A kereszténységgel hagyományosan ellenséges baloldali és liberális pártok Európa szerte támogatják a bevándorlást, és meglepően elnézőek az iszlám vallással kapcsolatban. Ezt mutatja többek között az is, hogy általában nem támogatják a bevándorlás korlátozását, valamint küzdenek azért, hogy a bevándorlók a lehető leghamarabb állampolgárságot és szavazati jogot kapjanak a nyugat-európai országokban. Nem véletlen ez, globális jelenség, hogy a baloldali pártok az elmúlt évtizedekben gyakorlatilag lecserélték a munkásosztályt képviselő támogatóikat a bevándorlókra.

Nyugaton ma már a migráns hátterű szavazók jelentik a baloldal egyik fő bázisát, akiket a szociális juttatások ígéretével, valamint az európaitól eltérő kultúrájuk támogatásával próbálnak megnyerni.

A baloldali politikusok kiemelkedően sikeresek a bevándorló szavazatók körében, hiszen az Európába érkező migránsok többségében őket támogatják a választásokon. Franciaországban is ez a helyzet, az elmúlt évtizedek erőteljes – főleg muszlim országokból származó – migrációja nem csak az ország népességét formálta át lényegesen, hanem a politikáját is. 

Akik pedig azt gondolják, hogy az előző állítások csupán bevándorlásellenes, jobboldali politikai szólamok, azoknak egy klasszikussal élve csak azt tudjuk mondani, hogy a tények makacs dolgok. Lássunk néhány eredményt az előző évek francia választásairól.

A 2022-es elnökválasztás első fordulójában a felmérések szerint a muszlim szavazók 69%-a a szélsőbaloldali Mélenchont támogatta, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a politikus Emmanuel Macron és Marine Le Pen mögött megszerezte a harmadik helyet 22%-os eredményével. A francia kommunistákhoz kötődő Mélenchon megnyerte az elnökválasztás első fordulóját Párizs több, bevándorlók által lakott negyedében, ami bizonyítja, hogy számíthatott a migráns hátterű szavazatokra.

Az elnökválasztás második fordulójában pedig a muszlimok 85%-a szavazott Emmanuel Macronra a jobboldali jelölttel szemben. Történt ez annak ellenére, hogy az utóbbi időben már a regnáló elnök is felhívta a figyelmet a muszlim szeparatizmus elleni küzdelemre. A második fordulóba be nem jutott Mélenchon nem is buzdította a muszlim híveit arra, hogy szavazzanak Macronra, de azt elmondta, hogy nem szavazhatnak a konzervatív Le Penre. Ennek lett az eredménye a 85%-os muszlim támogatás Macron irányába.

Nézzünk meg még néhány szavazást. A 2022-es francia parlamenti választásokon a nem katolikus vallásúak, akik döntő többségében muszlimok, 38%-a támogatták a baloldali, kommunistákat is tartalmazó listát. A jobboldali Nemzeti Tömörülés listáját pedig csak 8%-uk. A római katolikusok ugyanezt a két listát 38% helyett 13%-ban, és 8% helyett 21%-ban támogatták. Ráadásul jellemző módon külön a muszlim szavazatok itt nem ismerhetőek meg, a nem katolikus eredményekben a muszlim szavazatok egyben vannak kezelve a protestáns, és a hagyományosan konzervatív értékrendű zsidó szavazókkal.

Korábban a 2017-es parlamenti választásokon ugyanez volt a helyzet. A római katolikusok 18%-a szavazott baloldali és 45%-a jobboldali pártokra, míg a más vallású szavazók 36%-a baloldali, és csak 25%-a jobboldali pártokra. Ez hatalmas különbség, és mutatja, hogy milyen szinten a vallási (és az etnikai) háttér határozza meg Franciaországon belül a politikai preferenciákat.

Az sem igaz, hogy a bevándorló hátterű, muszlim szavazók csak a Jean-Marie Le Pen és lánya, Marine Le Pen vezette bevándorlásellenes Nemzeti Tömörülést utasítják el, hiszen a muszlimok korábban is minden esetben a baloldali, liberális pártokat támogatták a jobboldali politikusokkal szemben.

A 2007-es elnökválasztás első fordulójában például a felmérések szerint a francia muszlimok 64%-a a szocialista, 19%-a pedig a centrista jelöltre szavazott. Csak 1%-uk (!) támogatta a későbbi győztes, jobboldali Nicolas Sarkozy-t. Továbbá más, korábbi tanulmányok is alátámasztják, hogy a francia muszlimok hagyományosan balra szavaznak.

Franciaországban is egyre nagyobb jelentősége van, hogy hogyan szavaznak a bevándorló hátterű emberek. Az iszlám vallású lakosság ma már komoly súlyt képvisel az országon belül, körülbelül a népesség 8-10%-át adva. Bár jellemző, hogy nincsenek friss statisztikai adatok az európai muszlim lakosság számáról, a Pew Research Center 2016-os adatai szerint Nyugat-Európán belül Franciaországban él a legtöbb, közel hatmillió iszlám hívő ember.

A Brexit népszavazás kapcsán is láthattuk, hogy a bevándorló hátterű állampolgárok egészen máshogy gondolkoznak az országokkal kapcsolatos legfontosabb kérdésekről, mint az őshonos európaiak. A francia példákból is láthattuk, a bevándorlók számtalan alkalommal bizonyították, hogy megbízható szövetségeseik a balliberális pártoknak, így ahogyan nő a népességen belüli arányuk, úgy lehetetlenül el a hagyományos, nemzeti alapú politizálás a nyugat-európai országokban. Beszélhetnek tehát a balliberális politikusok például a migráció vélt gazdasági hasznáról, vagy humanitárius kötelességekről, sokkal fontosabb lehet számukra, hogy megbízható szavazókat importálnak, és a tömeges bevándorlás segítségével a saját céljaiknak megfelelően alakítják át az európai országok népességét.

Az Egyesült Királyság lakói 2016. június 23-án szavaztak arról, hogy az ország kilépjen-e az Európai Unióból. A Brexit népszavazás eredménye közismert, Európa egyik legerősebb állama már nem tagja a szervezetnek.

A britek szuverenitásáról szóló döntés kapcsán sokszor hallhattuk, hogy Skóciában és Észak-Írországban a történelmi múlt, a földrajzi jellemzők miatt jelentős többségben voltak az unióban bennmaradást támogatók.

Londonban és számos nagyvárosban szintén a maradásra szavaztak többen, aminek a hátterében nem csak a nagyvárosi emberek világszerte tapasztalható globalistább világlátása volt. Kevesebbet beszéltünk róla, de a felmérések alapján egyértelmű, hogy a bevándorló hátterű szavazók – akik főleg a nagyvárosokban élnek – sokkal nagyobb arányban voksoltak a bennmaradásra, mint az őshonos britek.

Arról természetesen nincsenek egészen pontos adatok, hogy egy titkos szavazáson az egyes társadalmi csoportok hogyan szavaztak, azonban a választás előtti, és a választás napján készül exit poll felmérések egységesen megmutatták a brit társadalmon belül feszülő különbségeket.

A Brexit szavazás összesített eredménye szerint 17,4 millióan szavaztak a távozás (51,9%), és 16,1 millióan a maradás mellett (48,1%). A fenti grafikonon látható, hogy amíg a fehérek 54%-ban támogatták a kilépést, addig a nem fehérek csak 31%-ban.

A vallásos emberek között még nagyobb volt a különbség, a magukat kereszténynek vallók 58%-ban szavaztak a kilépésre, míg a bevándorló muszlimok és hinduk csak 30%-ban.

A fehér lakosság fenti kategóriája ráadásul egyben kezeli a regionális különbségeket, valamint a fehér bevándorlókat is, akik biztos, hogy máshogy álltak hozzá a kérdéshez, mint az őslakosok. Mivel Skócia és Észak-Írország lakosságának 95%-a fehér, akik ugye a történelmi, földrajzi szempontok miatt szavaztak többségben a bennmaradás mellett, ezért csak Anglián belül a fehérek és nem fehérek szavazatarányánál a valóságban még a fentieknél is nagyobbak voltak a különbségek.

A fehér angliai lakosság legalább 60 %-ban szavazhatott a kilépés mellett, míg a nem fehérek csak körülbelül 30%-ban, ami hatalmas különbség egy ilyen, az ország jövőjét alapvetően meghatározó kérdésben.

Érdekes megjegyezni, hogy csak a 2010-es években nagyjából 1,4 millió EU-n kívüli ember, főleg ázsiaiak, és afrikaiak kaptak brit állampolgárságot. A Brexit szavazás során pedig mindössze 1,3 millióval szavaztak többen a távozásra, mint a maradásra.

Ez a bemutatott néhány adat tökéletesen igazolja, hogy a bevándorlás miként alakítja át egy ország politikai arculatát. Látszik a multikulturalizmus hatása, az, hogy az eltérő hátterű emberek egészen máshogy látják az ország szempontjából legfontosabb kérdéseket is. A népesség ilyen átalakulása rákényszeríti a politikusokat arra, hogy más irányba vigyék az országokat, hiszen ha a jellemzően amúgy is megosztott társadalmakon belül megjelenik egy – akár a voksoknak csak néhány százalékát adó, de – egyirányba szavazó bevándorló csoport, akkor ők könnyen válhatnak a mérleg nyelvévé a választások során. Így már viszonylag kevés bevándorló szavazó hatására is visszaszorulhat a mainstream politikában a bevándorlás kritizálása, az eredmény pedig a fokozódó migráció. Nyugat-Európában szinte mindenhol ez történt.

A Brexit népszavazás azért különösen érdekes, mert nem egy ország irányításáról, hanem konkrétan a szuverenitásról szólt, arról, hogy több Európát, vagy kevesebb Európát akarnak az Egyesült Királyság lakói. A tömeges migrációt támogató, Európai Egyesült Államokra vágyó baloldali politikusok elégedettek lehettek a bevándorlók szavazási viselkedése láttán. Világosan kiderült, hogy az őshonos britek kevesebb, a bevándorlók pedig egyértelműen több Európát akartak. A britek 2016-ban azonban kiléptek az EU-ból, mivel a bevándorlók még nem voltak elegen ahhoz, hogy eldöntsék a népszavazást.

Bár jó eséllyel jelentős többséggel újraválasztják Alexander Van der Bellen regnáló zöldpárti államfőt, a vasárnapi választás kapcsán érdemes megnézni, hogy miképpen változott meg nyugati szomszédunk népességének összetétele az elmúlt években. Kik azok az osztrákok, akik szavaznak a hétvégén?

Hasonlóan sok nyugat-európai országhoz, Ausztriában is rohamos ütemben alakul át a lakosság összetétele. Bár sok ország esetében nehéz pontos adatokat találni a bevándorlás alakulásáról, az osztrák statisztikai hivatal viszonylag részletes adatokat tesz közzé a lakosság összetételéről a külföldi származás alapján is. A külföldi háttér azért jó mutató, mert nem csak az első generációs bevándorlókat tartalmazza, hanem a már Ausztriában született második generációs bevándorlókat is.

A 2008 óta elérhető adatok alapján az elmúlt 14 évben,

történelmi léptékben egy szempillantás alatt csaknem 1 millió fővel nőtt a bevándorló hátterű lakosság száma Ausztriában, és ma már eléri a 2 millió 337 ezer főt a nem egészen 9 milliós országban.

Eközben az őshonos osztrákok száma folyamatosan csökkent, összesen 240 ezer fővel. 14 év alatt 9 százalékkal esett vissza az arányuk a hazájukban.

Bécs bevándorlási helyzetéről korábban írtunk már, a fővárosban 14 éve még minden harmadik ember volt külföldi hátterű, ma pedig már gyakorlatilag minden második. Az osztrák statisztikai hivatal ezen adata szerint Bécs 963 ezer lakójának nincs külföldi háttere, 949 ezer pedig bevándorló származású.

Mivel az Ausztriában élők jelentős része nem rendelkezik osztrák állampolgársággal, ezért ők nem szavazhatnak a parlamenti és elnökválasztásokon. Szerencsére elérhető az az adat is, hogy az osztrák állampolgárok közül mennyien rendelkeznek külföldi származással, ami megmutatja, hogy mekkora súlyuk lehet a választási eredményekben.

A 7 millió 300 ezer osztrák állampolgár közül 786 ezer a külföldi háttérrel rendelkező a statisztikák szerint. Bár ezekből a számokból még le kell vonni a választásra nem jogosult fiatalkorúakat, nyugodtan mondhatjuk, hogy országosan már minden tizedik, Bécsben minden negyedik választó nem őshonos osztrák.

Természetesen a bevándorlók nagyon különböző csoportokból állnak, sokan nyugat-európaiak és kelet-európaiak, egyre többen afrikaiak és ázsiaiak. Azonban bárhonnan is jöttek, mindenképpen más a viszonyuk az osztrák földhöz, a hegyekhez, a kultúrához, mint egy olyan osztrák embernek, akinek az ősei már több száz éve Ausztria területén élnek. A bevándorlók sok mindenről mást gondolnak, részben más a fontos számukra, így más politikát is fognak támogatni.

Ez nem jelenti azt, hogy az összes bevándorló hátterű lakos baloldali, liberális pártokra szavaz, azonban könnyű belátni, hogy közöttük kisebb a támogatottsága a konzervatív, a nemzetek hagyományaihoz ragaszkodó politikának. Így ahogy felhígulnak a nemzetállamok, ahogy nő a bevándorlók súlya a döntésekben, úgy lesz egyre nehezebb jobboldali politikával győzni egy választáson.

A hétvégi olaszországi választások fő kampánytémája az energiaválság mellett a tömeges bevándorlás problémája. Az, hogy minden előrejelzés a Giorgia Meloni vezette jobbközép szövetség győzelmét jósolja, azt mutatja, hogy az olaszok szerint ezt a két kulcskérdést a konzervatív oldal tudja megoldani.

Olaszországban a jobboldali pártok kommunikációjának középpontjában több éve ott van az illegális migráció megállítása. Máig hatással van például az olasz politikára az az eset, amikor 2019-ben Matteo Salvini belügyminiszterként megtagadta a kikötést egy illegális bevándorlókat szállító spanyol NGO hajónak. Azonban az egész problémakör nyilvánvalóan kiterjed a tömeges bevándorlás legális részére is. A pártok támogatottsága is mutatja, hogy az olasz lakosság nem örül annak, hogy Itáliában egyre több más országból származó ember él, akik sokszor nagyon másként élik az életüket, mint az őslakosok.

A statisztikák sajnos nem adnak pontos képet a bevándorlás mértékéről, azonban segíthetnek a folyamatok megértésében. A regisztrált külföldi állampolgárok számát gyűjti a statisztikai hivatal, ez az adat önmagában is érdekes képet fest az olasz bevándorlási helyzetről.

A statisztikák szerint 5 milliónál több külföldi ember él Olaszországban, közülük pedig az egymilliót is meghaladja a román állampolgárok száma.

Bár korábban még a legnépesebb kisebbséget az albánok adták, ma már magasan a románok vezetnek. Keleti szomszédunkból annyian költöztek az országba, hogy a 21 olasz régió közül 18-ban ők a legnépesebb külföldi csoport. Csupán három régióban nem a románok vannak a legtöbben, az albán származásúak Liguriában és a Bolzano autonóm területen, az ukránok pedig Campaniában, Nápoly régiójában kerültek az első helyre. Arról nem is beszélve, hogy az 1 millió 76 ezer romániai állampolgár mellett további 122 ezer moldáviai is él az országban.

Az elmúlt években a leggyorsabban azonban az Afrikából származók száma nőtt. Ha összeadjuk az afrikai országok bevándorlóit, akkor ma már ők vannak a legtöbben.

2021-ben hivatalosan 1 millió 150 ezer afrikai állampolgár élt Olaszországban, többek között 429 ezer marokkói, 140 ezer egyiptomi, 119 ezer nigériai és 111 ezer szenegáli.

A bangladesi, indiai és pakisztáni állampolgárok együttes száma is eléri a 459 ezer főt.

Fontos megjegyezni, hogy ezekben a számokban nincsenek benne azok a bevándorlók, akik már olasz állampolgárságot kaptak, vagy illegálisan tartózkodnak az országban. Tehát az adatok inkább csak érzékeltetik az ország népességének megváltozását. Ahogy Salvini fogalmazott korábban, a franciák „a véget nem érő migránstömeg és a globalizáció miatt már nem ismernek rá a lakóhelyeikre”. A jobboldali olasz pártok egyik legfontosabb célkitűzése, hogy Olaszországban ne ismétlődjön meg az, ami Franciaországban már megtörtént. Hosszabb távon talán ez a mostani olasz választás legfontosabb tétje.