Ahogy nő a bevándorló hátterű szavazók száma, úgy válnak egyre fontosabbá a baloldal számára. Nyugat-Európában mára a baloldali erők gyakorlatilag le is cserélték a korábbi fő bázisukat, a munkásosztályt a bevándorlókra. Ez különösen igaz az Egyesült Királyságra.

Ha csak a muszlim bevándorlókat nézzük, akkor azt látjuk, hogy Franciaország és Németország után a szigetországban él a legtöbb iszlám vallású lakos Nyugat-Európában. Már 2016-ban meghaladta az arányuk a népességből a 6 százalékot. A számuk pedig 4 millió fő felett volt, így ma már jelentős politikai tényezőnek számítanak.

A Brexit népszavazás során is láthattuk, hogy mennyire máshogy gondolkoznak az ország jövőjével kapcsolatos sorskérdésekről a migráns hátterű lakosok, mint az őshonos britek. Az Európai Unióban maradásról döntő szavazáskor a nem fehérek, a muszlimok és a hinduk 70 százalékban szavaztak az unióban maradás mellett, miközben a fehérek csak 46 százalékban, a keresztények pedig csak 42 százalékban.

A Brexit egy speciális szavazás volt, ahol a választók az ország szuverenitásáról dönthettek, azonban más választások során is rendre kiderül, hogy bizony a bevándorló felmenőkkel bíró állampolgárok nem a konzervatív, hagyományos nemzetállami gondolkodás támogatói. A parlamenti választásokon is rendre a baloldali Munkáspártot támogatják az ország új állampolgárai.

A felmérések szerint például a 2017-es brit parlamenti választáson a muszlim szavazók 85 százaléka támogatta a Munkáspártot és csak 11 százalékuk a Konzervatív Pártot.

Ezzel párhuzamosan az anglikán vallásúaknak csak a 28 százaléka szavazott a baloldali pártra, és 58 százaléka a Torykra, azaz a konzervatívokra. Fontos hangsúlyozni, hogy az anglikánok nem hagyományosan utasítják el a baloldalt, a 90-es években még volt olyan parlamenti választás, amikor többen szavaztak közülük a Munkáspártra, mint a konzervatív oldalra. A 2000-es évek kezdetétől azonban folyamatosan csökkent a baloldal támogatottsága az anglikán vallású britek között, ami jól mutatja azt, hogy hogyan cserélődik ki a Munkáspárt korábbi, alacsonyabb jövedelmű tősgyökeres brit szavazói bázisa a bevándorlókra.

Külön érdekesség, és a baloldal őshonos szavazótáborának elvesztésére szintén jó példa, hogy a hagyományosan balra szavazó brit katolikusok körében is jelentősen csökkent az utóbbi években a Munkáspárt támogatottsága.

Fontos még kiemelni a témában az Egyesült Királyság zsidó vallású szavazóit is, akik az anglikánokkal szinte megegyező arányban támogatják a pártokat. Nem véletlen, hogy a körükben sincs túl nagy támogatottsága a Munkáspártnak, hiszen a zsidókat fenyegeti az a fokozódó antiszemitizmus az országban, ami egyértelmű összefüggésben van a muszlim országokból érkező migrációval.

A legutolsó, 2019-es brit parlamenti választásokon is hatalmas különbség volt az egyes etnikumok pártpreferenciái között. A fehér szavazók között magasan nyert a Konzervatív Párt, a nem fehér szavazók körében viszont háromszor annyi szavazatot kapott a baloldali Munkáspárt, mint a konzervatív oldal.

Az Egyesült Királyságban, más nyugat-európai országokhoz hasonlóan, az etnikum és a vallás vált mára a politikai álláspontot meghatározó egyik legfontosabb szemponttá. Az őshonosok és a bevándorló háttérrel rendelkezők közötti fenti szavazási különbségek jól mutatják, hogy a kialakuló multikulturális társadalmakat milyen új törésvonalak szakítják szét.

Végül megmutatjuk azt is, hogy mennyivel kisebb mértékű ez a politikai megosztottság a jövedelmi csoportok szerint. A legutolsó parlamenti választások eredményei alapján is látható, hogy a bal és jobboldali megosztottságot korábban meghatározó jövedelmi osztályok már nem kulcsfontosságúak a szavazók döntése szempontjából az Egyesült Királyságban.

A multikulturális társadalmakban már nem ez számít, hanem a vallási és etnikai háttér.

Az interjú videó formátumban is megnézhető, az alábbi írásos verzióban pedig teljes terjedelmében elolvasható a beszélgetés.

Mi vonzotta erre a pályára? Hogyan lett tábori lelkész?

A Partiumban, Nagykárolyban születtem. Egy erőteljes nemzeti öntudattal rendelkező családban nőttem föl, ahol a magyarságtudatunk ápolása fontos dolog volt. A dédapám az első, a nagyapám pedig a második világháborúban harcolt, mindig büszkék voltak a magyarságukra. Biztos vagyok benne, hogy ott vannak bennem azok a helytállások, amiket tanúsítottak ezekben a háborús helyzetekben. Mindig nagy élvezettel hallgattam azokat a katonatörténeteket is, amiket az öreg Imre bácsi mesélt a szomszédban. Nagyapám négy évig volt a fronton, amikor a nagyiéknál nyaraltunk, akkor szinte minden nyári este azzal telt el, hogy elmesélte a katona történeteit. Tátott szájjal hallgattam ezeket végig. Tehát egy gyermekkori vágy is volt ez, hogy valamikor majd egyenruhát öltsek. És hát Isten útjai fürkészhetetlenek. Hála Istennek, ez a gyermekkori álom megvalósult.

Tíz éve vagyok tábori lelkész itt Vásárhelyen. Amikor leérettségiztem, akkor elkezdtem a katonai főiskolát, de nem fejeztem be. Helyette elvégeztem a teológiát, gyülekezeti lelkészként kezdtem. Miskolcon, majd Sajószentpéteren és Sajóecsegen is szolgáltam. Majd jött a lehetőség, hogy be lehet kerülni a tábori lelkészi szolgálatba. Mivel nem volt idegen számomra a közeg, ezért jelentkeztem.

Mesélne a tábori lelkészségről, milyen feladatai vannak egy tábori lelkésznek?

A tábori lelkészség már Mária Terézia idején működött, végigkísértük az első és a második világháborút is. Az 1950-es években megszűntették, de az 1990-es évek elején újraindult. A tábori lelkészi szolgálaton belül a protestánsokat az evangélikusok és a reformátusok képviselik, valamint létezik a katolikus és a zsidó szolgálati ág is. Mi protestánsok tizennégyen teljesítünk lelkészi szolgálatot az ország különböző laktanyáiban. A laktanyán belül, a katonák között a tábori lelkész elvégzi azokat a lelkipásztori szolgálatokat, amiket a civil lelkészek végeznek egy egyházközségben. Biztosítjuk a vallásgyakorlás feltételeit. Vannak alkalmak, amiket rendszeresen meghirdetünk, hetente tartunk istentiszteletet, Biblia órát.

A tábori lelkészek és a katonaság pszichológusai is foglalkoznak a katonák lelki világával. Milyen a munkamegosztás Önök között?

A pszichológusnak megvannak a külön képletei arra, hogy hogyan kell a lelket gyógyítani. Meg lehet keresni a lelkészt is bármilyen gonddal kapcsolatban, ilyenkor egy bizalmi fórumot biztosítunk a katonáknak, négyszemközt tudunk beszélgetni. Mint minden közösségben, a katonaságban is van olyan, aki nyitott az Isten szavára, és van, aki nem azért keres meg engem mert lelkész vagyok, hanem egyszerűen csak beszélgetni akar, mert valamilyen teher nyomja a lelkét. Azért az elsődleges szempont az, hogy én az Isten igéjével közelítsek a katonák felé.

Jézus Krisztus is mondja, hogy hirdessétek az evangéliumot minden népek között. A minden népek közé tartozik a katona is.

Az evangéliumot, az Isten igéjét próbálom az emberek elé vinni a Honvédségen belül.

Ön elsősorban lelkész, vagy elsősorban katona?

A lelkipásztori szolgálaton belül és a katonaságon belül is ez egy speciális helyzet. Azért én elsősorban lelkész vagyok. Azt nem mondanám, hogy másodsorban pedig katona, hanem mellette katona is. Ez azt jelenti, hogy – bár a Genfi egyezmény értelmében nem fog fegyvert – a lelkésznek ugyanúgy, mint a többi katonának, meg kell csinálnia az éves fizikait. Ugyanúgy meg kell csinálnia a lőkiképzést. Ahhoz, hogy kimenjen egy misszióba ugyanazokat a kritériumokat kell teljesítse, mint a többi katonának. Tehát itt valamilyen szinten, ha tetszik, ha nem, katonává kell válni ahhoz, hogy az ember ide bekerüljön.

Ahhoz, hogy integrálódjunk a katonák közé, ki kell menni velük a gyakorlatokra, a katonák között kell mozogni. Ha lehet részt kell venni a foglalkozásokon, mert csak így tudunk igazán kapcsolódási pontokat találni.

Mekkora ereje van a vallásnak a Honvédségen belül? Mennyire fogékonyak Isten igéjére a katonák?

Mindig azt szoktam mondani, hogy a lelkészi szolgálat nem olyan, mint a mérnöki munka. A mérnök megtervezi a hidat, és utána tudja, hogy mondjuk öt év múlva át is adják. Nálunk nincsenek ilyen objektíven meghatározható eredmények. Nagyon sok magot el kell vetnünk ahhoz, hogy évek múlva gyümölcsözzön ez a szolgálat. Ettől függetlenül úgy gondolom, hogy szükség van rá, mert az ember egy spirituális lény, a lelkét csak Isten tudja tökéletesen felszabaditani, csak az Úr tudja valóban kitölteni, de sokszor az ember nincs ennek tudatában. Azt látom a katonáknál is, hogy azoknak is vannak kérdései ezzel kapcsolatban, akik korábban nem találkoztak a kereszténységgel. Ez már egy Istentől való indíttatás, azt a szikrát ő gyújtotta meg bennük. Nem a vallásnak, magának az Istennek az ereje mutatkozik meg ebben. Már keresztények vagyunk ezer éve, ez egy társadalmi kötőanyagként funkcionált az évszázadok során.

Szent István királyunkról mindenki tudja, hogy lerakta a keresztény magyar államnak az alapjait, de ha jobban megnézzük őt, akkor láthatjuk, hogy neki volt egy igazán bensőséges kapcsolata is az Istennel. Ez a bensőséges kapcsolat mindennek az origója.

A vallásosságunk mögött ott kell, hogy legyen az Istennel való bensőséges kapcsolatunk. Ebből adódik az erő. Óriási csoda, hogy igét hirdethetek, és láthatom a honvédek arcán azt, hogy megérintette őket az ige, és úgy érzik, hogy az Isten az, aki szólt hozzájuk. Már eleve az egy csoda, hogy igét hirdetek, és Isten egy esendő szolgája vagyok, de rajtam keresztül megszólítja az embereket.

Miben különbözik egy olyan honvéd, akinek megvan ez a bensőséges istenkapcsolata attól, akinek nincs?

Abban, amiben a hitetlen ember különbözik a hívőtől. Egy felhasználói társadalomban élünk, ahol a lényeg a profit. Azt tapasztalom, hogy az ember értéke ebben a globális világban attól függ, hogy mennyit fogyaszt. Az ember lelke már másodlagos. Ez sajnos rányomta a bélyegét nagyon sok emberre, ami kivetül a családokra, és arra, hogy hogyan viszonyulunk egymáshoz. A hívő ember elsődleges szempontja ezzel szemben az, hogy úgy éljen, ahogy az Istennek tetszik. A hívő ember például megbocsát annak, aki esetleg vétett ellene. Jézus Krisztus azt tanítja, hogy ha megütnek téged, akkor tartsd oda a másik orcádat is. Isten Szent Lelke kell ahhoz, hogy megvilágítsa az ember értelmét ahhoz, hogy megértse ezt. Mi az, hogy egyszerűen tartsam oda a másik orcámat is, ha megütnek? Egy olyan világban, ahol farkastörvények uralkodnak? De ez nem erről szól. Jézus azt mondja, hogy ha tudnál revansot venni, akkor se vegyél. Ha megvan hozzá minden képességed, megvan hozzá az erőd, hogy a sérelmeket, amiket elszenvedtél azt visszaadd, akkor se tedd. Ahelyett, hogy az öklödet ráznád, a kezedet nyújtsd. Ez az, ami Istennek tetszik. Ennek így kell működnie a katonaságon belül is.

Fontos, hogy meglegyen az erőnk, de tudnunk kell azt is, hogy mikor érdemes azt használni.

A hit, az Istenbe vetett hit nagyon fontos, különösen egy katona életében, aki nagy nyomás alatt éli az életét. Nagyon sokat számít a döntéseiben. Úgy látom, hogy akiben megvan ez a hit, ő jobban kapcsolódik az állományához, érzékenyebb a katonák lelkivilága iránt, jobban össze tudja őket tartani.

Az elmúlt tíz év alatt a katonák többször jelezték már felém, hogy az életükben valamikor döntést kellett hozniuk, és azt a döntést az alapján hozták meg, amit az istentiszteleten hallottak. Ez már tényleg az Istennel való kapcsolat kezdete. Azt látom, hogy akikben elindul ez a folyamat, azok már máshogy viselkednek. Aki korábban csak mogorva volt, már megenged egy mosolyt, közvetlenebb. Ebben látom a szolgálat erejét, hogy az evangélium, az örömhír megérinti a szívüket.

A hétköznapi ember számára a hit és a katonaság távoli fogalmaknak tűnnek. Hogyan egyeztethető össze a kereszténység és a honvédelem?

A Sola Scriptura azt jelenti, hogy egyedül az írás. Egyedül a Szentírás igéje az, amire alapozzuk a hitünket. Ha belevetjük magunkat, és tényleg elkezdjük olvasni a Szentírást, és nem csak egyes részeit ragadjuk ki, hanem az egészet olvassuk, akkor láthatjuk a választ. Például Lukács evangéliumában, amikor Keresztelő János azt hirdeti, hogy térjetek meg, mert elközelített a mennyek országa, odamennek hozzá a vámszedők és a katonák is. A katonák megkérdezik, hogy akkor mi most mit tegyünk? Erre nem azt mondja Keresztelő János, hogy tegyétek le a fegyvert, és szereljetek le. Hanem azt mondja, hogy ne sanyargassátok a népet, ne zsaroljátok a népet, ne randalírozzatok. Tehát magyarul viselkedjetek katonához méltóan.

Vagy gondoljunk csak arra a római századosra, akinek beteg volt a szolgája. A százados nem érezte magát méltónak arra, hogy találkozzon Jézussal, ezért azt üzente neki, hogy csak szólj, és meggyógyul a szolgám. Erre Jézus azt mondta, hogy Izraelben sem találtam ekkora hitet.

Úgy gondolom, hogy ha az Isten szemében a katona egy nem megtűrt elem volna, akkor nem hozná fel a Biblia sem pozitív példaként.

Visszatérve az ige igazságtartalmához, a Timóteusnak irt második levélben olvassuk, hogy Isten a józanság Lelkét adta nekünk ami a normális gondolkodást jelenti. Ha normálisan gondolkodunk, akkor látjuk, hogy egy országon belül nagyon fontos az, hogy az ártatlanokat, a jó embereket, akik alkotják az országnak a magját, a saját testvéreinket –, hogy tényleg keresztényként szóljak – meg kell védeni a külső gonosz erők ellen, akik esetleg megtámadnák a mi kis területünket, ahol élünk.

Mit tanít a kereszténység az idegenek befogadásával, a határvédelemmel kapcsolatban?

Az Isten igéje előírja azt, hogy a jövevényeket föl kell karolni. Viszont értelemszerűen a mi országunkhoz csatlakozó jövevényeknek tiszteletben kell tartaniuk annak a közösségnek a normáit, amihez csatlakoznak. Igazodniuk kell a közösség életszabályaihoz. Amennyiben ez a feltétel teljesül, akkor szívesen várjuk őket. A régi, újszövetségi gyülekezetekben is így volt ez, ott voltak görögök, ott voltak mindenféle nemzetekből csatlakozott hívő lelkek. Nem mindegyik volt zsidó, nem mindegyik tartozott az Isten népéhez, mégis befogadták őket, mert a normáikat betartották. Azonban Pál apostol is felhívja a gyülekezet figyelmét, hogy akik nem tartják be a Krisztusi „normákat”, azokat fedjétek meg, ha ez sem használ, akkor ne üljenek velük egy asztalközösségbe. Úgy gondolom, hogy ez a határvédelemmel is így van. Szükséges a határvédelem, pontosan azok miatt, akikkel nem tudunk egy asztalközösséget vállalni.

A déli határvédelem ad speciális feladatokat a tábori lelkészségnek?

A tábori lelkészi szolgálat végig segítette a határvédelemben részt vevők munkáját. Főleg az elején nagy terhet jelentett a katonák számára is a határvédelem, és minél nagyobb a teher az ember életében, annál jobban közeledik az Isten felé, annál jobban szüksége van egy kis támogatásra. Ez így szokott lenni mindenhol, ez így működik a katonaságnál is. A lelkészi szolgálat minden egyes alkalmat megpróbált megragadni, hogy támogassuk a katonákat. Beosztás szerint lemegyünk a határra, és istentiszteletet is tartunk. Amikor már látjuk azt, hogy a katonák lelkileg meg vannak terhelve, akkor odamegyünk, és megpróbáljuk támogatni őket.

Már több külföldi misszióban is szolgált tábori lelkészként. Miben más a lelkészi szolgálat a külmissziók során?

Úgy látom, hogy a lelkésznek van helye a kinti missziókban. Jó, hogy ott vagyunk, mert kint tényleg közvetlenek az emberek, mivel össze vagyunk zárva. Azt veszem észre, hogy hamarabb megtalálnak kint, mint itthon. Ott tényleg egy óriási nagy közösségként működünk, azt is mondhatom, hogy egy fél évre összezárt gyülekezettel vagyok együtt. Lehet, hogy úgy kezdünk, hogy még foghíjasok a templompadok, de azért a második, harmadik hónapban, amikor már az ember érzi a távolságot és a szeretteinek a hiányát, amikor egyre nehezebben viseljük ezeket a dolgokat el, akkor már kezdenek megtelni a gyülekezeti termek, a kis templomok, amik a táboron belül vannak. A végére pedig már szinte tele van a templomunk.

Önnek vannak nehezebb időszakai?

Természetesen vannak. Emberekkel foglalkozunk, és aki felelőségteljesen csinálja ezt, az elfárad egy idő után. Engem is megvisel azért egy féléves misszió. A kislányom akkor született, amikor kint voltam Irakban. Az se volt egy egyszerű történet, de túl vagyunk rajta. Ez egy nehéz időszak volt, de hála Istennek a családdal tudtuk tartani a kapcsolatot, és nagyon sokat számított az, hogy ott voltak körülöttem ezek az emberek, akikkel kint voltam a misszióban, a katonák. Akkor úgy történt, hogy nem a lelkész volt az, aki nyújtotta a lelki támogatást, hanem engem támogattak. Ez a mai napig is egy maradandó élmény számomra.

Hogyan telik a karácsony a honvédségnél?

Nálunk már bevett szokás, hogy az adventi időszakban gyertyát gyújtunk a kápolnában. Ilyenkor minden egyes alkalommal megkérünk egy zászlóalj parancsnokot, hogy gyújtsa meg a gyertyát, és mondjon egy-két szót, hogy számára mit is jelent az advent. Ugyanezt megtesszük lent a déli és a keleti határon is. Tartunk karácsonyi istentiszteletet a laktanyában és a határon is. A karácsonyi örömhírrel megpróbáljuk megfűszerezni a katonák szolgálatát. Mert azért nagyon jól tudjuk azt, hogy karácsonykor távol lenni az otthontól az nem egy örömteli dolog, de értelemszerűen a katonák vállalják ezt a szolgálatot is. Ilyenkor mi ott vagyunk, ha esetleg eljönnek istentiszteletre, vagy ha lemegyünk a határra, akkor ott találkozunk velük. A karácsonyi örömhírrel színt akarunk bevinni a katonák lelkivilágába.

A külföldi missziókban az ünnepeknek, különösen a karácsonynak még nagyobb a jelentősége. Ilyenkor a nem hívő katonák is eljönnek az istentiszteletre. A családtól távol, egy idegen környezetben mindenki jobban elérzékenyül, és egy közösséget alkotva hallgatják az Isten igéjét, a karácsonyi örömhírt.

Miért éri meg leginkább végezni a tábori lelkészi szolgálatot?

A közeg miatt, hogy katonákkal foglalkozhatok. Olyan embereknek próbálom fölkínálni az Isten igéjét, akikről van egy sztereotípia, hogy kemények, lelkileg nehezen megközelíthetőek. Ez számomra egy kihívás, az eddigi sikerélményeim pedig nagy motivációt adnak. A másik természetesen, hogy Isten igéjét hirdethetem egy olyan közegben, ahol valódi problémák vannak. A katonaélet elég kemény élet tud lenni, soha nem egyszerű. Szinte mindig gyakorlatoznak, forróságban és fagyban is.

Különösen a külföldi missziókban nagyon sok emberi fájdalommal és nyomorúsággal tud találkozni az ember. Hat-hét hónapig is távol az otthontól, a családtól. Úgy, hogy nem lehet tudni, hogy mi fog történni azon a veszélyes műveleti területen. Közben otthon is akadnak problémák, amiket onnan kintről nem nagyon lehet megoldani. Ezekben a helyzetekben tényleg kell a segítség.

Ilyenkor az Isten igéje nagyon nagy hajtóerő tud lenni, hogy a pusztulás verméből, abból a mélységből felemelje az embereket. Ezt jó dolog átélni, jó dolog látni, hogy az Istennek ilyen csodálatos ereje van.

Az interjú rövidített, videós formában is megtekinthető a hirado.hu oldalon.

Hogyan lehet összehangolni az egyetemes keresztény értékeket a nemzeti értékekkel?

A keresztény értékeink és a nemzetünk jelene nagy átfedésben van egymással. Az, hogy nemzetünk egyáltalán létezik, az annak köszönhető, hogy erős keresztény gyökerei voltak. Ha nem lettek volna hívő őseink, és nem lettek volna olyanok, akik az ég felé emelték a tekintetüket, és a legnagyobb kihívások, megpróbáltatásakor idején nem imára kulcsolt kézzel kérték volna az Isten oltalmazó szeretetét, akkor ma nem lennénk itt. Azok a megpróbáltatások, amiket ez a nemzet túlélt, és amelyet nagyon kevés állam, nép élt volna túl, az azt mutatja, hogy

az Istennek szándéka van velünk, és az Isten számít ránk, magyarokra.

Ha egy nemzet felismeri, hogy a hit képes megtartani a józanság és a normalitás útján, annak a nemzetnek ragaszkodnia kell a hitéhez, a gyökereihez. A globalizmus éppen azt akarja, hogy ezt mind hagyd el, és legyen valami közös, valami olyan, amelynek nincsen fundamentuma, csak napról napra élj valami ideológiát, valami izmust, amelynek nincsenek gyökerei, nincsen tartalma, nincsen igazán a jövőbe mutató üzenete, ma azonban eladható. Azok, akik erre az útra mennek, azoknak a nemzeteknek nem sok jövője van.