A háború sújtotta országok a migráció kimeríthetetlen forrásai

Sokszor hangoztatott érv a migrációpárti erők részéről, hogy Európának és a nyugati világnak minden rászorulót be kell fogadnia. De vajon mennyire fenntartható ez a hozzáállás egy olyan világban, ahol a fejlődő országok demográfiai robbanáson mennek keresztül, és történelmi távlatban egyre gyakoribbak lesznek a véres konfliktusok, és az ezek miatt elinduló menekülthullámok? A válasz egyszerű: semennyire.

Szudánt már most több mint százezer ember hagyta el, az összecsapások árnyékában érdemes megnézni két másik konfliktuszóna, Afganisztán és Szíria adatait, mert ezekből látható, hogy mit eredményeznek a háborúk demográfiai és migrációs szempontból.

Bár elsőre talán azt gondolnánk, hogy a konfliktusok fékezik egy ország népességnövekedését, ez hosszabb távon közel sem egyértelmű, sőt. Az instabilitás sokszor együtt jár a gyermekszám növekedésével, hiszen a családok ezekben a helyzetekben a túlélésüket sokszor csak több gyerek vállalásával látják biztosítottnak. Az egészségügyi helyzet romlása, az oktatási rendszer hiányosságai, és alapvetően az alacsony fejlettség mind hozzájárul ahhoz, hogy a gyerekszám magas maradjon a háborús országokban. Nem elhanyagolható, hogy a konfliktusokkal küzdő muszlim országokban a nők társadalmi és oktatási helyzete szintén kifejezetten a magas gyermekszám felé mutat.

Jó példa erre Afganisztán, ahol a sah elleni 1973-as államcsíny óta szinte folyamatosan instabil helyzet van, az ENSZ statisztikái szerint mégis 50 év alatt 11 millióról mára 41 millióra nőtt, azaz megnégyszereződött a népességszám. Talán még szemléletesebben érzékelteti a folyamatokat, hogy

2001-ben, az USA afganisztáni háborújának kezdetekor 19 millióan laktak az országban. 2021-ben pedig – amikor az amerikai haderő kivonult, és ismét a tálibok kerültek hatalomra – Afganisztán lakosságszáma már 40 millió fő volt. Tehát a háború húsz éve alatt megduplázódott.

Belegondolni is félelmetes, hogy az ENSZ legfrissebb előrejelzései szerint Afganisztán népességszáma 2080-ban már a 100 millió főt is meg fogja haladni.

Szíria szintén jó példa. Itt a polgárháború kezdetekor 2011-ben csaknem 23 millióan éltek, majd 2016-ra az ország népessége 19 millió főre csökkent a háború miatt. Idén azonban már újra meghaladja Szíria népessége a polgárháború előtti szintet, annak ellenére, hogy az országból korábban elmenekülő több mint 6 millió embernek csak a negyede tért vissza a fegyveres összetűzések csillapodása óta.

A demográfiai robbanás Szíriában a polgárháború ellenére sem állt meg tehát, az ENSZ előrejelzései szerint 2035-re újabb 10 millió fővel gyarapszik majd a darabokra szakadt ország lakossága.

A fenti két ország példája jól mutatja, hogy hiába fogadja be Európa akár milliós nagyságrendben is a konfliktuszónákból érkező embereket, ezzel valójában semmit nem old meg. Tehát hamisak az ellenkezőjét állító, morálitásra hivatkozó érvek.

Háborús konfliktusok pedig a klímaváltozás és pont a népességszaporodás miatt valószínűleg egyre gyakrabban fognak előfordulni, erre jó példa Szudán jelenlegi helyzete is.

A nyugati világ Afganisztánban és Szíriában eddig finoman szólva sem volt sikeres a konfliktusok rendezésében, pedig valahogyan el kellene érni a hosszú távú stabilitást, és a demográfiai robbanás fékeződését. Amíg ez nem sikerül, a háború sújtotta országok gyakorlatilag kimeríthetetlen forrásai lesznek a bevándorlóknak. Különösen igaz lenne ezekben az esetekben tehát az elv: a segítséget kell odavinni, és nem a bajt idehozni.