Jancsó Tamás
Jancsó Tamás


Geográfus

Magyarországnak minden oka megvan rá, hogy büszke legyen!

Miért költöznek egyre többen Németországból Magyarországra? Egy Somogyváron élő német házaspártól megtudhatjuk, hogy milyen változások miatt hagyták el a hazájukat. Vajon milyennel látják a hozzánk érkezők Magyarországot és a magyar embereket? – interjúnkból ez is kiderül.

Emily Paersch férjével Andreas-szal és édesanyjával 2020 óta él Somogyváron. A Balatonhoz közeli településről működtetik marketing tanácsadással foglalkozó vállalkozásukat is, amelynek partnerei főleg német nyelvterületen működő cégek. Ők is egy olyan család, akik a Németországban tapasztalható társadalmi és gazdasági folyamatok miatt hagyták el hazájukat, és Magyarországon találtak új otthonra. Somogyvári otthonukban beszélgettünk velük.

 

Önök szerint mik voltak a legfontosabb folyamatok Németország az elmúlt években?

Emily Paersch: Úgy érzem, hogy az ország az elmúlt 20 évben sok szempontból drámai változásokon ment keresztül. Politikai, gazdasági és társadalmi szempontból is. Ha a gazdasági szempontokat nézzük, akkor jelenleg a vitatható energetikai politika a legszembetűnőbb. Hiszen Németország gazdasági modellje eddig az ipartól függött, mely a gazdasági teljesítmény 30 százalékát teszi ki, és a mostani megkérdőjelezhető energetikai politikával pont ezt a szektort teszik tönkre. Ezzel kapcsolatban megkérdőjelezhető az a szankciós politika, melyet Németország is támogat, és ami azt eredményezi, hogy az energia ára folyamatosan növekszik. Ez nem csak a gazdaságot terheli, hanem a lakossági fogyasztókat is. Németországban mostanra eljutottunk odáig, hogy sokaknak egyszerűen nincs elég pénzük a mindennapi élethez.

Andreas Paersch: Nap mint nap hallunk boltbezárásokról. Legyenek azok akár pékségek, vagy hentesboltok. Itt tényleg kis családi vállalkozásokról van szó, melyek évek, évtizedek óta űzték a mesterségüket, most pedig már nem engedhetik meg maguknak, hogy továbbra is fenntartsák a termelést.

Emily: Egy másik fontos tényező Németország migrációs politikája. A tartományok egyre kevésbé bírják elviselni az ebből eredő terheket. Azaz pénzügyileg a helyzet már nem megoldható, és már hely sincs, ahol a menekülteket el lehetne helyezni. Mindebből mi azt a következtetést vonjuk le, hogy a német politika sok helyen félrecsúszott, ami már az egyszerű emberek életét is nagyon nagy mértékben megnehezíti.

Emily és Andreas Paersch somogyvári otthonukban (Fotó: Horváth Péter Gyula)

 

Magyar szemmel érthetetlennek tűnnek ezek a döntések. Hogy látják Németország szuverenitását az EU-n belül és globálisan?

Emily: Ez egy nehéz kérdés. Jogállamiság szakértőknek kellene tisztáznia azt, hogy az ország jogállásának szempontjából Németország valóban szuverén állam-e. Amit mi érzünk a politika kapcsán az az, hogy Németország az EU rendelkezéseit követi, illetve az ukrajnai helyzet kapcsán pedig elsősorban az USA diktátumainak tesz eleget.

Magyarországról nézve mintha ezek a problémák nem jutnának el a német emberekhez. Mi a helyzet a német médiával?

Emily: Ez megegyezik a mi tapasztalatainkkal is. A híradások Németországban határozottan a kormány irányelveit követik – legalábbis mi így látjuk ezt. Ez azt jelenti, hogy a véleményalkotásban nem igazán adott a diverzitás, annak ellenére, hogy Németország szereti hangsúlyozni a véleményszabadság jelentőségét.

Sokszor úgy tűnik, hogy Németország még mindig a második világháború miatt szégyenkezne. Tudnának a jelenlegi német nemzeti öntudatról beszélni a mostani események fényében?

Emily: Ez valóban érzékeny témakör Németországban. Én a háború utáni Németországban nőttem fel, de mind a politika és a média, mind az oktatási intézmények egész életem során folyamatosan emlékeztettek Németország történelmi bűnösségére. Ez pedig nyomokat hagy az emberekben. Németországban egyszerűen nem tud kifejlődni egy egészséges nemzettudat. Csak hogy egy példát mondjak: amikor Magyarországra költöztünk, feltűnt nekünk, hogy milyen gyakran húzzák fel a magyar zászlót. Legyen szó bármilyen ünnepnapról, minden utcán ott lobog a magyar zászló. Németországban ez elképzelhetetlen lenne.

Andreas: Egy másik jó példa erre a foci. Ma már csak úgy hívják a válogatottat, hogy: „a csapat”, míg sok évvel ezelőtt a „nemzeti csapat” volt a neve. De ezt így már nem lehet Németországban kimondani.

Emily: Az ember úgy érzi, hogy a német identitást egyre jobban a háttérbe szorítják.

Angela Merkel beszédet tart elődje, Helmut Kohl egykori német kancellár portréja előtt. A német politika az újraegyesítás óta lejtmenetben van, és hol a folyamat vége? A jelenlegi kancellár, Olaf Scholz alatt már komolyan felmerülő kérdés, hogy egyáltalán mennyire tekinthető szuverén államnak Németország (MTI/EPA/Philipp Gülland)

 

Ez a német identitásválság hogyan hatott arra, ahogy az ország a migrációs kérdéseket kezeli?

Emily: Alapvetően nyitottak vagyunk az idegen kultúrák felé. Nagyon kíváncsiak is vagyunk, hiszen gazdagodhatunk általuk. A helyzet akkor válik kritikussá, ha bizonyos népcsoportok, akik más értékek szerint élnek, és nem igazán nyitottak az integrációra elérnek egy kritikus tömeget.

Andreas: Mi is idejöttünk Magyarországra – örülünk, hogy itt lehetünk, hogy itt élhetünk, de minden nap emlékeztetjük magunkat arra, hogy mi vendégek vagyunk ebben az országban. Ügyeltünk is arra, hogy megismerjük, hogyan élnek a magyarok, hogyan él az ország, és ezt tiszteletben is tarjuk. Ha ezzel összehasonlítjuk a német helyzetet, akkor az embernek az az érzése, hogy Németországban a bevándorló áll az előtérben, a német értékeket pedig a háttérbe szorítják.

Emily: Egy példa Berlinből, hogy a szövetségi kulturális miniszterasszony utasítására egy újjáépített kastély falán el kellett takarni egy feliratot, egy bibliai idézetet. Igazából az ország keresztény beállítottságát akarják visszaszorítani. Ezzel egyidejűleg Kölnben pedig engedélyezték a muzulmán közösségnek, hogy egy müezzin a hangszórókon keresztül szólítson imára. A hétköznapokban számos további példát is találhatunk. Az óvodákban például egyre több helyen kivezetik a sertésből készült ételeket a menüből, mert azt ugyebár nem ehetik meg a muzulmán gyerekek.

Bal oldal: Lignitbánya nyitás miatti templomrombolás Észak-Rajna-Vesztfália tartományban. Jobb oldal: Észak-Rajna-Vesztfália tartományi integrációs minisztere beszél Köln új, 1200 férőhelyes mecsetjében. A két kép elkészülte között alig telt el három hónap 2017-18-ban (MTI/EPA/Sascha Steinbach)

 

Hogyan változott meg a mindennapi élet a migráció következtében? Egyre többet hallani erőszakos támadásokról, arról, hogy egyes helyeken már nem ajánlott éjszaka sétálni.

Emily: Pontosan ezt éltem meg én is. A személyes biztonságérzetem már nem volt igazán jó. Kerültem, hogy esténként egyedül közlekedjek az utcán.

Andreas: Ez történt a korábbi lakhelyünkön, Bad Kreuznachban is a városi parkban. Az önkormányzat felszólította a lakosságot, hogy egy bizonyos időpont után már ne sétáljanak a parkban, mert az különböző külföldi klánok területe.

Emily: A hivatalos indoklásban kábítószerkereskedelemről volt szó, azaz hogy illegális kábítószerkereskedelem zajlik a városi parkban, és annak érdekében, hogy ezt meg tudják szüntetni, a teljes lakosságnak megtiltották, hogy 20:00 óra után használják a parkot.

Andreas: Ismerünk olyan családokat, akiknek a gyerekei voltak az egyetlen német gyerekek az osztályaikban.

Emily: Mivel Németország határai továbbra is nyitva állnak, és a legtöbb migráns Németországot adja meg célországként – ami érthető, hiszen a szociális juttatások ott a legmagasabbak –, a trend változatlan marad. Ez pedig nem csak társadalmi törést eredményez, hanem gazdaságit is, hiszen a Németországba érkező migránsok többsége függ a szociális segélyektől.

Szíriai bevándorlók az osztrák-német határ közelében. A Willkommenskultur politikája folyamatosan alakítja át Németországot (MTI/EPA/Armin Weigel)

 

Milyennek látják a mostani folyamatok, az energiaválság, a tömeges migráció fényében Németország jövőjét?

Emily: Sötétnek. Nagyon sötétnek. Nem látni a fényt az alagút végén. A politikai hozzáállás továbbra is változatlan. Mindez pedig fokozódott is, hiszen Ukrajna kapcsán sem feltétlenül érdekeltek a diplomáciai megoldásban.

Andreas: A félelemérzet, a bizonytalanság egyre nő. Az emberek már nem boldogulnak a helyzettel. Nem véletlenül tapasztalható ez a mostani kivándorlási hullám sem Németországból. És tényleg azt kell mondjam, hogy ez már egy hullám. Fiatalok és idősek, családok és egyedülállóak, szegények és jómódúak egyaránt azt mondják, hogy tenniük kell valamit a jövőjükért, mert ez így már nem megy tovább.

Miért Magyarországot választották új otthonuknak?

Emily: Az ország először nem is szerepelt a lehetséges célországaink között. Igazából akkor figyeltünk fel Magyarországra, amikor olvastunk egy újságcikket, melyben Orbán miniszterelnök úr szó szerint meghívott bennünket.

Megnéztük az országot, és nem véletlen, hogy pont itt, a Balatonnál kötöttünk ki, hiszen itt sok minden emlékeztet az otthonunkra. A szőlőművelés és a víz. Ahogyan a férjem is mondta, pillanatnyilag nagy kivándorlási hullámot élünk meg Németországból Magyarországra. Sok német hasonló sorsot él meg, és részben gazdasági, részben politikai megfontolásokból érkezik. Magyarországon minden sokkal nyitottabb, a kommunikáció sokkal félelemmentesebb. Németországban az embernek már vigyáznia kell a szavaira, itt valóban nyíltan beszélhetünk a gondjainkról-bajainkról.

Somogyvár sok mindenben emlékezteti őket korábbi németországi otthonukra (Fotó: Horváth Péter Gyula)

 

Milyennek látják Magyarországot, mit gondolnak a magyar emberekről?

Emily: Le vagyunk nyűgözve. Az emberek olyan barátságosak és segítőkészek. Ami szintén feltűnő, hogy az emberek milyen tiszteletteljesen bánnak egymással. Ez Németországban nagyon megváltozott, sokkal agresszívebbek egymással az emberek, mint korábban, míg itt általában nagyon barátságosak és udvariasak.

Andreas: Egy másik fontos kulcsszó az emberek tisztelete; amikor az utcán sétálok, csókolommal köszönnek nekem – hisz mostanra már én sem vagyok a legfiatalabb. Az emberek észreveszik és értékelik egymást.

Emily és Andreas Magyarországon megtalálták azt, ami Németországban már elveszett (Fotó: Emily és Andreas Paersch)

 

Bár csökken a számuk, a magyarok egy részében még mindig él egy kisebbségi komplexus Nyugat-Európával szemben. A nyugat szolgai követését, és a „merjünk kicsik lenni” mentalitást még mindig ránk akarják erőltetni. Mit gondolnak, mi magyarok hogyan határozzuk meg magunkat a nyugathoz képest?

Emily: Meglepően hallom, hogy Magyarország kisebbségi komplexusokkal küzd. Hiszen számomra Magyarország az Európai Unión belül az egyetlen ország, mely még a keresztény értékekért harcol, és ellentmond az EU diktátumainak. Úgyhogy én mérhetetlenül pozitívan értékelem Magyarországot, még ha nyilván tisztában is vagyok azzal, hogy Magyarországon sem kolbászból van a kerítés.
De nagyon boldog és hálás vagyok azért, hogy Európán belül létezik még ez a dac, ez a védelmi bástya, és hogy mi itt élhetünk. Véleményem szerint Magyarországnak minden oka megvan rá, hogy büszke legyen.

Andreas: Mi is halljuk, hogy a magyarok aggódnak az országért, és részben borúsan látják az ország jövőjét, de ha az összképet nézzük, akkor azt látjuk, hogy nagyon biztonságosak a határok, folyamatosak a bejelentések új gazdasági beruházásokról, és ezek a legjobb jelzések, amik csak lehetségesek. Nyilván a bérszínvonal, szociális juttatások terén még sokat kell tenni, de az irány jó, és látszik, hogy az ország pozitív irányba fejlődik. Így én is azt gondolom, hogy Magyarországnak nem kell elbújni, és kicsinek éreznie magát. Épp ellenkezőleg!


Jancsó Tamás
Jancsó Tamás


Geográfus

A szír és afgán nők fogják megoldani Németország munkaerőhiányát?

Megdöbbentő kép rajzolódik ki a németeknél élő szírek és afgánok foglalkoztatási adataiból. Elég összehasonlítani az országban élő német, lengyel, szír és afgán nők foglalkoztatási rátáját, hogy megértsük a tömeges migráció valódi működését.

Sokszor hangoztatott érv a bevándorlást támogató erők részéről, hogy Európának szüksége van a migránsokra, akik ellensúlyozzák a kontinens elöregedését, és jelentősen hozzájárulnak a gazdaság működéséhez. Ez egy olyan állítás, amit sokan úgy ismételgetnek tényként, hogy az valójában semmivel sincs alátámasztva.

A legkönnyebb azt belátni, hogy nem lehet igaz, hogy minden bevándorlóra, minden esetben szükség van. Társadalmi és gazdasági szempontból az érkező migránsok száma mellett különösen fontos kérdés a származásuk is, az a kultúra, amit magukkal hoznak.

(Most azt hagyjuk is, hogy miért nem családtámogatással próbálják megoldani a társadalmaik elöregedését a nyugati országok. Az ott szóba sem jöhet.)

A német statisztikai hivatal közzétette állampolgárságok szerint a Németországban élő, aktív korúak foglalkoztatási rátáját, ami nagyon jól megmutatja, hogy mekkora különbség van bevándorló és bevándorló között a származási hely szerint.

Az országban élő lengyelek 78 százalékos foglakoztatási rátája még a német állampolgárok 76 százalékát is felülmúlja, ami igazolja, hogy Németország mekkorát profitál az EU keleti államaiból, és hogy a lengyelek tényleg dolgozni mennek a nyugati szomszédjukhoz. Az országban élő románok 75 százalékos foglalkoztatottsága sem marad el jelentősen a németekétől. Más a helyzet azonban az afgán és szír állampolgárokkal.

A Németországban élő munkaképes korú 260 ezer afgánnak csak a 45 százaléka, a több, mint 830 ezer szírnek pedig mindössze a 35 százaléka dolgozik.

Az afgánoknak tehát kevesebb, mint a fele, a szíreknek pedig csak a harmada foglalkoztatott összességében, ami önmagában is lehangoló képet fest az iszlám országokból származók integrációjáról. Az idézett statisztika nemekre bontva azonban még ennél is fontosabb dolgot árul el a tömeges bevándorlással járó társadalmi folyamatokról.

Mindenhol Európában jellemző, hogy a nők foglalkoztatási rátája valamivel alacsonyabb, mint a férfiaké, a zsidó-keresztény hagyományokra épülő nyugati kultúrkörben azonban a nemek egyenlősége miatt ez a különbség nem túl nagy. A statisztika is igazolja ezt, a német és a lengyel nők foglalkoztatási rátája 72, a románoké pedig 64 százalékos.

Ezzel szemben az afgán nőknek csak a 15 százaléka, a szír nőknek pedig csupán a 11 százaléka dolgozik Németországban.

Összehasonlításként: a KSH legfrissebb adatai szerint Magyarországon a foglalkoztatási ráta 74 százalékos. A férfiak 78, a nők 70 százaléka dolgozik.

Fontos hangsúlyozni azt is, hogy igen valószínűtlen, hogy a német statisztikai hivatal a valóságosnál kedvezőtlenebb képet fest az afgán és szír bevándorlók foglalkoztatási rátájáról (Adatok forrása: destatis.de)

Vajon milyen társadalmi kohézióról beszélhetünk ezeket az adatokat látva? Milyen esélyük lehet az afgán és szír nőknek, hogy integrálódjanak a német társadalomba, amikor az iszlám kultúra hagyományai szerint Németországban sem járnak dolgozni, és a társadalmi érintkezés más formáit is szinte teljesen megtiltja számukra a környezetük? Arról nem is beszélve, hogy a bevándorlók jelentős része Európában mindenhol eleve elkülönülten, sok esetben olyan városrészekben él, ahol már többségbe kerültek a migránsok. Így a nyugati minták helyett nem marad más a muszlim nők számára, mint a korai gyerekvállalás, ami meglátszik az iszlám vallásúak magasabb gyermekszámában.

Számos nyugat-európai beszámoló tanúskodik arról, hogy az iszlám országokból származó nők mennyire rossz helyzetben vannak Európában is. A bemutatott adatsor is jól mutatja a párhuzamos társadalmak kialakulását, ami hosszabb távon beláthatatlan következményekkel járhat a nyugat-európai társadalmakra nézve.

Afganisztánból kimenekített nők Németországban. A muszlim nők helyzete nyugaton sem sokkal jobb, mint ahonnan származnak (Fotó: MTI/EPA/Ronald Wittek)

Persze mondhatják most erre a migrációpártiak, hogy a szírek és az afgánok menekültek, akiknek még idő kell, hogy integrálódjanak a nyugati munkaerőpiacra. De vajon a 10 százalékos női foglalkoztatás mikor lesz akár csak 20, vagy 30 százalékos?

Nem szabad azt sem elfelejtenünk, hogy 2015-ben, a migrációs válság idején még szó sem volt ilyesmiről. A migrációt akkor és ma is támogatók szír fogorvosokra mutatva bélyegeztek meg mindenkit, aki megkérdőjelezte a korlátlan mértékű bevándorlás támogatását, az azóta is működő Willkommenskultur-t.


Jancsó Tamás
Jancsó Tamás


Geográfus

A kelet-németek nem azt gondolják a tömeges bevándorlásról, mint az országuk vezetése

Németország keleti és nyugati fele évtizedekkel az újraegyesítés után is sok szempontból különbözik. A tömeges bevándorlás mértéke is élesen eltér az egykori hidegháborús vasfüggöny két oldalán.

Az NDK, azaz a Német Demokratikus Köztársaság 1990-ig, négy évtizeden keresztül létezett önálló országként. Ez az időszak, amíg Kelet-Németország a szovjet érdekszférába tartozott, közel sem múlt el nyomtalanul a német újraegyesítést óta eltelt 32 évben. A volt NDK tartományok a mai Németországon belül még mindig elkülönülnek az ország többi részétől.

A keleti tartományokban például sokkal nagyobb arányban mondják magukat az emberek vallástalannak, ami nyilván a kommunizmus öröksége. Ehhez hasonlóan a szovjet uralom tehet arról is, hogy a volt NDK területe gazdasági fejlettségben a mai napig elmarad a nyugati tartományoktól, Németország azon részeitől, amik 1990 előtt az NSZK-t, azaz a Német Szövetségi Köztársaságot alkották a vasfüggöny szerencsésebb oldalán.

Ez a relatív gazdasági fejlettlenség és a történelmi múlt is hozzájárul ahhoz, hogy a lenti térképen látható módon, a keleti és nyugati országrész élesen elkülönül a bevándorló hátterű lakosság aránya alapján is.

A migrációs háttérrel nem rendelkező lakosság aránya 2016-ban. A térképen minél sötétebb egy terület, annál magasabb a migrációs háttérrel nem rendelkező lakosság aránya (Forrás: wikipedia.org)

Amíg a volt NDK tartományaiban a 10 százalékot sem éri el a bevándorló hátterű lakosság aránya, addig a nyugati tartományok számos kerületében a 20 százalékot, vagy akár a 30 százalékot is meghaladja.

A térképen látható, hogy egyedül Berlin ugrik ki a kelet-német környezetéből. Ez nem meglepő, hiszen a német főváros egy része már 1990 előtt is a nyugati érdekszférába tartozott, mára pedig egy igazi multikulturális nagyvárossá vált Berlin.

A migráció szempontjából a két országrész eltérő történelmi múltjából ki kell emelni, hogy a volt NSZK a második világháborút követő gazdasági robbanás miatt már az 1950-es, 1960-as évektől jelentős mértékben vonzotta a külföldi munkavállalókat. A nyugati kapitalista NSZK egymás után kötötte a megállapodásokat a "munkaerő-kölcsönzésről" különböző európai, ázsiai és afrikai országokkal, így hatalmas számban érkeztek Nyugat-Németországba vendégmunkások Olaszországból, Portugáliából, a volt Jugoszláviából, valamint Törökországból, Marokkóból és Tunéziából is. Ezek a vendégmunkások pedig bár az eredeti tervek szerint csak meghatározott időre mentek az NSZK-ba dolgozni, jelentős részben nem tértek haza. Főleg a szegényebb országokból jövők maradtak véglegesen. A milliós nyugati létszám mellett eltörpült az a néhány tízezer vendégmunkás, akik a baráti szocialista országokból mentek 1990 előtt az NDK-ba dolgozni.

A másik fontos tényező ami a térképen látható különbséget okozza, az a gazdaság állapota. Ezen a téren a keleti tartományok fejlettsége máig elmarad a nyugati országrésztől, ami több szempontból is hozzájárul a migráció alacsonyabb szintjéhez keleten. Egyrészt a rosszabb gazdasági környezet kevésbé vonzza a bevándorlókat.

Másrészt a kelet-németek máig csalódottak, mert az újraegyesítés után ennyi évvel sem zárkóztak fel gazdaságilag a nyugati tartományokhoz, az országukba tömegesen érkező ázsiai és afrikai bevándorlókban pedig – talán érthető módon – nem a felemelkedésük zálogát látják.   

A keleti tartományokban élő németek ezért is jóval kevésbé támogatják a tömeges migrációt, mint azt tette az ország vezetése az elmúlt években. Nem véletlen, hogy Kelet-Németországban a legmagasabb a támogatottsága az Alternatíva Németországért (AfD) pártnak, ami élesen ellenzi a bevándorlás jelenlegi magas szintjét.

Tüntetők német zászlókat lengetve vonulnak a kelet-német Chemnitzben 2018-ban az Alternatíva Németországnak (AfD) bevándorlásellenes párt tüntetésén, miután a városban egy iraki és egy szíriai bevándorló meggyilkolt egy 35 éves német férfit (MTI/EPA/Martin Divisek)

A bevándorláskritikusok által vitatott jelenség igencsak valós. Németország lakossága a migráció következtében gyors ütemben alakul át, amit jól mutat, hogy a statisztikák szerint amíg

2005 és 2021 között a migrációs háttérrel nem rendelkező, őshonos lakosság száma Németországban 66 millióról 60 millióra csökkent, addig a bevándorló származásúak száma 14 millióról 22 millió főre nőtt.

Ezeket a számokat elnézve nem véletlen, hogy Németország átalakulása sokaknak nem tetszik, ezért miközben a bevándorlók folyamatosan érkeznek, egyre több német hagyja el az országot, és költözik például Magyarországra.