamennyire mindenkire hatással van, és az önhittség sok nyugati emberrel elhiteti, hogy a nyugati kultúra magasabb rendű, mindenki aszerint szeretne élni, ezért a bevándorlók eredeti kultúrája nem is számít.

De tényleg nem számít? Nem lehet, hogy a nyugat alapvetően félreérti egyes bevándorlócsoportok viselkedését?

A Hudaibiyai békeszerződés megismerése segítségünkre lehet ezen kérdések megválaszolásában. Mivel máig a muzulmán tanítás része, a tömeges migráció és a multikulturális világ mai működése szempontjából is érdemes megismernünk ezt a sorsfordító eseményt, ami az iszlám kultúra hajnalán történt az Arab-sivatag egyik oázisában.

Az iszlám történetírás szerint, miután Mohamed próféta 622-ben kénytelen volt elhagyni szülővárosát Mekkát, a híveivel Medinában telepedett le, és itt alakította ki hatalmi bázisát. Ezekben az években a Mekkát uraló többistenhívő kurais törzs tagjai ellenségesek voltak a muszlimokkal, így a város tiltott terület volt számukra. 628-ban azonban Mohamed álmot látott, ami miatt úgy döntött, hogy elzarándokol Mekkába. 1500 muszlimmal indult a városba, és bár arról megoszlanak a források, hogy vittek-e magukkal fegyvert, Mekka urai ellenséges cselekedetnek értelmezték a közeledésüket, ezért harcosokat küldtek ellenük. Mohamed próféta ekkor nem vállalt csatát, mivel a helyzet nem volt kedvező számára, és ebben az időben a kurais törzs amúgy is alapvetően erősebb volt a muszlimoknál. A csata helyett inkább letáboroztak a Hudaibiya oázisban, és tíz évre szóló fegyverszünetet kötöttek az ellenséggel. A szerződés látszólag kedvezőtlen volt a muszlimok számára, azonban az elégedetlenkedő híveit a próféta meggyőzte, hogy ez a helyes döntés. Nem telt azonban sok idő, és megváltoztak a körülmények. Mivel a békeszerződés megkötésével a muszlimok időt nyertek, megerősödtek, rövid idő alatt új területeket és szövetségesek szereztek. A Hudaibiyai megállapodás után két évvel pedig arra hivatkozva, hogy a mekkaiak megszegték a békeszerződést, a már túlerőben lévő muszlimok megtámadták, és megadásra kényszerítették a nemrég még erősebb ellenfeleiket.

Ez persze csak a történet rövid leírása, de már ebből is világossá válik, hogy a muszlim kultúra forrásaiban eléggé más történetek szerepelnek, mint mondjuk a keresztények Újszövetségében.

Az Arab-sivatag. Az iszlám kultúra kialakulása más környezetben történt, mint a nyugatié, és ez hatással van egyes jellemzőire is (Fotó: flickr)

 

Miért érdekes ez a történet? Mert Hudaibiya azt üzeni a muszlimoknak, hogy elfogadható dolog és vallási kötelezettség meghajolni az ellenség előtt, ha az érdekeik így kívánják. A tanulság szerint türelmesnek kell lenni, ki kell várni a megfelelő alkalmat a cselekvésre, amikor már elég erősek ahhoz, hogy győzzenek.

Ez a szemlélet máig jelen van az iszlámon belül, amit jól mutat, hogy Jasszer Arafat palesztin vezető az Izraellel kötött 1993-as olsói egyezményt többször a Hudaibiyai békeszerződéshez hasonlította, utalva arra, hogy az csak arról szól, hogy időt nyerjenek a zsidókkal szemben. Amikor a muszlimok kritizálták Arafatot, amiért engedményeket adott Izraelnek, akkor egyszerűen annyit mondott egy titokban rögzített felvétel szerint, hogy „úgy gondolom, hogy ez a megállapodás nem több, mint amit Mohamed próféta kötött a kurais törzzsel Mekkában.”

A történelem folyamán számtalanszor ugyanezt a hozzáállást láthattuk Indonáziától a Szahara déli pereméig. A kisebbségben lévő muszlimok elfogadják az erősebb fél hatalmát, majd az arányuk növekedésével fokozatosan kényszerítik rá mindenkire a törvényeiket. A folyamat vége pedig sehol sem a kompromisszum a csoportok között, hanem az iszlám totális uralma.

Ugyanezeket a folyamatokat látjuk napjainkban a nyugat-európai nagyvárosokban is, ahol az iszlám hívő bevándorlók kezdetben látszólag elfogadják a nyugati törvényeket, majd a számarányuk növekedésével egyre nyíltabban harcolnak a muszlim szokásaik elismeréséért. Így terjednek fokozatosan Nyugat-Európában a sária bíróságok, és így hallani egyre több nyugati városban a müezzin imára hívó szavát.

A nyugati emberek sokszor tévesen mérik fel a folyamatokat. Azt hiszik, hogy a kezdetben kisebbségben lévő bevándorlók közül mindenki azért jár csendben, mert az integráció útján halad, miközben valójában sokan csupán eltűrik a befogadó országok kultúráját.

Hudaibiya azt tanítja a muzulmánoknak, hogy hajolj meg, hogy később győzhess. Vajon képes a nyugat is tanulni ebből a történetből?  


Jancsó Tamás
Jancsó Tamás


Geográfus

Mohamed, Ahmed és Youssef Brüsszelben

Belgium fővárosa az ott élő fiatal férfiak nevei alapján inkább tűnik már egy közel-keleti településnek, mint az Európai Unió székhelyének. A leggyakoribb brüsszeli férfinevek közül már szinte az összes muzulmán eredetű.

Mohamed, Adam, Rayan, Gabriel, Ayoub, David, Youssef, Anas, Ibrahim, Imran, Mohammed, Yanis, Noah, Amir, Ali, Hamza, Lucas, Arthur, Mehdi, Zakaria.

Egy főváros húsz leggyakoribb férfi keresztneve ez a felsorolás. Vajon, ha csak ezt a húsz nevet látva kellene megtippelnünk, hogy melyik ország fővárosához tartozik a lista, akkor mit mondanánk? Algéria? Marokkó? Esetleg Szaúd-Arábia? A kvízkérdés természetesen költői, hiszen a címben már elárultuk a választ.

A 18 évnél fiatalabb brüsszeli férfiakra vonatkozó lista jól szemlélteti a nyugat-európai multikulturális projekt előrehaladását. Az első húszból csak kettő olyan név van, ami nem gyakori a muszlim közösségekben. A gyakorisági lista 17. helyén szereplő Lucas, és a 18. Arthur név.

A 18 év alatti brüsszeli férfiak között leggyakoribb 40 név szófelhője, a betűk mérete arányos a nevek gyakoriságával (Adatok forrása: statbel)

 

A brüsszeli régióra vonatkozóan a belga statisztikai hivatal névadatbázisában 118 ezer fiatalkorú férfi keresztneve szerepel. A leggyakoribb név a statisztikában magasan a Mohamed, amit csak ebben az írásformában 3.601 fiatal visel. Az erős vallásosságra utaló Mohamed keresztnévnek azonban számtalan más változata is ismert, a különböző országokból érkező muzulmán bevándorlók eltérő formában használják a nevet. Ha ezeket a változatokat összeadjuk, akkor már 6.300 fiatalkorú Mohamedet kapunk Brüsszelben.

2.866 fővel a második leggyakoribb Adam név szintén használatos a muszlim közösségekben a vallás ábrahámita gyökerei miatt. Majd a gyakorisági lista első tíz helyén következik a Rayan, a Gabriel, az Ayoub, a David, a Youssef, az Anas, az Ibrahim és az Imran. Mind a muszlim közösségekben gyakran használt nevek.

Korábbi cikkünkben is bemutattuk már, hogy a teljes lakosságra vonatkoztatva is magasan a Mohamed a leggyakoribb név Brüsszelben, sőt van olyan része az Európai Unió székhelyének, ahol már minden kilencedik férfit Mohamednek hívnak.

Adatok forrása: statbel

 

Összehasonlításként nézzük még meg a 65 évnél idősebb brüsszeli férfiak között leggyakoribb 20 nevet is gyakorisági sorrendben: Jean, Michel, Mohamed, Jacques, Pierre, André, Philippe, Daniel, Guy, Marc, Christian, Ahmed, Alain, Robert, Paul, Mohammed, Claude, Georges, Roger, Henri.

Már itt is szerepel a Mohamed és az Ahmed, azonban a fiatalokra és az idősekre vonatkozó két húsz neves lista megdöbbentően érzékelteti, hogy milyen változáson megy át Brüsszel, és úgy alapvetően egész Nyugat-Európa.

A Jeanok és Michelek már öregek, átveszik a helyüket a Mohamedek és Youssefek.


Jancsó Tamás
Jancsó Tamás


Geográfus

Hiabar, Haibar, avagy mennyire nem ismerjük az iszlám kultúrát

Elég megnéznünk egy egyszerű hír közlését, hogy megértsük, a történelmi ismeretek hiányában alapvetően félreérthetjük a más kultúrából származó embereket. Hogyan működhetnek vajon hatékonyan a multikulturális társadalmak, ha nem vagyunk tisztában azzal, hogy miről beszélnek a velünk együtt élő emberek?

Irán ma bemutatta legújabb ballisztikus rakétáját, amelyet Haibarnak neveztek el. Ez idáig egy ma már szinte teljesen átlagos hír a háborútól hangos világunkban. Azonban nagyon tanulságos, hogy mi marad ki ennek a hírnek a közléséből, a nyugati újságíró számára a Haibar egy, a sok jelentés nélküli ismeretlen szó közül, így nem is foglalkozik vele.

Ha azonban kicsit is ismernénk azt az iszlám civilizációt, aminek ma már több millió tagja él a nyugati kultúrkör országaiban, akkor biztos nem mennénk el szó nélkül a rakéta Haibar elnevezése mellett.

„Haibar, haibar zsidók, Mohamed serege még visszatér!” – hangzik a muzulmánok között a mai napig használt vészjósló figyelmeztetés a zsidóknak címezve.

Haibar egy ősi település a mai Szaúd-Arábia területén, ahol 628-ban Mohamed próféta vezetésével a muzulmánok legyőzték az akkor még ott élő zsidókat. Megölték, vagy elüldözték a veszteseket, a behódoló zsidókkal pedig egyezséget kötöttek, ami szerint ha alávetik magukat az iszlám uralomnak, akkor adófizetésért cserébe tovább élhetnek, ugyanakkor akkor üldözik el őket az otthonukból a muzulmánok, amikor akarják. Erre a történetre utal a ma már egyre több nyugati városban is hallható, izrealellenes tüntetésen is skandált fenti mondat, és a Haibar szó.

A rakéta elnevezése tehát nagyon nem véletlen, egyértelmű iráni fenyegetés Izrael részére. Ehhez képest hogyan közli ezt az egyik legnagyobb balliberális portál, amin rendszeresen vádolják a magyar kormányt antiszemitizmussal:

Mintha üzenet lenne (Képernyőfotó: 444.hu)

A cikkben pedig semmit nem írnak a Haibar szó jelentéséről, vagy arról, hogy miről is szól ez az elnevezés, pedig az a muzulmán antiszemitizmus egyik legfontosabb jelszava.

A fenti képernyőfotón látható címlap pedig úgy néz ki, mintha az egy konkrét üzenet lenne annak, aki tudja az iráni-izraeli konfliktus hátterét. Nem lenne ez meglepő, mivel a nyugati progresszív baloldal egyre szorosabb kapcsolatot ápol a muzulmánokkal, és egyre gyakoribbak a körükben az Izrael-ellenes kirohanások.

Ennél az értelmezésnél persze egy fokkal megengedőbb az, hogy a nyugati kultúrkörben élő újságíró (és az egész progresszív szerkesztősége…) egyszerűen nincs tisztában az iszlám kultúrában nyilvánvaló jelszavak jelentésével.

 

A Hezbollah zászlaját viszi egy férfi Bejrútban. A 2006-os libanoni háború alatt a Hezbollah által Izraelre kilőtt rakétákat is Hiabarnak hívták (MTI/EPA/Vael Hamzeh)