A DENK-et 2015-ben alapította a török származású Tunahan Kuzu és Selcuk Öztürk, akik a holland Munkáspártból léptek ki. Nem meglepő ez az irány, hiszen a nyugat-európai országokban a bevándorlók többségében a baloldali pártokra szavaznak, és a bevándorló származású politikusok nagy része is ehhez az oldalhoz kötődik.
Más országokban is léteznek már önálló bevándorlópártok, jelentősebb sikereket azonban még nem értek el, Hollandiában viszont a választási küszöb hiánya lehetővé tette, hogy alacsonyabb támogatottság mellett is képviselőket küldjenek a parlamentbe.
A szervezetben a törökök játszák a főszerepet, akik kifejezetten jó viszonyt ápolnak a Törökországban kormányzó Igazság és Fejlődés Pártjával. Ez a török kötődés számos konfliktust is eredményezett már a múltban, például akkor, amikor a DENK képviselői nem támogatták azt az indítványt, amiben a holland parlament kimondta, hogy a törökök 1915-ben népirtást követtek el az örmények ellen. Jól mutatja, hogy mennyire bonyolult, problémákkal terhelt kérdés a bevándorlók anyaországukhoz és befogadó országukhoz fűződő lojalitása, hogy a szavazás után a bevándorlópárt lejáratta a javaslatot támogató, más holland pártokban ülő török származású képviselőket, megkérdőjelezve a Törökországhoz kötődő hűségüket.
A DENK neve hollandul gondolkodást, törökül pedig egyenlőséget jelent. A szociális támogatások fontosságát és egyéb baloldali elveket hangoztató párt szervezetében bár a törökök a dominánsok, a jelszavak szintjén minden bevándorlót képviselnek, és azért küzdenek, hogy a migránsok egyenlő jogú állampolgárai legyenek Hollandiának.
Jellemző azonban, hogy a kisebbségvédelmet a bevándorlók integrációjának elvetésével képzelik el. Szerintük integráció helyett elfogadásra van szükség.
Ha kicsit alaposabban megnézzük a DENK és politikusainak facebook oldalait, akkor további tanulságos dolgokat találhatunk.
Nézzük mondjuk a bevándorlók holland hagyományokhoz való viszonyát. Amikor például a párt (udvariasságból?) a facebookon köszönti a királyi párt a holland nemzeti ünnep, a Király napja alkalmából, akkor igen kevesen lájkolják a bejegyzést, és a kommentek között olyan reakciókat olvashatunk, hogy „majd akkor ünneplem a Király napját, ha már történelem lesz!”, illetve „Miért tartjuk el őket?”, vagy egyszerűen csak annyit kommentelnek a DENK támogatói a holland nemzeti ünnep posztja alá, hogy „Boldog Ramadánt!”
A DENK rendszeresen tesz közzé Izrael-ellenes, Palesztinát támogató bejegyzéseket, amik alatt feltűnő, hogy mennyi antiszemita kommentet olvashatunk. A magyar kormányt ért nyugati támadásokat ismerve különösen bizarr olvasni a DENK bevándorló hátterű támogatóinak kommentjeit, amiben náci államnak nevezik Izraelt, cionistának a holland médiát, és a sajtószabadságot hiányolják az országban. Vagy éppen a Clintonokat, a Rothschildeket és Sorost együtt emlegetik a világban lévő gonosz megtestesítőjeként. (Természetesen a Facebook közösségi irányelveivel összhangban…) Ezek a kommentek láthatóan nem zavarják a DENK vezetőit, ami nem meglepő, hiszen a pártot a legtöbbet az antiszemita megnyilvánulásai miatt támadják.
Több, mint 200 ezer szavazatot kapott egy ilyen párt a 2017-es és 2021-es holland parlamenti választásokon is. A 2018-as önkormányzati választásokon pedig a két legnagyobb holland városban, Amszterdamban és Rotterdamban is a szavazatok 7%-át szerezte meg. Nem marginális politikai szereplőről van tehát szó.
A DENK fényében tényleg szürreálisnak tűnnek azok a támadások, amik Magyarországot érik a bevándorláspolitikája miatt, amikor nyugati politikusok antiszemitának, és idegenellenesnek bélyegzik a magyar kormány politikáját. Ne feledjük, ezekben a támadásokban élen jár Mark Rutte, Hollandia miniszterelnöke. Elnézve a DENK működését, halkan csak annyit mondanánk, hogy mindenki sepregessen a saját háza táján.