Az interjú rövidített, videós formában is megtekinthető a hirado.hu oldalon.
Hogyan lehet összehangolni az egyetemes keresztény értékeket a nemzeti értékekkel?
A keresztény értékeink és a nemzetünk jelene nagy átfedésben van egymással. Az, hogy nemzetünk egyáltalán létezik, az annak köszönhető, hogy erős keresztény gyökerei voltak. Ha nem lettek volna hívő őseink, és nem lettek volna olyanok, akik az ég felé emelték a tekintetüket, és a legnagyobb kihívások, megpróbáltatásakor idején nem imára kulcsolt kézzel kérték volna az Isten oltalmazó szeretetét, akkor ma nem lennénk itt. Azok a megpróbáltatások, amiket ez a nemzet túlélt, és amelyet nagyon kevés állam, nép élt volna túl, az azt mutatja, hogy
Ha egy nemzet felismeri, hogy a hit képes megtartani a józanság és a normalitás útján, annak a nemzetnek ragaszkodnia kell a hitéhez, a gyökereihez. A globalizmus éppen azt akarja, hogy ezt mind hagyd el, és legyen valami közös, valami olyan, amelynek nincsen fundamentuma, csak napról napra élj valami ideológiát, valami izmust, amelynek nincsenek gyökerei, nincsen tartalma, nincsen igazán a jövőbe mutató üzenete, ma azonban eladható. Azok, akik erre az útra mennek, azoknak a nemzeteknek nem sok jövője van.