Jancsó Tamás
Jancsó Tamás


Geográfus

A háború sújtotta országok a migráció kimeríthetetlen forrásai

Afganisztánban az USA háborújának húsz éve alatt megduplázódott a népesség. Szíriából pedig hiába menekült el hatmillió ember, ma már többen laknak az országban, mint a polgárháború kezdetekor. A jelenlegi szudáni helyzet különösen aktuálissá teszi azt, hogy a konfliktuszónákkal foglalkozzunk.

Sokszor hangoztatott érv a migrációpárti erők részéről, hogy Európának és a nyugati világnak minden rászorulót be kell fogadnia. De vajon mennyire fenntartható ez a hozzáállás egy olyan világban, ahol a fejlődő országok demográfiai robbanáson mennek keresztül, és történelmi távlatban egyre gyakoribbak lesznek a véres konfliktusok, és az ezek miatt elinduló menekülthullámok? A válasz egyszerű: semennyire.

Szudánt már most több mint százezer ember hagyta el, az összecsapások árnyékában érdemes megnézni két másik konfliktuszóna, Afganisztán és Szíria adatait, mert ezekből látható, hogy mit eredményeznek a háborúk demográfiai és migrációs szempontból.

Bár elsőre talán azt gondolnánk, hogy a konfliktusok fékezik egy ország népességnövekedését, ez hosszabb távon közel sem egyértelmű, sőt. Az instabilitás sokszor együtt jár a gyermekszám növekedésével, hiszen a családok ezekben a helyzetekben a túlélésüket sokszor csak több gyerek vállalásával látják biztosítottnak. Az egészségügyi helyzet romlása, az oktatási rendszer hiányosságai, és alapvetően az alacsony fejlettség mind hozzájárul ahhoz, hogy a gyerekszám magas maradjon a háborús országokban. Nem elhanyagolható, hogy a konfliktusokkal küzdő muszlim országokban a nők társadalmi és oktatási helyzete szintén kifejezetten a magas gyermekszám felé mutat.

Afgán nők orvosi ellátásra várnak a nyugat-afganisztáni Herat menekülttáborában (Fotó: MTI/EPA/Dzsalil Rezají)

Jó példa erre Afganisztán, ahol a sah elleni 1973-as államcsíny óta szinte folyamatosan instabil helyzet van, az ENSZ statisztikái szerint mégis 50 év alatt 11 millióról mára 41 millióra nőtt, azaz megnégyszereződött a népességszám. Talán még szemléletesebben érzékelteti a folyamatokat, hogy

2001-ben, az USA afganisztáni háborújának kezdetekor 19 millióan laktak az országban. 2021-ben pedig – amikor az amerikai haderő kivonult, és ismét a tálibok kerültek hatalomra – Afganisztán lakosságszáma már 40 millió fő volt. Tehát a háború húsz éve alatt megduplázódott.

Belegondolni is félelmetes, hogy az ENSZ legfrissebb előrejelzései szerint Afganisztán népességszáma 2080-ban már a 100 millió főt is meg fogja haladni.

Szíria szintén jó példa. Itt a polgárháború kezdetekor 2011-ben csaknem 23 millióan éltek, majd 2016-ra az ország népessége 19 millió főre csökkent a háború miatt. Idén azonban már újra meghaladja Szíria népessége a polgárháború előtti szintet, annak ellenére, hogy az országból korábban elmenekülő több mint 6 millió embernek csak a negyede tért vissza a fegyveres összetűzések csillapodása óta.

A demográfiai robbanás Szíriában a polgárháború ellenére sem állt meg tehát, az ENSZ előrejelzései szerint 2035-re újabb 10 millió fővel gyarapszik majd a darabokra szakadt ország lakossága.

Szíriai gyerekek egy elhagyott iskolaépület udvarán, Atarib városánál. A polgárháborús harcok elől elmenekült szíriai családok egy része az iskolaudvaron létesített sátortáborban húzza meg magát (Fotó: MTI/EPA/Mohamed Badra)

A fenti két ország példája jól mutatja, hogy hiába fogadja be Európa akár milliós nagyságrendben is a konfliktuszónákból érkező embereket, ezzel valójában semmit nem old meg. Tehát hamisak az ellenkezőjét állító, morálitásra hivatkozó érvek.

Háborús konfliktusok pedig a klímaváltozás és pont a népességszaporodás miatt valószínűleg egyre gyakrabban fognak előfordulni, erre jó példa Szudán jelenlegi helyzete is.

A nyugati világ Afganisztánban és Szíriában eddig finoman szólva sem volt sikeres a konfliktusok rendezésében, pedig valahogyan el kellene érni a hosszú távú stabilitást, és a demográfiai robbanás fékeződését. Amíg ez nem sikerül, a háború sújtotta országok gyakorlatilag kimeríthetetlen forrásai lesznek a bevándorlóknak. Különösen igaz lenne ezekben az esetekben tehát az elv: a segítséget kell odavinni, és nem a bajt idehozni.


Jancsó Tamás
Jancsó Tamás


Geográfus

Egy bevándorlópárt és az antiszemitizmus terjedése Európában

A tömeges migráció következtében egyre jobban terjed az antiszemitizmus a nyugat-európai országokban. Az első parlamentbe jutott bevándorlópárt, a DENK példája jól mutatja, hogy a migránsok sikertelen integrációja miként járul hozzá az Európában korábban alapvetőnek tartott értékek visszaszorulásához.

„Izrael sátáni gyilkosok koalíciója!”

„A holland média cionista, nincs sajtószabadság.”

„A cionizmus a GONOSZ ezen a földön. (…) Rothschildok, Rockefellerek, Schwab, Soros, Clintonok, világjárványok, kötelező védőoltások stb.... Minden, ami ROSSZ ezen a bolygón.”

„Náci Izrael!”

„Izrael nem létezik, csak Palesztina.”

A holland DENK facebook oldalán alapvetően ezekhez hasonló kommenteket olvashatunk a párt támogatóitól minden Izrael-ellenes bejegyzés alatt (a facebook közösségi irányelveivel természetesen összhangban…) Korábbi írásunkban általánosságban mutattuk be a DENK-et, az első olyan bevándorlópártot, ami bejutott egy nyugat-európai ország parlamentjébe. Most pedig a DENK példáján keresztül a Nyugat-Európában egyre terjedő antiszemitizmusra fókuszálunk.

„A cionizmus rasszizmus!” jelentésű transzparenst tartó németországi muszlim nő egy palesztinok mellett tartott tüntetésen Berlinben 2017-ben (MTI/EPA/Clemens Bilan)

Bár a balliberális politikusok próbálják elhallgatni, Nyugat-Európában a bevándorlás következtében egyre fokozódik az antiszemitizmus. Minden felmérés igazolja, hogy az Európába érkező migránsok hozzák magukkal azt a zsidóellenes szemléletet, ami miatt például ma már sok nyugat-európai országban nem ajánlják a zsidó fejfedő, a kipa köztéren való hordását, vagy ami miatt egyre gyakrabban követnek el erőszakos támadásokat zsidók ellen Nyugat-Európában. A témáról egyébként részletesen olvashatunk Veszprémy László Bernát könyvében is.

A konkrét példa, a DENK alapvetően egy török származásúak által alapított párt, de a szavazóik között sok a marokkói is, valamint céljuk minden Hollandiában élő bevándorló képviselete. Mielőtt azt gondolnánk, hogy a fenti kommentek függetlenek a párt szellemiségétől, tanulságos felidézni a DENK létrejöttének körülményeit. Jellemző, hogy a DENK alapítói azután távoztak a baloldali Munkáspártból, miután összekülönböztek egy zsidó párttársukkal, aki felhívta a figyelmet a bevándorlók integrációjának problémáira.

Érdemes megnézni az alábbi nagy botrányt kavart bejegyzésüket is. 2017-ben a DENK egyik vezetője „Izrael és a zsidók hosszú karjáról” beszélt a holland parlamentben, utalva a hollandiai zsidó szervezetekre, majd a párt kampányt kezdett az „izraeli lobbi” ellen. Ennek részeként jelent meg a lenti bejegyzés is a párt hivatalos facebook oldalán, amin egy kipát viselő férfi kezet fog egy cilinderes alakkal, utalva a zsidóság és a kapitalista elit, a DENK szerint káros együttműködésére. A grafikán egyébként több holland-zsidó szervezet is szerepel, mint az „izraeli lobbi” képviselői. Ez a bejegyzés máig elérhető a facebookon (természetesen szintén az oldal közösségi irányelveivel összhangban…)

Antiszemita bejegyzés a DENK facebook oldaláról (Forrás: facebook.com/DenkNL)

A párt tehát nem csak csendben asszisztál ahhoz, hogy a támogatói antiszemita véleményeket fogalmazzanak meg, aktívan hozzá is járulnak az ilyen nézetek terjedéséhez. Fontos hangsúlyozni, hogy nem egy marginális csoportról van szó. A DENK több, mint 200 ezer szavazatot kapott a 2017-es és 2021-es holland parlamenti választásokon, valamint a 2018-as önkormányzati választásokon a két legnagyobb holland városban, Amszterdamban és Rotterdamban is a szavazatok 7%-át szerezte meg.

Folyamatosan érkeznek a hírek arról, hogy egyre több atrocitás éri a nyugat-európai zsidóságot, a fentiek mutatják, hogy a bevándorlók teljesen új szemléletet hoznak az európai politikába. Ennek fényében egészen szürreálissá válnak a rendszeresen Magyarországot érő nyugati támadások, amikben egyszerre vádolják antiszemitizmussal a magyar kormányt, és kritizálják a bevándorláspolitikáját. Gondoljunk csak bele, hogy mi történne, ha bármelyik magyarországi parlamenti párt hasonló képet tenne közzé, mint a fenti, 2017-es hollandiai bejegyzés?

Magyar szempontból érdemes azt is megjegyezni, hogy pont 2017-ben támadták Magyarországot a legintenzívebben, antiszemitizmussal vádolva a Soros-tervről szóló plakátok miatt. Miközben a magyar kormány éppen az ellen a tömeges migráció ellen érvelt a plakátokkal, ami kitermeli a bevándorlópártokat, és az új, 21. századi európai antiszemitizmust.


Jancsó Tamás
Jancsó Tamás


Geográfus

Egyre nagyobb a szakadék Európa keleti és nyugati fele között

A 2010-es évtizedben Kelet-Közép-Európa országai gazdaságilag jelentősen felzárkóztak Nyugat-Európához. A más kultúrákból érkező emberek letelepítése terén azonban még nem kezdtük el ledolgozni a hátrányunkat a ”fejlett” nyugattal szemben. Bár valószínűleg ez nem is olyan nagy baj.

Az Eurostat adatai szerint 2011 és 2020 között évente átlagosan 659 ezer nem európai ember kapott állampolgárságot abban a 29 országban, aminek az adata látható a lenti térképen. Ez tíz év alatt 6 millió 585 ezer új állampolgárt jelent.

A bevándorlók abszolút számához képest a tízezer főre vetített adatok még jobban megmutatják, hogy milyen intenzív az egyes országokban a migráció, hiszen így könnyebben összehasonlíthatóak a kisebb és a nagyobb államok.

A 29 ország teljes lakosságszáma 515 millió fő volt 2020-ban, azaz minden tízezer európaira 128 Európán kívüli migráns jutott tíz év alatt. Ráadásul ezek csak az állampolgárságot kapott bevándorlók, akiknek a számát viszonylag pontosan tudják gyűjteni a statisztikai hivatalok.

Adatok forrása: Eurostat

A térképen lévő számok jól mutatják azt a hatalmas különbséget, ami az Európai Unió Oderától és Lajtától keletre és nyugatra eső része között van. A 11 kelet-közép-európai és kelet-európai volt szocialista ország mindössze 52 ezer nem európai bevándorlónak adott állampolgárságot, azaz itt 10.000 emberre csak 5-en jutottak. A maradék 18 országban viszont több, mint 6 és fél millió afrikai, ázsiai és amerikai származású ember lett állampolgár, ami azt jelenti, hogy 10.000 lakosonként 160 fő.

Az élen Svédországot látjuk, aki arányaiban pontosan százszor annyi nem európai bevándorlónak adott állampolgárságot, mint Magyarország.

Mit jelent a svédországi 434 bevándorló 10.000 lakosra? Ez annyi, mintha Miskolcon tíz év alatt több, mint 6.000 bevándorló kapna állampolgárságot. Vagy Budapesten évtizedenként 74.000 fő, ami több, mint a 21. kerület, Csepel teljes népessége. Mintha minden tíz évben a főváros bővülne egy kerületnyi nem európai bevándorlóval. Svédországban ilyen mértékű volt az elmúlt években az Európán kívülről jövő migráció.

Ezek hatalmas számok, az Európa két fele között meglévő szakadék pedig alapvető különbségeket eredményez az élet szinte minden területén. Társadalmi kohézióban, gazdaságban, vagy éppen a politikában.

Ha csak az Egyesült Királyságot nézzük, akkor azt látjuk, hogy tíz év alatt 1 millió 348 ezer nem európai bevándorlónak adtak állampolgárságot a szigetországban. Ez a létszám nagyobb, mint amennyi a Brexit népszavazáson az EU-ból való távozásra és a maradásra voksolók száma között volt. Ennyi ember tehát megfordíthatta volna a népszavazás eredményét.

A britek szuverenitásáról szóló döntéskor is láthattuk, hogy a bevándorlók döntően a nemzetállamok önállósága ellen szavaztak. Megmutattuk korábban a brit és a francia választások adatait elemezve azt is, hogy a migráns hátterű szavazók alapvetően más politikát támogatnak, mint az őshonos lakosság. Világosan látszik tehát, hogy ekkora mértékű migráció mellett minden egyes évvel nehezebbé válik a konzervatív, nemzeti érdekeket képviselő politika folytatása, és egyre többen támogatják majd az Európai Egyesült Államok megvalósítását.


Jancsó Tamás
Jancsó Tamás


Geográfus

A tömeges bevándorlás és a baloldali elit képmutatása

Ahogy Nyugat-Európában egyre nő a bevándorló hátterű szavazók aránya, úgy válnak a migránsok egyre fontosabbá a baloldali pártok számára. Ezzel párhuzamosan pedig a baloldal elveszti korábbi fő szavazóbázisát, az alacsonyabb jövedelmű társadalmi csoportokat. A két folyamat ráadásul szorosan össze is fonódik.

A baloldali elit tagjai, a politikusaik, a gazdasági hatalommal bíró cégvezetőik, az értelmiségük, a véleményformálóik végtelen képmutatással minden országban megpróbálják lejáratni a tömeges bevándorlást elutasító embereket. Jobb esetben félrevezetettnek és szűklátókörűnek, rosszabb esetben ostobának, idegengyűlölőnek és rasszistának állítanak be mindenkit, aki nem támogatja a multikulturális társadalmakról alkotott balliberális víziójukat.

Igazán álságosan viselkedés ez a baloldali elit és az ideológiájukat támogató jómódú társadalmi csoportok részéről, hiszen ők közvetlenül keveset érzékelnek a multikulturális társadalom árnyoldalaiból. A Rózsadombon és Újlipótvárosban élők könnyű szívvel támogathatják a tömeges bevándorlást. A London, Párizs, Berlin és Brüsszel elit részeiben lakók nagyon könnyen félrenézhetnek, és úgy tehetnek, mintha nem léteznének azok a problémák, amiket az alacsony képzettségű bevándorlók tömegei okoznak.

Nem az ő szomszédjukba fognak beköltözni az afrikai, ázsiai bevándorlók. Nem nekik kell félniük a nem integrálódott emberek miatt majd az utcán este, amikor hazasétálnak otthonaikba.

Nem az elit, a felső-középosztály tagjai számára jelentenek a migránsok konkurenciát a munkahelyeiken, nem az ő bérüket nyomja le a megjelenésük a munkaerőpiacon.

Nem az ő gyermeküknek lesz nehezebb tanulni a magániskolában az eltérő kultúrájú, beilleszkedési problémákkal küzdő bevándorló gyermekek miatt.

Nem az ő életüket nehezíti meg az, hogy a tömeges bevándorlással természetes módon együtt jár a társadalmi kohézió csökkenése, és ebből fakadóan a jóléti állam leépülése.

Ők maximum annyit érzékelnek a bevándorlókból, hogy lesz, aki olcsón vigyáz a gyerekükre. Lesz, aki olcsón takarít a lakásukban. Lesz alacsonyan fizetett, kedvesen mosolygó bevándorló eladó a boltban, és lesz buszsofőr a buszon. Ők csak azt látják, hogy milyen szépen működik a multikulturális, szép új jövő. 

A tömeges migráció árnyoldalait nem az elitnek, hanem a társadalom többségét adó, közepes és alacsonyabb jövedelmű polgároknak kell elviselnie.

A társadalom szegényebb tagjai számára jelent problémát, hogy a tömeges bevándorlás következtében fenntarthatatlanná válik a jóléti állam, ezért ők jutnak majd rosszabb egészségügyi, vagy szociális ellátásokhoz.

A szegényebbek gyermekei fognak egy osztályba járni a bevándorlógyerekekkel.

Az alacsonyabban képzettek számára fognak a migránsok konkurenciát jelenteni a munkaerőpiacon, az ő bérük lesz alacsonyabb a más kultúrákból érkező bevándorlók miatt.

A bevándorlók tömegei az olcsó lakóövezetekbe fognak költözni, így a szegényebbeknek kell megtapasztalni az eltérő kultúrák együttéléséből fakadó problémákat, ők fognak félni az utcákon.

Bevándorlók Brüsszelben (Fotó: MTI/EPA/Stephanie Lecocq)

A multikulturalizmus kialakulásával nem csak megszűnnek a korábban jól működő társadalmi kapcsolatok, és feloldódnak a nemzetállami közösségek. Látszik a fenti példákból is, hogy a társadalom többségének egyszerűen nem érdeke a tömeges bevándorlás támogatása. A migrációpárti baloldaltól azért fordulnak el tömegek, mert nem tetszik nekik az a politika, amit folytatnak.

A baloldal ebben a helyzetben pedig tovább erőlteti a tömeges bevándorlást, hiszen tudják, hogy a migránsok majd rájuk fognak szavazni. A multikulturális együttélésből fakadó problémák pedig már nem érdeklik őket. Ezért is végtelenül képmutató a baloldal, amikor a jobboldal által félrevezetett, szűklátókörű embereknek állítja be a migráció ellenzőit. Egyszerűen lenézik az állampolgárokat, azt feltételezve, hogy nem tudják felmérni a saját érdekeiket.