Jancsó Tamás
Jancsó Tamás


Geográfus

La pacchia é finita – Vége a mulatságnak?

Giorgia Meloni vezetésével megalakult az új, jobboldali olasz kormány. A kabinetben Matteo Salvini miniszterelnök-helyettes lesz, Olaszországban pedig újra szigorúbban kezelhetik a migrációs kérdéseket. Az európai politika szempontjából is jelentős olasz eseményeket jobban megérthetjük, ha elolvassuk a Matteo Salvinivel készített, magyarul is megjelent interjúkötetet.

La pacchia é finita – a mulatságnak vége. Ezekkel a szavakkal üzent még 2018-as belügyminiszteri kinevezése után Matteo Salvini a migrációt támogatóknak. Bár sikerült jelentősen csökkentenie a tengeren illegálisan érkezők számát, a bevándorlást támogató erők támadásai miatt csak rövid ideig tölthette be a miniszteri tisztségét. Néhány év szünet után azonban most újra miniszter lesz a kormány második legerősebb pártja, a Liga vezetőjeként. A milánói fenegyerek ma is az egyik legbefolyásosabb politikus Olaszországban, Chiara Giannini újságíró Matteo Salvini vagyok című könyve egy olyan olasz hazafiról szól, aki valószínűleg még hosszú éveken keresztül meghatározó lesz nemcsak az olasz, de az európai politikában is.


A könyv magyar kiadása Bayer Zsolt bevezető esszéjével kezdődik, ami tágabb összefüggéseiben mutatja be jelenünk nyugati világát, azt a kulturális környezetet, amiben élünk, és amiben többek között Salvini és a patrióta politika válaszokat próbál adni az Olaszország előtt álló kihívásokra. Az elgondolkodtató írás kimondja, hogy álszent, és sehová nem vezető ideológia a korlátok nélküli szabadság és az egyenlőség mindenek fölé helyezése. Az egyenlőség és a szabadság elvének istenítése már egyfajta valláspótló szerepet is betölt a nyugati világban, erre pedig azért van szükség szerinte, mert az embereket rég megfosztották a vallási identitásuktól. Napjainkban már gyakorlatilag a vallási mellett a nemzeti és a nemi identitás is folyamatosan támadás alatt áll.

Nem újdonság ez, egy konzervatív ember folyamatosan érzi a világban, amikor mindenhonnan árad felé a progresszív véleménydiktatúra, ami szerint a kereszténység a szűklátókörűséggel egyenlő, ahol a nemzetek az emberiség haladásának legfőbb akadályai, és ahol gonosz ember, aki szerint a világ legtermészetesebb dolga, hogy az apa férfi, az anya pedig nő. A migráció szempontjából is kulcskérdés ez az identitásvesztés, hiszen az identitásától megfosztott nyugati társadalmak az önfenntartás, és a védekezés képességét vesztik el. Ami a legszomorúbb, hogy nem is elviszik ezt tőlük, hanem önként mondanak le saját hazájukról. Emiatt az identitáshiány miatt nem látnak problémát abban, hogy néhány évtized alatt a bevándorlás következtében gyökeresen átalakulnak az országaik, hiszen sokuk őszintén hiszi, hogy semmi probléma azzal, ha a jövőben nem a vérszerinti utódaik élnek majd az országaikban. Konzervatív magyar emberként talán nem is értjük, hogy miért kell érvelni amellett, hogy szerintünk az a jövő a kívánatos, ahol a békési, vagy éppen a székelyföldi szántókat száz év múlva is magyar emberek művelik meg. Ahol mondjuk Debrecenben, Veszprémben, vagy Dunaszerdahelyen beszélnek majd magyarul a 21. század végén is, és nem csak angolul vagy arabul. Gyakran pont az ilyen természetes dolgok mellett a legnehezebb érvelnie egy jobboldali embernek, hiszen sokáig azt gondoltuk, hogy ezek olyan alapvető igazságok, amiket mindenki elfogad. Elég azonban megnéznünk a globalisták magyarországi képviselőit, és látjuk, hogy ma már ez közel sem igaz. Tehát meggyőzően, világosan el kell tudnunk magyarázni minden alapigazságunkat, hiszen a feje tetejére állt a világ, és csak így tudjuk elkerülni a nyugat-európaiak sorsát.

Bayer Zsolt szerint a helyzet ma már világos: „Európa ma mi vagyunk!” Eszerint le kell számolnunk azzal a régi vágyunkkal, hogy a magyar kompország kikössön nyugaton, hiszen Nyugat-Európa ma már nem az a hely, ahová vágytunk korábban. Berlinben, Párizsban, Amszterdamban már sok szempontból csak az épületek emlékeztetnek a normalitás Európájára.

Lehetne vitatkozni azon, hogy Németországban, vagy Franciaországban megállíthatóak-e azok a folyamatok, amik néhány évtized alatt egy multikulturális világot, az európai nemzetek feloldódását eredményezik, az idei olasz választás azonban megmutatta, hogy Olaszországban van még esély egy jelentősebb konzervatív fordulatra. Chiara Giannini újságíró Matteo Salvini vagyok című könyvét közel sem csak Bayer Zsolt bevezetője miatt érdemes elolvasni, hanem azért is, hogy a Liga vezetőjének történetén keresztül jobban megértsük az olasz társadalmat és az olasz politikát. Fontos kérdések ezek, hiszen könnyen lehet, hogy az olasz politikai jobboldalnak, Salvininek, valamint a most miniszterelnökké választott Meloninak kulcsszerepe lesz abban, hogy merre indul el az európai politika.

A könyvet elolvasva megtudhatjuk, hogy milyen Itáliában ma az élet az ötvenes, hatvanas évekhez képest, amikor még az olaszok nyugodtan a bejárati ajtóban, vagy az autóban hagyták a kulcsokat, amikor még félelem nélkül játszottak a gyerekek az utcák közepén. Olvashatunk arról, hogy milyen könnyen hívnak a baloldaliak minden olasz hazafit fasisztának, vagy hogy össze lehet-e egyeztetni Itália északi és déli részeinek az érdekeit.

Salvini migrációról mondott gondolatai – nem meglepő módon – teljesen megegyeznek a magyar állásponttal. A legfontosabb szerinte is az illegális migráció felszámolása, az emberkereskedők elleni fellépés, a bevándorlást szervező NGO-k működésének szabályozása. Komoly változást eredményezne szerinte az is, ha Afrikát komplex módon támogatnánk, hogy stabilizáljuk és fejlesszük az ottani országokat. Salvini az AC Milan labdarúgócsapat nagy szurkolója, nem éppen a tipikus nyugat-európai bürokrata politikus, nem szokott finomkodni, a könyvből megtudhatjuk azt is, hogy mit gondol a franciákról, a németekről, vagy éppen Soros Györgyről.

Giorgia Meloni miniszterelnök (első sor jobbról az 5.), Matteo Salvini (első sor jobbról a 6.)  és a kormány tagjai a római Quirinale-palotában készült csoportképen az új olasz kormány eskütételén, 2022. október 22-én. (Fotó: EPA/Fabio Frustaci)

Salvini politikai céljairól így beszél a könyvben: „Mindenekelőtt meg szeretném változtatni az Európai Unió vezetésének szerkezeti modelljét, újraalapítani a demokrácia, a munka és az államok szuverenitása nevében, örökre félretéve a bürökratikus felső hatalmi koncentrációt, a nagytőke zsarolásait.” Mit mondhatunk erre magyarként? Úgy legyen. Reméljük az olasz jobboldali kormánynak hosszú ideig lesz ereje küzdeni ezekért a célokért.