Jancsó Tamás
Jancsó Tamás


Geográfus

Isten számít ránk, magyarokra! – Interjú Bese Gergő atyával

Szent István király intelmeiről, az egyetemes keresztény és a nemzeti értékeket összehangolásáról, a multikulturalizmus kihívásairól, a kereszténységünk büszke felvállalásáról beszélgettünk Bese Gergő atyával.

 

Az interjú rövidített, videós formában is megtekinthető a hirado.hu oldalon.

 

Hogyan lehet összehangolni az egyetemes keresztény értékeket a nemzeti értékekkel?

A keresztény értékeink és a nemzetünk jelene nagy átfedésben van egymással. Az, hogy nemzetünk egyáltalán létezik, az annak köszönhető, hogy erős keresztény gyökerei voltak. Ha nem lettek volna hívő őseink, és nem lettek volna olyanok, akik az ég felé emelték a tekintetüket, és a legnagyobb kihívások, megpróbáltatásakor idején nem imára kulcsolt kézzel kérték volna az Isten oltalmazó szeretetét, akkor ma nem lennénk itt. Azok a megpróbáltatások, amiket ez a nemzet túlélt, és amelyet nagyon kevés állam, nép élt volna túl, az azt mutatja, hogy

az Istennek szándéka van velünk, és az Isten számít ránk, magyarokra.

Ha egy nemzet felismeri, hogy a hit képes megtartani a józanság és a normalitás útján, annak a nemzetnek ragaszkodnia kell a hitéhez, a gyökereihez. A globalizmus éppen azt akarja, hogy ezt mind hagyd el, és legyen valami közös, valami olyan, amelynek nincsen fundamentuma, csak napról napra élj valami ideológiát, valami izmust, amelynek nincsenek gyökerei, nincsen tartalma, nincsen igazán a jövőbe mutató üzenete, ma azonban eladható. Azok, akik erre az útra mennek, azoknak a nemzeteknek nem sok jövője van.


Bese Gergő atya, dunavecsi plébános (Fotó: hirado.hu)

A multikulturális országok a szlogenek szintjén manapság az egyetemes emberi jogok elismerésére, elfogadására épülnek. Sokszor ezt halljuk, hogy minden ember egyenlő, szabad és minden embernek joga van a boldogság keresésére. Ezek alapvetően keresztény értékek is. Mivel több a kereszténység az egyetemes emberi jogoknál, illetve miért nem elég csak annyi, hogy minden embertársunkat szeretni kell, el kell fogadni úgy, ahogy van. Miért jobb kereszténynek lenni?

Szeretem ezeket a megfogalmazásokat hallani, mert így tükröt tudunk tartani a világnak, hogy mi nem csak a szlogenek szintjén hirdetjük az emberek egymás iránti elfogadását, a toleranciát, hanem ezt a gyakorlatban is tesszük. A nyugatról érkező nagy emberi jogi aktivisták és nagy szabadságharcosok csak azokat az ideológiákat engedik érvényre jutni, amik nekik tetszenek. Például, ha mi az életvédelemről beszélünk, akkor mi szélsőségesek, kirekesztőek vagyunk, holott mi a magzat életét is fontosnak tartjuk. Én például azt gondolom, hogy minden megfogant életért felelősségünk van. Ők pedig teljesen másként értelmezik a magzati élet védelmét, mert ők előrébb hozzák ilyenkor az anyának a jogait, mint a magzatét. Ahogy II. Szent János Pál pápa mondta, a halál kultúrája bontakozik ki a világ számos pontján. A halál kultúrája pedig ott kezdődik, amikor mi emberek akarjuk eldönteni, hogy ki élhet és ki nem. Az ember dönti el az abortusszal, vagy az eutanázián keresztül, hogy kinek meddig tarthat az élete. Tehát az emberi jogok védelme a keresztény egyházakban, a katolikus egyházban száz százalékosan megvalósul, míg azok, akik ezért pénzt, paripát, fegyvert kapnak, azok csak lózungokat mondanak, de nincs mögöttük igazi tartalom.

Gyakran használt liberális érv, hogy egy ideális társadalomban bárki bármit megtehet, amíg nem okoz ezzel problémát a másiknak.

A katolikus egyházban azt tanítjuk a híveknek, hogy mi nem robotok vagyunk. Az Úristen megalkotott bennünket a saját képére, és elindított bennünket a földi küldetésünkben, és szabad akaratot adott. Minden embernek szabad akarata van. Úgy cselekszik, ahogy akar. Válogatás nélkül falhatja két marékkal az életet.

Egy dolgot azonban mindig kihagynak a mai világ ideológusai: Hogy a tetteinknek következménye lesz. Tehát a fagyi visszanyal.

Például, ha elpusztítom a környezetemet, akkor ne csodálkozzak, hogy két hónapja nem esett Bács-Kiskun megyében az eső, és olyan aszály van, amilyet még nem láttunk. Tehát ha pusztítasz valamit, szabadon megteheted, de a következményeit neked, vagy az utódaidnak kell elszenvednie. Igen, igaz az, hogy mindenki úgy él, ahogy akar, úgy szeret, ahogy akar. Azzal él együtt, akivel akar, de ennek következménye lesz az életében. Lehet tizenévesen elkezdeni a szexualitást élni, de mi lesz, amikor huszonévesen már kiégett fiatalokkal találkozunk? Igen, sok könnyet látunk 30-40 év között, hogy bárcsak vissza tudnám pörgetni az időt, és gondolkodnék, hogy nem 12 évesen kellett volna elkezdenem fogamzásgátlót szedni, mert 33 évesen nem születik gyermekem, mert már meddő vagyok. A szabad akaratom, a felelőtlen döntésem miatt. Tehát mi ezt próbáljuk megértetni a ránk bízottakkal, fiatalokkal, középkorúakkal, idősekkel egyaránt, hogy mi senkit sem akarunk korlátozni, hanem csak azt akarjuk, hogy felelősen, jól átgondolva, és a jövőt szem előtt tartva éljék az életüket. Ennek segítésére pedig megvannak a lépcsőfokaink a keresztény egyházakban a szentségeken, a különböző életkorban belépő egyházi lehetőségek által.

A mai individualista társadalomban nagyon nagy szükség lenne erősebb közösségekre. Mi kellene ahhoz, hogy igazi közösségeink szülessenek?

A koronavírus-járvány időszaka, a bezárások megtanítottak bennünket arra, hogy értékeljük az offline térben lévő, igazi, kézzel fogható barátainkat. A lezárások előtt nagy mellénye volt annak, aki négy-ötezer ismerőst gyűjtött össze a Facebookon. Aztán amikor beütött a baj, akkor senki nem volt körülötte. Senki nem tudta megvigasztalni, senki nem tudott mellette állni akkor, amikor elveszítette a hozzátartozóját, amikor félt. És ez bebizonyította, hogy mindaz, ahova a világ terelt bennünket, ahogyan az online tér rabjai lettünk, az teljesen kiszolgáltatottá tett minket. Sajnos nem következett be az a megvilágosodás, hogy térjünk vissza a valódi közösségeinkbe. A koronavírus után például az egyházi közösségeink is nagyon nehezen térnek észhez.

Pedig a közösség képes rendkívüli mélységekből felhozni egyént, családot, nemzetet egyaránt.

Ha vannak erős közösségeink, akkor nem tud elveszni egy bárány sem, hanem képesek vagyunk integrálni azokat, akik csak úgy lógnak a levegőben, akik például függőségekben szenvednek, vagy magányosak. Mert ha egyedül vagy, akkor nagyon sokszor az a gondolatod lehet, hogy értéktelen vagy. Nagyon komoly lelki válságokat tudunk megelőzni jó közösségekkel. Persze a Sátán gyűlöli az erős közösségeket, ezért mindent megtesz a közösségeink ellen, és újabb és újabb próbatételeket állít elénk. Valószínűleg ilyen lesz majd a háborús időszak folytatódása is. A gazdasági válság újra próba elé teszi majd a családokat és a nagyobb közösségeket is. Erre kell most felkészülni, és különösen arra, hogy sok lesz az elesett, szegény ember. Nekünk, keresztényeknek a karitatív munka ugyanolyan fontos küldetésünk, mint az, hogy az örömhírt hirdessük. Az elkövetkezendő években ott kell állnunk a szegények mellett, és ha három kiló lisztünk van, akkor ne legyünk najd restek egyet odaadni annak, akinek egy sincs. Ez egy újabb próbája lesz annak, hogy vajon milyen emberek is vagyunk igazán.

A jövő nagy kérdése, hogy Magyarország egy multikulturális ország lesz, vagy megmarad többségében keresztény, magyar országnak?

Véleményem szerint nem tudjuk a határon megállítani azt a változást, amely végigsöpört nyugaton, az önmagát fejlett országoknak nevező társadalmakban. Mi is a nyakunkba kapjuk, különösen a médián keresztül azokat a gyilkos ideológiai eszméket, amelyeket egyre többen vallanak magukénak. Annyit tud csak tenni egy nemzeti keresztény kormányzat, hogy fékezi, lassítja ezt a folyamatot. Vagy közbelép, amikor látja, hogy tudva, akarva, tudatosan akarja belenyomni az emberek életébe azt, amitől mindenki elzárkózik, amitől mindenki azt mondja, hogy nekem erre nincs igényem. Mégis ránk akarják erőlteti, a filmeken, reklámokon keresztül, vagy mondjuk olyan propaganda újságokkal, ahol cikkekben mutatják be, hogy mindaz, amit idáig gondoltál az életről, a családról, az már nem úgy van, és fogadd ezt el. És ha a gyerekeid ebbe az irányba indulnak el, akkor te ne próbáld őket lebeszélni, hanem támogasd, hogy ezt a fajta új jövőt építsék. Sajnos tele vagyunk ezzel, a kis falutól a nagyvárosig mindenütt ott vannak a halál kultúrájának csápjai. Megállítani nem, lassítani tudod, illetve fel tudjuk készíteni a családjainkat arra, hogy bírják az ütközetet.

Több fronton megy a harc, megy a szellemi téren, és megy fizikai téren. A fizikai téren ott a modern népvándorlás, amely az iszlám többségű, túlnépesedett országokból özönlik Európa felé. Amikor a Nyugat összeroppan, akkor a szociális hálója nem fogja tudni ezt a sok millió embert eltartani. Érdekes lesz majd az idei tél és a tavasz, mondjuk Németországban, hogy egy gazdasági válság idején hogyan tudnak majd euró milliókat költeni arra, hogy ezt a hatalmas tömeget életben tartsák? Mikor lesz majd ott valami belső feszültség, vagy akár polgárháború, mert a társadalmi egyenlőtlenség, feszültség érezhetővé fog válni. Valamit mi is meg fogunk érezni abból, ha egy nagy gazdaság, mondjuk Németország összeroppan. Vagy ha tovább erőltetik a kvótákat, akkor megtörténhet az, hogy százezer olyan, más világból érkező embert kell majd befogadnunk, akikből Németország négy generációnyit nem tudott integrálni.

A keresztény és nemzeti értékek képesek egymást erősíteni (Fotó: hirado.hu)

Nyugat-Európa, a nyugati kultúra vagy akár Magyarország hogyan tudna hatékonyan segíteni a bevándorlókat kibocsátó országoknak? Az biztos, hogy nem az a hatékony módszer, hogy az ott kitanított, munkaképes fiatalokat elszívjuk tőlük. Hogyan lehetne nekik őszintén segíteni?

Valószínűleg nem úgy, hogy mondvacsinált háborúkat indítok, valószínűleg nem úgy, hogy a világ legszuperebb fegyvereit magam mögött hagyom egy fejlődő országban. Magyarország a segítésben is példa. A Hungarian Helps Program elve, hogy oda kell vinni a segítséget, ahol a baj van, és nem a bajt kell hazahozni. Ez egy józan paraszti ésszel megérthető dolog. Például azt kellene a nyugatnak felismernie, hogy igenis vannak a keresztény hitük miatt üldözött emberek, akiknek joguk van ahhoz, hogy ott éljenek, ahol kétezer éve az őseik. Olyan átfogó intézkedéscsomagot kellene elfogadni, ami Fekete-Afrikában, Észak-Afrikában, a Közel-Keleten a társadalom minden szegmensét átöleli, amelyben azt erősíted, hogy otthon tudjanak boldogulni, mert a többség nem akarna eljönni. Oktatással, az egészségügyi hálózat rendbetételével, munkahelyteremtéssel. Ezt kellene felismernie a nyugati világnak.

Mit mondanak valójában Szent István intelmei a külföldiek befogadásáról? Anakronisztikusan fogalmazva: Szent István király megépítette volna a déli határzárat?

Amikor István az idegenek befogadásáról beszélt, akkor azokról az idegenekről szólt, akik hozták be azt a keresztény kultúrát, amely nyugaton már létezett és élt. Azt mondta, hogy igen, engedd be a nyugati tanárokat, akik ide olyan bölcseletet hoznak, olyan szellemi környezetet teremtenek, amelyből a nép gyarapodni tud. Ha van egy vándorló közösség, aki otthont keres a Kárpát-medencében, és itt akar letelepedni, akkor engedd be őket.

Viszont nem ők fújják a passzát szelet.

Hanem itt egy már meglévő közösségbe kell, hogy beintegrálódjanak. Tehát István nem azt mondta, hogy engedj be mindenkit, hogy földaráljanak, és mi eltűnjünk. Hanem azt, hogy együtt erősebbek vagyunk. És ez így is van. Tehát azok, akik bejönnek ide, dolgozni akarnak és elfogadják a mi kultúránkat, azokkal soha nem volt gond. Viszont, ha megyünk Medjugorjéba, Bosznia-Hercegovinában látjuk útközben a Neretva völgyében a rengeteg vadonatúj mecsetet. Szaúd-Arábia nem azzal segít Bosznia-Hercegovinának, hogy ipart telepít, hogy kórházakat épít, vagy szociális létesítményeket, utakat hoz létre, hanem mecseteket, koráliskolákat. Ilyeneket tol be abba az országba, ahol amúgy is óriási a feszültség a keresztények és a muszlimok között. Még szítani azt, ami amúgy is már a robbanás küszöbén van, azt mutatja, hogy ők nem az integráció pártján vannak, hanem a letarolás pártján. István nem erről beszél. Nem akarom Szent István szájába adni, mert méltatlan vagyok hozzá, viszont nem hiszem, hogy a nagy király a saját nemzetének a halálát kívánta volna azzal, hogy boldogot és boldogtalant a nyakába enged. Hanem olyanokat, akik elfogadják a keresztény tanítást, és integrálódnak ebbe a nagy családba. Sokaknak ez sikerült, kunok, jászok, az ideérkezett svábok, szlovákok, mindazok, akik ma a történelmi nemzetiségeinket alkotják, őnekik sikerült. Azok viszont, akiknek ez nem sikerült, azok lehet, hogy még csak most érkeznek, vagy már itt vannak a határnál. Annál a kerítésnél, amit István is felépített volna.

Látjuk azt, hogy Nyugat-Európában már évtizedek óta szorul vissza a kereszténység. Mit gondol arról, hogy egyes nyugat-európai konzervatív szerzők már arról beszélnek nyíltan, hogy annyira reménytelen a helyzet, hogy ki kell vonulni az államból, hogy a keresztényeknek kolostorba kell visszahúzódni, és ott kell átvészelni a következő évtizedeket?

Szent II. János Pál pápa fogalmazott úgy, hogy jelen kell lennünk a politika színterén keresztényeknek, hogy befolyásunk legyen a döntésekre. Még akkor is, ha kevesen vagyunk, ott kell lenni a küzdőtéren, hogy a mi hangunkat is lehessen hallani. Azok, akik épp azt akarják elérni, hogy mindenből kivonuljunk, azok éppen az eltűnésünket akarják felgyorsítani. Mert ha nem vagy jelen a hétköznapi életben, akkor egy idő után azt fogják mondani, hogy te már nem is létezel.

Ha a pap reverendában nem megy végig az utcán, akkor azt lehet mondani, hogy a pap már nincs is, mégha civilben ott is van.

Ha viszont a szemük megakad a plébánoson, akkor azt mondják, hogy itt van közöttünk. Tehát Magyarországon jelen kell lennünk teljes mellszélességben. Azonban a szerzők abban a tekintetben jól fogalmaznak, hogy nyugaton most lehet, hogy hasonló időszak következik, mint az első, második, harmadik században, amikor a katakombákba szorultak le a keresztények, amikor nyíltan az utcán nem vállalhattad fel, hogy kihez is tartozol. Ma ugyanez történhet meg, egy pár éven belül nyugaton lehet, hogy ez teljesen természetes lesz. Ha Magyarországon tudjuk folytatni a munkánkat, akkor nálunk elkerülhető ez a fajta katakomba állapot.

Nyugat-Európával összehasonlítva Magyarországon sokkal szabadabban lehetünk büszkék konzervatív, keresztény identitásunkra. Ön szerint jól használtuk, jól használjuk ki ezt az egyfajta kegyelmi állapotot, am valószínűleg nem tart örökké?

Nem használtuk ki kellőképpen ezt a kegyelmi időszakot. Sokkal jobban bele kellett volna másznunk a társadalmi ügyekbe, bele kellett volna folyni a mindennapi problémákba, mindennapi örömökbe. Ott kellett volna lenni az egyháznak. Mi pedig próbáltuk utolérni magunkat a templomfelújításokkal, intézmények átvételével, a saját sebeink gyógyítgatásaival. Tehát nagyon sok idő elment ezzel.

Ami viszont mutatja, hogy óriási határ van a Lajtától nyugatra és keletre, az az Eucharisztikus Kongresszus volt. Az Eucharisztikus Kongresszus népünknek egy lelki felemelkedése volt. A Magyar Katolikus Egyház megmutatta, hogy meg tudunk rendezni egy világeseményt Budapesten, Magyarországon. És nem is akárhogyan. A külföldiek is elmondták – főleg a nyugatról érkezők –, hogy ámulva figyelték azt, hogy a körmeneten, a nagy gyertyás körmeneten, ahol több százezren vonultunk, nem voltak kordonok körülöttünk, egy szivárványos zászló se futott végig a tömegen, egy ellentüntető gárdába se futottunk bele, egy bekiabálás se volt. Pedig a Parlamenttől a Deák téren keresztül végigmentünk Budapest szívén, és az emberek, még a külföldi turistákban tekintetében is a döbbenet volt, hogy itt ennyi ember együtt énekel, imádkozik? Felvállalják azt, amit nyugaton már csak a sekrestye magányában szabad? Tehát nekünk az Eucharisztikus Kongresszus olyan volt, ami a nyugatnak adott egy ilyen pofont, hogy na? Bennünket néztek le keletieket? Hát nézd meg, hogy mit tudtunk idehozni.

Magyarországon sokkal szabadabban lehetünk büszkék konzervatív, keresztény identitásunkra, mint Nyugat-Európában (Fotó: hirado.hu)

A keresztény, konzervatív értékek szempontjából mire kell figyelnünk a következő időszakban, figyelembe véve, hogy valószínűleg nehezebb évek jönnek?

A mostani gazdasági nehézségek idején az apostolok jutnak eszembe, hiszen a tizenkét apostol három évig nagyon jól élt. Ott voltak a mester körül, ahol mindent megkaptak, amit akartak. Sztárok voltak, hiszen ők voltak a tanítványok. Utána pedig hosszú évtizedek következtek, amikor keményen meg kellett tapasztalniuk, hogy mit jelent az emberi gonoszság, amit elszenvedtek, mert ők voltak Krisztus tanítványai. Egy tanítványon kívül mindenki vértanú halált halt. Azoknak, akiknek a keresztény konzervatív értékrend fontos, nem csak akkor kell ott lenni, amikor az SZJA visszaérkezik, vagy amikor éppen egy újabb templomot újítottak fel, hanem a nehezebb időkben is ki kell tartaniuk. Mint egy házasságban, jóban, rosszban. Nem csak a mézeshetekben, hanem amikor zörögnek a tányérok, amikor feszültség van. Amikor baj van, akkor is hűségesnek kell lenni.

Hűség. Ezt a szót kell újra felfedeznünk. Hűség családhoz, feleséghez, férjhez, a gyerekekhez, hűség az ősökhöz, hűség a nemzethez.

Ha ez a hűség megfogható lesz, akkor tovább tud építkezni a nemzeti keresztény oldal, és lesz újra olyan időszak, amikor jobb lesz a mester körül lenni tanítványként, mint most. Jóban-rosszban, hűségesen.

Hogyan lehetünk mi, Szent István örökösei, 21. századi magyarok a győzedelmes Krisztus igaz követői?

Szent II. János Pál szavaival élve azt mondanám, hogy ne féljetek! Igen, nem szabad félnünk attól, hogy felszínre hozzuk az érzéseinket. Hogy a munkahelyen beszéljünk a hitünkről, hogy a nyakunkból előkerüljön a kis kereszt, amit a bérmálkozásunkra kaptunk. Hogy a monitoron elhelyezzünk egy kis hűtőmágnest, amit mondjuk egy mariazelli gyalogos zarándoklatról hoztunk. Hogy a multinacionális cégnél dolgozó fiataljaink merjék azt mondani, hogy nincs igényem szabadnapra, hogy elmenjek a Coming out napra, amit a cég szervez, vagy nincs szükségem a Sziget jegyre, amit akkor adsz, ha elmegyek a Pride-ra és felvonulok. Ma ez zajlik, és ebben kell nagyon bátornak lennie a mai embereknek városban és vidéken egyaránt. Minden munkaterületen, a mezőgazdasági munkától kezdve a parlament folyosójáig mindenkinek feladata az, hogy a hitét megvallja, és merjük kimondani – ami lehetne a népszámlálásra egy mottó –, hogy trendi kereszténynek lenni. Hogy nem egy középkorból itt ragadt szörnyű szörnyszülemény, hanem egy modern, egy élhető 21. századi dolog. Azt mutatják mindazok a keresztény programok, fesztiválok, ifjúsági találkozók, ahova tízezrével mennek a fiatalok, hogy erre nagy szükség van.

Az egyház él, az egyháznak van jövőképe, az egyháznak vannak céljai, és az egyház jelen akar lenni. Ezt kell tudni jól eladni és jól bemutatni a ma emberének. Aki keresi azt, ami őt boldoggá teszi, keresi a biztonságot, keresi a közösséget, keresi azt, ahol a nemzettudatot büszkén megélheti, amit lehet, hogy a környezetében inkább elrejt, inkább magában tart. Ezeknek az embereknek kéne kibújni már a föld alól és megmutatni, hogy vagyunk. Az első lépést megtettük az Eucharisztikus Kongresszussal, ott nagyon sokan voltunk, előkerültünk, feltörtünk, mint a talajvíz. Hát akkor szépen ezek a patakok éledjenek újjá, mint majd a Bakonyban egy eső után majd a kis patakok és erek, amik majd újra életet fognak varázsolni a természetbe. Mi is ilyen források szeretnénk lenni, hogy új életet hozzunk ebbe a világba. Ehhez azonban én csak egy csepp vagyok. De aki most nézi ezt a felvételt, ő is legyen egy csepp, ahogy Teréz anya mondja. És akkor,

ha százezer egy csepp tiszta víz van, az világhatalom, és akkor így fogunk nyerni, de egyedül nem megy.

 

Az interjú rövidített, videós formában is megtekinthető a hirado.hu oldalon.