Sok szempontból máig élesen elkülönülnek egymástól az utódállamokon belül azok a területek, amik korábban a Magyar Királysághoz tartoztak, és azok, amik nem.

Erre jó példa a lenti térkép, ami az egyik fontos európai uniós szociális mutató értékét ábrázolja, ráadásul régiós szinten, ami miatt az országokon belüli külöbségek is láthatóvá válnak. A különbségek pedig tanulságos módon nem a jelenlegi határok mentén a legnagyobbak, hanem egy közigazgatásilag száz éve nem létező határ mentén: a történelmi Magyar Királyság keleti és déli határán.

Szerbiában az eltérő történelmi múlt mellett a Vajdaság földrajzilag is jól elkülönül az ország többi részétől, a kapcsolatai természetesen futnak be a Kárpát-medence közepébe. A régió közelebb is van Európa magjához, ami szintén hozzájárul ahhoz, hogy fejlettebb, mint Szerbia délebbi részei.

Bár Bosznia-Hercegovina adatait nem gyűjtik ebben a mutatóban, a Magyar Királyság korábbi határát képező Száva folyó, ami jelenleg a horvát-bosnyák határ ma is éles választóvonal. Horvátország GDP-je gyakorlatilag megegyezik Magyarországéval, Bosznia-Hercegovináé pedig a fele ennek.

Románián belül Trianon után száz évvel is számos területen felfedezhetőek az Erdély és a Regát közötti különbségek. Gazdaságilag például még mindig jóval fejlettebbek a korábban Magyar Királysághoz tartozó területek. A román politikában is jelentős regionális különbségeket láthatunk, máshogy szavaznak az erdélyiek, mint az ország többi részén élők. Erdélyben például a Nemzeti Liberális Párt mindig lényegesen jobban teljesít, mint az ország többi részében, és Klaus Johannis jelenlegi elnök is ennek az országrésznek köszönheti a megválasztását.

Nem véletlen, hogy Trianon után száz évvel is megmaradtak ezek a különbségek. A közös történelmen túl a Kárpát-medence, mint földrajzi egység természetesen ma is létezik, ez pedig hozzájárul ahhoz, hogy a medencén belüli területek összetartozzanak.

Szerbián és Románián belül pedig ott van a ma is érzékelhető korábbi határ, ahol évszázadokon keresztül húzódott a kulturális választóvonal Közép-Európa és a Balkán, nyugat és kelet között.

Recep Tayyip Erdogan a török elnökválasztás második fordulójában magabiztosan győzte le kihívóját, Kemal Kilicdaroglut.

A közelmúlt nehézségei ellenére a választók továbbra is bíznak tehát a hivatalban lévő elnökben, aki az elmúlt években újra szuverén középhatalommá tette Törökországot. Erdogan jóval kritikusabb a nyugattal szemben, mint a kihívója, ez pedig bőven elég volt ahhoz, hogy a teljes fősodratú nyugati média úgy mutassa be ezt a választást, mint az elnyomó, maradi hatalom, és a demokratikus, nyugatias ellenzék küzdelmét. Ezért is különösen érdekes megnéznünk, hogy a külföldön élő törökök melyik jelöltet támogatták nagyobb arányban az elnökválasztás során.

Az első forduló után már bemutattuk, hogy a külföldön élő törökök többsége nagyon nem úgy ítélte meg ezt a választást, mint ahogy azt a mainstream nyugati sajtó láttatni szerette volna. A külföldi törökök körében már az első fordulóban megkérdőjelezhetetlen győzelmet aratott Erdogan elnök, most pedig még az első kör eredményét is túlszárnyalta.

A második fordulóban az Európai Unió országaiban leadott török szavazatok közül 914 ezret szerzett meg Erdogan, és csak 459 ezret az ellenzéki jelölt. Azaz a nyugati ellenszélben is újabb kétharmados győzelmet aratott a hivatalban lévő török elnök.

A következő térképen országok szintjén láthatóak az elnökválasztás második fordulójának eredményei.

Megismétlődött tehát az első forduló. Kilicdaroglu a második fordulóban is győzött az európai országok többségében, de ez a török elnökválasztás szempontjából szinte teljesen elhanyagolható.

Erdogan hatalmas – az otthoninál is jóval nagyobb – győzelmet aratott azokban az igazán fontos európai országokban, ahol nagy számban élnek törökök.

Németországban és Franciaországban a szavazatok 67 százalékát szerezte meg Erdogan. Hollandiában 71 százalékos, Ausztriában 74 százalékos, Belgiumban pedig 75 százalékos eredményt ért el.

Jól jelzi a nyugat-európai törökök hangulatát, hogy Németországban – ahol a legnagyobb török diaszpóra él – a hétvégén számos városban utcai felvonulásokkal ünnepelték a helyi törökök Erdogan elnök újraválasztását.

Mit jelentenek ezek a nyugat-európai eredmények a tömeges migráció, és a multikulturális társadalmak működése szempontjából?

Erre is választ ad Cem Özdemir, német mezőgazdasági miniszter csalódott írása. A török származású, zöldpárti politikus az eseményeket látva a közösségi oldalán kiemelte: „az ünneplésben résztvevők nem csak ártalmatlan támogatói egy kissé tekintélyelvű politikusnak. Ez a plurális demokráciánk elutasítása, és bizonyíték arra, hogy kudarcot vallottunk velük szemben.”

A hétvégi török elnökválasztás során Recep Tayyip Erdogan több szavazatot kapott, mint kihívója, Kemal Kilicdaroglu, azonban a regnáló elnök nem érte el az 50 százalékos eredményt, így második fordulót tartanak május 28-án.

A mostani választás során a külföldön élő törökök szavazatait érdemes megvizsgálni közelebbről is, különösen annak fényében, hogy a nyugati fősodratú média egyértelműen kijelölte, hogy a két elnökjelölt közül ki a jó és ki a rossz. Az elnökválasztást nyugaton úgy mutatták be, mint egy elnyomó rezsim és a demokratikus, nyugatias ellenzék küzdelmét.

Ez alapján azt gondolhatnánk, hogy a Nyugat-Európában élő török bevándorlók döntő többsége a nyugatiasnak mondott, ellenzéki jelöltet támogatta a választáson. A valóság azonban ennek pont az ellenkezője.

Az Európai Unió országaiban leadott török szavazatok közül Erdogan 839 ezret szerzett meg, míg az ellenzéki jelölt csak 433 ezret. Azaz a hatalmon lévő elnök kétharmados győzelmet aratott a nyugati kultúrkörben élő török szavazók között.

A következő térképen jól látható, hogy hiába kapott több szavazatot Kilicdaroglu az európai országok többségében, ezek közül az elnökválasztás szempontjából viszonylag jelentős ország csak az Egyesült Királyság és Svájc. Azokban az európai országokban, ahol nagy tömegben élnek törökök, hatalmas győzelmet aratott Erdogan.

A legnagyobb török népességgel rendelkező ország Törökországon kívül Németország. Itt Erdogan 240 ezer szavazattal kapott többet kihívójánál. A nyugat-európai szavazatok súlyát jól mutatja, hogy a török elnök ugyanennyi szavazattal kapott kevesebbet Kilicdaroglunál Ankarában és Isztambulban együttvéve. Tehát Erdogan egyedül a németországi szavazatokkal kompenzálni tudta a szavazatok negyedét adó két török nagyvárosban elszenvedett hátrányát.

Érdemes elgondolkozni azon is, hogy a tömeges migráció, és a bevándorlók sikeres integrációja szempontjából mit jelentenek ezek az eredmények. Talán a legfontosabb tanulság az, hogy a nemzeti és kulturális kötődés a nyugatra érkezés után is fontos marad a bevándorlók egy jelentős része számára.

Olaszország észak–déli megosztottsága hosszú évszázadokra nyúlik vissza, elég arra gondolnunk, hogy Dél-Itália évszázadokig volt a Bizánci birodalom része, majd az arab hódítás is elérte. Észak-Itáliában pedig a Német-római birodalom hatása volt erős, és az északi területek a középkor vége óta máig egyre többet profitálnak abból, hogy közelebb fekszenek Európa gazdasági centrumához.

Öt érdekes térképen mutatjuk be, hogy milyen szintű megosztottság jellemzi napjainkban a dél-európai országot.