Kétszáz „kiskorú” férfi vert sátrat Párizs szívében

Továbbra is ott díszelegtek hétfő reggel Párizs közepén, a francia államtanács épülete előtt a mintegy kétszáz fős migráns hajléktalancsoport sátrai. A magukat kísérő nélküli kiskorúnak valló nyugat-afrikai és afganisztáni férfiak még pénteken vertek tábort. Egészségi állapotuk kriminális, többeknél a rühösség is előfordul.

A magukat kiskorúnak valló hajléktalanok azt követelik, hogy vegyék őket gondozásba, és biztosítsanak számukra sürgősségi szállást – írta az Le Figaro online kiadása az AFP-re hivatkozva.

A magukat kiskorúnak valló fiatal férfiak, akik között az eddigi közigazgatási gyakorlat tanúsága szerint nagy számban akadhatnak felnőtt, az országban törvénytelenül tartózkodó, hazájuk vagy a befogadóország bűnügyi nyilvántartása előtt nem feltétlenül ismertelen férfiak, a francia Europe1 rádióadó szerint máris konfliktusba keveredtek a környékbeli házak lakóival.

A helyi lakosokkal az együttélés messze nem egyszerű – fogalmazott az Europe1. Az AFP francia hírügynökség az akciót támogató egyik szervezet, az Utopia 56 egyik, magát Kahinának nevező önkéntesét idézte, aki szerint „tegnap este túl hideg volt, nem bírják tovább. Komoly egészségügyi problémák vannak, a rühösségtől kezdve a poszttraumás stresszig”. A név nélkül megszólaló aktivista nem fejtette ki, miféle élmények következtében szenvednek poszttraumás stresszben egyes fiatalok.

A magukat kiskorúnak nevező fiatal férfiak az életkorukról szóló bírósági döntésre várnak, s ezért táboroztak le a közigazgatási bíróságok csúcsszerveként ismert államtanács előtt. Törekvéseiket számos szélsőségesen liberális beállítottságáról ismert szervezet koordinálja, így az Orvosok Határok Nélkül (MSF) és az Orvosok a Világért (Médecins du Monde).

Az itt lesátrazott „kiskorúak” azon 470 migráns közé tartoznak, akik hat hónapja élnek egy táborban Ivry-sur-Seine-ben, Párizs délkeleti agglomerációjában.

„Nem érzem magam biztonságban ebben a táborban, és egyre hidegebb lesz” – panaszkodott a balliberális beállítottságú Ouest France című lap által idézett, hat hónapja Franciaországba érkezett Seiku Kanté.

Az ő esetében, írja az Ouest France, más, jelen lévő nyugat-afrikai és afganisztáni fiatalokhoz hasonlóan nem ismerték el, hogy jogosult lenne a kísérő nélküli kiskorú státusára. Sokan közülük mégis fellebbezést nyújtottak be a gyermekjogi bíróhoz, abban a reményben, hogy a gyermekjóléti rendszer gondozásba veszi őket.

A jogvédő szerveztek – felpanaszolva azt is, hogy a 470 fiatal, magát kiskorúnak valló, nemrég az országba érkezett férfi milyen körülmények között él – „sajnálják, hogy ezek a fiatal migránsok szürke zónában találják magukat, mivel nem kiskorúak és nem is felnőttek, ami megnehezíti ellátásukat a sürgősségi szállásokon a gyakran hosszadalmas jogi eljárások során” – írja az Ouest France.